Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-20 / 118. szám

fiatalok fiatalok fiatalok Kongresszus utáni beszélgetés Ä KISZ IX. Kongresszusá­nak: küldöttei visszatértek a dolgos hétköznapokhoz, de csak a kongresszus munkájá­nak van vége, a tennivalók ja­va ezután következik. Krizsán Istvánt, a megyei KlSZ-bizott- ság titkárát, a kongresszus egyik küldöttét megkerestük, hogy beszéljen élményeiről, s mint KISZ-vezető tájékoztas­son a legfontosabb tennivalók­ról. — Annak, aki ismerte a kongresszusi levél tartalmát, a határozattervezetet, nem oko­zott a kongresszus meglepetést. Merőben új dolog ott már nem hangzott el. A kongresszus az ifjúsági munka folytatása volt és ilyen értelemben — mint dr. Maróthy László mondotta zár­szavában —, nem is ért véget. A munkát folytatni kell. A legfontosabb napi feladat a kongresszus határozatainak megismertetése. Ezt meg kell előznie az ott hallottak rend­szerezésének. A tizenhét kül­döttel megbeszéltük és össze­sítettük a tapasztalatokat. Ez azért fontos, mert minden szekcióban komoly munka folyt, nagy figyelmet igényelt, s mikor véget ért, úgy érez­tük: itt is mondtak fontosat, ott is igazat szólt valaki. Rend­szerezni kellett, a hallottakat. Huszonhetedikén a megyei KISZ-bizottság előtt számo­lunk be a kongresszusról, a küldöttek pedig meghívás alapján elmennek az alapszer­vezetekhez élménybeszámolót tartam. — Június hetedikén és nyol­cadikén tájékoztató és tovább­képzés lesz Domboriban. Ezen részt vesznek a járási és vá­rosi KlSZ-bizottságok tagjai, a nyári vezetőképző tanfolyamok vezetői. Már nagyon régen volt olyan továbbképzés, ahol az összes választott testületi tag együtt van. Ezen a két na­pon ismertetjük a kongresszus határozatait és megbeszéljük az V. ötéves terv végrehajtá­sából adódó megyei ifjúsági feladatokat A nyári vezető- képzésben a KISZ-titkárok vesznek részt, legfontosabb té­ma a határozatok ismertetése, a konkrét feladatok meghatá­rozása lesz. Körülbelül szep­temberben tárgyalják majd az Türelem Hatalmas plakátok hirdették: Gerjenben fellép Zalatnay Sarolta, Máté Péter, a V—73 együttes és még néhány köz­ismert egyéniség. Az előadás időpontja: 16.30 volt Ez azon­ban egy „picit” eltolódott A kultúrotthon közönségének zöme fiatal volt akik Za- íatnay Saroltát várták. A V—73 együttes félórás koncertet adott, majd Máté Péter lépett a színpadra, mindössze két Saját szerzeménnyel és két külföldi slágerrel. Tíz perc szünet következett, utána bejelentették, hogy Zalatnay Sarolta nem érkezett meg, mindenki várjon türel­mesen. A közönség türelme 19 óráig tartott. Akkor a fiatalok csalódottan távoztak. A zenekar vezetője közölte velünk, hogy belépőjegyeinket őrizzük meg, mert „egyszer” még eljönnek. Egyszer!? Érdemes megőrizni belépőjegyünket? Hát nem tudom... Mindenesetre, amíg türelmünk van: megőrizzük. A legbiztosabb, ha bekapcsoljuk rádiókészülékünket és hallgatjuk az énekesnőt, Türelmesen^ VAJDA ÉVA Vizsgáztak a klubvezetők Múlt év nyarán kezdődött az egyéves működési engedélyt adó ifjúsági klubvezetőképző tanfolyam. Domboriban egy hétig hallgatták az előadáso­kat a klubvezető-jelöltek, hat alkalommal pedig a Babits Mihály művelődési központ­ban. Tolna megyében ez volt az első ilyen kezdeményezés. *— Miért vált szükségessé & tanfolyam beindítása? —* kér­dezem Bula Ágnestől, a tan­folyam vezetőjétől. — Ez idáig az ifjúsági klub fenntartója bárkit kinevezhe­tett klubvezetőnek, ami külön­böző problémákat, hiányossá­gokat vont maga után. Szeret­nénk elérni, hogy csak arra rá­termett, tanfolyamot végzett, s működési engedéllyel rendel­kező klubvezető vezethessen klubot. ’«vmcisf alapszervezetek saját felada­taikat. Ha szükséges, kiegészí­tik akcióprogramjukat — A kongresszus ela­padta a javaslatot, amit a megyei küldöttgyűlés is támogatott, hogy a paksi atomerőmű nyilváníttas- sék KISZ-építkezéssé. Mi lesz ebben a nagy munká- ban a megye fiatalságénak a dolga? — Hogy sok lesz, az biztos. A szervezés a központi bizott­ság feladata, ,ők szabják meg a munkákat, ami persze nem jelenti azt, hogy utasításra várva addig semmit sem te­szünk. I — Milyen volt a kong­resszus légköre, hangulata? — Kedves, fiatalos, vidám, A legjobban talán az élő szó varázsa fogott meg. Akik csak televízióban látták a részlete­ket, ezt nem élhették át. Sok elismerést kaptunk a párttól, de kritikát is. Többek között javítandó a politikai munka és sporttevékenység szervezése, irányítása. — Iharos! — Statisztikai adatok az ifjúságról A KSH és az Állami Ifjúsági Bizottság közős szeHkesztésébehJ a Statisztikai Kiadó Vállalat gondozó sóiban most megjelent kiad­vány bemutatja, hogy milyen változások történtek az ifjúság élet? és munkakörülményeiben, oktatásában, szakképzésében, művelő­désében. A statisztikai adatokból kitűnik, hogy hazánk minden másodüt állampolgára 30 éven aluli, vagy éppen csak betöltötte 30. élet­évét. Oktatási intézményeink nappali tagozatain másfél millió diák tanul, a munkaerő-utánpótlás úgyszólván egyedüli forrása a fel­növekvő ifjúság. Az aktív keresők egyharmada fiatal. Minden ne­gyedik tudományos kutató, ti'z szocialista brigádtag közül három a fiatalok korosztályába sorolható. Társadalmunk nyitottságát, a szakmai átrétegződést mutatja,' hogy minden 100 fiatal aktív keresőből 71 más társadalmi réteg­hez tartozik, mint édesapja 1938-ban. E tendencia jut kifejezésre « továbbtanulás adataiban is. Az 1976—76-os tanévben a közép­iskolákba felvettek között 60 százalék, a felsőoktatási intézményei első évfolyamán pedig 50 százalék a fizikai dolgozó szülök gyer­mekeinek aránya. AZ IFJÚSÁGI törvény, amelyet az országgyűlés 1971 szeptem­berében hagyott jóvá, igazolta bevezetésének helyességét, jól szolgálja a párt, a szocialista állam ifjúságpolitikáját. A szocia­lista állam sokrétű gondoskodással — ösztöndíjakkal, előkészítő tanfolyamokkal, a kollégiumi hálózat fejlesztésével, az iskolák szín- vonalbeli különbségének fokozatos megszüntetésével — segíti elő a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulását. A mostani tan­évben már az általános isik olások 30 százaléka, o szakmunkás- tanulók 100 százaléka, a felsőoktatási intézetek hallgatóinak pe­dig 67 százaléka részesül kedvezményes étkeztetésben. KEDVEZŐEN változott az ifjúsági turizmus helyzete is. Négy év alatt kétszeresére nőtt az országjáró-tábörozó, üdülő fiatalok és 150 000-re emelkedett a csapattáborozáson részt vevő úttörők szá­ma. A központi ifjúsági alapból évente 50 000 fiatal üdülésébe* nyújtanak kedvezményt, az országjáró fiatalok pedig évent» 260 000 étkezési és szó liásutalvá nyt vá Ithaítnak be. 1976. május 80. — Mivel ismerkedtek meg a hallgatók? — Egy klubvezetőnek sok­oldalúnak kell lennie. A tan­folyam fontos gyakorlati és elméleti tudnivalókat adott az ottlévőknek. Volt módszer­vásár, daltanulás, s természe­tesen sok játék. Az elméleti képzésen művelődéspolitikai alapismeretekkel, ifjúságpoliti­kánkkal, s a klub fogalmával, helyével, szerepével ismerked­tek a fiatalok. Május tizen­ötödikén, szombaton volt a vizsga, ahol 34 klubvezető adott számot felkészültségéről. Tesztlápon feleltek az elméleti anyagból, gyakorlati jártassá­gukról pedig szituációs játé­kaikkal adtak tanúbizonyságot. A feladatokat valamennyien helyesen oldották meg. A nyár folyamán 60-an vesznek részt a tanfolyamon, ami biztosítja a klubvezetők folyamatos után­pótlását. Nagy Vendel Szekszárd A gonosz Cosinus Szám tanulságos mese, számtanácstaianoknak H ol volt, hol nem volt, valahol az x- és az y-koordináta tenge­lyén is túl, a nagy trigo­nometriában élt egy öreg derékszögű háromszög. Ennek a háromszögnek volt három szép szöge; Alf-onzó, Béta-más és Camma-tyi. A derék legé­nyek hegyesen és hegyesen jártak. Igen büszkék vol­tak arra, hogy ketten tel­jesen egyformák és a har­madik testvérük derékszö­gű legény. Történt egyszer egy egy­ségsugaras délelőtt, hogy a háromszög magához 1m- vatta szögeit és így szólott hozzájuk; — Én nemsokára át­transzformálom magamat egy másik képsíkba, de ti próbáljatok szerencsét a nagy trigonometriában! Ezzel adott nekik három hamuban sült logaritmust, megadta az irányvektoro- kat és magukra hagyta őket. Induljanak el, ahogy tudnak. Az ifjú szögek mentek, mendegéltek. Derékszög ment elöl, mivel ő volt a legderékabb és a legna­gyobb, mögötte lépkedtek félénken Béta-máska és Gamma-tyika. Most, hogy így megszeppenve ballagtak, látszott csak igazán, hogy milyen kicsik. Az adott ne­kik egy kis bátorságot, hogy a derékszögű Alfa- önző — ahogy ők szólítot­ták kedveskedve Alf-onzót — annyira derék szög, hogy még egyszer olyan nagy, mint ők. Addig mendegéltek, míg egy terebélyes nagy kúp­hoz nem értek. Itt egy pon­ton megpihentek. Nem sok időt töltöttek, mert látták, hogy a kúp éppen elkez­dett kup-aktanácsot tarta­ni, hozzátartozójával. a körrel. Tovább is álltak és meg sem álltak a gúláig. A gúla nagyon megörült, amikor meglátta őket. hát- szőtt, hogy náluk nélkül csonka. Mondta is mind­járt: „Jó, hogy jöttök, szá­molni akarok- veletek?’. Mi­vel este is volt már, lete­lepedtek. Különböző elő­jelekből tüzet raktak és egykedvűen interpoláltak, Alf-onzó elővette hamu­ban sült logaritmusát és falatozni kezdtek. Ebben « pillanatban ott termett « gonosz Cosinus és kért tő­lük. Ám Gamma-tyi nagy hegyesen azt mondta, hogy nem adnak neki. No, a go­nosz Cosinusnak sem kel­lett több. Előkapta negatív előjelét és Gamma-tyira rontott. Azonban sehogi/- sem tudta y-ra rendezni. Ezen aztán úgy dühbe Sű­rűit, hogy 0-ra redukálta magát. Nagyon megörültek a testvérek és fejüket álom­ra hajtották a síkban. Más­nap reggel korán útnak in­dultak — azzal az eltökélt szándékkal, hogy egy meg­határozott intervallum in­tegráljában megtalálják szerencséjüket. Előtte egy kis befogócskát játszottak, torna helyett. Ahogy mentek, mende­géltek, egyszer csak meg­láttak egy kacsalábon for­gó, emeletes törtet. No hisz, nem kellett több Alfa-onzónak. Pillanato­kon belül felment a szám­lálóba. Ahogy körülnéz, hát egy gyönyörű ismeretlenen akadt meg a szeme. Több ismeretlent látott már, de ilyen szépet még nem. El is tüntette ezt az egy is­meretlent gyorsan, aztán, mint aki jól végezte dol­gát. lement a nevezőbe. Szörnyű sinus-függvé­nyek és -görbék között ha­ladt tovább. Még a gyök- jel alá is benézett. Hát ott látja az öreg Tangenst. Nagy volt az öreg boldog­sága, hisz távoli rokonok voltak. Ei is fakadt mind­járt sírva, ' aztán elkezdett panaszkodni, — Látod Alfi öcsém —ő márcsak így hívta a derék­szöget —, ez a gonosz Co­sinus elfoglalta az országo­mat, engem zárójelbe tett, és bevágott ide a négyzet­gyökjel alá. Ebben a pillanatban oSt- termett a gonosz Cosinus, Alf-onzó sem volt rest. Előkapta mértani közép- arányosát és gyorsan gyö­köt vont belőle. Volt öröm. Az öreg Tan­gens számtalan szorzást és áldást osztott Alfonzó fe­jére. — Amiért megmentettél, neked adom fele értelme­zési tartományomat , —. mondta az öreg —, és vele együtt három oldalamat, A-máliát, B-eátát és C-eci- liát. Sok énnekem ez a három oldal — gondolta Alf-onzó — elővette hát síkját, be­lefújt. Abban a pillanatban ott termettek testvérei. Megtartotta magának A-máliát, Béta-más meg­kapta B-eátát, Gamma-tyi pedig C eciliát választotta feleségül. H ét nap, hét éjjel folyt a négyzetre emelés és hatványozás. Az •fjú egyenletek boldogan -ránylottak egymáshoz, 'leg is születtek nemsoká- -r, a legkisebb közös több- zörösök. Még ma is él­ek. .. Varga Lívia, Bogyiszló I

Next

/
Thumbnails
Contents