Tolna Megyei Népújság, 1976. március (26. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-31 / 77. szám
tolna megyei népújság MÁRCIUS 31 SZERDA Névnap: Árpád A Nap kél 5.25 — nyugszik 18.12 órakor A Hold kél 5.27 — nyugszik 19.13 órakor Hetven évvel ezelőtt, 1906. március 31-én született és 38 éves korában, 1944 nyarán halt meg a kegyetlen bori munkatáborban Lukács László magántisztviselő, kommunista költő, az antifasiszta irodalom egyik kitűnő szervezője. ~ AZ ÜZEMI BE-, MOKRÁCIÁRÓL tárgyalt legutóbbi ülésén az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének Tolna megyei Bizottsága. A témán belül a Tolna megyei Gabonafelvásárló Vállalat belső demokratizmusának helyzetét vizsgálták meg. + MADOCSÁN a művelődési házban tartott előadást hétfőn este Nyakas István, lapunk sportrovatvezetője és Ordas Iván újságíró, külföldi útiélményeiről. # TANMEDENCE Szekszárdon. A megyei tanács jóváhagyta a városi tanácsnak azt az indítványát, hogy az V» ötéves terv során Szekszárdon, a létesítendő vé sz. általános iskolához kapcsolódóan mintegy ■négymillió forintos költséggel felépüljön a városban régóta nélkülözött tanmedence. # metszési bemutató Szekszárdon. A városi tanács illetékes szakigazgatási osztálya, és a kertbarátok köre április harmadikén, szombaton metszési bemutatót tart. Az érdeklődőket szívesen várják. Gyülekezés délután két órakor a Sió csárda előtt. # AZ APARHANTI Búzavirág Mg. Tsz gépműhelyének szocialista brigádja, a szülők és gyerekek jelentős társadalmi munkával járultak hozzá az általános iskola felújításához. Az általuk elvégzett társadalmi munka értéke meghaladja a százezer forintok O ÓVODA a volt iskolaépületben. Kakas- don a kéttantermes iskola — osztályösszevonások folytán — és a szolgálati lakás üresén áll. A községi tanács a volt iskolaépületben tervezi az új óvoda nyitását, mivel a jelenlegiben csak 80 gyereknek tudnak helyet biztosítani a 120 jelentkezővel szemben. + SZÁZHATVANAN vettek részt azon az ünnepségen, amelyet Pakson, a konzervgyárban rendezett meg a Vöröskereszt üzemi alapszervezete a véradók tiszteletére. Az ünnepeltek közül számosán ez alkalommal kapták meg a Kiváló véradó kitüntetés ezüst és bronz fokozatát. — HAT GYERMEK született hétfő délutántól kedd délutánig Szekszárdon a megyei kórház szülészeti osztályán. Az öt kislány, és egy kisfiú édesanyjukkal együtt jól vannak. — ÁRAD A BODROG. Az enyhe időjárás nyomán megkezdődött az olvadás a Bodrog és a Tisza határon túli vízgyűjtő területén. Ennek hatására lassú áradás kezdődött a Bodrogon. A folyó vízszintje mintegy két és fél métert • emelkedett, s kedden Felsőbereckinél elérte az ötszáztizenegy centiméteres szintet. Ezért az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság a Bodrog Sárospatak és az országhatár közötti mintegy tizennyolc kilométeres szakaszára elrendelte az elsőfokú készültséget. ~ZSEBTOLVAJLÁSSAL okozott ötven forint kárt Nagy Hona 40 éves szekszárd-csatári (Sárköz utca 25.) lakos. A visszaeső bűnözőt a Szekszárdi Járásbíróság hathónapi végrehajtható börtönbüntetésre és a közügyektől kétévi eltiltásra ítélte. — VAsARQK, Országos állat- és kirakodóvásárt tartanak április ötödikén — hétfőn — Dunaújvárosban, Dunaszekcsőn és í'ajszon. Derűit, száraz idő Várható időjárás ma estig: az ország északi felében időnként megnövekszik a felhőzet, elszórtan futó záporok is kialakulhatnak. Máshol túlnyomóan derült' száraz idő lesz. Az élénk délidélnyugati szél nyugatira fordul és helyenként megerősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 13—18 fok között. ________________ S zakbizottsági ülés Tegnap délelőtt a mö- zsi Uj Elet Tsz székházában tartotta ülését a Tolna megyei Tanács mező-, élelmiszer- és vízgazdálkodási bizottsága. Somorjai Sándor, a megyei tanács - mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője a megye mezőgazdasági üzemeinek a IV. ötéves terv időszakában végzett beruházási tevékenységéről és az elkövetkező időszak legfontosabb feladatairól tájékoztatta a testület tagjait. Ezt követően a mezőgazdasági termelőszövetkezetek tavalyi gazdálkodásáról, a veszteséges és a kedvezőtlen adottságú közös gazdaságok egyensúlyának helyreállításáról, az ezzel kapcsolatos tennivalókról tartott beszámolót. A mező-, élelmiszer- és vízgazdálkodási bizottság tagjai végezetül megtekintették a mözsi tsz kertészetét. Az eredményekről, feladatokról Szentes Nándor főkertész adott tájékoztatást. KISMAMÁD SVAT a tavaszi és nyár elejei kismama-kisbaba divat fő jelszava — az előrejelzések szerint — a kényelem és variálhatóság. Ha hűvösre fordul az idő, a ruhák és az ujjatlan tunika alá is fel lehet venni blúzt, pulóvert. A kisbabák tarka frottírrugdalózói abban különböznek a boltban most is kaphatótól, hogy rövidujjas és kétrészes változatban is készülnek. Fotó: komáromi Nagymányok Német nemzetiségi napok A Tolna megyei Tanács V. B. könyvtára és a nagymáftypki művelődési ház német nemzetiségi napokat rendez március 31. és április 10. között. A nemzetiségi napok keretében német nyelvű könyvek kiállítása nyílik csütörtökön délután. A megnyitó után rendhagyó irodalomóra következik az általános iskolások számára, melyet a Pécsi Tanárképző Főiskola német szakos hallgatói tartanak. Április harmadikán a művelődési házban tartják majd az ünnepi megemlékezést, melynek keretében műsort ad a mecsekná- dasdi német nemzetiségi népi együttes. A német könyvek kiállítása Nagymányok után más nemzetiségi településeken, így Mórágyon, Aparhanton, Kis- dorogon, Bonyhádon, Németkéren, Györköny- ben is látható lesz. Az olvasó hangja Rend a moziban Örömmel tapasztaltam azt a javulást, ami az utóbbi időben a szekszárdi Panoráma filmszínházban tapasztalható. Az ajtókat immár csak akkor nyitják ki, amikor a vetítővásznon megjelent a „Vége” felirat. Fürgék, udvariasak a ruhatárosok. Dr. Apáti Imréné Szekszárd Főpróba Nyilvános főpróbát tart április másodikén a szekszárdi néptáncegyüttes. A zalai néptáncfesztiválra készült műsorukat mutatják be. A főpróba után véleményt kérnek a táncosok ' a bemutatott műsorról. OLVASTAM TÜZEK Valamikor estétől reggelig bakterok rótták a falvaik utcáit, s minden órában hangos kanta lássál figyelmeztették a porták lakóit: „Tűzre, vízre vigyázzatok, kórt ne valljon a házatok!" Bizonyára lehetett foganatja a figyelmeztetésnek és bizonyára nyugovóra térés előtt sokan megnézték, nincs-e tűz-, vagy vlzveszély. Az is igaz azonban, hogy hanyagságból, gondatlanságból némelykor egész utcasorok leégtek, s ezeket az eseményeket máig őrzik a falukrónikák. Mindig a fegyelmezetlenség, a könnyelműség, a felelőtlenség okozza a bajt. így volt ez a múltban és így van a jelenben. Mióta rádióhallgató vagyok, megszoktam, hogy tavasszal a hírekből nem hiányoznak az erdő-, az avartüzek. Ilyenkor rendszerint felhívásokat tesznek közzé, az illetékes szervek kérnek, figyelmeztetnek és tanácsokkal látják el a kirándulókat, de hát hasztalan. Úgy tűnik, a tavasznak nemcsak a fáradtság a velejárója, hanem a rengeteg tűzeset is. Mindezt az a hír juttatta eszembe, amit tegnap olvastam: Samu István hegesztő lángvágás közben nem tartotta be a tűzvédelmi előírásokat és Szekszárdon, a Mikes u. 24. szám alatti építkezésen kigyulladt a nádpadló. Miért gyulladt ki? Azért, mert a hegesztő nem tartotta be a tűzvédelmi előírásokat. S számomra az a rejtély, az a megfoghatatlan, az az érthetetlen, hogy felnőtt, nagykorú emberek miért nem tartják be az előírásokat, legyen szó tűzvédelemről, közlekedésről vagy éppen munkavédelemről. STOP KRESZ ’76 pályázat Vili. SZ. FELTEVÉS Sz. Imre nejével megbeszéli, hogy Mohácsra mennek rokoni látogatásra. Mindketten helyet foglalnak a személygépkocsiban, melybe a biztonsági övék be vannak szerelve. A gépkocsivezető Sz. Imre bekapcsolja a biztonsági övét, majd kéri nejét, hogy ő is kapcsolja be. Sz. Imréné nem kapcsolja be, mert bepiszkítja a világos színű ruháját,’ meg olyan kellemetlen érzés, amikor az öv be van kapcsolva. Sz. Imre bizonygatta a biztonsági öv előnyét, ment összeütközéskor — az esetek többségében — az első ülésen helyet foglaló személyek szoktak személyi sérülést szenvedni, de különösképpen a vezető mellett ülő, mert nem • tudja magát rögzíteni. A biztonsági öv haszná latávalt már több súlyos balesetet megelőztek. Sz. Imréné makacs, nem hagyja magát agitálni —, de mégis gondolkodott a férje áltat mondottakon —, ezért o hátsó ülésen foglalt helyet. Sz. Imrét neje magatartása egy kicsit idegesítette, de azért elindultak^ A Szekszárd—Várdomb közötti útszakaszon a megkülönböztető jelzéseket használó gépkocsit megelőzte, a megkülönböztető jelzéseket használó gépkocsi a fénysorompó villogó piros fényjelzésére továbbhaladt. Sz. Imre 3á= taszéken a teljes sorom- pós vasúti kereszteződésnél a villogó piros fényjelzésre továbbhaladt, majd előzés közben olyan közel ment el egy kerékpáros meHett, hogy az megingott, majdnem elesett. A rokonokhoz megérkeztek, Sz. Imre kereste a vezetői engedélyét, nem találta — gondolta — otthon felejtette. Kérdések: 1. A feltevésben leírtak alapján állapítsa mea, hogy ki, milyen KRESZ-szabályt sértett meg. 2. A szabálysértésekkel a KRESZ melyik paragrafusát sértették meg. A feltevésre adott választ a KBT címére kell beküldeni (7101 Szekszárd, Pf.: 86.) 1976. év április hó 5-ig. Duncföldvóron, a Kossuth téren teljes erővel folyik a munka a KRESZ- park kialakításán, melynek nagy része társadalmi munkával készül, mintegy háromszázezer forint értékben. A parkban 45 jelzőtábla ad lehetőséget azok megismerésére, megtanulására. Az ünnepélyes átadásra április elsején kerül sor, járási úttörő- vetélkedővel egybekötve. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt tolna megyei Bizottságának lapja—Főszerkesztő : FEJES ISTVÁN— Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. — Telefon: 129-01, 123-61 — Sportrovat: 128-15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat— Szekszárd, Béla tér 1. — Telefon: 120-11, 120-10 — Telex: 14251 —Postafiók 71— Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készül a Szekszárdi Nyomdában — Széchelyi utca 46. — Postacím: 7101 Szekszárd — Telefon: 129-21 — Felelős vezetői Széli István — Térj eszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft — Indexszám : 25 069 V