Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-24 / 97. szám
Dolgozzunk, tanuljunk és éljünk szocialista módon! Vállalatok, szövetkezetek kitüntetése „Együtt a megye •r* / / !» ifjúsága Az elmúlt napokban szüle-' tett meg a döntés a szocialista versenyben kiemelkedő ered. menyeket elért vállalatok, sző. vetkezetek kitüntetéséről. A Minisztertanács és a SZOT vörös zászlójával, valamint a „Magyar Népköztársaság Ki. váló Brigádja” címmel kitüntetett három-három kollektí. várói már hírt adtunk. Ezúttal az ágazati miniszterek, il. letve szövetkezeti szövetsége^ által adományozott kitünte. téseket közöljük. „KIVÁLÓ VÁLLALAT” KI. TÜNTETÉSBEN RÉSZESÜL: A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat, a Tolna megyei Népbolt Vállalat, a Tolna megyei Textiltisztító és Ruházati Vállalat, valamint a Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat (MEZŐGÉP). A Borsodi Vegyi Kom. binát elnyerte a Miniszterta. nács és a SZOT vörös zászlóját, szekszárdi gyáregysége a vállalaton belüli versenyben élüzem lett. A könnyűipari miniszter di. csérő oklevelét a Szekszárdi Nyomda, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter dicsérő oklevelét a Tolna megyei Tejipari Vállalat és a Paksi Állami Gazdaság kapja. „KIVÁLÓ SZÖVETKEZET” KITÜNTETÉST KAP: A Bonyhádi „SONY” Cipőipari Szövetkezet, a Bonyhádi Építőipari Szövetkezet, a Bá- taszéki Fémipari Szövetkezet, a Dunaföldvári Fa- és Építő, ipari Szövetkezet, a Tolnai Gép- és Műszeripari Szövetkezet, a Tolna megyei Szol. gáltató Ipari Szövetkezet, a Paks és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. a Dunaföldvár és Bölcske Egyesült Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, a Tamási „Kop-Ka” Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, a Dom. bóvári Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. A paksi szövetkezet a kiváló cím mellett ismételten elnyerte a Belkereskedelmi Mi. nisztérium és a KPVDSZ vándorzászlaját. A BELKERESKEDELMI Ml- NISZTER DICSÉRŐ EL ISME. RÉSÉBEN RÉSZESÜLNEK: A Bonyhád és Vidéke ÁFÉSZ, a Fadd és Vidéke ÁFÉSZ, a Simontornyai Körzeti ÁFÉSZ, a Bátaszék és Vidéke ÁFÉSZ, valamint a Szekszárd-Sárköz és Vidéke ÁFÉSZ. A Pénzügyminisztérium és a KPVDSZ elnöksége az „1975. évben kitüntetett takarék- szövetkezet” címet adományozta a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezetnek, dicsérő elismerésben részesítette a Döbröközi Takarékszövetkezetet. A SZÖVOSZ el. nöksége dicsérő elismerésben részesítette a bonyhádi Fáy András Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezetét. A TOLNA MEGYEI KISZÖV ELNÖKSÉGÉNEK VÁNDOR- ZÁSZLÓJÁT KAPJÁK: A Bonyhádi Vasipari Szövetkezet, a „Kövendi Sándor” Tolna megyei Cipészipari Szövetkezet, a Tamási Vegyesipari Szövetkezet és a Tolna megyei Ruhaipari Szövetkezet. Csatlakozás az Ikarus kezdeményezéséhez A távközlési üzem dolgozóinak munkaverseny-vállaiása Tegnap jelent meg a napilapokban a híradás az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár dolgozóinak munkaverseny- vállalásáról. Ők megígérték, hogy az ötödik ötéves terv során az MSZMP XI. kongresszusa és a Központi Bizottság múlt év novemberi határozatának szellemében újabb kezdeményezéssel folytatják a szocialista munkaversenyt. À nemes kezdeményezéshez megyénkben elsőként csatlakoztak a Tolna megyei Távközlési Üzem több szocialista brigádjának tagjak Az aránylag kevés dolgozót foglalkoztató üzem tevékenysége igen jelentős mértékben befolyásolja a megye életét. Ugyanis a telefon, és telexhálózat korszerűsége érzékenyen hat a gazdasági, kulturális, g szinte valameny- nyi tevékenység alakulására. Az üzem dolgozóinak a mostani tervidőszakban nagy feladatokat kell megoldaniuk. Ezekben az években épül Szekszárdon és Pakson a korszerű telefonközpont, s az új távközlési kábelhálózat. S ezzel párhuzamosan az‘ egész megyében folyik a hálózat bővítése, korszerűsítése. A szocialista brigádok munkaverseny-felajánlásuk- ban vállalták, hogy ezekben a munkákban úgy vesznek részt, hogy a lehetőségekhez képest lerövidítsék a határidőket. Egyben felhívják a Tolna megyei Tanácsi Építő. és Szerelőipari Vállalat, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár, s a Posta Beruházási Vállalatának a Tolna megyei távközlési hálózat, s a szekszárdi telefonközpont építését, szerelését végző, a központ kapcsológépeit előállító szocialista és munkabrigádjait, hogy csatlakozzanak ők is az Ikarus- gyár dolgozóinak kezdeményezéséhez. Segítsék elő a megye távközlési hálózatát jelentős mértékben korszerűbbé tevő építkezések rövidebb határidő alatt kifogástalan minőségben történő elvégzését Május 8-án kezdődik a KISZ IX. kongresszusa, aminek tiszteletére a KISZ-szervezetek társadalmi munkaakciót, kommunista műszakot kezdeményeztek. a kétnapos (április 24—25) országos akcióba megyénk fiataljai is bekapcsolódtak. Pakson a KISZ-fiatalok ma és holnap a nagyközségi sportpálya bővítésének előkészítő munkáit végzik el. A konzervgyár KISZ-esei 90 úttörővel közösen dolgoznak a gyár területén. A gimnázium tanulói társadalmi munkíban újítják fel iskola sportpályáját, kifestik annak kerítését. Ezenkívül több mint 400 vállalati fiatal tart munkahelyén kommunistaműszakot Nagydorog négy KlSZ-alap- szervezetének tagjai parkosítanak. Bikácson holnap fát ültetnek és játszóteret rendeznek a KISZ-esek. Duna- földváron a gimnazisták iskolájuk területét szépítik, a vállalatok fiataljai itt is kommunistaszombatot tartanak. A tamási járásban a KISZ-esek társadalmi munkában az óvodák rendezési, szé- pítési munkáit végzik el, és parkosítanak. Az üzemekben, vállalatoknál dolgozók a kommunistaműszak bevételét a gyermekintézmények és az úttörőcsapatok részére ajánlották fel. A Simontornyai Bőrgyár dolgozói közül 1100-an tartanak ma kommunistaműszakot. A bonyhádi járás fiataljai is dolgoznak. Kommunistaműszakot szerveztek a cipőgyárban, ahol a gyár teljes kollektívája dolgozik. A MEZŐGÉP, a vasipari vállalat fiataljai társadalmi munkában parkosítanak, fát ültetnek. A ruhaipari szövetkezet teljes létszámmal tart kommunistaszombatot. Társadalmi munkát végeznek a szekszárdi járásbab és a megyeszékhelyen is a fiatalok, Ma a megyei kórház több mint 500 dolgozója vesz részt a KISZ IX. kongresszusa tiszteletére felajánlott társadalmi akcióban, a nődolgozók az osztályokon nagytakarítást végeznek, a férfiak pedig a megyei kórház elmeosztályának palánki rehabilitációs telepén dolgoznak. A megyeszékhely KISZ-esei ebből az alkalomból a kommunistaműszak szervezésén kívül hulladékot gyűjtenek és a költségvetési üzemmel közösen parkosítanak és az egészségügyi szakközépiskolások éa az egészségügyi szakiskola diáklányai pedig a gyermekintézményekben vállaltak munkát. De nemcsak a KISZ-esek és az úttörők dolgoznak. A társadalmi munkákban részt vesznek a szocialista brigádok is. A végzett munka ellenértékét a fiatalok a Vietnamban épülő szakmunkásképző intézet részére és a megye gyermekintézményeinek fejlesztésére ajánlották fel. Értékelték a forradalmi ifjúsági napokat Ülést tartott a KISZ-mb Tegnap délelőtt tartotta soron következő ülését a KISZ Tolna megyei Bizottsága. Az április 10-i küldöttgyűlésen megválasztott új megyei bizottság első ülésén megjelent dr. Péter Szigfrid, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának osztályvezetője is. Péti Imre, a megyei bizottság első titkára köszöntötte a bizottságot, majd röviden, tájékoztatta a részvevőket az új irányítási rendszer adta feladatokról és a munka hatékonyságának növelése érdekében bevezetésre kerülő módszerekről. Az ülés második napirendjeként Kozma Erzsébet, a megyei bizottság titkára ismertette a bizottsággal az 1976. évi forradalmi ifjúsági napok eseményeinek politikai tapasztalatait. Mint megállapította az idei FIN politikai célkitűzései megvalósultak, a rendezvénysorozat jól illeszkedett a kongresszusi felkészülés és a napi politikai feladatokhoz. A megyei bizottság ezt követően egyéb ügyeket tárgyalt. Kiváló vállalat lett a TÁÉV Tegnap délután Szekszárdon,' a Babits Mihály művelődési központ színháztermében ünnepséget tartott a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat abból az alkalomból, hogy a vállalati kollektíva kiemelkedő munkája jutalmaként elnyerte a Kiváló vállalat kitüntetést. Az ünnepségen részt vett dr. Gyugyi János, a megyei pártbizottság titkára. Az ország egyik legrégibb — és egyben egyik legfiatalabb — építővállalata most részesült első ízben ilyen magas kitüntetésben. Elődje, a Bányászati Építő Vállalat 1948-ban alakult, Szekszárdra 1965-ben települt át, azóta Tolna megyei vállalat. Padányi Mihály építésügyi és városfejlesztési miniszter- helyettes méltatta a vállalat eredményes munkáját, majd Princess Gyula, az Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezetének osztályvetője a szakszervezet elnökségének üdvözletét tolmácsolta. Ezután Padányi Mihály és Princess Gyula átadta a ki: tüntetésről szóló oklevelet. A megyei és városi pártbizottság, valamint a megyei és a városi tanács nevében dr. Szabópál Antal megyei tanácselnök, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagja köszöntötte a vállalati dolgozókat. A miniszter- helyettes átnyújtotta Asbóth László energetikusnak, Illés Ferencné gépkezelőnek és Volher László vízvezetékszerelőnek a miniszter által adományozott „Építőipar Kiváló Dolgozója” kitüntetést. Tanárjelöltek Á Tolna megyei Tanács művelődési osztálya, a megyei KISZ-bizottság és a dombóvári Városi Tanács meghívására csütörtökön mintegy ötven főiskolai hallgató látogatott el két napra Dombóvárra. Valamennyien a Pécsi Tanárképző Főiskolán működő Tolna megyei diákklub tagjai. Két nap alatt megismerkedtek Dombóvár város oktatásügyi helyzetével, a város múltjával és jelenével. Megtekintettek több oktatási iaDombóváron tézményt, valamint a fedett tanuszodában a legfiatalabb korosztály úszóedzését tanulmányozták. Pénteki programjukban m termálfürdő megtekintése és a lengyeli szakmunkásképző intézet életének megismerése szerepelt. A kétnapos tanulmányút célja az volt, hogy a leendő pedagógusok jövőbeni elhelyezkedéséhez adjon segítséget. MAGYARSZÉKI ENDRE