Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-03 / 80. szám

î Vît.ÁG PROLETÁRJAI* EGYESÜLJETEK? TOLNA MEGYEI PUJSAG AZ MSZMP TOLNA' MEGYEI BIZOTTSÁG ANAK LAPJA SZOMBAT 1976. ápr. 3. XXVI. évf. 80. szám. ARA: 0,90 Ft Április 5-től 10-ig » Tolna megyei pedagógiai napok Jövő héten, hétfőtől szom­batig tart a megye pedagógus- társadalmának jelentős rendez­vénye, a Tolna megyei peda­gógiai napok. A háromszor két­napos szekciókban összesen ezerhétszáz általános és közép, iskolai tanár, illetve vezető óvónő hallgat előadásokat, vesz részt konzultációkon. A hétfő-keddi szekció veze­tő előadását dr. Kálmán György, az Oktatási Miniszté­rium osztályvezetője'tartja, az általános iskolák három évti­zedes történetéről. Ebben a szekcióban kerül sor három előadásra az alsó tagozatos munkaközösségi vezetők szá­mára, négy előadása lesz az alsó tagozatos anyanyelvi tár­gyakat, négy az első osztály­ban tanítók számára. Az ál­talános iskolai matematikata­nárok számára hat előadást szerveznek. Ugyanezen a két napon kerül sor a közép, és szakmunkásképző intézetek magyar szakos tanárainak elő­adásaira is, öt alkalommal ta­lálkoznak a középiskolai ké­miatanárok. négyszer az ál­talános, közép- és szakmun. kásképző iskolai testnevelők. Az első kétnapi szekciónak összesen hatszáz résztvevője lesz. 1 Az április 7—8-i rendezvé­nyek vezető előadását dr. Szarka József címzetes egye­temi tanár, az OPI főigazga. tója tartja az új tantervek el. vi, pedagógiai kérdéseiről. A szekció munkájában részt vesznek a megye vezető óvó­női, akiknek három előadást tartanak. Az alsó tagozatos rajzot, testnevelést, énket, gyakorlati foglalkozást tani. tők, az általános iskolai ma­gyar szakos tanárok, az általá­nos és középiskolai földrajz-, a középiskolai matematika, tanárok szintén ezeken a na­pokon találkoznak, öt előadá­son vesznek részt a gyógy­pedagógusok. A szekciónak hatszáz résztvevője lesz. Az utolsó két napon, a Tol­na megyei pedagógiai napok keretében találkoznak az álta. lános iskolai gyakorlati fog­lalkozást tanítók, négy elő­adást hallgatnak meg a szak- középiskolák és szakmunkás- képzők szakmai-elméleti tan­tárgyait tanítók. Ekkor talál­koznak a napközi otthonok és bentlakásos intézmények ne­velői .is. összesen ötszázan vesznek részt az előadásokon. Valamennyi szekció előadá. sait országos és megyei veze­tő szakemberek tartják, nap. jaink legfontosabb pedagógiai feladatairól. A Tolna megyei pedagógiai napok eseményeire visszaté­rünk. Vetik a takarmányborsőt A dunaföldvári Virágzó Termelőszövetkezetben Jolyik a ta- j&Tmány'oorsó vetess, , , fotó; Its ÜNNEP ELŐTT Kitüntetések A honvédelmi és népgazda­sági felkészítés feladatainak eredményes végrehajtása, elő­segítése érdekében végzett munkájáért, felszabadulásunk 31. évfordulója alkalmából Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszteé, a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatával tüntette ki dr. Hegedűs Jánost, a báta. széki Nagyközségi Tanács elnö­két. Ribling Ferencet, a me­gyei tanács vb osztályvezető­jét és Marosi Lászlót, a me­gyei tanács vb dolgozóját. A kitüntetéseket K. Papp József, a KEB tagja, a me­gyei pártbizottság első titkára pénteken délelőtt adta át a megyei pártbizottságon. * Tegnap délután a megyei rendőr-főkapitányságon dr. Solymosi Mihály rendőr ezredes meleg hangulatú ünnepségen adta át a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát dr. Láng Károly rendőr őrnagy­nak, Fejes Gyula rendőr őr­nagynak, Váczi István rendőr századosnak, Polecsák Lajos rendőr századosnak, Lassing- Leitner Antal rendőr főtörzs­őrmesternek, a Haza Szolgá. latáért Érdemérem ezüst foko. zatát pedig Színák István rendőr századosnak. Csonka László főtörzsőrmesternek. Borsos László főtörzsőrmester­nek és Szekeres László fő. törzsőrmesternek. További há­rom rendőrnek pedig az ér. demérem bronz fokozatát adó. mányozta. A közbiztonsági érem arany fokozatát hárman, az ezüst fokozatot négyen, bronz fokozatot pedig ketten nyertek. Ezután a megyei rendőrfőkapitány dicsérő okle­veleket és jutalmakat adott át harminckét megyénkbeli rendőrnek. Veget ért a BKP XI. kongresszusa A Bolgár Kommunista Párt XI. kongresszusa péntek dél­előtt zárt ülésen megválasz­totta a párt új központi bi­zottságát. Az új központi bi­zottság még a délelőtt folya­mán megtartotta első ülését és megválasztotta saját vezető szerveit. A kb ismét Todor Zsivkovot választotta meg első titkárá­vá. A BKP KB új Politikai Bi­zottságának tagjaivá Alek- szandr Lilovot, Borisz Velcse- vet. Grisa Filipovot, Ivan Mi- hajlovot, Pencso Kubadinsz­Pénteken Szófiában a Bol­gár Kommunista Párt Közpon­ti Bizottsága ünnepi fogadást adott a kongresszuson részt vevő vendégek és küldöttek tiszteletére. Az egybegyűlteket Todor Zsivkov, & Bolgár KP Kompon. kit, Sztanko Todorovot, Tano Colovot, Todor Zsivkovot és Cola Dragojcsevát választot­ták. A politikai bizottság pót­tagjai: Dobri Dzsurov, Dra- zsa Valcseva, Krasztju Trics- kov, Peko Takov, Petr Mlade- nov és Todor Sztojcsev. A központi bizottság titkárai: Alekszandr Lilov, Borisz Vel- csev, Grisa Filipov, Ivan Pra- mov, Ogujan Dojnov. A köz­ponti bizottság titkárságának tagjai: Vlamidir Bonev, Geor- gi Jordanov, Miso Misev, Sza­va Dalbokov. ti Bizottságának első titkára üdvözölte. A külföldi küldöttségek ne­vében Fjodor Kulakov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság tit­kára szólalt fel. A fogadás szívélyes, testvéri, hangulatban folyt le. m MINDEN SZINTEN MAGASABB KÖVETELMÉNYEK (3. old.) ÉPÜL A SZEKSZÁRDI V. SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA (3. old.) EMLÉKE TISZTA FORRÁS (4. old.) OLVASÓSZOLGÁLAT A KISZ KB felhívása A Magyar Kommunista Ifjú- ságj Szövetség Központi Bi­zottsága felhívással fordul a KISZ tagjaihoz, a magyar fia­talokhoz: április 24—25-én le­gyen országos kommunista- műszak. — Már csak hetek válasz-' tanak el bennünket attól a májusi naptól, amikor össze­ül ' ifjúsági szövetségünk kong- resszusa, hogy megvitassa éle. tünk és munkánk, közeli ős tá­volabbi terveink, tennivalóink fontos kérdéseit. Az előkészü­letekből már eddig is kivet­tétek a részeteket. Megbeszél­tétek, véleményetekkel égé. szítettétek ki a központi bi­'zottság kongresszusi levelét és a szervezeti szabályzat terve­zetét, s így részeseivé váltatok a közös munkát szolgáló együttgondolkodásnak. A tag­gyűlések és a küldöttgyűlések tartalma, hangulata is tenni, akarásotokról tanúskodik — hangzik a KISZ KB felhívá. sa. — A közelmúltban számos munkafelajánlás született, s a központi bizottsághoz érke­zett javaslataitok is azt iga. zolták: a kongresszus alkalmá­ból jó munkátokkal, új válla­lásokkal akartok hozzájárulni céljaink eléréséhez. Most or­szágos akcióra hívunk mind- annyiótokat: kommunistamű­szakok szervezésével köszönt­sük közelgő kongresszusunkat! Vállaljunk nagyobb részt az országépítő, közös munkából, tettekkel feleljünk arra a bi­zalomra és szeretetre, amellyel pártunk, népünk és egész tár. sadalmunk tekint rz ifjúságra. — A kommunistaműszakok napja országszerte április 24-e és 25-e legyen. Minden közös­ség azt a napot válassza ki, amelyiken — a helyi sajátos­ságokat, igényeket és tenniva­lókat figyelembe véve -— a leghasznosabban tud tevékeny­kedni. Ott és azon munkál­kodjunk, ahol és amiben való­ban szükség van ránk! Kedves fiatal barátaink! — Felhívásunk egyaránt szól a gyárakban, a földeken és a hivatalokban dolgozó fia. talokhoz. a tanuló, és a kato­nafiatalokhoz. Önkéntes tár­sadalmi munkánkkal segítsük a népgazdasági feladatok megvalósítását, a beruházások gyorsítását, a lakóházak, tor­natermek, sportpályák, kollé­giumok, bölcsődék és óvodák építését, munkahelyi és lakó­helyi környezetünk szépítését. — Ha valamennyien neki. gvürkőzünk, egyetlen nap alatt több. mint egymilliárd forint­nyi értéket termelhetünk. Vonjuk be a kommunistamű­szakok szervezésébe és a kö­zös munkálkodásba az úttö­rőket. KISZ-en kívüli fiatal társainkat és idősebb, tapasz­talt barátainkat is. — Dolgozzon együtt az egész ország ifjúsága — zárul a fel­hívás, ________ Fogadás Szófiában

Next

/
Thumbnails
Contents