Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-06 / 133. szám
-if Aziz Nesin: Harisnya £ n, a hivatalnoki ranglétrán éppen felkapaszkodó kezdő, és az öregedő, őszülő, köztiszteletnek örvendő Asim bej egy asztalnál ültünk a klubban. — Hallom, nősülni akarsz, — szólt hozzám Asim bej, és öntött magának az ánizspálinkábóL Szó nélkül bólintottam. ;— A boldogságodra! Én már megettem a kenyerem javát, így ha megengeded, egy jó tanáccsal szolgálnék: soha, semmilyen körülmények között ne vásárolj harisnyát a feleségednek. Tudod, én egész életemben szolid, szelíd, engedelmes feleségről álmodoztam. Türelmes voltam és végül megtaláltam azt a lányt, akire 15 éven át vágytam. Sabinának hívták. Huszonegy éves volt. Világszépe ugyan nem volt, de nekem rögtön megtetszett. Olyan szerény, kedves teremtés volt, hogy az nem igaz. összeházasodtunk. A hozományával nem dicsekedhetett, de engem ez nem érdekelt, sőt örültem neki. „Majd veszek neked mindent...” — mondtam, de ő közbeszólt: „Isten ments drágám, én így is elégedett vagyok.’’ Odáig voltam a boldogságtól. íme, egy igazi, ideális asszony, áld nem kíván semmi cafrangot, akinek nem kell drága parfőm, szempillafesték, rúzs, krém, púder meg a többi. Beszélhettem neki karkötőről, gyűrűről, mindig tiltakozott: „Mi vagyok én, bennszülött, hogy fel akarsz ci- comázni? Nekem semmi csingi-lingi mütyür nem kell!” Be kell vallanom: az én Sabinám valami nagy műveltséggel ugyan nem . rendelkezett, de a határozottsága, vele született szerénysége egyenesen lefegy- verzett Egyszer aztán az utcán sétálva, Sabina körül kalandozó gondolataim közepette elhatároztam: bármennyire is ellenkezik, megörvendeztetem valamivel. Betértem az egyik üzletbe és vettem neki egy pár harisnyát. Természetesen a legdrágábbat. Haza- vittemj átnyújtottam, és képzelje: szegény majdnem elbőgte magát. „Miért pocsékolod ilyen drága holmikra a pénzt?” Eltelt egy hónap, kettő. Nejem egyetlen egyszer sem húzta fel a harisnyát. Elszomorodtam. — Majd felveszem, felveszem, de... — mosolyogva abbahagyta mondókáját Furdalt a kíváncsiság, és egy félóra múlva megkérdeztem, mit jelent az a „de”? Kiderült, a cipője nem passzol ehhez a finom holmihoz. „Hát rajtam aztán ne múljon.” Ellenkezett, de én erőszakkal elcipeltem egy cipőboltba. Megvettem a legelegánsabb, legdrágább cipőt. Igaz, amikor kifizettem azt a rengeteg pénzt, vadul kalimpált a szívem, de hát az én drága feleségem kedvéért ennél nagyobb áldozatra is képes lettem volna. Következő hónapban felhúzta a harisnyát, a cipőt, mivel vendégségbe mentünk. Aztán ezzel kész. Megkérdeztem, mi baja? Miért nem hordja a cipőt? — Tudod drágám, ■— suttogta szégyenkezve, — ez a cipő és harisnya annyira szép, hogy az én kopottas ruhámhoz egyszerűen...' Még aznap vettem neki egy gyönyörű kosztümöt és ruhát. Következő hónapban új kalapot Később kabátot, ami olyan drága volt, hogy . majdnem infarktust kaptam. — Drágám, — mondta elbűvölő mosollyal, miközben a tükör előtt illegette magát, — én tőled soha, de soha nem kérek semmit, de nézd meg a fejemet: hát harmonizál-e ezzel a sok gyönyörű holmival? Egy pillanatra megkövültem. Csak nem azt akarja, hogy vegyek neki egy új fejet?... Azonnal kiderült: a frizurájával elégedetlen. Summa summárum: egy hónap múlva már az állított új lakásról folyt közöttünk a szó, amely kifejezetten illett volna az én drága kis szerény feleségem új arculatához. —• Tudod édesem, — mondta Sabina, — én inkább meghalok, mintsem megengedjem ezt az utolsó fényűzést, amiben részesítesz, ellenben ha egyetér- tesz velem, be kell látnod, hogy ebben az ócska házban lakni. Egyetértettem. Ugyannyi- ra, hogy később vásároltam neki hitelbe egy Volkswagent, mert ugye mit meg nem tesz az ember azért, aki annyira aggódik érted, aki annyira szeret, aki irtózik minden felesleges kiadástól. .. Egy idő után aztán az én aranyos Sabinám olyan furcsa kutató pillantásokkal nézett rám, hogy majd megszakadt a szívem. — Drágám, — mondta finom halk hangon, — te annyi jót tettél már velem. Elegáns nőt csináltál belőlem, megtanítottál kocsit vezetni, nagylábon élni. Hidd el, ahányszor csak kérni szerettem volna valamit, szinte a szívem szakadt meg, hiszen tudod, hogy én... — Ne folytasd drágám, tudom. •— Nos, akkor most egy utolsó kérésem lenne, i 1 — Mit szeretnél drága szerelmem? — Csak annyit, hogy váljunk el. Te egy olyan elnehezedő, öregedő topis szivar vagy, hogy be kell látnod: egyszerűen nem pasz- szolsz hozzám... Asztaltársam újra töltötte poharát és szomorkásán elmosolyodva folytatta: A bíróság neki ítélte a házat, a kocsit. Nekem pedig az emlék maradt, amely szerint volt egy szerény, szolid feleségem. S mindez egy pár selyemharisnyával kezdődött Hát ez az, amiért még egyszer megismétlem : soha, semmilyen körülmények között ne vásárolj a feleségednek harisnyát! Baraté Rozália fordítása Könyvespolc; Vörösmarty szerelmei Csányi László könyve C7/ímrt(r olvasó, aki megOZÜ/Í/U5 tót egy ilyen könyveimet: „Vörösmarty szerelmei", elmosolyodik, legyint és továbbmegy. Magában valamiféle furcsa csodabogárnak véli azt, aki a XX. század utolsó negyedében; az űrhajózás, olajválság, a genetikai robbanás, esetlég a biológiai pokolgép, de mindenhogyon az emberiség története legnagyobb társadalmi változásai idején egy rég meghalt nagy költő szerelmein és verseinek elemzésén töri fejét, Természetesen nincs igaza. Az, hogy ma úgy beszélhetünk anyanyelvűnkön, ahogy beszélhetnénk, ha tudnánk is, nem csekély részben Vörösmarty Mihálynak köszönhető. A költőnek, aki a szabadság- harc bukása után érzéseit olyan hátborzongató szépséggel tudta szavakba önteni, mint hogy „a föld megőszült", az ég pedig „kisírt szem a világ felett”. Vörösmarty minden sora közvetlenül, vagy közvetett úton-módon mai szellemi életünkre is hat, annak része. Csányi László jól tette, hogy „reflexióival” (így minősíti tanulmányait) csatlakozott a Vőrösmartyval foglalkozók hosszú sarához. Nem tudom, hogy az ünnepi könyvhétre a 19 magyar megye közül hány bocsátott ki saját kiadványt Tolna megye Tanácsa és ezen belül a művelődésügyi osztály éppúgy minden elismerést megérdemel, mint a Szekszárdi Nyomda. A 120 oldalas kis kötethez megtalálták a legalkalmasabb formát, a se túl nagy, se kicsi, igazi zsebkönyv-méretet A kiállítás és a tipográfia egyaránt szép, mértéktartó, ízléses. Szoborrá változni egy nemzet köztudatában, szörnyű sors. Képzelt pózok merevlil- nek a gondolatok bronzába, hovatovább el se tudjuk képzelni, hogy Csokonai mást is Ivott, nemcsak bort; Petőfinek nemcsak a világszabadság. hanem a csizmataJpaitatás körül is forogtak c gondolatai; Deák Ferenc nem a haza bölcseként jött a világra, hanem gyerekfejjel labdázott; Görgey pedig a toporci park fáj alatt kamaszként még nem a világosi „árulás" cselszövéséhez szőtte az első fonalakat. Bek a gyanúperrel, hogy Csányi László téved. Nemcsak a Zalán futása degradálódott egy fenyegető iskolai felelet, köteles tudnivaló lexikon-címszó szintjére, hanem néhány közismert nagy költeménye kivételével — Vörösmarty egész munkássága is. Kicsoda Dalmának ragyogó leánya. Dalma leányának milly ékes orcája.’ S ékes Orczájánál kedvesb mosolygása?" Az ilyesfajta sorokat a mai olvasónak, még az őszinte verskedvelőnek is, meg kell magyarázni.'Csányi nagy érdeme, hogy ezt az unalmas- ságot és a szájbarágós fenyegető veszélyét elkerülve teszi meg. Nemcsak a verstan és a kor ismeretében, hanem fölényes műveltséggel is. Utóbbi egyáltalán nem bók, aki valakiket valamiről felvilágosítani óhajt, az a maga területén le-: gyen is fölényesen művelt ’ Hat tanulmány •an a kis kötetben. Különböző alkalmakkor keletkeztek, ez a folyamatos olvasásnál a kelleténél jobban észrevehető. A kötetbe rendezéskor nem ártott volna az ismétlődések között gyomlálgatni egy keveset. Rám a címadó első írás hatott a legjobban, bizonyára eredendő kajánságam és iskolai emlékeim nyomán. Mindig jól tudtom derülni azon, hogy Petőfi egy futó feHángolása (és egy gyönyörű verse) még az agg Sass Erzsikének is jogcímet szolgáltatott kései érzelgős érzelmi tő-ke kovácsolásához. Vörösmarty Perczel Etelka iránti „halhatatlan" szerelme pedig már diákkoromban gyanakvást ébresztett bennem. Ez nem utólagos bele- magyarázás, néhai Zimándi István személyében kitűnő magyartanárom volt, aki mór évtizedekkel ezelőtt kétkedett abban, amiben Csányi is és amit most — pompás gondolat! — Deák Ferencet is segítségül híva, megmagyaráz. Vörösmartynak Börzsönyben nagyon kézzelfogható szeretői voltak, és a kor szellemének megfelelően elképzelése „A" csupa nagybetűs „SZERELEMRŐL”. Utóbbi összpontosult Perczel Sándor nem túlságosan szép lányában, noha: „egy kor sem ábrándozott annyit, mint ez, s egyetlen kor sem volt józanabb és számítóbb." Deák Ferenc, a jóba- rát, jogászi pontossággal fogalmazott: „Nem magát a Leányt szeretitek, hanem egy képet, melly tüzes képzelődés- tek leleménye ...” A kötet további tanulmányai: „Vörösmarty Görbőn”, „Bevezetés a Zalán futása olvasásához", „Pipiske. Egy Vö- rösmorty-vers jelentésváltozásai”, „Vörösmarty novellái", „Egyed Antal tragédiája". Korábbi megjelenésük idején — jórészt a Tolnai Könyvtárosról szóló recenziókban — már szinte valamennyiről közöltünk ismertetést lapunkban. Csányi lélektani felkészültsége a mór említett címadó Írásból és a „Pipiskéből" derül ki legjőb- ban. Utóbbinak záró sorai szerkezeti bravúr. Az elfelejtett Egyed Antalnak emléket állítani tiszteletet érdemlő irodalomtörténeti és helytörténeti kötelesség. Æ A Csányi-tanulmányok megjelentetése szerencsés gondolat volt. Vörösmartyt sok köti a megyéhez, Csányit hozzá és a korhoz. Olyannyira sok, hogy időnként még a tolla is elragadja és kicsúszik alóla egy-egy ,j,indító”, „mondó”. Ilyenkor az olvasó örül és mosolyog. Szereti, ha a szerző akár a saját szobájában, úgy mozog abban a korban, melyről ir. Csányival ez történik. ORDAS IVÁN S iíi M E Zentai Pál grafikája.
