Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-27 / 124. szám
VILÁG PROLETÁRJA!, EG VÉS ÖLJETEK! TOLNA MEGYEI AZ MSZ-MP TOLNA MEGVET BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA CSÜTÖRTÖK 197&. máj. 27. XXVI. évf. 124. szára. ARA: 0.90 Ft Kádár János fogadta Mítterrand-t Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán fogadta Francois Mitter- rand-t, a hazánkban tartózkodó Francia Szocialista Párt küldöttségének vezetőjét, a párt első titkárát, Robert Pon- tillont és Gaston Defferre-t, a végrehajtó bizottság tagjait. A szívélyes légkörű megbeszélésen megvitatták a nemzetközi helyzet, a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseit és véleményt cseréltek a két párt tevékenységéről, az MSZMP és az FSZP közötti kapcsolatokról. A találkozón részt vett Bisz- ku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára, Gyenes András, a KB titkára és dr. Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője. Magyar-csehszlovák találkozó A békehőnap eseménysorozatában magyar—csehszlovák baráti találkozót tartottak szerdán Szekszárdon. Ebből az alkalomból Jiri Smolík, a budapesti Csehszlovák Kultúra igazgatóhelyettese vezetésével csehszlovák vendégek látogattak Tolna megyébe, és a szekszárdi népfrontszékházban délelőtt eszmecserét folytattak Csajbók Kálmánnal, a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottságának titkárával, aki tájékoztatta őket régebbi látogatásuk, a Tolna megyei magyar—csehszlovák barátsági napok óta eltelt fejlődésről. A beszélgetésen részt vett Popo- vics György, a megyei népfrontbizottság politikai munkatársa és Göttlinger József gyárigazgató is. Ezután megtekintették a várost és a dombori üdülőtelepet, közelebbről a bőrdíszmű vállalati üdülőjét is. Délután a Rákospalotai Bőrés Műanyagfeldolgozó Vállalat szekszárdi új gyárában barátsági gyűlést rendeztek. A békegyűlésen Göttlinger József gyárigazgató üdvözlő bevezetője után Jiri Smolík, a budapesti Csehszlovák Kultúra igazgatóhelyettese mondott beszédet, munkatársának, Bencskó Klárának kitűnő tolmácsolásával. Tájékoztatta a gyár több száz dolgozóját a Csehszlovák Szocialista Köztársaság legutóbbi ötéves tervének sikeres eredményeiről, a Csehszlovák Kommunista Párt XV. kongresszusának határozatairól, s a testvéri szocialista ország fejlődésének további távlatairól. A találkozón megbeszélték a baráti és kulturális kapcsolatok további kiterjesztéséiSzovjet-angolai megállapodások Moszkvában szovjet—angolai közleményt írt alá Koszigin kormányfő és Lopo do Nascimento miniszterelnök. Szovjet—angolai dokumentumokat írtak alá szerdán Moszkvában. A Szovjetunió és az Angolai Népi Köztársaság baráti kapcsolatainak és együttműködésének alapjairól szóló deklarációt Alekszej Koszigin szovjet és Lopo do Nascimento angolai miniszterelnök látta el kézjegyével. Egyidejűleg több más szovjet—angolai dokumentumot is aláírtak. Szerdán délután Moszkvából Leningrádba utazott Lopo do Nascimento, az Angolai Népi Köztársaság miniszterelnöke és felesége. Vidéki programja során az angolai kormányfő ellátogat Alma-Atába is. Konferencia a fajüldözés elfen A szocialista országok segítségének jelentőségét, az afrikai felszabadítási mozgalmak erejének, tekintélyének növekedését, az angolai nép történelmi győzelmét méltatták a felszólalók a fajüldözés elleni havannai nemzetközi konferencia második munkanapján. Az ENSZ apartheidellenes bizottságának égisze alatt, az afrikai felszabadítási mozgalmak konkrét támogatásának jegyében összeült konferencián több mint 200 küldött vesz részt. Havannában, Afrika napja alkalmából, számos szolidaritási rendezvényt, nagygyűlést tartottak, amelyeken részt vettek a konferencia küldöttei is. Mai A NEGYVENNYOLCAD« PARAGRAFUS (3. old.) HÁLAPÉNZT (3. old.) A KITÜNTETETT ’ < FŐBIZALMI-HELYETTES (3. oW.) KULTURÁLIS KALEIDOSZKÓP (4. Old) FIATALOK oW.) Waldheim Szíriában Megérkezett Damaszkuszba Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár, hogy tárgyalásokat folytasson a szíriai vezetőkkel a Golan- fennsíkon állomásozó ENSZ- hadérők vasárnap lejáró man-, dátumának meghosszabbításáról. A főtitkár a repülőtéren adott nyilatkozatában jelezte, hogy Asszad elnökkel és Khad- dam külügyminiszterrel tárgyalásokat kíván folytatni a térség helyzetéről, amelynek fontos tényezője az ENSZ megfigyelő erőinek jelenléte. Egy újságíró kérdésére válaszolva leszögezte: izraeli látogatást nem tervez, mert a Tel Aviv-i kormány a múlt héten hozzájárulását adta az ENSZ-erők mandátumának megújításához, abban az esetben, ha Szíria hasonlóképpen dönt. A főtitkárt Khaddam külügyminiszter fogadta a repülőtéren. Kitüntetett kollektívák Öt év alatt kétszer volt kiváló a várongi tsz Dombóvár környéki napok 1976 Dalmand: mezőgazdasági tanácskozás Várong és Lápafő lakossága kedden ünnepelt. A fel- szabadulási és a kongresszusi munkaversenyben a vá- rong-lápafői Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet a „Kiváló” címet nyerte el. Az oklevélátadó ünnepségre ezúttal a várongi művelődési házban került sor, miután a legutóbbi ünnepi gyűlés színhelyé Lápafő község volt. Az ünnepségen megjelent a szövetkezet tagságának, dolgozóinak színe- java, s élvezettel hallgatták a szakcsi körzeti általános iskola úttörőinek szép műsorát. Megtisztelték a szövetkezeti gazdákat a városi párt- és állami szervek is, magas rangú képviselőiket küldték az ünnepségre. őket is, a termelőszövetkezet tagjait is Tancsik József elnök köszöntötte. — A negyedik ötéves terv során, munkánk anyagi eredményei ismertek tagságunk körében, most arról adhatunk jelentést, hogy a minisztérium és a Termelőszö. sT izetek Országos Tanácsa evkö'or elismerésben is részesített bennünket, a Petőfi Termelőszövetkezetet „Kiváló” címmel tüntették ki. A negyedik ötéves terv éveiben mindig kiváló szinten dolgoztunk, kétszer olyan jól, hogy eredményeink nyomán a „Kiváló Szövetkezet” címet is kiérdemeltük. Az ünneplő gazdák előtt Fehér Lajosné a TOT titkára mondott ünnepi beszédet. Mindenekelőtt dicsérőn emlékezett meg arról, hogy a szövetkezet vezetőségének jó együttműködése a tagsággal a sikerek alapja, másik részről pedig a fegyelmezett munka, a terv következetes megvalósítása az eredmények forrása. „A két falut nemcsak anyagiakban egyesíti a közös gazdaság, hanem szellemi kapcsolatok révén is közelebb kerülnek az emberek egymáshoz, munkájuk sikere az ország és az egyén gazdagodását segíti elő. A jól élő embert nem szükséges biztatni, aki dolgozik, tisztességgel veszi ki részét a szo- C'alizmus építéséből, jól kereshet, alapozhatja családja jövőjét, amely része nagy, egyre gazdagabb társadalmunknak. Az a tennivalónk, hogy a jövőben hatékonyabban, eredményesebben munkálkodjunk tervünk megvalósításán. A további jó munkának az alapjai szilárdak a téeszben, az emberek elhatározása, hogy a jövőben is eredményesen akarnak dolgozni, nyilvánvalóan újabb anyagi és erkölcsi elismeréseket helyez kilátásba.” — mondotta a TOT titkára, majd átadta dr. Romány Pál miniszter gratulációját és a díszes oklevelet a szövetkezet tagságának. Pető István és Kránitz István a „Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója” miniszteri kitüntetést, Illés István és ifjú Szabó József pedig a miniszter dicsérő oklevelét vehette át a kongresszusi és felszabadulási versenyben végzett kimagasló munka elismeréséül. A megyei és városi párt-, állami és társadalmi szervek nevében Cserép Imre, a dombóvári városi párt- bizottság titkára köszöntötte az ünneplő termelőszövetkezeti gazdákat. ~ Pj- — Tegnap délelőtt a Dalmandi Állami Gazdaság művelődési házában a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Tolna megyei mezőgazdasági szakcsoportja koordinatív tanácskozást tartott. A tanácskozáson Jurij Iva- novics Fagyejev, a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza műszaki, tudományos és információs osztályának főmunka- társa. a szovjet mezőgazdaság gépesítéséről, a szovjet mező- gazdasági gépexport jelenlegi helyzetéről tartott előadást. Ezután Vass István, a Dalmandi Állami Gazdaság Állami díjas igazgatója „Tolna megye élelmiszer-gazdaságának helyzete a IV. ötéves terv időszakában.” címmel adott tájékoztatót a megjelenteknek. A két előadás vitája után két kisfilmet mutattak be a szovjet mezőgazdaság eredményeiről. A tanácskozáson részt vett Regős Gábor, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság titkára, valamint Cserép Imre, a Dombóvár városi párt- bizottság titkára is. Délután a vendégek megtekintették a gazdaság V. kerületének ipari centrumát, a sertéstelepet, Valamint a jelenleg folyó növényápolási munkákat. Este filmvetítés volt a művelődési házban a gazdaság dolgozói részére, ahol az „Emlékezz a nevedre” című játékfilmet vetítették. Dombóváron ingyenes filmvetítésen — melyet a Puskin Filmszínházban tartottak —* három Tolna megyéről készült kisfilmet láttak a nézők. Magyarszéki tűdre