Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-29 / 152. szám
uay« VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! TOLNA MEGYEI AZ MSZMP T OL’NA -M;€G.Y£ t Bl ZQTTSAG ANA K ~ L A.PJ A íKEDD 1976. jún. 29. XXVI. évf. 152. szám. ARA: 0,90 Ft • ':-.Y Mitől jó , a kollektíva ? A megyei hatósugarú nagyvállalat egyik középvezetője zárkózott természetű, kevés beszédű, magába mélyedő ember. Belefeledkezve munkájába, órákig a szavát se hallani, ilyenkor ha kollégái hahotázva vicceket mesélnek, arca mosolyta- lan marad, a sztorit elereszti a füle mellett, esetleg gorombán rájuk szól: szórakozzanak nyugodtan, ne zavarja őket, hogy dolgozni szeretne. Egyesek elítélően beszélnek róla, a párt-, a szakszervezeti gyűlésen olykor a felszólalók neki címezve példálóznak, azokról, akik „rosszul viszonyulnak a kollektívához, örökké kilógnak a sorból”. Talán túlzottan magának- való ember, hiszen fehér asztal mellett ülve rendszerint éppen akkor távozik, amikor kezdődik a mulatság java, s a közös kirándulásokban nem vesz _ részt, mindig talál valamilyen kibúvót. Magatartása, viselké- dése miatt a jó munkahelyi széliéin megrontói közé sorolják. Nyilvánvaló, hogy az egyénnek, az egyes embernek a viszonya a kisebb-nagyobb közösséghez, erősítheti, de gyengítheti is a jó munkahelyi légkört. Csakhogy ebben a kérdésben sok a végletesség, a dolgok dramatizálása, leegyszerűsítése. V alóban, kizárólag azok az emberek a követendő példák a jó munkahelyi légkör kialakításában, akik jópofák, viccmesterek, s naponta végigjárják a szobákat vizitelni? A világért se törjünk pálcát a kedélyességen, a mindig naprakész szívélyességen, de a jó kollektíva kialakításának rengeteg összetevője közül az iméntieket nyugodtan az utolsó helyre sorolhatjuk, önmagában véve mindez annyi csupán, mint a borbarátság, az ivóeimboraság: felszínes. Találóan fogalmazott a MEZŐGÉP várdombi gyáregységének egyik szocialista bri- gád^ezetője. Szerinte tartalmát, minőségét tekintve elsősorban ott tekinthető jónak a munkahelyi közösség, ahol a dolgozók egymáshoz őszinték, tiszteletben tartják egymás emberi értékét, szakmai tudását, örülnek egymás megérdemelt sikereinek, s azt elismerve számon tartják. Hány és hány üzemből, vállalatnál, intézményben bevett szokás, tüntetőén nem venni tudomást a munkatárs jeles rendű tanulmányi eredményeiről, kitüntetéseiről, újításáról, rangos pályamunkájáról. Nem létezőnek, meg nem történtnek tekintik, szórakozottan, ám kihívóan elhallgatják. Más mun- káhelyeken gyakorlat őszintén örülni és gratulálni a sikerekhez, bírálni az egyes emberek ügyesen leplezett semmittevését. B iztosra vehető, fehér asztal mellett, kiránduláson, akkor érzik magukat igazán jól együtt a munkatársak, ha nemcsak erre az egy alkalomra alakítják a „szeretjük, segítjük és tiszteljük egymást” tartást, hanem mindennap és nem k’zárólag ..pusziz- kodással”. Sz. P. Ma kezdődik a berlini konferencia Kádár János vezeti a magyar küldöttséget Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárá- , nak vezetésével hétfőn küldöttség utazott Berlinbe, az európai kommunista és munkáspártok ma kezdődő konferenciájára. A küldöttség tagjai: Gyenes András, a KB titkára, dr. Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője és Horn Gyula, a KB osztályvezető-helyettese. A pártküldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Biszku Béla, Németh Károly, Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagjai, a Központi Bizottság titkárai, Győri Imre, Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkárai, Brutyó János, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és Varga István, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője búcsúztatta. Jelen volt Gerhard Reinert, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete. Hétfőn Berlinben baráti találkozóra került sor Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára és Joszip Broz Tito, a JKSZ elnöke, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke között A beszélgetés során Leonyid Brezsnyev és Joszip Broz Tito véleményt cserélt a kommunista és munkáspártok küszöbönálló konferenciájának kérdéseiről, valamint az enyhü lés elmélyítéséért, a népek tartós békéjéért és biztonságáért folytatott harc időszerű feladatairól. A felek megvitatták a szovjet—jugoszláv párt- és államközi együttműködés fejlesztő sének néhány kérdését is. A találkozó meleg, baráti légkörben folyt le. A találkozón részt vettek az SZKP és a JKSZ Berlinben tartózkodó küldöttségének tagjai is. Az elnökválasztás eredménye Eanes győzött Portugáliában A portugál szárazföldi erők eddigi főparancsnokát szocialista és jobboldali támogatással, továbbá az egyik maoista formáció szavazataival választották meg. Eanes nyolc nap múlva leteszi a hivatali esküt a törvényhozó nemzetgyűlés előtt. A szavazatok több mint 90 százalékának összeszámlálása után hétfőn reggel a következő eredmény alakult ki: Eanes Carvalho Azevedo Pato 61,50 százalék 16,55 százalék 14,35 százalék 7,59 százalék A szavazásra jogosultaknak körülbelül 75 százaléka járult az urnákhoz. A korábbi választásokhoz képest magas volt a tartózkodók aránya. Eanes tábornok a hajnali órákban nyilatkozatot adott a lisszaboni tv-nek, „Mindenki által demokratikusan . elfogadott életet” ígért a portugáloknak és nemzeti építőmunkára szólította fel őket Az ideiglenes államfői posztról leköszönő Costa Gomes tábornok vasárnap este sugárzott tv-nyilatkozatában a gyarmati rendszer felszámolását, a társadalom fél évszázados fasiszta diktatúra utáni demokratizálását és az 1974. április 25. óta társadalmi fejlődést nevezte a szabad Portugália két évében elért legnagyobb eredménynek. Annak a véleményének adott hangot hogy a „forradalmi folyamat nem ért véget az elnpkválasztás- sak”. Kétségbe vonta, hogy anélkül orvosolhatják a súlyos gazdasági gondokat, hogy a dolgozó tömegeket bevonnák a hatalom gyakorlásába. Ezért nem értett egyet Soançs- nek azzal az elképzelésével, hogy egypárti szocialista kormányt alakítsanak Portugáliában a többi népi erő kizárásával. Gomes állást foglalt a „szocializmus* felé mutató pluralista társadalom” építése mellett. Paksi Áliami Gazdaság Megkezdődött a gabona betakarítása * ; JKa'Ü*:. i . ■ ■ ' ■ , számunkból: JELENTJÜK A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGNAK (3. old.) TV-NAPLÓ (4. old.) BEFEJEZŐDÖTT A MEGYEI LABDARÚGÓ- BAJNOKSÁG (5. old.) PONTOSZTOZKODÁS AZ IDÉNYZÁRÓN (6. old.) Púja Frigyes Dániában Púja Frigyes, a Magyar Nép- köztársaság külügyminisztere Knud Boerge Andersen dán külügyminiszter meghívására hétfőn délben háromnapos hivatalos látogatásra Koppenhágába érkezett. A dán főváros repülőterén Púja Frigyest és kíséretének tagjait Knud Andersen és a dán külügyminisztérium magas rangú munkatársai fogadták. Jelen volt Oláh József, a Magyar Népköztársaság koppenhágai nagykövete is. A magyar külügyminiszternek és . dán vendéglátójának hivatalos tárgyalásai a délutáni órákban kezdődtek meg a koppenhágai külügyminisztérium épületében. (Képes riportunk a 3. oldalon.) Bolgár-magyar tárgyalások Havasi Ferencnek, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével hétfőn küldöttség utazott Szófiába a magyar— bolgár gazdasági és műszakitudományos együttműködési bizottság XIV. ülésszakára. A delegáció búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Keserű Jánosné könnyűipari miniszter. Román-szíriai megbeszélések Hétfőn befejeződött Hafez Asszad Szíriái államfő hivatalos romániai látogatása. Asz- szad elnök többször találkozott négyszemközt és plenáris ülésen Nicolae Ceausescu román államfővel. Megvitatták a román—Szíriái kétoldalú kapcsolatok helyzetét, fejlesztésük lehetőségeit, illetve a nemzetközi politikai élet egyes kérdéseit A román—szíriai megbeszélések után hat együttműködési megállapodás és a látogatásról szóló közös közlemény aláírására került soc, I