Tolna Megyei Népújság, 1976. június (26. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-17 / 142. szám

BUDAPEST Montrealba utazásuk előtt a magyar kajakozok és kenuzók még egyszer kipróbálják az erejüket, a hét végén az ang­liai Nottinghamban a hagyo­mányos nemzetközi viadalon mutatják be tudásukat. A ma­gyar küldöttség vezetője Cseh Lajos, a szövetség főtitkára, tagjai Péhl József válogatott vezető edző, négy egyesületi szakember, valamint 17 ver­senyző. A csapat csütörtökön délután indul Angliába, s hétfőn érke­zik vissza onnan. I • Koppenhágában szombaton és vasárnap kerül sor az V. íjász Európa-bajnokságra, amelynek férfimezőnyében Nagy Béla személyében ma­gyar résztvevő is lesz. A Ti­pográfia többszörös hazai baj­noka és rekordere ezúttal első­sorban a montreali repülő­jegyért küzd. * Bécs közelében; a Süd- Stadtban rendezik július 11— 18. között az idei ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa- bajnokságot. A több mint egy­hetes versenysorozatra az oszt­rák fővárosban elkészítették a sorsolást, s a magyarok mind a 11 számban érdekeltek. Az EB-n összesen 27 ország vesz részt, ebből 26 indítja együttesét a fiúk csapatverse­nyében; Magyarország a 8. csoportban szerepel Lengyel- ország és Jersey társaságában. A leánycsapat-bajnokságban 23 együttes áll asztalhoz; Ma­gyarország a 3. csoportban Spanyolország és Wales csapa­tával kerül össze. . * Uniondale volt a színhelye a nehézsúlyú profi világbajnoki selejtező ökölvívó-mérkőzés­nek Georges Foreman és Joe Frazier között. A 12 menetes­re tervezett találkozó a 5.-ben Foreman k. o.-győzelmével vé­get ért. A 32 éves Frazier először 1973-ban találkozott a 28 esz­tendős Foremannal, és akkor a jamaicai Kingstonban lezajlott találkozón el is vesztette vele szemben világbajnoki címét. Fogathajtóverseny Az olimpia előtti utolsó verseny A legjobb magyar súlyemelők Szekszárdon KOSSUTH RADIO A Szekszárdi Dózsa minden év­ben néhány kellemes meglepetés­sel kedveskedik a sportbarátok­nak. Ezúttal a legjobb magyar súlyemelők látogatnak Szekszárd- ra, hogy ezzel is segítsék a Szék. szárdi Dózsa súlyemelő-szakosz­tályának propagandáját, a Sportág népszerűsítését. A magyar súlyemelő-válogatott­nak az olimpia előtt ez lesz az utolsó ellenőrző versenye. A nem mindennapi viadalra szombaton fél négykor, a Zrínyi utcai torna- csarnokban kerül sor. A követ­kező nevek bizonyítják, hogy mi­lyen tehetségeket láthat ebben a néhány órában a közönség Szek­szárdon. Súlycsoportonként töb. Holnaptól három napon át Területi lovasbajnokság Simontornyán A Dél-magyarországi Lovasszö­vetség területi lovasbajnokságának második fordulója kezdődik hol­nap Simontornyán. Ezen Mező- szilas, Kiskunhalas, Lajoskomá- rom, Alap, Cece, Sáripuszta, va­lamint a rendező egyesület, az igar—simontornyai Lenin Tsz lo­vasai indulnak. A verseny első napján, pénte­ken 10 órakor a kezdő lovak díj­ugratásával indul a küzdelem. Ezt követi a megnyitóverseny és az ifjúsági díjugratás. Szombaton is_ mét a kezdő lovak díjugratásával kezdenek, majd az ifjúsági csa­patverseny, illetve vadászugratás a további program. Vasárnap a kezdő lovak díjugratása után if­júsági díjugratás következik, me» lyet a felnőtt egyéni és csapat, verseny, majd a kitartásos ver­seny követ. A verseny mindhárom nap dél­előtt 10 órakor kezdődik az új — tavaly átadott — versenypályán. Az ünnepélyes megnyitóra szom­baton, 10 órakor került sor. Ma­gyarországon — mint ismeretes — a Dél-magyarországi Lovasszö­vetségnél találhatók a legjobb lo­vasok és lovak, így jó verseny- sorozatot ígér a háromnapos küz­delemsorozat. bek között a következők indul­nak: Lepkesúly: Kőszegi György, Szűcs Lajos. Légsúly: Földi Im­re, Stefanovics Imre. Pehelysúly: Benedek János. Váltósúly: Kom­játhy János, Stark András. Kö­zépsúly: Baczakó Péter, Antalo- vits Ferenc. Félnehézsúly: Regus- Uzor György, Varga László. Ne­hézsúly: Szalai György. Hírek Mátrai Gyula, a Szekszárdi Sport­iskola súlyemelője a hét végén az NDK-ban öt ország nemzetközi verse­nyén vesz részt. Ennek jelentősége, hogy ott találkozik azokkal a verseny­zőkkel, akikkel meg kell mérkőznie októberben, az IBV-n. * Kézilabda-játékvezetőink közül a Sza­bó—Horváth páros vezeti a Csömör— Miskolc NB I B-s férfi mérkőzést. « A bonyhádi kispályás labdarúgó­bajnokság állása, egy fordulóval a be­fejezés előtt: 1. Pannónia öregfiúk 19, 2. ZIM KISZ 15, 3. Cipőgyár 14, 4. Vízmű 13, 5. Cipőipari 12, 6. Vasipari 10, 7. Pannónia Tsz 10, 8. Költség- vetés 8, 9. Malomipari 8, 10. Kórház 4, 11. Sütőipar 4, 12. Ruházati Szöv. 3 ponttal. * 8.27: Harsan a kürtszó! 8.57a Zenés képeskönyv. 9.12: Gluck operáiból. 10.05: Éneklő világ. 10.30; Válaszolunk hallgatóink­nak. 10.45: zenekari muzsika. 11.40: Más muzsika kell. IX. (Bef. r.) 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Történelmi bűn- perek. 13.30: a melódiakoktél folytatása. i4.00: Magyar re­mekírók. 14.30: Kóruspódium. 14.40: Népi zene. 15.10: Fúvós- zene Behár György műveibőL. 15.28: Hívogató. 16.00: A világ- gazdaság hírei. 16.10: Népbal­ladák. 16.27: Beethoven: Esz- dúr trió. 17.05: Vendégek Szi­bériából. 17.30: szovjet művé­szek operafelvételeiből. i8.15 : Kritikusok fóruma. 19.15: Nó­ták. 19.40: Kovács Dénes zene­kari hegedűestje. Közben: Kb. 20.30 : Három izlandi költő ver­sei. Kb. 20.50: a hegedűest közvetítésének folytatása. Kb. 21.35: Hangszerszólók. 22.20; Régi magyar dalok és táncok. 22.40: Guszev kapitány. 23.00; Operaegyüttesek. ©.10; bj ház. Részletek, PETŐFI RADIO 8.05: Operettdalok. 8.20: Ti* perc külpolitika. (Ism). 8.33: Verbunkosok, népdalok. 9.33; Eposz Wagner maszkjában. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.55: Ifjúsági könyvespolc. 12.00: Énekegyüttesek félórája. 12.33: Győri stúdiónk jelentke­zik. 12.55 : Barokk muzsika. 13.25 : Édes anyanyelvűnk. 13.33: Verdi: Nabucco — Nyitó­kórus, Zakariás kavatinája és jelenet az I. felvonásból. 14.00: Rádiónapló. 17.00: Tíz perc — tíz tenorhős. 17.27 : ÁRÉSZ 5 jelentkezik. II. 18.05: Beat az NDK-ból. 18.33: Hétvégi pano­ráma. 20.00: Nóták. 20.33: A zongora. 21.35: Slágermúzeum. 22.33: Bástyasétány ’77. Részle­tek. 23.00: Egy óra dzsessz. ni. MŰSOR Kézilabda NB II Sz. Spartacus-lll. kér. TTVE 18:12 (8:6) A szekszárdi csapat Budapesten játszott bajnoki mérkőzést. Szek- szárd színeiben a következők kap. tak helyet: Orbán, Szabján, Cza- kó, Sztáronszky, Verhás, Laborcz, Zimmermann. Csere: Kadosa I., Gaszler, Molnár, Zsinkó. A szek­szárdi lányok bátran, nagy aka. rással kezdtek. A 3. percben már 2:0-ra vezettek. A 9. percben már 6:l-re elhúzott a szekszárdi gár­da. A félidő végéig 8:5-re alakult az eredmény. A második félidő is jól folytatódott a szekszárdiaknak. Támadásban felülmúlták a hazai­akat, és ez gólokban is megmu­tatkozott. A mérkőzés után bol­dogan összeölelkeztek a szekszár. di lányok, hisz értékes győzelmet szereztek idegenben. Elnyerték a játékvezetők és a közönség ro- konszenvét is. Ebben nagy szere­pe volt Verhásnak, aki kitűnően szervezte a támadásokat, és nagy részt vállalt a védekezésből is. A szekszárdi lányok minden te­kintetben, technikában és takti­kában, valamint gyorsaságban egyaránt felülmúlták ellenfelüket. Gólszerzők: Czakó (6), Sztáronsz- ki (5), Laborcz (3), Verhás (2), Szabján és Molnár. A bonyhádi járási asztalitenísz- bajnokság tavaszi végeredménye: 1. Kakasd I. 6, 2. Nagymányok 6, 3. Bonyhádi Vasas II. 4, 4. Kakasd IL 4, 5. Kisvejke II. 0 ponttal. A lengyel! sportkör túramotoros- szakosztálya jelezte, hogy részt vesz a július 4-től vasárnaponként sorra ke­rülő autós túrákon. A szakosztálynak 20 tagja van és mint közölték, előre­láthatólag vasárnaponként tíz motoros és 3—4 autós csatlakozik mozgalmuk­hoz. A szekszárdi városi sakkbajnokság ál­lása a 10. forduló után: 1. Kórház 16, 2. MEZŐGÉP 15, 3. TOTÉV 14, 4. Nép­bolt 11, 5. Megyei Tanács 11, 6. Gyár- Gépsz. 10. 7. Mü. M. 505. 9, 8. Gim­názium 8, 9. Beruházás 8. 10. Társa- dalomb. 6, 11—12. AFIT 3. 11—12. Vá­rosgazdálkodás 3 ponttal. A kosárlabda országos serdülő kupa megyei döntőjének eredményei. Lá­nyok: Szekszárdi Vasas—Szekszárdi Eü. 61:11, Paksi SE—Bonyhádi Botond 43:55, Paksi SE—Szekszárdi Eű. 41:10, Szekszárdi Vasas—Bonyhádi Botond 54:36, Szekszárdi Vasas—Paksi SE 41:17 Bonyhádi Botond—Szekszárdi Eü. 54:15. Végeredmény: 1. Szekszárdi Vasas 6, 2. Bonyhádi Botond 5, 3. Paksi SE 4, 4. Szekszárdi Eü. 3 ponttal. • '.v 14.05: Kamarazene. 14.19: ze­nekari muzsika. 15.39: Hangos szöveggyűjtemény. i6.03: Kár­páti rapszódia. Epizódok. Hl. 17.02: ötórai tea. 18.03: Glenn Gould zongorázik. 18.30: Brit­ten: Peter Grimes. Közben; 19.33: Eszmecsere — irodalom­ról, művészetről. (Ism). 20.03; Az operaközvetítés folytatása, 21.38: Zenekari muzsika. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05 ; zenés percek. 17.25: Nép­szerű tudomány, szluka Emil műsora. 17.40: Várnai Ferenc népdalfeldolgozásaiból. 17.45: A szőlő zöldoltása, szabó Mária riportja. 17.50: Spirituálék. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Dalibor Brazda zenekara játszik. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30 : Szerb-horvát nyelvű mű­sor. Hírek. — Miről ír a >,Na- rodne Novine”? — Hanglemez­tárunk újdonságai. — Az em­ber és a folyó. Riport. — So- kac népdalok. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek, tudósítá­sok. — Határjárás. — Kíván­sághangverseny. 19.3© : Műsor­zárás. MAGYAR TV 16.68; Hírek. 17.05: Tévé-ovi. 17.30: Óvodások filmműsora. 17.55: Telesport. 18.20: Nyolcad­jól mutatkoztak be a À szakcsi Uj Élet Termelőszö­vetkezet sportköre már tavaly csatlakozott a Dél-magyarországi Lovasszövetség Tolna megyei fo­gathajtó albizottságának ver- senysorzatához, de csak az idén rendezte hazai környezetben első versenyét. A szövetkezet kitűnő hajtója. Varga István már tavaly jó eredményekkel, sikeres sze­repléssel hívta fel magára a fi­gyelmet, és részben ennek tulaj­donítható, hogy Szakcs kapta a fogathajtó verseny második for­dulójának rendezési jogát. A termelőszövetkezet hosszú he­teken át tervszerűen készült a vetélkedőre, új, kitűnően felké­szített pálya várta a fogatokat, a nézőket. A niegnyitót dr. Faust Mátyás, a sportkör elnöke tartot­ta. Részletesen kitért a lótenyész­tés fontosságára, elismerőleg nyi_ latkozott a szövetség munkájáról, mely mindent elkövet a fogathaj­tóverseny további népszerűsítése érdekében, tovább növeli az ér­deklődést a lótenyésztés iránt is. A verseny első napján a zsűri a következő sorrendet állapította meg. Négyes fogat: 1. Varga Ist­ván, (Szakcs). 2. Wolf János (Paks). 3. Horváth János (Re- göly). 4. Geiger János (Regöly). Kettes fogatok: 1. Ravasz István (Felsőnyék). 2. Szebek József (Pálfa). 3. Poór Lajos (Felső­nyék). 4. Cseh Péter (Tengelic). §, Szíjártó Ferenc (Regöly). Díjhajtásban négyes fogatok: 1. Varga István (Szakcs). 2. Hor­váth János (Regöly). 3. Wolf Já­nos (Paks). 4. Geiger János (Szed­res). Kettes fogatok: 1. Fehér István (Dombóvár). 2. Szíjártó Ferenc (Regöly). 3. Ravasz István (Felsőnyék). 4. Szebek József (Pálfa). 5. Pordán József (Nagy- dorog). A terephajtásra rendkívül ne­héz útvonalon került sor, ahol 14 természetes, illetve mesterséges akadály tette próbára az induló­kat. Négyes fogatoknál 1. Wolf János (Paks). 2. Varga István (Szakcs). 3. Geiger Jánons (Szed­res). 4. Horváth János (Regöly). Kettes fogatoknál: 1. Ravasz Ist­ván (Felsőnyék). 2. Fehér István (Dombóvár). 3. Pordán József (Nagydorog). 4. Szíjártó Ferenc (Regöly), 5. Cseh Péter (Tenge­lic). Az első nap összetett végered­ménye után a következő sorrend alakult ki. Négyes fogatok: 1. Wolf János (Paks) 154,1. 2. Varga István (Szakcs) 161,3. 3. Geiger János (Szedres) 193,7. 4. Horváth János (Regöly) 327,1 hibaponttal. Kettes fogatok : 1. Fehér István (Dombóvár' 74,6. 2. Ravasz István (Felsőnyék) 76,4. 3. Pordán József (Nagydorog) 98,2. 4. Szíjártó Fe_ renc (Regöly 99. 5. Cseh Péter (Tengelic) 173,2 hibaponttal, szakcsiak A verseny másnapján szintén 6—700 néző előtt folytatódott a ve­télkedő. Ezt megelőzően azonban a Kaposvári Mezőgazdasági Fő_ iskola lovasiskolája, valamint a tengelici Petőfi Termelőszövetke­zet úttörőlovasai bemutatókat tartottak. Akadályhajtásban a kö­vetkező, sorrend alakult ki. Né­gyes fogatok: 1. Wolf János (Paks). 2. Geiger János (Szedres). 3. Varga István (Szakcs). 4. Hor­váth János (Regöly). Kettes fo­gatok: 1. Pordán József (Nagydo­rog). 2. Szíjártó Ferenc (Regöly). 3. Ravasz István (Felsőnyék). 4. Szebek József (Pálfa). 5. Fehér István (Dombóvár). A kétnapos verseny után a U'>_ vetkező végeredmény alakult ki. Négyes fogat: 1. Wolf Jáhos (Paks) 173,1. 2. Varga István (Szakcs) 193,3. 3. Geiger János (Szedres) 216,2. 4. Horváth János (Regöly) 368,1 hibaponttal. Ketfes fogatok: 1. Ravasz István (Felső­nyék) 76,4. 2. Fehér István (Dom­bóvár) 88,4. 3. Pordán József (Nagydorog) 99,7. 4. Szíjártó Fe­renc (Regöly) 99,8. 5. Cseh Péter 183,2 pibaponttal. Dicséretet érdemel a szakcsi termelőszövetkezet a verseny hi­bátlan rendezéséért, a kitűnő pá­lyáért, mellyel biztosította a sportszerű vetélkedést és a né­zőknek két napon át a kitűnő szórakozást, / . - * Az OKISZ—KIOSZ testnevelési sport­osztálya és a Tolna megyei Ipari Szö­vetkezetek a 35 éven felüliek kispályás labdarúgó-bajnokságának országos döntőjét július 26-án és 27-én Dombó­váron a városi ifjúsági sporttelepen rendezik. Szombaton 14.30-kor, vasár­nap 8.30-kor kezdődnek a mérkőzés­sorozatok. Az ünnepélyes eredmény- hirdetés, díjkiosztás, az OKISZ-kupa át­adásának időpontja 11.40. 1 • A paksi járási felnőtt férfi asztali­tenisz-csapatbajnokság tavaszi végered­ménye: 1. Gerjen 10, 2. Dunaszent­györgy 8, 3. Németkér 6, 4. Paks 4, 5. Kajdacs 2, 6. Madocsa 0 ponttal. * Labdarúgó-játékvezetőink közül június 20-án, vasárnap Dravecz és Szinger NB ll-es mérkőzést vezet. Stumpf és Kiss I. az Enying—'Siófok, míg a Gerencsér— Berkes páros a Dunaújvárosi Építők— BKV Előre NB 111-as mérkőzésen mű­ködik, mint partjelző. , ^ paksi járási kézilabda-bajnokság állása: 1. Pálfa 8, 2. Paks 3, 3. Nagy­dorog 1 ponttal. A góllövőlistán a leg­jobb a 17 gólos Kajári (Pálfa), 14 gó­los: Halász (Pálfa). 12 gólos: Fritz (Paks). 1976. június 17. szór kiváló vállalat. 19.00; Rek- lámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-hír- adó. 20.00: Háború és béke. III., IV. 21.30: Jugoszlávia— NSZK. Labdarúgó-EB elődön­tő. Kb. 22.20: Tv-híradó. 3. II. MŰSOR 20.00: Zenei Figyelő, a Tv zenei újságja. 21.00: Tv-híradó. 2. 21.20: Letűnt kultúrák nyo­mában. XIII/7. 21.45: Száza­dunk. Dokumentumműsor- sorozat. V. (Ism). JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű ty­napló. 17.45 i így éltek ők. — Adás gyermekeknek. 18.15: A forradalom hajnalán. — Mű­velődési adás. 18.45: Çsevegés a zenéről. 19.15: A konyha nagy mestereinek kis titkai. 20.00: Párhuzamosok. 20.50: Che Guevara. — Olasz játékfilm. n. MŰSOR 18.45: Bukaresti rajzfilmesek. 19.00: Műsor fiataloknak. 20.00: Lombhullás. — Grúz film. 21.30: Huszonnégy óra. 21.50: Kör. 22.35: Források. — Költészeti adás-

Next

/
Thumbnails
Contents