Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-03 / 130. szám

fiatalok fiatalok fiatalok A mozgalmi munka új rendszeréről Sikeres felvételi E bben az elemző szándé­kú, de teljességre nem törekvő írásban a kö­zépiskolai KISZ-élet néhány olyan tapasztalatáról lesz szó, melyek két éve, a vertikális rendszer bevezetése óta adód­tak középiskoláinkban. Isme­retes, hogy e rendszer beveze­tésekor híveket és ellenzéket is szerzett szép számmal. Cél volt — s az ma is — az alap­szervezeti munka erősítése, a felelősség olyan mérvű foko­zása, hogy az alapvetően befo­lyásolja a KISZ alapszervi szintű tevékenységét KISZ-szervezeteink munká­jának elemzése, értékelése köz­ben nem feledkezhetünk meg arról, hogy szövetségünk, a párt ifjúsági szervezete — kommunista jelleggel — mely név, s a harcos elődök példája kötelez, továbbá, hogy kétfelé tartozunk felelősséggel: egy­részt éppen a pártnak, más­részt a bennünket is példakép­ként számon tartó úttörőszövet­ségnek. S ez is kötelez. Hogy is állunk tanintézeteinkben a kommunista jelleggel, az új szervezeti forma tanulságai­val? AZ eddig megszokott — 9 hem éppen rossz tapasztala­tokkal szolgáló, de veszélyeket ts magukban rejtő — kam­pányfeladatok mellett növeke­dett a tartós-folyamatos tevé­kenységet, kevésbé látványos rhunkát feltételező feladatok és vállalások aránya. Ez fel­tétlen jó. Kezdődött az ,',öj hullám* a tagsági könyvek reformjával, mely által csökkent az admi­nisztráció, s nőtt a tagsági (könyvek elvi jelentősége, be­csülete is. Azzal, hogy az is­kolákban megszűntek az osz- tály-alapszervezétek, mód nyí­lott az azonos érdeklődésű, de különböző korú fiatalok kö­zösséggé kovácsolására is, olyan formában, melynek ke­retei között önként — tehát szívesen — vállalt mozgalmi munkát végezhetnek, amely sok területet felölel. Mind­emellett továbbra is megma­radt legfontosabb feladatnak a becsületes és képességek sze­rinti tanulás. K ét év távlatából most már felmérhető, hogy okozott-e törést az új szervezeti forma az osztályok közösségi életében, illetve mekkora törést okozott. Ki­sebbet a vártnál. Kétségtelen, hogy kicsit szétesett az osz­tályközösség az által, hogy tag­jai „szétszéledtek” a különbö­ző alapszervezetekbe, s kipró­bálták a csak közös mun­kán alapuló formát. Fokozódott az. alapszervi vezetőségek ön­állósága, gyakoribb a tagság előtti, s közösen elhatározott dicséret vagy felelősségre vo­nás. A patronáló tanári rend­szer a napi feladatokban való tanácsadásra a „vendégelő­adói” szerepre korlátozódott, ami persze ugyanolyan felké­szültséget és lelkesedést kíván. Ügy gondolom, hogy a már említett pozitív tapasztalatok mellett feltétlen kiemelendő a tagsági könyvhöz kapcsolódó, annak előfeltételéül és alapjá­ul szolgáló egyéni vállalások rendszere. Nyilvánvaló, hogy csak a konkrét, elvégezhető és ellenőrizhető feladatokat lehet számon kérni, s csak akkor, ha minden egyes KISZ-tag kap feladatot, mégpedig neki tet­szőt, hisz ezért van a vállalás. A jövőben fokozni kell az ér­tékelő taggyűlések számon ké­rő szigorát, s a feladatok elő­zetes kiosztásának, jóváhagyá­sának gondosságát. Az alapszervi otthonok és klubok megfelelnek ennek a célnak, hogy bennük színvo­nalas mozgalmi munkát foly­tathassanak és tartalmas diák- rendezvényekre kerülhessen sor. Fejleszteni kell a vita­készséget, mert az dolgainkat segíti előrevinni. Szükség van az ellenvélemények meghall­gatására, s biztos érvekkel való nyílt cáfolatára, hogy va­lamennyi KISZ-tagunkat fel­készítsük a szövetség céljai­nak és elveinek megvédésére. A KISZ a legfontosabb előis- kolája fiataljaink eszmei-ide­ológiai felvértezésének, hisz amiben magam sem vagyok egészen biztos, nehezen propa­gálhatom vagy védhetem meg. S némi hiányérzetünk e terü­leten még mindig van, ezen kell segítenünk, a szervezett jellegű felkészítéseken és alap­szervi vitakörökben is. Érvelni, és igaz ügyért jól érvelni — ez legyen a közép­iskolai KISZ-munka program­ja, melyet a tudatos tett, a közösségért szüntelenül Végzett hasznos tevékenység koronáz majd. A tett persze megelőzheti a helyes ideológiai tu­dat kialakulását, ám munkánk elodázhatatlan fel­adatává kell hogy váljék a naprakész politikai tájékozott­ság. Ezt értjük mi a KISZ po­litikai jellegének erősítésén. DRESCHER ATTILA Pályaválasztásról - sorbanállóknak Az ember sorba nő Hős, várakozás közben unatkozik, ilyenkor még az is szívesen böngészi a kezébe ke­rülő betűt, aki egyébként nem so­kat olvas. Ezt az egyszerű tényt is­merte fel és használja a pályavá­lasztási ismeretterjesztésre a szek­szárdi posta. A füzetke — à Magyar Posta pályaválasztási tanácsadója — részletesen taglalja nemcsak azt, hogy milyen továbbtanulási igé­nyek, lehetőségek vannak a Ma­gyar Postánál, honem felsorolja a postai dolgozókat megillető jut­tatásokat is. Nem tudom; van-e olyan fiatal, aki ennek a füzetnek a segítségé­vel döntötte el, hogy milyen pá­lyát választ, de azt biztosan sokan most tudták meg, hogy a postán ötféle szakma művelői dolgoznak, hogy tíz szakközépiskola képez olyan szakembereket, akik a pos­taforgalommal, postai távközlés- technikával foglalkoznak. A pos­tások főiskolája Győrött van — ezt is sorbanállás közben tudtam meg ... A jő ötletek mindig nagyon egy­szerűek. A szekszárdi postásoké is ilyen. Más, munkaerőhiánnyal küszködő szakmák ismertető fü­zeikéivel is, szívesen találkoznánk, így, sorbanállás, várakozás köz­ben, üzletekben, hivatalokban, vá­rótermekben. A szekszárdi postán •kiakasztott füzetkét szamárfülesre lapozták a sorbanállók. (-mi) (A szerkesztő megjegyzése: Az ötlet valóban figyelemre méltó és remélhetően hozzájárul ahhoz, hogy egyszer majd elfogynak a hosszú sorok a postán is.) A középiskolákban most folynak az érettségi vizsgák, a negyedikesek nagy erőpróbá­ja. Ezt követik a felvételik, s ez szintén nagy feladatot je­lent a továbbtanulni szándé­kozóknak. Ilyenkor éjt nappal­lá téve tanulnak a siker érde­kében. Persze vannak kivéte­lek is. A dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium 4. b osztályának hat diákja már mindenen túl van. Érettségizniük is csak két tantárgyból kell. Hogyan lehet ez? Hiszen egyetemeinken, fő­iskoláinkon most vannak a fel­vételik. Valóban, de akik kül­földön folytatják tanulmányai­kat, már a tavasz elején vizs­gáztak. Amíg idáig eljutottak, hosszú volt az út. Osztályfőnö­kük, Berta Bálint már elsőben említette a lehetőséget, hogy a környező szocialista országok felsőfokú oktatási intézményei szívesen látják a magyar és más országbeli hallgatókat. Legtöbbjükben ekkor született meg az elhatározás, és négy éven keresztül készültek arra) hogy külföldi egyetemre je­lentkezzenek. Kovács Éva, Kovács Viola) Ramecz Attila, Nevelő Sándor és Palotai István márciusban több fordulós felvételi vizs­gán vettek részt Az ott elért teljesítményről a ballagás nap­ján értesültek. Jó munkát vé­geztek, s így kézhez kapták az egyetemi felvételt igazoló okmányt Lengyelországban, a Szovjetunióban és az NDK-ban fognak tanulni. így a hat továbbtanuló nem­csak diplomát, de nyelvtudást is szerezhet Kovács Viola egy­éves nyelvelőkészítőn vesz részt, a többiek nyáron kapják meg a szükséges alapokat, utá­na nyelvvizsgát tesznek. Kitartásban, lelkesedésben nem lesz hiány. Iskolánk jó hí­rét öregbíti a hat negyedikes. Sok sikert, jó tanulást az el­következő időbeni Tokai Hedvig Dombóvár „Magnósok, figyelem!'­HAZÁNKBAN IS népszerű hobbi a magnózás. Azt azonban' már kevesebben tudják — még a magnósok közül is —, hogy nem kevés a magnósklubok száma sem. A működésükről pe­dig szinte alig hallunk valamit A magnósklubok lényege ab­ban rejlik, hogy a kis alkotói közösségben elkészített műsorom kát a szélesebb nyilvánosság előtt is bemutatják. Országos szirtien jó gazdájuk van a magnóskluboknak, & megyei szintű már változó. A Népművelési Intézet és a Ma­gyar Rádió az elképzelhető reális igényeket szinte teljesen ki­elégíti. A két intézmény gondozásában nemrég jelent meg á „FONOTÉKA” című tájékoztató második száma, magnós­klubok és amatőrstüdiók számára. Ebből a számból értesül-:’ hetünk a magnósvilág nemzetközi és hazai életének fő hí­reiről és bemutatkoznak a saját munkájukról készített írá­sokkal hazai magnósklubok is. Riportot olvashatunk Pogány Györggyel, a rádió hasonlóan „FONOTÉKA” című, aqiatőr magnósok számára készülő műsorának szerkesztőjével, aki évek óta amatőr magnós. Tőle tudjuk meg, hogy a jól mű­ködő hazai stúdiók (például Eger) tartalmas és színvonalas, ötletgazdag műsorokat állítanak össze és nemzetközi feszti­válokon érnek el előkelő eredményeket. Ez év nyarán Po­zsonyban a Cseh Fonoklub rendezi meg a szocialista országot magnósainak versenyét. Ezt megelőzően kerül sor az amatőr hangfelvételek és magnósműsorok országos versenyére. VÉGEZETÜL a „FONOTÉKA” című tájékoztató egyik ajánlata: a Népművelési Intézet Audio-vizuális Stúdiójához beküldött szalagokra popzenei válogatásokat, a legújabb pop- és jazz-rock felvételeket, díjnyertes műsorokat, a zörej-tár anyagát másolják át kívánságlista alapján. HERCEG ISTVÁN Csillagvizsgáló obszervatórium - otthon Világszerte ugrásszerűen nő mindenütt az amatőr csillagá­szok száma. Bizony nagy élmény, hogy alkalmunk nyílik be­pillantani egy csillagászati távcsőbe. De még nagyobb az öröm, ha mindezt otthon, saját távcsövünkkel tehetjük. Ma már megvan a lehetőség saját távcső készítésére: bőséges szakirodalom, az Uránia csillagvizsgáló hálózat siet az ama­tőrök segítségére tanáccsal, anyaggal, szükség szerint. Képünkön egy saját készítésű, otthoni távcsövet mutatunk be. Párbeszéd slágerül i » " r •’ r"’ '• . 1 Vannak, akik ügy vélik, hógy slágereink dallambeli ér­tékeivel csak a dús érzelemvilágra valló mondanivaló és a kifejezések gazdagsága vetekszik. Ennek igazolásául alább egy képzelt párbeszéd — slágerül. Nem érdekes, hogy ki beszél kivel, ezt a betűjelzésekkel igyekeztünk ér­zékeltetni. Nem érdekes, hogy mit mondanak, ezt a hite­les forrásokból származó szöveg talán bizonyítja. Esetleg arra érdemes figyelmet szentelni, hogy milyen szavadat használnak, amikor nem mondanak semmit Ilyeneket: A (közönyösen); — A Mester utca sarkán villamosra vártam. E (érdeklődés nélkül) : — Láttál valakit? A (vállat vonva): — Volt egy leány. Tűz lángja égett szemében. B (magától értetődően): — Nem kell senkinek sem? A (legyintve) : — Nem volt még férfi kezében! B (nem jut eszébe más); — Velem, vagy nélkülem? A (unisex hangsúllyal): — Te voltál az, akit vártam! B. (mint akit nem érhet meglepetés): — Igen, megtör­tént velem. (Unott mosollyal.) Nem akartam hinni a sze­memnek, nem akartam hinni a fülemnek! A (némi éllel); — Nem is érdekel soha! B (fáradtabban, mint aki átélt két világháborút): — A város alszik már, minden kihalt már. Végre nem sietek. Jöttem, hadd lássalak... Eljött már az éjfél, sokáig álha­tók. A (mélyértelműen) : — Felkelteném a napot, vagy vala­mi hozzá hasonlót. Nem is érdekel? B (némi pol-beat kicsengésű gúnnyal) : — Küzdünk, ha kell és akkor is, ha nem! A (beismeri): — Én nem tagadom! B.(ráförmed): — Választani kell! A (minden utolsó szótagot elnyújtva) : — Megyeeek utánaaad! * Az olvasó, aki tud slágerül: — Bárcsak megnézhetnénk

Next

/
Thumbnails
Contents