Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-20 / 145. szám
Thália szekerén Tolnában Szakmák- érettségizetteknek B átaszéken játszottak, Bétára el se mentek, Hő- gyészre készültek éppen. Színészekkel beszélgettünk, a 25 éves Déryné Színház turnéit csak ritkán megszakító, lélegzetvételnyi szünetek egyikében. Feleki Sári Kossuth- és Jászai-díjas érdemes művész és Bihari Zoltán régótá utaznak már Thália géperejűvé vált szekerén. Előbbi 1954 óta, amikor először alakította Jókai Aranyemberében Timea szerepét, mellyel Bihari Zoltán nem kevesebb, mint 500-szor ( !) állt közönség elé. Utóbbi „csak” tizenkét éve van a Déryné Színháznál, de két esztendő híján fél évszázada lép föl azokon a deszkákon, melyek nemcsak a színésznek jelentenek „világot”, hanem amelyeken a világirodalmat hozzák el a közönségnek. j — Megyénkben hol játszottak már? — kérdezzük a művésznőt. — Ne kívánják, hogy valamennyi község nevére emlékezzem. Bonyhád, Fadd, Pál- fa, Paks, Dunaföldvár, Báta, Bátaszék, Hőgyész, Decs, Kő- lesd, Gyönk, Lengyel, Dombóvár és természetesen Szekszárd neve jut hamarjában az eszembe. — Mérhető valamelyes változás? — Feltétlenül! Hozzáteszem, hogy ránk nézve nem a legkedvezőbb. 1954 és az azt követő évek jellemzője, nem hiszem, hogy ezzel túloznék, szinte valóságos áhítat volt a színház iránt. Állandóan pótszékes, telt házak mellett játszottunk. Itt, Tolna megyében, különös szerencsénkre akkoriban Gönczi Böske volt a szervezőnk, aki rajongott a színházért, valamikor maga is társulatot vezetett és utolérhetetlen személyes kapcsolatai voir tak. — Fontosak a személyes kapcsolatok? — Éppúgy, mint a személyes példamutatás — csatlakozik a beszélgetéshez Bihari Zoltán, akinek csak némi rábeszélés után hisszük el, hogy már évek óta nyugdíjasként végzi cseppet sem nyugdíjas arányú művészi munkáját., — A színház, természetesen a mi színházunkra gondolok, „aranykora” arra az időszakra esett, amikor még a régi, falujukban nagy tekintélynek örvendő, tanító bácsik és nénik „beszél-, ték rá” a színházlátogatásra a közönséget. A fiatalabb utódok, művelődésiotthon-vezetők, persze egyáltalán nem akarok általánosítani, mintha ezt már nem éreznék létérdeknek. Máig is az a tapasztalatunk, hogy ahol a község, vezetői elmennek. az előadásra, ott a helybeliek követik őket. A Déryné Színház, vagy ahogyan a régi művészek sokszor még maguk is emlegetik: a Falu Színház, népszerűsége egy ideig visszaesett. — Nem az igények nőttek meg? — Azt akarják mondani, hogy előadásaink nem lennének elég színvonalasak? Természetesen, mint mindenjio’ álunk is előfordulhatnak vengébb esték, de alig h!- '.em, hogy ez lenne a színházunkra a jellemző, A hivatalos elismerések sora valóban nem erről vall. A jelen lévő művésznőn kívül a színház tavalyi idényéről készült társulati névsorában egy Kossuth- és Jászai-díjas, tizenkét Jászai-díjas művész neve szerepel. Egyetlen magyar színház sem dicsekedhet ilyen lajstrommal. — A valóban parádés módon színre hozott Stuart Mária, mellyel most érkeztek, a bá- taiaknak mégsem kellett. Nem ráfizetéses ez? — Itt és egyebütt is elsősorban a termelőszövetkezetnek az, mely megvásárolta a bérleteket tagjainak, akik nem jöttek el. A további kérdésekre a két művész egymást váltva válaszol. — Vannak szekszárdi emlékeik is? — De még mennyire! A régi művelődési ház recsegő széksoraid — Amikor még szállodára sem telt a költségvetésünkből és előadás után, hóban-fagy- ban a Bartinában és eldugott kis utcákban kellett talpalnunk magánszállás után... — Az aranyos Hídvégi János bácsi a régi Kispipában, akinél egy nappal előre mindig megrendelhettük a kedvünk szerinti ételt... — Az új művelődési központban már nem recsegnek a széksorok-.. — Ez tény! Csakhogy a művelődési központba minket csak gyerekelőadásokkal engednek be. Alig hihető, hogy a Stuart Máriának ne lett volna közönsége a megyeszékhelyen. A Déryné Színház szeptembertől a Bánk bánt indítja útnak Thália szekerén, amivel Szek- szárdon csak átutaznak majd. Sopronba, Szombathelyre, Nyíregyházára - viszik. í— A technikai körülmények sokat változtak a kezdet óta? •— Főleg az utolsó két-három évben. A hőskorra az úgynevezett „egykocsis darabok” voltak jellemzőek, amikor egyetlen autóbuszon utazott színész és műszaki. Utóbbiak előadás előtt 1—3 órát várták a díszletek felállítását, befejezés után pedig a bontást. Ez ma már a múlté— — Mi a legfontosabb a szít*- háznak? — Akárcsak egy asztallapnyi üres színpad, hiszen mindenhol lehet Nemzeti Színházat teremteni. — És a színészek? — Kivel lakik a szállodában, ki mellett ül az autóbuszban, milyen az öltöző és van-e legalább egy mosdótál a tisztálFeleki Sári kodáshoz. Ezek a magánügyek, de legfontosabb természetesen a közönség. Feleki Sári művésznő átveszi a szót: — Nem mondom meg, hogy hol, de kaptunk ilyen bókot is: Maguk nem művészek, csak melósok. Senki nem ismeri a nevüket Az igazi színész a tv-ben játszik és kőszínházban! — Nem éppen szívderítői — Csakugyan nem az, de én mégis igazolva látom egy régi elvemet. Ránk ugyanaz vonatkozik, mint a kis országokra, melyek birodalmak közé vannak ékelve. Még többel, még jobbal kell bizonyítaniuk lét- jogosultságukat. Folyton-foly- vást igényesebbeknek kell lennünk önmagunkkal szemben. Valamikor a falusi nézők kitüntetésnek érezték, hogy a színház helyükbe ment. Most ugyanezért mintha lenéznék egy kicsit, hiszen ha akarnak, el tudnak ők menni olyan helyre is, ahol állandóan van színház. — Baj ez? — Ha csakugyan akarnak, akkor nem. Akkor ennek örülni kell és én örülök is. — Mintha ez a beszélgetés' kissé fanyar, nem akarjuk azt mondani, hogy keserű hangvételűvé sikerült volna— — Szó sincs keserűségről. Panaszkodunk, mert jólesik, ha érdeklődnek a gondjaink iránt. A megyei sajtó, az önöké sem, nem kényeztetett el bennünket túlságosan az érdeklődésével. De van egy pillanat, amikor minden panasznak vége van— — Éspedig? — Amikor felmegy a függöny és elkezdődik a játék. A színház, amiért élünk. ORDAS IVAN Foto: MTI — Keleti Éva TEGNAP a középiskolákban befejeződtek az érettségi vizsgák. A végzősök közül az idén is sokan jelentkeztek a különböző felsőoktatási intézetekbe. Vasárnapi lapunkban írtunk a túljelentkezés mértékéről, jelezve mintegy, hogy lesznek olyanok, akiket nem vesznek fel a megpályázott főiskolára, egyetemre. Hogyan tovább? Teszik fel a kérdést az elutasítottak és szü'eik. Megyénkben a gimnáziumokban érettségizettek közül 00 fiatal válogathat a különböző szakmákból: szerszámkészítő, gépjármű-, elektro- és :rodagépszerelő szakmát tanulhatnak. Érettségizetteket vesznek fel rádió- és tv-, valamint háztartási gépszerelőnek és velük kívánják betölteni a különböző nyomdaipari szakmákat is. Dombóváron a Kesztyűgyár középiskolai végzettséggel rendelkezőket iskoláz be az 1976—77-es tarlévben, hogy a kesztyűkészítő szakmában megfelelő felkészültségű utánpótlása legyen. A Belkereskedelmi Minisztérium Budapesten 3 hónapos, intenzív, szakmát adó tanfolyamot indít azoknak az idén érettségiző fiataloknak, akik a kereskedelem valamely ágazatában már munkaviszonybarf állnak. A megyénkbeli közgazdasági szakközépiskolákban az 1975— 76-os tanévben 84-en végez-* nek, a különböző minisztériumi vállalatok csak az idén végzőkkel tölthetik be a meglévő üres állásaikat. A különböző munkahelyek 88 fiatal részére biztosítanak munkát. A végzősök egy része már rendelkezik munkahellyel. Zárolt munkahelyen 29-en helyezkedhetnek el. Az igény azonban módosulhat és van arra lehetőség, hogy a fenn-* maradók olyan helyen vállaljanak munkát, amelyre nem vonatkozik a létszámstop. Az egészségügyi szakközép- iskolákban végzők közül 120- an helyezkedhetnek el a megyei egészségügyi intézményekben. Általában nem okoz gondot az elhelyezkedés az egyéb szakközépiskolákban végzőknek sem. Az ELHELYEZKEDNI kívánó érettségizetteket várja ezenkívül Szekszárdon a BHG és az MMG, Tamásiban pedig az Orion alkatrészgyár és 70 fiatal utazhat, köztük érett-, ségizettek is, az NDK-ba szakmát, egyben nyelvet tanulni. Nyugdíjba - vagy sem? Három napig tanácskoztak hazánkban a szocialista országok szakszervezeti központjainak társadalom- biztosítási vezetői. Legidőszerűbb közös szociálpolitikai gondjainkat — rehabilitációt, nyugdíjaskérdéseket — tűzve napirendre. „A nyugdíjasok munkába bevonásának hatékonysága, anyagi, erkölcsi ösztönzői” című napirendi pont különösen méltán tart igényt figyelemre. Hiszen ahogyan az előadó, N. Trofimjuk, szovjet társadalombiztosítás si vezető szakember hangsúlyozta — a nyugdíjasokkal való törődés társadalmi, gazdasági jelentőségű. Ennek megfelelően a Szovjetunióban a kilencedik öt- öves tervben kétszer annyit fordítottak e célra, mint az előző két tervidőszakban együttvéve. A nyugdíjasak miíhkára ösztönzésének időszerűségét társadalmi és egyéni szempontok egyaránt aláhúzzák. Indokolja egyrészt a szocialista országokra általában jellemző munkerő- hiány, másrészt az aktivitás fontos élettani, életmeg- hcfezabító szerepe. Az idős korúak helyzetének javítása — a konferencia tanúsága szerint — azonos célja valamilyen szocialista országnak. Hasonlóképpen mindenütt igyekeznek a munkába bevonáshoz szükséges anyagi érdekeltséget megteremteni. Érthető tehát, az utóbbi szocialista országokban, években gyakorlattá vált a hogy. bizonyos munkakörökben a teljes nyugdíj folyósítása mellett dolgozhatnak az emberek. Más módon szolgálja a célt a to- továbbdolgozásra ösztönző nyugdíjpótlék, amely országonként eltérő mértékben növeli a nyugdíjat. Magyar- országon — köztudomásúan ■— évi 3—7, Bulgáriában 6, i Csehszlovákiában 7 százalékkal. A Szovjetunióban anyagi kedvezményekkel és erkölcsi elismeréssel befolyásolják az aktivitást, a termelésben való részvétel folyamatosságát. Az idén nyugdíjba vonulóknak például több mint 60 százaléka tovább dolgozik. A| módszerek tehát változatosak. ide sorolható a szocialista országokban mind szélesebb körű „bedolgozás” vagy az NDK-ban gyakorolt jövedelemadó-kedvezmény, a Lengyelországban meghonosított elsőbbség a szanatóriumi beutalóhoz, a Szovjetunióban rendszeresített munkaidő-ked. vezmény és pótszabadság. És hogy mennyire egybevágóan egyéni és társadalmi érdek a nyugdíjasok termelő munkája, arra jellemző a konferencián elhangzott hazai példa; Magyarországon tavaly 45,1 millió forint ösztönző nyugdíjpótlékot állapítottak meg, ami személyenként havi 248 forint pluszt jelent. A mérleg másik oldalán pedig több mint 3 milliárd forint értékű termelési érték mutatkozik. L. M. 1976. június M.
