Tolna Megyei Népújság, 1976. április (26. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-18 / 93. szám
•I XOLJJA MEGYEI NÉPÚJSÁG inniHininniiiiinuniHiiiHiiiiUminmiimiini, mmim ÁPRILIS 18 VASÁRNAP Húsvét A Nop kél 4.50 — nyugszik 18.37 órakor. A Hold kél 23.27 — nyugszik 7.44 órakor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1901. április 18-án született a nemrég elhunyt Németh László Kossuth- díjas író. Nagybányán született, első irodalmi sikerét Horváthné meghal című elbeszélése aratta, amellyel 1925-ben megnyerte a Nyugat pályázatát. Az ellenforradalom idején kiállt a szocialista vívmányok védelmében, s a halála előtti években mind határozottabban foglalt állást a szocialista társadalom építésének célkitűzései mellett. A Szépirodalmi Könyvkiadó ezekben az években jelenteti meg sok kötetnyi életművét. y~ Táncházat rendezett a Kapos- együttes Dom- bóváton szombaton, ma, vasárnap délelőtt kerül sor az „aprók táncházára” a művelődési házban. O Mázára kirándul kedden a faddi nyugdíjasok klubja. Megtekintik a szászvári bányaüzemet, majd találkoznak a mázai nyugdíjasklub tagjai- vaL & Országos állat- és kirakodóvásár lesz szerdán Iregszemcsén. ■+ Színházi előadás a húsvéthétfő kulturális programjában. Szekszár- don. A Pécsi Nemzeti Színház a Marica grófnőt adja élői ' # Krumpliból — sündisznó címmel tréfás szellemi vetélkedőre kerül sor kedden este a székszárdi fiatal utazók klubjábán. 4c Négyszáz nyárfát Ültettek. A simontofnyai Nagyközségi Tanács felkérésére az igar-sirnon. tornyai tsz, négyszáz nyárfát ültetett el a község parkjaiban, utcáin. A facsemetéket a termelőszövetkezet adta, elültetését a tsz-tagok végezték, társadalmi munkában. tV-, + Ankétot rendezett a Nimród szerkesztősége, a Volna megyében működő vadásztársaságok képviselőivel a szekszárdi Gemenc Szálló különtermében szombaton délelőtt. A résztvevők sok hasznos tanáccsal igyekeztek segíteni a január óta új köntösben megjelenő lap jelen lévő főszerkesztőjének és helyettesének. O KECSKEMÉTEN és Kiskunhalasán járt tapasztalatot cserélni a megye közművelődési szakembereinek csoportja április 13-án és 14-én. Elsősorban a felnőtt- oktatás ottani módszereiről tájékozódtak. 4c Egyetlen fiú született a szekszárdi kórház szülészeti osztályán péntek délutántól tegnap esti telefonérdeklődésün-, kig- . .... llllllillllllllllllllllllllllllll! Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 16. játékhéten öttalálatös szelvény 1 db volt. A nyeremény 3 094 812 forint. Négy találatot 208 fogadó ért el, nyereményük egyenként 14 879 forint. Három találata 13 592 fogadónak volt, nyereményük egyénként 228 forint. A kéttálálatos szelvények száma 303 887 darab, ezekre 13 forintot fizet, nek. A nyeremények a nye. reményilleték levonása utári értendők, a közölt adatok tájékoztató jelle- gűek. (MTI) .OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC Kevés felhő Várható időjárás ma estig: általában kevés felhő, eső nélkül. Mérsékelt, változó irányú szél. helyenként köd. Várható legmagasabb nappali 18, 22 fok között. A hajnali órákban hőmérséklet: o o o o o o o o o o o o o o o 8 Â läge so gyártás Bátaszéken A mocsaras területek vizének elvezetésére, legelők talajjavítására is alkalmas alagcsövek ki. sérletj gyártását kezdték meg a Bátaszékl Cserép, és Vázkerámiagyárban. A föld alatti csatorna- rendszerhez való, égetett agyag alagcsövek minősí. tő vizsgájá jőí sikerült Ha a kereskedelmj tárgyalások eredményesek lesznek, a kereslettől függően külföldre is gyártják. Az idén előre, láthatólag hárommillió darab különféle méretű alagcsövet készítenek. Ifjúgárdisták Óbányán A szekszárdi ílózsa Fe. renc Szakkö2épiSkola Ifjú Gárda szakasza szinte egyidős az iskolával : amikor a néVadó zászlót átvették, mái- a tanintézet ifjúgárdistái szere, peltek az ünnepség rendezőiként, ők adták hozzá az alaki formát. Azóta osztályok váltót, ták egymást, a szakasz parancsnoki kára is újabbaknak, újabbaknak adta át a feladatokat: velük együtt mindig ma- gasabb követelmények, kel. ilyképpen a „rózsá- $bk” is a város legrégibb Ifjú Gárda-alfegységei kö. zé tartoznak. Az idei kiképzési évre szóló feladataikat például már az iskolai félévre teljesítették, fezek utári vállalhattak külön síak- ágj kiképzést: a tűzoltó szakkiképzést. A városi, járási tűzoltó-parancsnokság irányításával, közreműködésével tanulják az osztottsugár-sze- relést, a stafétát, majd a kismotorfecskendő ke. zelését. Az eddig elsajátított ismeretek birtokában indulnak majd a városi-járási tűzoltóver. senyen is. AZ Ifjú Gárda-kiképzés vizsgája volt a háromnapos óbányai túra, az ott rendezett rajverseny, a város} szemlére valő felkészülés. Mitttegy tíz-tlzehöt kilométeres erdei útvona. loh kellett mcgdiöani a rajoknak a feladatot, térkép és tájoló segítségével. A közbeeső állomásokon tesztkérdésekre kellett Választ adniok, politikai, ifjúságpolitikai kérdésekből, az IG-ki. képzés anyagából, fegyver. és fegyveranyag, ismeretből, lőelmélfetből. A nehéz követelménye, két támasztó, emellett játékos háromnapos kirándulás nagyon jól szol. gálta a kiképzést. B. Î. ' lli:illllllllllllHIIIIIIIII|ll||llllllUlillIlllllllllllllllllllllllllllllllllll!lllllllllllllllllllllll!ll||| lllllllllllllllllllllllllllllllllllill NYUSZIVÁRÁS Kiskertben, többet A háztáji szőlőskertek és gyümölcsösök részletes növényvédeimj tájékoztatóját adta ki Szék. szárdon hétezer példány, ban a Tolna megyei Ág. föker Vállalat a megyei növényvédő állomás köz. reműködésével. A füzet, ben a különböző vegyszerek keverhetőségi táb. lázatát is közlik, elősegítve a növényvédő szerek takarékosabb, gazda, ságosabb és hatékonyabb felhasználását. Ütmuta. tást nyújtanak az amerikai szövőlepke és a burgonyabogár elleni kö. telező védekezéshez is. Ismertetik a permetező, és porozószereknek az élelmezés, és munka, egészségügyi' szempont, bői nagyon fontos várakozási idejét, s az egyéb betartandó rendszabályo. kát. Köziig a bordóilé- készítés,, valamint a mészkénléfőzés receptjét. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiii|i||i|iiiii||iiiiii|iii||i|t|iii|iii*iiiiii imiiiiiiiMiuimmmmmiuH-uw-'-f-L -A' j-A-j ' Komáromi Zoltán felvétele tJOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC A MERKUR kocsiátvételi sorszámai április 17-én Dacia 7 433 Polski Fiat 1500 10863 Polski Fiat 126-os 409 Skoda 100 75 494 Skoda 100 L (Bp.) 7 843 Skoda Í00 L (Győr) 3 002 Skoda 110 L (Bp.) 5 471 Skoda 110 L (Győr) 1 585 Trabant Limousine Speciál (Bp.) 4 757 Trabant Limousine Speciál (Győr) 3 602 Trabant Limousine (Budapest) 2 734 Trabant Limousine (Győr) 1293 Trabant Hycomat 4 308 Trabant Combi 17 670 Wartburg Lim. 1 214 Wartburg de Luxe 1 314 Wartburg Tourist 253 Wartburg de Luxe tolótetős 684 Zaporozsec 23 352 Zsiguli (Budapest) 75 181 Zsiguli (Debrecen) 33 636 Zsiguli Combi 7 595 Zsiguli 2103-as 3 Í08 Zsiguli 2l0ll-es (Budapest) 482 Zsiguli 21011-es (Debrecen) 446 OLVASTAM Ki hitte volna? Bátran állítom, senki sem hitte volna még két évtizeddel ezelőtt sem, hogy hazánkban a hetvenes évek derekán megjelennek az első termelőszövetkezeti üzemi étkezdék, Hogy a dolgozó ember egészsége érdekében hadat üzenjenek az embernyűvő hideg kosztolósnak. Anyám atyafiságában sok Holt a földművelő, így sokszor voltam segíteni érkező nyári vendég, egyik nagybátyám tanyáján, ami mindössze kilenc kilométerre volt Nagyköröstől. Nagy szerepe volt ebben annak, hogy hétszámra hideg volt a tűzhelyük: szalonnán éltünk, meg zsíros vagy szilvalekvárös kenyéren és gyümölcsön. Az étkezési kultúra vasár- és ünnepnapokon „tört" ki. Ángyom akkor tudta megmutatná hogy háziasz- szonynak sem akármilyenTermelőszövetkezet és üzemi' étkezde? Közős gazdálkodás és lépésről-lépésre bővülő szociális gondoskodás? Ebben Jóska bátyám hitt egyedül, nyilván ezért volt első a szövetkezők között. Az úttörőket a kívülállók nem kecsegtették, inkább ijesztgették a „csajka-rendszerrel”. Az örökösök, az iparszerű mezőgazdasági termelést művefni kezdők, vagy már nagyban gyakorlók maguk határozzák el, hogy márpedig kell üzemi étkezde! Akár a teveliek, akik 300 személyes üzemi étkezde építését kezdték. Bár sok helyütt építeni sem kell, csak körülnézni! Az ÁFÉSZ-eknek szép számmá! van kihasználatlan kisvendéglőjük. Előbb- utóbb fel kellene fedezni ezt a lehetőséget is! — óa — Baleseti krónika Péntek délután Deitz Rainer harmincegy éves gépészmérftök, nyugat, német állampolgár a ha. tos számú fő közlekedési úton a 124. kilométerkő közelében szabálytalan előzés következtében be. leütközött az előtte sza. bályosan közlekedő Glöckner János negyven, három éves bátászéki anyagbeszerző gépkocsi, jába. A baleset követkéz, tében a Glöckner János gépkocsijában utazók kö. zül Kvilmann András hatvannyolc éves nyug. díjas, bátászéki lakos sú. lyos, nem életveszélyes, másik két utas pedig könnyű sérülést szenvé- dett. Papp József, húszon. négy éves jugoszláv ál. lampolgár, NSZK-ven. dégmunkás figyelmetlen vezetés következtében Kajdacs határában a jobb oldali árokba haj. tott, majd a szántóföldön felborult. A baleset során utasa, Pék József tizen, kilenc éves szekszárdi lakos súlyos, nem élet. veszélyes sérülést szenvedett. Az anyagi kár 5 ézer forint. rrv Wí MERVE! NÉPÚJSÁG - A Mogyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN - Szerkesztőség: Szekszárd, Belő- TOINA MEGYEIN-PU f J _ Sportrovat. 128.15 - Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat - Szekszárd, Béla tér 1. - Telefon: 120-11, 120-10 - Telex: .anmsz U. . e ' kiadó-PETRITS FERENC — Készül a Szekszárdi Nyomdában — Széchelyi utca 46. — Postacím: 7101 Szekszárd — Telefon: 129-21 — ve2eto S?éll István — Térj eszti a Magyar Posta - Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél - Előfizetési díj egy hónapra 20.- Ft - Indexszám: 25 069