Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-25 / 98. szám
Olcsó könyv; bibliofil könyv középkor kézzel írott könyve, a kódex megfizethetetlenül drága volt, csak uralkodók, gazdag főpapok, főurak tudták megvásárolni. Gutenberg találmánya, a nyomtatott könyv lényegesen olcsóbb volt a kézzel másoltaknál, ugyanekkor szépségben nem sokkal maradt el azok mögött Gutenberg és a XV. század legtöbb nyomdásza iparművész volt. Tudatosan utánozták a legművészibb külsejű kódexek külsejét, egyéni ízlésű, változatos betűtípusokat terveztek, gondosan tipografi- záltak és nyomtattak. Kiadványaik színvonala közt természetesen nagy különbségek mutatkoztak; ezek azonban az egyes nyomdászok anyagi eszközeinek, ízlésének és gyakorlottságának különbözőségével magyarázhatok, és nem az előállítási árnak a minőség rovására történt szándékos csökkentésével., Az első, aki az olcsóságra és a szépségre való törekvést tudatosan kettéválasztotta, I. Miksa német császár volt <1493—1519). Felismerte a nyomtatott betű fontosságát a propagandában és politikai intézkedései népszerűsítésére száznál több rövid nyomtatványt jelentetett meg. Pár évvel később a reformáció használta ki a könyvet, mint propagandaeszközt, és az addigihoz képest hallatlanul magas példányszámban árasztotta el a különböző országokat. Luther egyik-másik kiadványából 15—20 kiadás is készült. A teljes Biblia-fordításból négy évtized alatt kereken százezer példány talált vevőre, de itt már művészi törekvések is érvényesültek, sok fametszetes illusztráció és kezdőbetű díszítette a művet. A nagy példányszám azonban így is lehetővé tette az olcsó árak À holland nyomdászok a XVII. század elején a papírral takarékoskodtak erősen, és ezért egészen kisalakú könyveket adtak ki. De ez a takarékoskodás nem ment a szép kiállítás rovására, mert finoman metszett, vékony betűkkel nyomtattak. Az egy.k kiváló nyomdászról elnevezett elzevirek és egyéb nyomdatermékeik ma is a könyvgyűjtők féltett büszkeségei. Az olcsóságra és a művészi kiállításra való törekvés csak a XIX. század második felében vált ketté. Amikor az új találmányok, a különféle gyorsszedő gépek, a rotációs óriások forradalmasították a nyomtatást, a kiadás a nagy tőkékkel rendelkező vállalatok monopóliuma lett. A gyorsabb szedés mellett a fából gyártott papír tette lehetővé' a könyvek, újságok árának nagyarányú leszámítását, de ez nagymértékben a minőség rovására történt. A kapitalista szellem Gutenberg találmányában is csak az üzletet látta, és a művészetet majdnem teljesen száműzte a nyomdaiparból. A z ízlésbeli hanyatlást egyes kiváló nyomdászok — elsőnek az angol William Morris — megpróbálták ellensúlyozni. Visz- szatértek a kéziszedéshez, új betűtípusokat terveztek, kiváló grafikusokkal terveztették az illusztrációkat, új tipográfiai lehetőségeket kerestek. Magyar vonatkozásban elég, ha Kner Imre nevét említem, aki Kozma Lajos1 grafikussal, szövetkezve megvetette a modern magyar könyvművészet alapjait. A szocialista könyvkiadási politika elsőrendű célja, hogy nemes, magas rendű alkotásokat juttasson mmél szélesebb rétegekhez. A tömegterjesztésre szánt könyvnek szükségképp olcsónak kell lenni, előállítását nem lehel megterhelni költséges többletmunkákkal. Ez a törekvés érvényesül ma is kiadóink tevékenységében. Ám a kulturális forradalom eredményei, a magasabb élet- színvonal, a művészi ízlés fejlődése következtében növekszik az igény arra, hogy a nagy irodalmi alkotáson tartalmukhoz méltó kötésben legyenek beszerezhetők. Ennek az igénynek a kielégítését szolgálja napjainkban a bibliofil könyvek kiadása, Közöttük nem egynek a példányszámát a régi tucatkiállítású könyvsikerek is megirigyelhetnék. Egy példa arra, hogy már az ötvenes évek végén menynyien szerették nálunk a művészi könyvet. Az Olcsó Könyvtár, sorozatában 4 forintos árban jelent meg a Toldi ' három része 120 000 példányban. Ugyanakkor adták ki szép kiállításban, finom papíron, díszes kötésben — Győ- ry Miklósnak a szöveget hűen szolgáló rajzával — az első részt 20 forintos árban. A 20 000 példány nagyon hamar gazdára talált és mária következő évben újabb kiadás vált szükségessé. mai bibliofil kiadásnak ösztönző hatása van az olcsóbb kiadványok színvonalának emelésére is. Ezt bizonyítja többek közt az Olcsó Könyvtár kiállításának előnyös változása. A Kettő közti különbség csökkentésének szándéka megnyilvánul abban is, hogy a könyvművészeti bizottság „Az év legszebb könyve” verseny alkalmából különös figyelemmel van az átlag könyvek színvonalának az emelésére, s nem egy kiadónkat éppen e téren elért eredményeiért jutalmazza. VÉRTEST MIKLÓS Mikes György; V I TA — Véleményem szerint ez egy kés. Mi az őrt véleménye, Verpeléti kartárs? Mondja meg nyugodtan, ha önnek más a véleménye. Vitassuk meg a kérdést. — Szabad egy pillanatra?... Igen.,, Egyet, értek önnel. Ez egy kés. — Mondja meg nyugodtan, ha nem ért egyet velem... — Megmondanám. De ez egy kés. Jól tetszett látni. Hiába, a főnök kartársnak csuda léles szeme van. Más esetleg vekkernek néz. \e volna. — Ne hízelegjen Verpeléti. Nem ezt vá. rom öntől. Legyen egy kicsit bátrabb. Na de most vitassuk meg részleteiben iß a dolgot.., — Készen állok a vitára... — Helyes. Vitában formálódik az igazság. Itt van például a kés nyele, ön szerint is ez a kés nyele? — Szabad közelebbről megnéznem? •— Nyugodtan... — Ahogy így nézem, ez a kés nyele. De, ha jobban megnézem... — Akkor? Akkor? Mondja meg bátran! Most ne nézze azt, hogy én ülök az íróasztal mögött! — De ha jobban megnézem, akkor is. Ön sasszemű, főnök kartárs. Rögtön meglátta, hogy ez a kés nyele. — Ejnye, már megint hízeleg? Nem szeretem. Nagyon nem szeretem. Mondja meg, ha másképp vélekedik. Imádok vitatkozni,.. — De ha egyetértek önnel.., — Nem muszáj. — Tudom, főnök kartárs, de ez a nyél. Bitófa alatt is vallom. — Na jó. Abban tehát már megegyeztünk, hogy egy kést tartok a kezemben, és ahol fogom, az a kés nyele. A kés nyele fából van. — Fából, főnök knrtárs. De mennyire fá. b ól! — örülök, hogy ön szerint is fából van a nyele. Remélem, nem azért mondja, mert én mondtam... Tudja, én azt szeretném, Verpeléti kartárs, ha parázs vita alakulna ki közöttünk. .. — Imádom a parázs vitákat, főnök kar. társ. Épp az előbb mondtam a kartársaknak: hű de jó volna egy kis parázs vita! Ha minden óhajom ilyen gyorsan valóra válna... — Na jó... Menjünk tovább. Véleményem szerint a kés másik része a penge, — Pengepenge. — Mit mondott? — Mondom, hogy penge. Pengébb pengét még nem is láttam. Kitűnő megfigyelő tetszik lenni. — Szóval egyezik a véleményünk. Mondja meg, ha nem egyezik! — Nem mondhatok mást, csak azt. hogy penge. — Rendben van, folytassuk a vitát. Véle. menyem szerint ez a penge éle. ön szerint? — Szabad?... Igen, ez a penge éle! — Mit csinált! Megvágta magát! — Szóra sem érdemes. A vitában sebeket osztunk és sebeket kapunk! — Férfias beszéd! Most már csak azt kell megvitatnunk, hol van a késnek a hegye. Véleményem szerint — lehet, hogy nincs iga. zam — a kés hegye a penge végénél található. I — Egyetértek önnel. — Mondja meg, ha nemi " , — De igen! — Nos, akkor le is zárhatjuk 0 vitát. Vgy vélem, hasznos volt. — Én is úgy vélem. II — Látja, ez az igazi... Ezt szeretem.'.'. A késhegyig menő vitákat!.. Műemlék Vigovszky István felvétele. Szóra bírt műtermek Frank János könyve A Magvető kiadó kötetbe gyűjtötte azokat az inter júkat, amelyeket Frank János, az Élet és Irodalom képzőmű. vészeti főmunkatársa 1964. és 1971. között festőink, szobrászaink, grafikusaink, iparművészeink legjobbjaival (Bartha László, Borsos Miklós, Kondor Béla, Gádor István, Gross Arnold. Vilt Tibor, stb.) készített. Frank János könyve bevezetőjében elmondja, hogy vala. mi olyasmire törekedett, mint Kassák Lajos; akj 1942-ben „Vallomás tizenöt művészről” címmel adott ki egy interjúgyűjteményt. Minthogy a Kassák által felkeresett és megszólaltatott alkotók közül néhánynak — Czóbel Bélának, Kmetty Jánosnak és Barcsay Jenőnek — műtermébe Frank is ellátogatott, nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy .össze, vessük Kassák és Frank „riporteri” módszerét... A Kasság által feltett kérdések kétségkívül izgalmasabbak voltak és a művészi tevékenység mélyebb rétegeibe fúrtak le, azonban Frank is jó munkát végzett; a maga csendes, puritán kérdezési módszerével sok új — és lényeges — információt nyújt át az olvasónak és — az utókornak... Frank János egy percig sem sorolja magát az ún. .,objektív” művészeti írók közé... Jól tudja, hogy „sine ira et studio” semmiféle művészettörténeti, vagy kritikai tévé. kenységet nem lehet végezni.., Szíve jobbára az avantgarde irányzatok képviselőihez húzza (Komiss Dezső, Bálint Endre, Keserű Ilona), de világosan látja, hogy a narratív festészet (Pekáry István, Berki Viola, Galambos Tamás) és a realista, valamint posztimpresszionista művészet (Reich Károly, Udvardi Erzsébet) is létrehoz sok jelentős esztétikai értéket. Nem csengetett be viszont Frank János a Gresham. kör ideológusaihoz, a két háború között megszerveződött „római iskola” festőihez és a Hódmezővásárhelyen tömörülő művészekhez; e csoportok, stílusirányzatok ugyanis ízlésétől, művészetszemléletétől idegenek. Az idős mesterrel: Bolmányi Ferenccel, folytatott interjú egy részét — egyrészt Frank eszmecsere-vezetésének illusztrálása, másrészt a szekszárdi vonatkozások miatt — érdemesnek látjuk idézni: „FRANK JÁNOS: 1967 végén az Iparművészeti Múzeum kiállítást rendezett azokból az üvegablakaidból, amelyeket a szekszárdi Garay Szálló borospincéje számára terveztél... Hogyan kezdtél az üvegtervezéshez, mik voltak az előzmények? BOLMÁNYI FERENC: először gobelin-terveket készítet, tem, azután kaptam ezekre az üvegablakokra a megbízást. Nagyon izgatott a műfaj, mert ez rokon a festészetemmel. Szívesen csináltam, és nagyon könnyen, játszva... Más az üvegablak és más a festészet, de azért a festői ideáljaimat itt is megtaláltam. Amikor megkaptam ezt a munkát, azon. nal leutaztam Szekszárdra, hogy megnézzem, hová fog kerülni az üvegablak-sorozat.. A kötet 1971 után készült beszélgetéseket nem tartalmaz. Kar Jenne, ha Frank János végleg abbahagyta volna képző- és iparművészeink meginterjúvolását... Várjuk a Szóra bírt műtermek folytatását, s benne az újabb beszél, getéseket olyan kiváló művészekkel (Martyn Ferenc, Ország Lili. Gyarmathy Tihamér. Lossonczy Tamás, Veszels’zky Bét la, Giron Emánuel, stb.), akikhez .Frank János eddig még nem kopogtatott be, s akiknek minden bizonnyal lenne számára mondanivalójuk. DÉVÉNYI IVÁN
