Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-24 / 97. szám
l KiiiiniiiiiHiiimiiiiiiiiiiinimuininiiniiiiiiiiiiiiiHiiiiiiii ÁPRILIS 24 SZOMBAT Névnap: György A Nap kél 4.39 — nyugszik 18.46 órakor A Hold kél 2.20 — nyugszik 14.04 órakor Huszonöt évvel ezelőtt, 1951. április 24-én helyezte át központját Párizsból Budapestre a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség, a DÍVSZ. A haladó ifjúsági szervezetek egységes, demokratikus nemzetközi szövetsége 1945. november 7-én, a londoni világifjúsági konferencián jött létre, ahol a küldöttek 63 ország ifjúsági szervezeteinek 30 millió tagját képviselték. A világ- konferencián már ott voltak a demokratikus magyar ifjúsági szervezetek küldöttei is. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség csaknem 110 ország mintegy 160 tagszervezetét és félszáznyi társult tagszervezetet egyesit több mint százmillió taggal. A DÍVSZ mellett működik a Nemzetközi Diákszövetség, továbbá a Gyermek- és Serdülő ifjúsági Mozgalmak Nemzetközi Bizottsága (CiMEA) is. ÜLÉST TARTOTT a hét végén Iregszem- csén a MÉSZÖV Ifjúsági Bizottsága. A testület tagjai többek között megtárgyalták^ , hogy milyen feladatok várnak a fogyasztási szövetkezetek KlSZ-szer- vezeteire az új kollektív szerződések módosításában. VIZSGÄRA készülnek a klubvezetőképző hallgatói. Utolsó hájromnapos foglalkozásához érkezett a klubvezetőképző, amit tavaly indítottak 30 megyei klubvezető részvételével. A hallgatókat már a vizsgákra készítik fel, amelyeket május közepén tartanak a megyei művelődési központban Szekszárdon. MI HOGY CSIái nap megtartotta első klub jellegű foglalkozását a szocialista brigádvezetők klubja Szekszárdon, a klub- presszóban. A foglalkozáson megválasztották a klubvezetőséget és megbeszélték a további programot. — HALÁLOS áramütés áldozata lett tegnao Fábián László éves kétyi lakos. Családi házának építéséhez egy betonkeverő gépet akart üzembe helyezni, s annak bekapcsolásakor érte a halálos áramütés. VÖRÖSKERESZTES versenyt tartottak a hét közepén Szekszárd város és járás úttörőinek részvételével. A verseny két győztese a szekszárdi I. számú ál- j talános iskola és a de- csi általános iskola úttörőcsapatának vöröskeresztes szakköre lett . Ok vesznek részt- a megyei versenyen is. — BALESET. Csütörtökön délután Szekszárd és öcsény között egy kanyarban Torméz Mihály 07 éved decsi lakos motorkerékpárral áttért a bal oldalra és összeütközött egy teherautóval. Torméz Mihály a helyszínen meghalt. O KÖVESÜT Dádpusztára. Az Igar-Si- montornyai Lenin Tsz egyik üzemegysége Dád-pusztán van. A Si- montornya és Ozora között lévő Dád-pusztára azonban eddig nem volt kövesút, a termelőszövetkezet most építteti azt, több mint négymillió forintért. Az utat május végén adják át. — SÚLYOS, nem életveszélyes sérüléssel szállították kórházba Kovács László József decsi lakost, aki tegnap Sárpilis és Decs között egy útkanyarban motorkerékpárjával kisodródott a padkára és felborult. iimiiiiiiiiiiiiiiimtiiiiiiiiii A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI : A Sportfogadási és LottóigazgatÓ6ág közlése szerint a Sásdon megtartott 17. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: II, 28, 35, 39, 63 DOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOÖOOOOOOOOOOOOOC o 8 Borult, esős idő Várható időjárás ma estig: Túlnyomóan borult, esős idő lesz, időnként megélénkülő széllel, éjszakai hőmérséklet az A legalacsonyabb o északnyugati or. Q szágrészben 2—5, máshol 5—10 jók között o várható. Legmagasabb nappali hőmérséklet Q általában 7—12 a déjkeleti megyékben 15—20 o fok között lesz. $£ ' r—--—-r *1 g ÖÓOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQOOÖÖOÖOÖOÖOOC Út épül Szálkán Szálka hatszáz lakosú kisközség, a községfejlesztés gondjai azonban itt sem csekélyek. Az idén a legfontosabb feladatok közé tartozik a Táncsics út kikövezése. Ez az útszakasz mindössze 800—1000 méter, de csak a kikövezése után válna lehetségessé, hogy az itt lakók /is vásároljanak gépkocsit. Az utat a tsz 'eddig karbantartotta __ tudt uk meg Hajós Józsefné községi népfronttitkártól. Ezért vált lehetővé, hogy pénzt tartalékoljanak. Az út kövezési tervét a Szekszárd- Paksi Vízitársulat készíti. A község lakóinak társadalmi munkájára is lehet számítani. Az elmúlt évben Szálkán jelentős társadalmi ösz- szefogással óvoda épült, és évekkel ezelőtt a kosság segítségével ú imimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiii iiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiinmi iiiiiiiiiiiiimiimmiiMimiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiimimiiiiü OLVASTAM Nyugdíjasok - nyugdíjasoknál Azok, akik ma nyugdíjasok, rég letűnt világot hordanak magukban. Annak idején,‘amikor életük fiatal éveit töltötték, aligha ülhettek volna buszra, hogy a szomszéd községe látogassanak. A másik meg; vajon meg lett volna-e az anyagi fedezet egy kis kirándulásra? Egyszerű a dolog. A gondolatok egy hír olvastán merültek fel e sorók írójában. Arról van szó, hogy a mázai nyugdíjasok meghívására ötven faddi nyugdíjas látogatott el a mázaiakhoz. Arról is szól a hír, hogy Faddon már hagyományai vannak a nyugdíjasok számára szervezett üzemlátogatásoknak, kirándulásoknak. Adósok vagyunk. Ez is felötlik az emberben, s egész pontosan arra gondolok, a ma öregjei kimaradtak valamiből, életük sok olyannal szegényebb, ami a ma ifjú generációjának a világon a legtermészetesebb dolog. Úgy tűnik, mintha valamivel tartoznánk apáinknak, nagyapáinknak. Nem tudom miről beszéltek a faddi és a mázai nyugdíjasok találkozóján. Egészen bizonyos, hogy régi bányásztörténetek és a paraszti munka emlékezetes eseményei elevenedtek fel. Talán most, így egészen közel kerülve egymáshoz, döbbentek rá a más-más osztályt, más-más sorsot képviselő öregek; milyen keveset tudnak, tudunk egymásról. Hogy mindez a jövőben másképpen legyen, talán ezt is jól szolgálta a nyugdíjasok találkozója. — vj — tották fel az általános iskolát. A községnek jelenleg 340 ezer forintja van a Táncsics út kövezésére. Ezt a tőkét a lakosság társadalmi munkavállalása egészíti ki. Azért sem közömbös egyébként az út sorsa, mert a Székesfehérvári Vízügyi v Igazgatóság Szálkán, a Lajvér patakhoz közel eső részen hétvégi pihenőt létesít. Művészi ábrázolásokról van szó, amelyekkel a gyári munkásság képzőművészeti ízlését kívánják emelni. (Képek a gyárban. 5. old.) Már hallottam kisgyerektől, hogy a számtan a kedvenc tantárgya... (Matematika az elsőben.' 6. old.) Simontornyán is lesz bölcsőde Simontornya nagyközségnek régi gondja, hogy nincs a községben bölcsőde. A közeljövő, ben azonban ez a gond is megszűnik, mert társadalmi összefogással építenek. A tervezést Halász Antal, a költség, vetésj üzem dolgozója társadalmi munkában végzi. Ugyancsak ő ké. szíti el a költségvetést is. Az épületet negyven gyermek elhelyezésére készítik, úgy. hogy az később bővíthető le. gyen. Előzetes számítás szerint a bölcsőde hárommillió forintba ke. rül, melyhez a megyfei tanács egymillió forintot biztosít. A nagyköz. ségi tanács vezetőinek felhívására már a két legnagyobb üzem is be. jelentette, anyagiakkal és társadalmi munkával támogatja az építke. zést. A bőrgyár hatszázezer, a bőr- és szőrmefeldolgozó vállalat ötszázezer forintot aján. lőtt fel. A községi ta. nács szintén félmilliót tartalékolt a? építkezés, re, illetve a berendezésre. A hiányzó összeget a vállalatok, intézmények társadalmi munká. val pótolják. A KISZ községi bizottsága bejelentette, hogy védnök, séget vállal az építkezés felett. lliiliilllliilllllllillllilillllllllllllllllllllillllllliliiiiiil'llliil A TOLNAKER árai Burgonya hagyma: Burgonya I. fajtacsoport 3,70 Ft/kg. II. fajtacsoport 3,50 Ft/kg. III. fajtacsoport 2,90 Ft/kg. Gülbaba 4,40 Ft/kg. Kisvárdai rózsa 3,70 Ft/kg. Vöröshagyma (import) 20,— Ft/kg. Vöröshagyma 12,— Ft/kg- Fokhagyma 40,— Ft/kg. Fokhagymapor 170,— Ft/kg. Szárított vöröshagyma 80,— Ft/kg. Dughagyma (zsika) 60,— Ft/kg. Dughagyma (pik- lesz) 10,— Ft/kg. Zöldségfélék: Kelkáposzta 9,— Ft/kg. Fejes káposzta 10,— Ft/kg. Vöröskáposzta 8,— Ft/kg. Karalábé 6,— Ft/kg. Gyökér 13,50 Ft/kg. Szárított gyökér 107,—• Ft/kg. Zeller 9,60 Ft/kg. Cékla 7,70 Ft/kg. Gomba 46.— Ft/kg. Saláta 15 dkg felett 4,40 Ft/db, 12 dkg felett 3,30 Ft/db, saláta 10 dkg felett 3,— Ft/db. Feketeretek 4,— Ft/kg. Cseresznyepaprika 20,— Ft/fü- zér. Sárgarépa 12,— Ft/kg. Szárított sárgarépa 85,— Ft/kg. Hegyes erős paprika 2,40 Ft/db. Uborka 35,— Ft/kg. Uj karalábé 6 cm 6,60 Ft,db, 5 cm 5,50 Ft/db. Paradicsom 70,— Ft/kg. Sóska 4,— Ft/kg. Paraj 4,— Ft/kg. Hónapos retek (6 db/cs) 30 mm 4,40 Ft/cs, 25 mm 3,— Ft/cs. Torma 16,— Ft/kg. Zöldhagyma 5 db/cs 2,20 Ft/cs. Gyümölcsök: Körte 9,— Ft/kg. Téli alma piros 11,— Ft/kg, golden 10,50 Ft/kg, húsvéti rozmaring 5,— Ft/kg. A régi helyett... Varsádon még el sem hordták a törmeléket a nemrég lebontott kultúr ház helyéről, máris hozzáfogtak egy új építéséhez. Az óvoda melletti kihasználatlan régi épületet varázsolják újjá az. építők, s nem mellékesként egyúttal kibővítik az óvodát is. Fotó: Gottvald. iiiiiiiiiiiiiimmiiimiiiiiimiitiiiiiiimiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiü A cigány lakosság helyzete Kocsolán Ä közelmúltban tár. gyalt. a kocsolai tanács a község cigány lakosságának a helyzetéről, összesen kettőszázhuszonnyolc cigány él Kocsolán. A telepet már felszámolták. Az elmúlt évben csak ,három család, tizenegy fő élt még a falun kívül. Egy csa. Iád kivételével megold, ható a beköltözésük. A jövőben több gondot fordítanak arra is, hogy a már megvett házakat a családok gondozzák is. Az elmúlt évben ti. zenhárom gyerek részesült gyámügyi segélyben, négyen kaptak ezer-ezer forint értékű ruhaneműt. Háromnak utaltak ki rendkívüli se. gélyt. Az általános fsJ kólába minden iskola.' köteles gyereket beírat-; nak. Óvodai és napközis ellátásuk megoldott»’ Az iskolások hiányzása nem haladja meg a hiányzási átlagot, leg.' feljebb azon kell még javítani, hogy ezek között ne legyen annyi az igazolatlan mulasztás: A kocsolai cigányok helyzete is jelentősen javult az elmúlt években, s várhatóan to.' vább javul. A végrehajtó bizottság is ilyen értelemben foglalt állást, hozzátéve azt, hogy a cigány lakosságnak magának is hozzá kell járulnia saját sor. sának formálásához. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiimiiiiMiiiiiimiMMHiimumiimt Méhészek figyelmébe/ A vándoroltatás állategészségügyi szabályai őrizni köteles; hiányában a szállítást meg kell tagadni. Folyamatos vándorlás esetén az állategészségügyi bizonyítvány a vándorlás egész időtartamára érvényes. Vándorláskor fel kell mutatni az állategészségügyi bizonyítványt az illetékes tanácsnak, illetve a szakigazgatási szervnek; be* és ki kell jelentkezni. Borbély Lajos, városi méhegészségügyi felelős« Szekszárd Vándoroltatás céljából méhe- ket csak olyan helyre szabad telepíteni, amelynek 5 km-es körzetben nyúlós költésrothadás vagy atkakór miatt, illetőleg 1 km-es körzetében európai enyhébb költésrothadás miatt zárlat alatt álló méhészet nincs. A 15/1969. (XI. 6.) MÉM. sz. rendelet 6. paragrafusa: Méhcsaládokkal vándorolni csak állategészségügyi bizonyítványnyal szabad. A méhek szállításánál az állategészségügyi bizonyítványt a szállító ellenTOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolno megyei Biiottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. _Telefon: 129-01, 123-61 — Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat— Szekszárd, Béla tér 1. — Telefon: 120-11, 120-10 — Telex: 1 4251 Postafiők 71— Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készül a Szekszárdi Nyomdában — Széchelyi utca 46. — Postacím: 7101 Szekszárd — Telefon: 129-21 — Felelős vezető: Széli István — Térj eszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesitőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám: 25 069 «