Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-09 / 85. szám

Tejtermelés Ki csukja be az istállót? ! Ç 0 m m S különöset nem yyJClIIIIII tettünk. Csu­pán annyi történt, hogy né­hány hónapja a tehenészeti te­lep vezetője nyitja ki reggel az istállót, s 6 csukja be este. A takarmány mennyisége és összetétele nem változott, en­nek elletiére a tejtermelés emelkedett” — mondta nem­rég az egyik szövetkezet elnö­ke. Azt már csak hallomásból tudjuk, hogy pálinkafőzés után a tehenészek lapos üveg­gel indultak reggelente dol­gozni, iszogattak, s ez rögtön meglátszott a munkájukon. Kevesebb lett a tej. Az egyik elismert idős szakember rög­tön rádupláz: nemcsak a te­lepvezetőnek, hanem a szövet­kezet elnökének is a tehené­szetben kellene kezdeni a na­pot. Érdemes lenne ezen vitat­kozni. Hogy vajon ma — mi­kor a tehenészek a mennyiség és a zsírtartalom szerint kap­jak a fizetést, s mikor bi­zonylatok rögzítik a napi ter­melést — nem tűnik-e feles­leges formaságnak, ha fejéskor az elnök végigsétál az istállón. Nem arról van szó, hogy - a vezetők soha ne ellenőrizze­nek, ne váltsanak szót az em­berekkel. Sőt. Ha úgy látják szükségesnek, vegyék is ma­gukhoz néhány napra az is­tálló kulcsát. De ebből rend­szert csinálni semmi értelme, mert a fejés munkaművelete önmagát szervezi. Sóhajtozunk, nem győzzük számokkal és szavakkal elég­szer bizonyítani : bajok vannak a tejtermeléssel. Csak az én asztalomon két olyan jelentés fekszik, amit a múlt héten készítettek. Idézem a tejter­Á HÁZTÁJI ég kisegítő gaz­daságok, valamint a mezőgaz­dasági szakcsoportok me­gyénkben különböző mérték­ben folytatnak állattartó tevé­kenységet: állatnevelést, -hiz­lalást, állatitermék-termelést. Annak érdekében, hogy az ál­lattartás, állatnevelés a terme­lők körében növekedjék,' és biztonságosabb legyen, a Ga­bonaforgalmi és Malomipari Vállalat részben saját bolti el­árusítóhelyein, részben tsz-ek- kel és ÁFÉSZ-ekkel bizomá­nyosi alapon együttműködve, valamint az ÁFÉSZ-ekkel kö­tött megállapodás szerint, vi­szonteladói forgalomban a me­gye csaknem valamennyi köz­ségében értékesít takarmányt. Ahogy hírül àdtuk, a közeli napokban megegyeztünk a MESZÖV-vel, illetve az illeté­kes ÁFÉSZ-ekkel, hogy a ta­karmányértékesítő hálózat bő­vítésével rövid időn helül va­lamennyi községben az állat- tenyésztéssel foglalkozó ter­melők megfelelő mennyiségű és választékú takarmányt vá­sárolhatnak folyamatosan. A takarmányok felhaszná­lási módjáról, állatfajonként folyamatos tájékoztatást adunk, abból a célból, hogy a takarmányok szakszerű fel­használásával elősegítsük az állattartás jövedelmezőségét. A takarmányok szakszerű áte­melésre vonatkozó adatokat Állami gazdaságok; „Az állat­tartás mutatóit elemezve a tejtermelés terén visszaesés történt 1975. év során. Egy te­hénre vetítve 80 literrel volt kevesebb az éves tejtermelés 6400 tehén vonatkozásában 1975-ben, mint az előző év­ben... Célul kell kitűzni a te- henenkénti 4000 literes tejter­melés elérését.” Termelőszö­vetkezetek: „Az átmeneti 1974. évi növekedés után 1975-ben a program törést szenvedett. A tehénlétszáfn 641-gyei csökkent, a tejtermelés 42 tsz-ben csök­kent. A 2500 liter/tehén éves termelés alatt termelő üzemek száma 35. háromezer liter fe­lett termelt 17 gazdaság.” El­gondolkodtató tények. S en­nek az az oka, hogy történe­tesen egy vezető sincs jelen a fejésnél?' Az ember sokszor arra gondol : türelmetlensé­günkben hajlamosak vagyunk elragadtatni magunkat, s olyan dolgokat állítunk, amit később magunk is megbánunk. A tejtermelés sv^f* esésének okait sokkal inkább másutt kell keresnünk. Tesz- szük ezt éppen elégszer: ta­nácskozást értekezlet, meg­beszélést bemutató követ. Ma­gam is végigültem már jó né­hányat, s tapasztalom, hogy ebbe bizony könnyen bele lehet fásulni. Még akkor is, ha tény­leg fontos szakmai kérdésekről van szó. Olykor úgy tűnik: az előadó akar gondolkodni az üzemek vezetői helyett is. Azok helyett, akik jól isme­rik, nemcsak a saját, hanem egymás gondjait is, akik ke­vés kivétellel tudják, hogy nemcsak a gondozással vannak bajok, hanem a takarmányok­tésével, kornak és fajnak meg­felelő adagolásával, természe­tesen a tartási körülményeket is javítva, csökkenthetők a termelési költségek és növel­hetők az eredmények, illetve jól ki lehet használni az egyes állatfajok gyors fejlődését. Baromfihús gyors és gazda­ságos előállítását szolgáló ba­romfitápok felhasználására vonatkozó tanácsaink: Napjainkban kisüzemi kö­rülmények között húshibrid baromfi tartásával, korának és fejlettségének megfelelő ta­karmánykeverék etetésével 56 —58 napos korra 1,2—1,4 kg- os, kiváló minőségű csirkét le­het nevelni. Az egyre növekvő fejlődési erélyű, jobb növeke­dési és hízékonysági mutatók­kal rendelkező új broyler, (hús) csirkefajták megjelené­se megkívánja, hogy a takar­mányozás e téren bekövetke­zett fejlődéssé! lépést tartson. Az elmondottakhoz igazodva, 1976. január 1-től a baromfi- tápok, az elmúlt évnél maga­sabb beltartalmi értékkel, (nyersfehérjével) kerülnek forgalomba. A jelenleg gyár­tott és értékesített keverék­takarmány etetésével, a neve­lési, hízlalási időszak koráb­binál rövidebb, ezen túl gyor­sabb a csirkék növekedése, s így a feletetett takarmány fajlagos költsége, is alacso­kal is. Mert igaz, hogy magas a borjúelhullási százalék, de az is igaz, hogy a tejelőtápok minősége változó. De. Olyan emberekkel kell dolgozni, akik vállalják ezt a munkát, s olyan takarmányt kell adni, amilyet kapnak, s amilyet ter­melnek. Azt viszont már min­den üzemnek — az adottságo­kat figyelembe véve — önálló­an kell kidolgoznia, hogy üze­men belül a takarmányter­mesztési és a tejtermelési ága­zat érdeke egybeessék. Mert míg az előbbi minőséget kö­vetel, a% utóbbi mennyiséget termel. Jól tudjuk: ffv"”sr termelés legelőgazdálkodásra épül. Még a nagy termelé­kenységű fajták sem adnak annyi tejet, mint amennyire képesek, ha rossz a takarmány összetétele, g ha nem legelnek. A rendszeresen legelő tehén maga takarítja be a takar­mányt, közben mozog is, több­ször ellik és tovább él, mint az, amelyik egész életében já­szol előtt kérődzik. Tolna me­gye termelőszövetkezeteiben és állami gazdaságaiban összesen 28 kötött tartású szakosított tehenészeti telep működik, s csak kisebb részéből járnak ki legelni az állatok. A kötetlen tartású, szakosított tehenésze­ti telepek száma egy: a félig kész állapotban lévő szedresi. Találunk még egy hasonlót Dombóváron is, ahol a legelő szélén álló nyári szállást népesí­tették be. Akármelyik ujjúnkat harap­juk meg, mindegyik fáj. A Phylaxia vállalat legyártotta a száj- és körömfájás vakci­náját. Az állatokat ezzel most mindenütt leoltják, az oltó­nyabb. A csirkék életük első heteiben nagy fejlődési erély- lyel rendelkeznek. A nevelés­sel foglalkozónak fontos érde­ke, hogy ezt a lehetőséget jól kiaknázza. Az indítótáp feladata, hogy etetésének időszakában a még viszonylag kevés takarmányt fogyasztó csirkék tápláló- és hatóanyagszükségletét fedez­ze. Ez indokolja, az indító osibetáp magas energiatartal­mát, és biológiai értékű fe­hérjetartalmát kell biztosíta­ni. BAROMFI-INDÍTÓTÁP (ter­mékszám: 84—51—11—38/b.) néhány szemes és magas ér­tékű növényi és állati eredetű fehérjetakarmányból (kuko­rica, búza, szójadara, halliszt) készül. Tartalmazza azokat az ásványi és vitaminmennyisé­geket, amelyekre a fiatal ál­latoknak szükségük van. Első­sorban takarmányozásélettani okok-miatt szerepel benne kis mennyiségben takarmány­élesztő és lucernaliszt Ára kiskereskedelmi forga­lomban 617 Ft/q. Tapasztala­tok szerint indító csibetápból 50—60 dkg-ot indokolt meg­etetni egyedenként, ezt a mennyiséget az állatok 2C 22 napos korral fogyasztják el. anyag háromhónapos védettsé­get biztosít Betegségnek se közelben, se távolban híre- hamva nincs. Óvatosan pedze­getik mostanában, hogy jó lenne felülvizsgálni a mester­séges megtermékenyítő állo­mások munkáját. Aztán. Az iregszemcsei kutatóintézet tö- megtakarmány-termesztési re­ceptjeit sok helyütt nem isme­rik, több üzemben megszűnt az úgynevezett zöld futószalag. Lassan fejlődik a betakarítás, a tartósítás és a tárolás tech­nikai színvonala. Tapasztalha­tó, hogy míg az eladásra ke­rülő hízó marhákkal 5—8 kilo­gramm jó minőségű lucerna­szénát etetnek meg naponta, addig ugyanaz az üzem tejelő tehenekkel 2 kilogramm gyen­ge minőségű réti szénát etet Sehol a világon a rét- és lege­lőgazdálkodásban nincs olyan pazarlás, mint Magyarorszá­gon, — beleértve a szórvány­területek fűtermését is. Sok tartalék rejlik a melléktermé­kek felhasználásában. A kuko­ricaszárat mégsem vágják le mindenhol, mert van vegyszer, ami a kórokozókat elpusztít­ja. Csak akkor árhe?Jd­ményt, ha a lelkiismeretes gondozói munka, a jó vezetés, a jelenlegi állomány igényei­hez igazodó ésszerű takar­mánygazdálkodással párosul. Van arra példa, hogy ugyan­azon állománnyal egyik évről a másikra 727 literrel temel­nek több tejei tehenenként. Kérdezzük csak meg Horváth Lajost, a szekszárdi Garay Termelőszövetkezet elnökét, hogy hány alkalommal nyitja ki reggel az istálló ajtaját. D. VARGA MARTA BAROMFI-VE VE LÖTÄP: (termékszám: 84—51—11— 39/b.) keményítőértéke és fe­hérjetartalma a baromfiak életkorához igazodik. A már tollasodé több takarmányke­verék felvételére képes, 3 hét­nél idősebb baromfiak takar­mányigényének kielégítésére alkalmas, általában egyeden­ként nevelőtápból a fogyasz­tás 2,30—2,60 kg. Ara kiske­reskedelmi forgalomban 574 Ft/q. BAROMFI-HIZLALÓT AP: (termékszám: 84—51—11— 40/a.) etetése ott indokolt, ahol viszonylag gyorsan magas vá­gási súlyt kívánnak elérni. A hizlalás befejezése előtt 10— 14 nappal kell megkezdeni a takarmányozást hízlalótáppal. Ara kiskereskedelmi forga­lomban 489 Ft/q. A kisüzemi termelők takar­mányszükségletüket beszerez­hetik az egyes községben levő takarmányértékesítő helye­ken. I Legközelebb a sertések kor­szerű takarmányozásához adunk tanácsokat, Tolna megyei Gah •maforgalmi és Malomipari Vállalat Szekszárd bs> Hogyan készítsünk permetlevet? A növényvédő szerek kijutta­tásának leggyakoribb módja a permetezés, amit a permetlé elkészítése előz meg. A per. metlé: vízből és a benne ol­dott, vagy elkevert növény, védő szerből áll. A víz és a növényvédő szer arányát a szer használati utasítása tartalmaz, za! A százalékban megadott arány azt jelenti, hogy 100 li­ter vízbe hány kilogramm —» folyékony készítményekből hány liter — növényvédő szer szükséges. Ebből kell kiszámí­tani a kívánt mennyiségű per; metléhez szükséges növény­védő szer mennyiségét, amit ezután pontosan ki kell mér. ni. Ha a szerek használati uta. sitásából más nem következik, a por alakú készítményeket először kevés vízzel csomó­mentessé keverjük’ el, és csak azután adjuk állandó keverés­sel az egész vízmennyiség­hez. A folyékony szereket tíz.- szeres vízmennyiséggel hígít­suk, majd ugyancsak állandó keverés közben öntsük a víz nagyobbik részéhez, A növényi károsítok sok; félesége miatt gyakran kettő; vagy több növényvédő szer egyidejű felhasználásával ér­hetjük el a kívánt eredményt- > Ilyenkor célszerű a permete. zőszerek együttes kijuttatása. Ez esetben az egyes növény­védő szerek mennyiségét ugyanúgy határozzuk meg) mintha külön-külöa használ«' nánk fel azokat, Fontos tudni, hogy a női vényvédő szerek közül néme­lyek nem keverhetők egymás­sal. Erre a használati utasí­tás is felhívja a figyelmet! Az úgynevezett kombinált fel- használást csak azok számára javasolhatjuk, akik az adott készítmények együttes alkal­mazásával kapcsolatban meg­bízható információval ren. delkeznek. Megjegyezzük, hogy a por alakban forgalomba ke­rülő készítmények általában keverhetők egymással. A kiskerttulajdonosok gyafo ran az éppen kéznél lévő ka­nállal, csészével, borospohár­ral mérik ki a vegyszerad a; got. Ennek gyakran az a kö­vetkezménye, hogy leég a le­vél. mivel minden szernek más a fajsúlya. Minden per­metezés alkalmával mérleggel mérjük ki a szükséges ada­got, vagy méressük ki ott, ahol a növényvédő szert meg. vásároltuk. Ha 1 százalékos oldatot készítünk, 100 liter vízbe 1 kilogrammot, ha 0,1 százalékost 10 dkg-ot, ha 0,2 százalékos permetlevet aka. runk készíteni, akkor (pedig 20 dkg, vízben oldott vegy­szert tegyünk l hektoliter vízbe. I 1976. március 9» Takarmányfelhasználási tanácsok A háztáji és kisegítő gazdaságok részére í

Next

/
Thumbnails
Contents