Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-06 / 133. szám
Tűnődés három részletben A legszebb hivatás A pedagógusnap alkalmából Kappelmayer Mátyást, a bátaszéki gimnázium tanárát az Apáczai Csere Já- nos-díjjal tüntették ki. A két éve alapított kitüntetés a legmagasabb szakmai el ismerés, amit pedagógus kaphat. tanítványom volt ég van. Valami hihetetlen ösztönzést adnak a fiatalok az embernek a munkához. — A matematika nehéz és a középiskolában. buktató tantárgy... — Az új tantervek már az elsőtől kezdve gondolkodni tanítják a gyerekeket és ez nagy dolog. A középiskolások, amikor meglátogattak egy órát az általánosban, azt mondták: „Ha én ezt így tanultam vol-, na!” Persze ez a módszer sem tökéletes, de egy forradalom után sem marad úgy minden, mint ahogy volt. A gyakorlat tökéletesíti az elméletet. — Az iskolai elfoglaltság mellett társadalmi munkát végez az MHSZ-ben, a Népfrontban, a községi pártbizottság fegyelmi bizottságának elnöke. a megyei felnőttoktatási központban matematikai konzultációkat vezet hetenként, még a Műszaki Egyetemet levelezőként végzőknek is. MitTnllol Kiifrrún OT N em szerei- szere^exiii, ir~ tózik a nyilvánosságtól, — figyelmeztetett a gimnázium igazgatója. S valóban, érdeklődésünk elől mereven elzárkózott. Akkor enyhült meg, amikor arra kértem, hogy ne magáról, a munkájáról beszéljen. — Azt hiszem, hogy az értelmiségi pályák legszebbike az enyém. Pedig nem akartam pedagógus, fenni,, .mindig., műszaki pályára készültem, de a Műszaki Egyetemre be se hívtak felvételire. Minden elvégzett félév után' kértem; mehessek át. A végén már lehetett volna, de akkor azt mondtam, ezt most már befejezem. Tanítani kezdtem, megnősültem, négy évet jártam a villamosmérnöki karon, levelezőéként, aztán abbahagytam. Tulajdonképpen családi okok miatt. A feleségem még nem fejezte be a főiskolát és már megszületett mind a,két gyerék. — Ez idő tájt kaphattam én egy életre szóló „fertőzést”, amit nem is nagyon bántam. Meggyőződésem, hogy a hivatástudat igazán nem a középiskolában, nem is az egyetemen kezdődik, ez egy folya- mat, ami munka közben alakul ki és köti az embert el- téphetetlenül a pályához.3 -A legnagyobb dolog ezen a pályán, ha okos, tehetséges tanítványaink sikereket érnek el. És ' nekem sttk tehetséges eu vaiicu .címeit, xuöz-cii a* iskolában is van négy szakköre? — Nem vállalok többet, mint bárki más. Elkötelezettje vagyok ennek a rendszernek. Az ember elindul valahonnan. Én asztalos voltam. Akkori kötődéseimtől nem szabadulhatok. Nem is akarok, természetesen. Ennek a rendszernek köszönhetem, hogy tanulhattam, hogy az vagyok, aki. Az igazgatója mondta, kevés ember szaktudását becsüli, sőt irigyli úgy, mint Kap- pelmayer Mátyásét.” Ért a fa- munkákhoz, ért a villanyszereléshez, a rádióhoz, a televízióhoz. Eletrotechnikát tanít az iskolában. Az iskola rádiós berendezéseit is ő tervezte és a szakkörösökkel együtt fel is szerelték. * stúdióból az iskola A minden helyisége hívható, nemcsak egyenként, de az összes lehetséges variációban, ötletességére talán a tolnai gimnáziumban készült elektromos kutya a legjellemzőbb, ami a pavlovi reflexek tanítását szemlélteti. —I Mit tekint élete legnagyobb sikerének? — Azt, hogy tanítok, hogy taníthatok. Ehhez képest még az Apáczai Csere János-díj iá ráadásnak tűnik - csupán. IHÁROSI IBOLYA Szellemi — Amíg élek, hálás vagyok Zola Emilnek. Mária-Adoráta nővérnek és Némethy Katalin polgári, majd általános iskolai tanárnak- Mit jelent ez a színes szentháromság? Elmondom. Tanáraim hosszas rábeszélésére és hév könyörgésemre édesanyám beíratott a Miasszonyunkról Elnevezett Szegény Iskolanővérek tanítóképzőjébe, 1946-ban. Apám hadifogságban volt, ott is feledkezett 1948-ig. A mama magára maradt hat gyerekkel és egy anyóssal. Volt gondja-baja elég és nyugodtan szegezhette volna ezeket érvként tanulási szándékommal szembe. Tanítónő "akartam lenni és anyám azt hiszem úgy okoskodott, ahogyan merőben más körülmények között a» mai szülők. „Sikerüljön a gyereknek mindaz, ami nekem nem sikerült.” Prepa lettem tehát, de — soha nem tudom már meg, anyám keserűsége volt-e a nagyobb, vagy az enyém — eltaná- csoltattam a pályáról, alig megkezdve az arra való felkészülést. A kiakolbólitásban van szerepe Emile Zolának és a fönt már említett szerzetestanárnak, aki osztályfőnököm is volt. Rendkívül mohó betűfaló lévén, végeztem a magyar klasszikusok elolvasásával, mire a tanítóképzőbe érkeztem. Következett a világirodalom és grácia szegény fejemnek — de tán akkori életkorom is magyarázza — Balzac után Zolára vetettem magamat. Fogalmam sem volt, hogy „felfedezettem” egyházi indexen szereplő írástudó. Ennek következtében mindig ott tartózkodott a táskámban a soros mű. S bizony nem átadottam — két, mennydörgések kíséretében megtörtént elkobozás után sem — táskámba rakni a következő regényt és olvasni is suttyomban a pad alatti elmélyülésre alkalmas órákon. Ez okozta a vesztemet. A „bűnben” való megátalkodottság. S itt játszott parádés főszerepet az életemben tisztelendőnővér Adoráta, aki közel két méteres termetével és banyakemencét idéző terjedelmével rendkívül jó szaktanára volt a földrajznak és történelemnek. Baj csak pedagógiai képességeivel volt, mert jámbor belátás és bűnbánat helyett belőlem csak veszekedett makacsságot váltott ki. Az egyenlőtlen viadalnak lett a végeredménye, hogy fejem fö- . lőtt kimondatott a zord ítélet: „Semmi sem garantálja, hogy a vallás-erkölcs szellemében tanítja majda rábízott ifjúságot!” Egy hónappal a félévi bizonyítványosztás után Mária-Adoráta behívatta anyámat, s dér vén, hogy anyám sem akarta érteni miért égbe kiáltó rosszaság, ha valaki olvas, Adoráta néni keményen azt tanácsolta, hogy sürgősen vigyen világi iskolába, mert nem vagyok alkalmas arra, hogy tanítónő legyek. Egyébként a világi iskolákban szabadabb a szellem... Mennyei szerencse, hogy anyám azon jellemzést, hogy elsőszülött gyermeke „erkölcstelen”, nem vette túlságosan a szívére és azt hiszem, dacból Íratott be a kereskedelmi iskolába, mely közgazdasági technikum lett, mire elvégeztem. (Megszenvedve minden volt és leendő bűnömért a kereskedelmi levelezés, könyvelés, statisztika és társaik igen gyatra sikerű tanulása közben. De tanulhattam.) szülőink Apám hangjától reszketett a ház, úgy kieresztette; f ‘ . i \ ' J * ■ ... — Miféle portéka vagy te, hogy magyarból megbuktatnak, németből meg kitűnőt hozol? Az első nyaklevest a bizonyítvánnyal sózta rám, de mivel az szakadékóny volt, következett az atyai tenyér. Elismerem, csúful megsértettem - az anyanyelvemet a’félévi elégtelennel, de ebben osztályfőnökömnek, Kató nénihek oroszlán része volt. Ö tehetett arról, hogy rajongásig kellett szeretni, hogy ő volt a példakép, néki kellett örömét szerezni azzal, hogy fújtuk a németet. Közeledve, a középiskolás élet vége felé, egyszer még ' megkísértett a gondolat, hogy csak azért is pedagógus leszek. Gyorsan megírtam Kató néninek, hogy a bölcsészkarra akarok3 menni, s azonkívül, hogy tanár, költő és újságíró is leszek. Postafordultával jött a válasz. A poétaság, azújságírás még úgy, ahogy rendben, de pedagóguspályára világért se menjek, hacsak szertelenségemmé! nem akarom megnyomorítani a magyar oktatásügyet Töményebb kiábrándításul pedig az állt a levélben, hogy szép-szép a lobogás, de ha valaki dacból cselekszik, hamar kihúny a lángolása. Átmenetileg ugyanúgy megharagudtam Némethy Katalinra — nyugodjék békében —‘-, mint korábban Adoráta nővérre. Közel tíz év telt el, mire megértettem, mennyivel jobban ismert engem, mint én magamat, mennyivel jobban tudta, mire vagyok képes, mint én. Áldom is a nevét, amíg élek, mert tulajdonképpen kissé megelőzve a ma hivatalosat:: nem tudott úgy tanítani, hogy ne nevelt volna. Igazi emberszobrász volt, s keze alatt elhaladtak nem túdom hányán, mégis emléke-' zett rám, amikor a tanácsa kellett. o — Pedagógus ismerőseim és barátaim időközönként azt állítják, pedagógusellenes vagyok maximalista elképzeléseimmel. Tagadóm". Ázzál is tagadom, hogy ma már tisztelettel gondolok az életembe gorombán beleavatkozó Adoráta nővérre, mert szaktanárként, olyan volt, hogy felkészültségét mindenkinek szívből kívánom, aki csak tanít. Egy baj ellenben van. Mindig az azokkal rokon, azokra hasonlító pedagógusokat keresem, hogy főt hajtsak előttük, akik nyolc meg négy röpke év leforgása alatt tanítványaikban olyan mély és meghatározó nyomokat hagynak, ami egy emberéletre elegendő. Szerencsének tartom,. hogy legalább féltucat ilyen tanárom volt és közéjük sorolhatom Ilonka nénit is, első tanítómat. Nem tudok rá nem gondolni, valahányszor elsőosztályos tanító néniket látogatok meg szeptemberben és elbűvölődöm attól, hogy a mindkét nembeli ugrabugra tücskök hadát milyen angyali türelemmel terelgetik be a betűk és számok országába. Kató nénire is sokszor gondolok, mert személyének varázsával rábírt, hogy kedvéért kitűnően „beszéljek” egy olyan nyelven, ami nem az anyanyelvem. Miatta utólag már az atyai pofonok is glóriát viselnek, mert az a kitűnő és az az elégtelen azt példázza sírig, mire képes egy pedagógus, ha nemcsak foglalkozása szerint az. FÉLIG MÉG JÁTÉK... 0 — Most már mosolyogva emlékszem minderre. Akkor rettenetesen fájt az eltanácsolás. Időnként ma is belesajdul a szívem, hogy képzelt paradicsomomból az ostobaság korbácsolt ki. De azért ma már hálás is vagyok, s legfőképpen .Némethy Katalinnak, akiért első polgárista koromban hatalmas atyai pofonokat szenvedtem el. Vallomásomhoz még annyit, hogy mióta. József Attilától tüdőm, hogy taní-tani nemcsak katedráról lehet, nem fájlalom, hogy mégçsak meg sem próbáltam a pedagóguspályát. De őszinte .tisztelettel hajolok meg'mindazok előtt, akik a pályán tevékenykednek hivatástudattól fűtve és a rájuk bízott gyerekek, fiatalok példaképeiként. Olyan példaképekként, akiket tanítványaik 40—50 év. múlva is úgy emlegetnek, mint szellemi szülőiket. Följegyezte: LÄSZLÖ IBOLYA Tudás, emberség Tanítónak,-tanárnak ritkán emelnék ' szob- lukóhelyét, iskoláját emléktábla nem -jel-. 1. flacsak másvalamiért ném: költő -, vagy. ó lett, közéleti férfiú. Oktató-nevelő munkádnak emlékét nem őrzi' érc,-márvány; legföljebb — amint mondják.— az oktatásügy terén szerzett érdemeit, reformjait, töményeit avatja történelemmé az Utókor. Mondhatjuk persze, hogy ércnél maradan- ' íbb emléke a tanárok, tanítók munkájának tudás, az em’""sóg, amit beleplántáltak ta- ványaikba. így valamennyi szobor, emléktábla — őrizne bár tudós, művész, hazafi emlékezetét — szobra valamennyi névtelen tanítónak, tanárnak is. Minden emlékmű minden kis darabkájának jókora része illeti őket. Gondoljunk erre, amikor történelmi alakokra emlékezünk és elqttük tisztelgünk. . S igen, gondoljunk ma is, a pedagógusnapon, . amikor köszöntő szavakkal és virággal köszönjük még a hivatástudattal végzett munkát, ami az ember, az egyén, a társadalom jelenében és jövőjében felbecsülhetetlen értékeket terem. ..
