Tolna Megyei Népújság, 1976. május (26. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-18 / 116. szám
? V A lehetőségek fokozottabb kihasználása A barátság pillérei Magyarország és az NDK együttműködése A 'barátság sok szála szövődik az NDK és Magyar- ország között az együttműködés során. S ennek a barátságnak legszilárdabb pillére a közös munka. Az ipar, a tudomány és a technika területén való együttműködés mindkét állam céljainak és érdekeinek teljes azonosságán nyugszik. Az NDK és a Magyar Népköztársaság kölcsönös árucseréje — a lehetőségek fokozottabb kiaknázása révén — 1971—1975 között a megelőző öt évhez képest csaknem megduplázódott. A további bővülő együttműködéshez jó alapot nyújt, .hogy a két állam kutatási és gyártási munkamegosztása olyan területeket ölel fel, mint a gépipar, az elektrotechnika és az elektronika; a fogyasztási cikkek növekvő cseréje pedig lehetővé teszi a belföldi piacok választékának növelését. Az 1962-ben kötött kormányegyezmény alapján Magyarország és az NDK is keresi a kétoldalú együttműködés konkrét formáit, s így a kutatás és a gyártás távlati feladataira összpontosítja erőit. Az árucsere-forgalomról A Szovjetunió után az NDK hazánk második — az NDK- nak pedig Magyarország a 4. külkereskedelmi partnere. Külkereskedelmünk forgalmának 10 százalékát bonyolítjuk le a demokratikus német állammal, míg araiak külkereskedelmében 5 százalékkal részesedünk. 1966 és 1970 között a két ország árucsere-forgalma 7,9 milliárd devizamárka értékű volt. A tavaly Berlinben született kereskedelmi egyezmény pedig az 1980-ig szóló ötéves tervidőszakra a forgalom további 77 százalékos növekedését irányozza elő. Az elmúlt öt évben 8400 Ikarus típusú autóbuszt szállítottunk az NDK-foa, s az ottani autóbuszpark 90 százaléka Ikarus- gyártmány. Mezőgazdasági gépekért, vegyipari, élelmiszeripari berendezésekért, valamint elektrotechnikai és tudományos műszerek, alapanyag ■ ' fTTlTP'' rrr»n gok és félkész termékek — alumínium, timföld —, továbbá fogyasztási cikkek ellenében textilipari berendezéseket, vegyipari, nyomdaipari, mező- gazdasági gépeket és berendezéseket kapunk az NDK-tóL öt év alatt 72 000 Wartburg és Trabant típusú személygépkocsit, 13 000 tehergépjárművet, 92 000 mopedet és 50 000 motorkerékpárt is szállítottak Magyarországra. A következő öt év árucsere-1 forgalmának 30 százalékátképezik a szakosított, illetve a kooperációban gyártott termékek. A gépek és berendezések, az elektronikai, elektrotechnikai termékek képezik majd a forgalom kétharmadát. Az NDK egyebek között szövőgépeket, 40 000 tehergépjárművet, 120 000 személygépkocsit, mezőgazdasági gépeket exportál nekünk, míg cserébe ipari és erőművi berendezéseket, 8—10 ezer Ikarus, autóbuszt, szervizállomásokat, garázsfelszereléseket, élelmiszeri pari és konzervipari gépsorokat, mezőgazdasági gépeket, egészségügyi berendezéseket szállítunk. Szakosított kooperáció Az árucsere-forgalom jelentős fejlődését jói kiegészíti a termelési szakosítási együttműködés. Erre napjainkig mintegy 50 egyezményt kötöttek. A kutatási és gyártási kooperáció, különösen a gépipar, az elektrotechnika, az elektronika terén lesz majd gyümölcsöző. Hazánk az NDK-val, Csehszlovákiával. valamint Lengyelországgal közösen az útépítőipar, az építőipar és az építőanyag-ipar egységes géprendszereinek kifejlesztésén is fáradozik. Néhány nagyberuházást, mint például a Dunai Cémentés Mészművek, továbbá egy sor vegyipari üzemet már eddig is az NDK-ból származó gépekkel, berendezésekkel építettünk fel. Az NDK pedig a kooperációs együttműködés keretén belül Magyarországról a speciális szerszámgépek nagy részét importálja. A* 1967-ben kötött egyezmény alapján eddig már 24 ezer magyar fiatal járt az NDK-ban, hogy szakképzettséget és szakmai tapasztalatokat szerezzen. A magyar üzemekben is két éve dolgoznak már NDK-beli fiatalok. Az 1975-ben aláírt hosszú lejáratú kulturális és tudományos együttműködési egyezmény még szélesebb keretet nyújt a két ország kapcsolatainak sokoldalú fejlesztéséhez. Tv-napló Ambrus Zoltán ébresztése A TV VALÓBAN MISSZIÓT TELJESÍT, amikor a félfeledésből feltámasztja a századforduló jelentős íróit, akiktől megmagyarázhatatlan okokból, elfordult az érdeklődés, jóllehet művészetük a maradandóságot hordja magában. Van még törlesztemvalónk, hadd említsük csak Gozsdu Eleket, aki mindmáig nem kapta meg méltó helyét irodalmunkban, de a nyomasztó adósság egyre fogy, s épp a tv-műsorok segíthetik eló, hogy növekedjék az olvasási kedv is. Ambrus Zoltán erre mindenképp rászolgál, hisz rendkívül gazdag életműve a tv-átültetések kimeríthetetlen forrása lehetne. Most Illés Endre műsora hívta fel rá a figyelmet, okosan és elegánsan. AMBRUS, AZ „ÍRÓK ÍRÓJA* , a századforduló legnagyobb hatású mestere volt, aki minden műfajban otthonosan mozgott, s művei — annak idején 16 kötetben adták ki —, egy mindenre fogékony, roppant érzékenységű művészt mutatnak. Az irodalomtörténetek vele kapcsolatban még ma, is szívesen emlegetik vonzalmát a francia irodalom- iránt, mégis, nem a francia hatás a meghatározó művészetében, hanem sokkal inkább ösztönös és természetes realizmusa, a valóság mindenekfeletti tisztelete. S még valami: a Jókait idéző mesélőkedv, az elbeszélés kiapadhatatlan öröme. Ez magyarázza azt, hogy regényei, novellái ma Ss elevenen hatnak, egy pillanatra sem érezni rajtuk a majd száz esztendőnyi távolságot. Könnyen írt, tudta a hatás titkát, ismerte a mese szabályait. Legjobb regényei, a Midas király, a Solus eris, a Giroflé és Girofla, vagy kitűnő bűnügyi története, A gyanú, ma is lebilincselő olvasmány. De több is ennél, egy kor tükre, mert Ambrus tudatosan törekedett arra, hogy bemutassa korát, elsősorban a korabeli, világvárossá növő Budapestet. Humora is van, a Berzsenyi báró családjáról szóló pompás jelenetek a kor ostoba és gőgös nagypolgárát mutatják be — a felkapaszkodott bugrist, a szatócsot, aki főrenddé tornászta föl magát —, tegyük hozzá, gyilkos humorral. ILLÉS ENDRE HÁROM NOVELLÁT választott kJ a több kötetre való remekműből, de így is meg tudta sejtetni, hogy Ambrus igazi mester, akit utókora méltatlanul felejtett el. Jelentősége legalább olyan, mint sikeresebb pályatársaié, akár Gárdonyiról, Bródyról vagy éppen a kor fölkapott, divatos írójáról, a ma már alig emlegetett Herczeg Ferencről legyen szó. Persze lehetne kérdezni, miért épp ezt a hármat, amikor ennek sokszorosát is lehetett volna, de mindenképp Illés Endre érdeme, hogy bevezette a remélt olvasót Ambrus gazdag világába, s igyekezett tehetsége minden jellemző vonását bemutatni. Legföljebb azt sajnáljuk, hogy egy Berzsenyi báró történet nem került a műsorba, — új szín Ambrus művészetéhez. A TV-MÜSOR AZ UTÓBBI HETEKBEN nem kényeztetett el bennünket, az Ambrus-műsor viszont azt bizonyította, hogy van honnan merítem, s azt is, hogy a jó ügyet jól tudja szolgálni a televízió. S Ambrus Zoltán mindenképp megérdemelte ezt a jó szolgálatot, amit jó színészekkel valósított meg a rendező, Lengyel György. Cb. L. & -'v •r Alevtyínka! Mi baja van? Mi ütött belé? — Szépen vágytok! — dühödött meg Alka. — Bolondgombát ettetek. Egyik bőg, mint a szamár, a másik tör-zúz. Anyiszja csak akkor tért teljesen magához, amikor a házba ünneplőbe öltözött lányok vihar- zottak be, utánuk három katona. Az, amelyiknek aranycsíkok voltak a vállapján, csillogó, fürge tekintettel végignézett a házon, a Nagy Manyára kacsintott (háziasszonynak nézte), s felkiáltott; •— Mulatunk, néném? — Hát egy kicsit, elvtársi. Mink öreg nyugdíjasok vagyunk... — A Nagy Manya igazolásul csuklóit egyet. — A szovjethatalom... Erősítsük meg a védelmünket.. Jól mondom, elvtárs? — De mennyire — válaszolt ugyanolyan hangon a tiszt, aztán mindenkivel sorban kezet fogott. — Érezze magát itthon, elvtárs — bíztatta a Nagy Manya, és Anyiszjához fordulva, szigorúan rendelkezett: — Te meg mit mereszted a gubó- dat? Nem tudod, íiogy kell a vendéget fogadni? Nem kerültek főhelyre — csak a szélire,' a komód mellett, nem puha támlájú karosszékbe, hanem deszkára — egy nyikorgó polcra, amelyet két zsámolyra tettek. De Pelageja ezzel a hellyel ís meg volt elégedve. Régebben, tíz-tizenkét évvel ezelőtt, azt mondta volna: nem, nem Pjotr Ivanovics! Azért a hátsó udvarba mégse ültess engem. Oda otthon is kiülhetek. Inkább az ablakhoz, a világosra szeretek ülni, hogy jól hallhassam az okos beszédeket. Persze, tíz-tizenkét évvel ezelőtt nem is kellett volna szólnia a gazdának — ő maga erőlködött volna. Ű meg egy kicsit kellette is volna magát De hát tíz-tizenkét évvel ezelőtt! Pavel akkor még brigád vezető volt, neki meg mindenki a száját leste — nem esik-e le egy darabka kenyér. De most nincs mit figyelni, most van bőven kenyér az üzletekben. Meg aztán amennyit a kenyér ér — ugyanannyit ér a pékné is. Nincs ezen mit megsértődni. Még azért is hálás lehet, hogy Pjotr Ivanovics nak eszébe jutottak. Amikor Pjotr Ivanovicstól beszaladt hozzájuk a kisfiú a cédulával, már lefeküdtek aludni Pa- vellal. De a cédula („Várjuk kedves vendégeinket”), egyszerre mindent megváltoztatott. Pjotr Ivanovics senkiházi vendégeket nem hív meg, nem olyan ember az, hogy boldog-boldogtalant borral itasson. Legelőször is ott lesznek a fejesek: a községi tanács elnöke meg a kolhozelnök, aztán ott lesz a szövetkezeti bolt vezetője a főkönyvelővel együtt, azután az erdőgazdaság főnöke — már csak azért is, mert Pjotr Ivanovics fia nála dolgozik. Aztán Jönnek a feiseMS ‘SeaszESsÖ emherekt a fűrésztelepiek, a teherautósok, Ant aha, a íuva«- ros, de hát ezek nélkül az ingyenélők nélkül sem tehet egy lépést se az ember. Uj tetőt kell csinálni, például — az ember elmegy és szépen megkéri Arkasát, a keretfűrészgép-kezelőt. Fuvarost is kell fogadni. Az ember azt hinné, hogy ebben a gépi világban nincs nála mihasznáhb ember. De nem mindig van az, a sofőr az sofőr, a fuvaros, meg fuvaros. Beköszönt a tél, olyankor az ember nem Antohának, hanem Anton Paivlovicsnak tiszteli, ha fát meg szénát kell hozni. Antonyidát, meg Szergejt, Pjotr Ivanovics gyerekeit, már nem találták otthon: fiatalok — minek unatkoznának itt a fülledt eszem-iszom- ban? Marja Jepimahovna, a gazdasszony, csalogatta Pelageját az udvarba — meg akarta mutatni a nyári konyhát —, de ő nemet intett; majd, majd, Marja Jepimahovna. Először szeretném jóllakatni a szemem ezekkel a derék emberekkel, meg aztán megnézném ezt a terülj-terülj asztalkámat is. Az asztal roskadozott a bortól, meg az elemózsiától. Pjotr Pavlovics mindenre számított, mindenre ügyelt. Az iskolaigazgató felesége fehér bort iszik — parancsoljon pezsgőt, Róza Mitrev- na. Az ezüstpapiros nyakú üveg biztosan ott porosodott tíz éve, vagy tán még régebben, a boltban, a polcon — senki se vette meg, de most kapóra jött: Róza Mitreyna szaporán beleivott kipirosított szájával.. (Folytatjuk.)
