Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-11 / 110. szám
J miimmnBmnimmniH»»nn»un»imninnniunuiim {Névnap: Petem A Nap kél 4.12 — nyugszik 19.09 órakor A Hold kél 16.21 — nyugszik 2.35 órakor Ot évvel ezelőtt, 1W1. május 11-én hall meg — 61 éves korában — Erdei Ferenc politikus, kiváló agrárközgazdász és szociológus, Kossuth- díjas akadémikus. Makón született, 1910-ben. Az 1939-ben létrehozott Paraszt Párt egyik vezetőjeként szorosan együttműködött a kommunistákkal. A felszabadulás után a Nemzeti Parasztpárt alelnöke, majd főtitkára lett, az 1944. december 20-án Debrecenben megalakult Ideiglenes Kormány belügyminisztere; később igazságügyi, majd állam-, illetve földművelésügyi miniszter. A legelsők között, 1948-ban tüntették ki Kossuth-dijjal. 1958-tól a Magyar Tudományos Akadémia, majd a Hazo- fkrs Népfront Országos Tanácsának főtitkára és ismét az Akadémia főtitkára. Sokoldalú érdeklődésű, kiváló tudós volt, különösen a szövetkezeti mozgalommal, a nagyüzemi mezőgazdasággal kapcsolatos munkássága jelentős. MÁJUS II KEDD Egy pár ló = egy Lada Vásár Szekszárdon Fél tíz és már poroznak: az öregasszonyok vissza a vásárból a vasútállomáshoz, meg a buszokhoz. Szaporán lépdelnek, mert a vásár már nem az igazi, most olyan, mint a patika. Strényer Béla bácsi, szekszárdi nyugdíjas kovácsmester is ballag már vissza a forgatagból, s „megnyugtat”, hogy ez a vásár olyan mint a patika. Minden drága. Példákért nem kell messze menni, mert egy pár választási malac — olyan tizenöt kiló körüli egy- egy — ezerhatszáz forintért cserélhet csak gazdát. Viszont örvendetes, hogy ennek ellenére fogy a malac, minden ládánál, kocsinál passzust szorongató emberek ácsorognak: fuvar- alkalmatosságot várva. A süldők ára igen magas, vevő mégis akad. ügy látszik felélénkült a kisgazdaságok világa, hiszen tíz óráig legalább félezer malacot már előadtak. Hosszú sorokban várakoztak az emberek a tikkasztó melegben a cédulaház előtt. A szarvasmarha nem volt téma ezen a vásáron, hiszen mindössze csak egy hat év körüli vemhes tehén, egy nyolchónapos üsző, meg négy választási borjú árválkodott a malacvásárrá változott szekszárdi vásártéren — vevő azonban nem akadt. Egy ember ugyan alkudott az egyik bikaborjúra —, pénze azonban nem volt annyi, hogy parolázással zárhatták volna az alkut. A lóvásár. Hát-hát. Volt jopb. Sőt. Ez a mostani vásár a felhajtás szempontjából jó volt, de az árakat még a cigány- kupecok sem tudták megadni: egy pár jó lóért legalább egy Lada árát kellett volna adni, mig volt olyan rossz cigányló, amelyik használt motorbicikli áráért is elvihető lehetett volna —, mivel hogy saját négy lábán nem valószínű. hogy messzire ért volna a tűző napon. És a lóhoz való sebesség- váltó ára is a „járműhöz” igazodik: száztizen- négy forintba került egy rövid, nádnyelű szíjostor. Míg az istráng, Puskás József dunaszek- csői kötélgyártó mester ágasáról hatvankét forint lefizetése után került a vevő birtokába... Drága volt ez a vásár, meg szegény is. Sok minden hiányzott, ami a múlt évben még csábította a környező falvak vásárra vágyó embereit. Szegényebb is volt ez a vásár, azzal is, hogy elmaradtak a kékfestők, a vásznat áruló falusi takácsok, és nem állította fel napszítta sátrát minden idők legjobb fa- esztergályos mestere. Hepp József öreg barátom sem, aki éppen betegállományban, kicsit lábadozó kedvvel várta hozzátartozóitól a's szekszárdi Ratika-vásárról a híreket. Szcbad szombat a kisdiákoknak Az Oktatási Minisztériumban megkezdődtek a tárgyalások az iskolái szabad szombatok bevezetésének lehetőségeirőL Lengyel Sándor főosztályvezető tájékoztatója szerint az általános iskolák alsó tagozatain már ez év őszétől várható a kéthetenkénti tizenegy napos oktatási ciklus bevezetése. tiuiiminiimtHiimiiiiHUM Totótájékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 19. játékhéten 13 plusz 1 talála- tos szelvény nem volt. 13 találatot egy fogadó ért el, nyereménye 980 034 forint. A 12-esek száma 13 darab, 50 258 forint a nyeremény. A 11-esek száma 302 darab, 2163 forint 10-esefc száma 2921 darab, 336 forint Pátkovács Jenő r 'A 2*3 S*ÍNHAZBEft- LETE vaii a Szekszárdi Í505-ÖS Szakmunkáskép- ‘ ző Intézetnek. Hangversenyekre 42 bérlet áll a tanulók. rendelkezésére. Saorgalmazzák a tanulók snozilátogatását is, ennek érdekében ebben a tanévben 960 bérelt hely- • iyel rendelkezik az Is- " jkola. * MÁSFÉLSZERESÉRE — 3 milliárd forintról 4,7 milliárd forintra — növekedett 1971-hez viszonyítva a megye tSermelőszövetke", aeteinek állóeszköz- állománya. A megvalósult beruházásokat jórészt saját forrásból fedezték; az elmúlt évben a saját forrás részaránya 71,5 százalék volt. # SZARVASMARHAPROGRAM. Az igar- simontomyai Lenin Tsz a meglévő 150 szarvas- marhájához további százat vásárolt a Baranya megyei közös gazdaságoktól. Az állatok egy része már megérkezett az átalakított, korszerűsített tehenészetükbe. A termelőszövetkezet az állatok vásárlására, valamint. az istállók korszerűsítésére 3,5 milliót fordított. O 1976—1980 KÖZÖTT megyénk szolgáltatásfejlesztési alapja 44 millió forint. Ebből a textil- tisztítás 6 milliót, a gépjárműjavítás 29, a híradástechnikai és háztar- tásigép-javítás fejlesztése 4,5, a cipőjavítóipar fejlesztésére Î.5 millió forintot kap. A fennmaradó 14 millió fel- használásánál a Tolna megyei. Tanács azokat: a területeket helyezi előtérbe, melyek a szolgáltatásfejlesztést legjobban biztosítják. + NYOLC LEÂÎÏY- és négy fiúgyermek született vasárnap estétől hétfő estig a szekszárdi megyei kórház szülészeti osztályán. ~ MEGALAKULT Dombóváron az éremgyűjtők köre. Hétfőn este tartották az első ösz- szejövetelt. Az új hobbiszakkörbe huszonötén jelentkeztek. + A MAGYARSZOVJET barátsági hónap keretében a megyei moziüzemi vállalat MSZBT-tagcsoportja fényképkiállítást rendezett a Panoráma mozi előcsarnokában. A kiállítás felidéz néhány felejthetetlen filmkockát az elmúlt évek filmterméséből. A kiállítás hétköznap délután 5—8-ig, vasárnap délelőtt 9—12- ig és délután 3—8 óráig tekinthető meg. * 10 LEÁNY ÉS 9 FIÚ született az elmúl! héten vasárnap reggeltől szombat éjfélig a dombóvári kórház szülészeti osztályán. Az újszülöttek és az édesanyák egészségesek. _ ------M É. X XXX500000CX3P00CGO0000000CO0000000OCC Meleg idő 8 Várható időjárás ma estig: időnként megnőO vekszik a leinozei, «- o szórtan, elsősorban a déli, délnyugati me- Q gyekben zápor, egy-két helyen zivatar való- q színű. Napközben többfelé megélénkülő kele- y ti, délkeleti szél. Várható legmagasabb nap- g O pali hőmérséklet 20— 25 tok között. o XJOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC OLVASTAM Tizennyokezerbőt - kilencezer A Magyar Autóklub és a Tolna megyei Közlekedésbiztonsági Tanács mintegy másfél éve szívós munkát végez annak érdekében, hogy a közlekedési szabályokat minél többen megismerjék. A tanfolyamok százai, kiselőadások, csoportos beszélgetések során tanították az embereket helyesen közlekedni. Van tonulnívalónk bőven. Minden hét végén annyion sérülnek meg a közutakon, hogy a szekszárdi kórház sebészeti osztályát zsúfolásig tölthetnék, és a legrövidebb temetési ceremóniát alkalmazva is, legalább egy napig kellene egy brigádnak dolgozni, hogy a halotttakat tisztességgel eltemessék. A közút szedi az áldozatait, s szeretnénk ezt a „népbetegséget is fölszámolni. Nemcsak jó szávai természetesen, hanem a törvény szigorával is. A napokban került a kezembe az országos statisztika: tavaly összesen tizennyolcezer személytől vonták be a hajtási jogosítványt, közülük kilencezerét alkoholos állapotban való vezetés miatt. Azaz az illetők teljesen, vagy félig voltak részegek. Tegnap este az Autóklub szekszárdi csoportja ismét beszélgetést tartott a szekszárdi művelődési házban az új KRESZ-ről, amely azonban már nem új, hiszen hovatovább fél éve alkalmazzuk. Sajnos azonban az is tapasztalat, hogy az ilyen ismeretterjesztő előadásokra azok nem járnak el, akik az utakon a legtöbb fegyelmezetlenséget követik el. Ebből kifolyólag indokolt' tehát, hogy a szabálysértőkkel szemben még szigorúbban járjanak el az igazságügyi és rendőri szervek.-PjMagyar-NDK barátsági gyűlés Tegnap délután Hő- gyészen a textilüzemben magyar—NDK barátsági gyűlést rendeztek, amelyen Werner Kube, az NDK Kulturális és Tájékoztató Központjának igazgatóhelyettese tartott beszédet az NDK társadalmi, gazdasági és kulturális életéről, eredményeikről és tennivalóikról. Az előadást nagy érdeklődéssel fogadták a hőgyészi üzem dolgozói. iimiiiiiiiifiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiKiiuniiiiiiuiiii PATEX a Népboltban Két diákklub látogatása a megyében Két napot töltöttek itt. hon a MAE gödöllői diákklubjának tagjai. Az agrártudományi egyetem Tolna megyei hallgatói meghívták magukkal a Békés megyei klub tagjait is. Szombaton üzemlátogatáson vettek részt Pakson a konzervgyárban, aztán megnézték az atomerőmű építkezését, ahol tájékoztatást kaptak arról, hogyan fog az atomerőmű beilleszkedni a népgazdaság energia- ellátásába. Ezt követően a fiatalok találkoztak e szekszárdi járás termelőszövetkezeti vezetőivel. Vasárnap dr. Kálmán Gyula, a megyei tanács elnökhelyettese fogadta a negyven diákot, és tájékoztatta őket a megye mezőgazdasági szakember-ellátottságáról. Elmondta azt is, hogy mit várnak a megyében munkába álló fiatal agrárszakemberektől. Azután a diákok megnézték Szekszárd nevezetességeit és Gemencbe kirándultak. A PATEX-kiállítás első vásárlói Hagyományos árubemutató kiállítás nyílt tegnap reggel Szekszárdon.-a Népbolt Vállalat Otthon Áruházában. A polcokon ezúttal a Pamuttextil Művek termékeit lehetett látni, s megvásárolni. A textilipari vállalat szinte minden termékéből hozott: különféle egyszínű és mintás bársonyokat, farmerruhák alapanyagát, damasztot, tarkán szőtt abroszokat, sok színű frottírt és különféle szalvétákat. Foto: Szepesi TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. — Telefon: 129-01, 123-61 — Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat— Szekszárd, Béla tér 1. — Telefon: 120-11, 120-10 — Telex: 14251 —Postafiók 71— Felelős kiadó: PET3ITS FERENC — Készül a Szekszárdi Nyomdában — Széchenyi utca 46. — Postacím: 7101 Szekszárd __ Telefon: 129-21 __ F elelős vezető: Széli István — Térj eszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 25 069 V