Tolna Megyei Népújság, 1976. március (26. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-24 / 71. szám
<3 \ Y a Spanyol Kommunista Párt demokratikus akcióegységet sürget ' A Spanyol Kommunista £>árt Végrehajtó Bizottsága nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra, hogy a jobboldali erők, „amelyeket nem elégített ki a francoizmus 40 éve, chilei típusú fasiszta puccsra készülnek”. A nyilatkozat rámutat: a sztrájkoló munkások ellen intézett rend- őrtámadások, amelyek hét ern. beréletet követeltek, egyáltalán nem azt tükrözik, hogy a kormány békepolitikát akarna folytatni. & A párt szerint az ország politikai problémáit csak úgy lehet békés úton megoldani, ha a demokratikus tanács, a demokratikus platform, valamint a többi demokratikus erő rövid időn belül megvalósítja a demokratikus akcióegységet, és megnyeri az ország legszéle, sebb népi. társadalmi és gazdasági szektorainak támogatását. E demokratikus összefogás létrejötte után nyilvánosan tárgyalásokat kell javasolni a magukat „reformistának” valló erőknek, illetve a hadsereg és az egyház képviselőinek, avégett, hogy a lakosság legszélesebb rétegeit „ valóban, képviselő Ideiglenes vagy átmeneti kormányt Juttassanak hatalomra. A tárgyalások ideje alatt követelni kell a sztrájkhoz, gyülekezéshez és békés tüntetéshez való jog biztosítását anélkül, hogy egyetlen pártot megkülönböztető intézkedésekkel sújtanának. Tiszteletben kell tartani a tájékoztatás szabadságát, és amnesztiát kell hirdetni a politikai foglyoknak — hangsúlyozza a nyilatkozat A demokrácia megvalósításának és az általános amnesztia meghirdetésének jegyében 360 neves közéleti személyiség április 4-re tüntetést hirdetett meg Madridban. A felhívás aláírói között szerepel az ellenzék valamennyi politikai vezetője, a kereszténydemokratáktól a szélsőbaloldalig, továbbá Madrid segédpüspöke és más személyiségek. Hasonló megmozdulást terveznek április 4-re Barcelonában is. Közben a Katalónia tanácsa nevű szervezet, amely az autonómiáért harcoló erőket tömöríti, április elejére tüntetéssorozatot hirdetett meg a községi tanácsok demokratikus megválasztásának kiharcolására. Katonai erők tanácskozása Argentínában A legutóbbi napok eseményei Argentínában tovább szít. ják a közelgő katonai puccs- ról szóló híreszteléseket. Nyugati hírügynökségek beszámolnak arról, hogy a fegyveres erők különböző egységeit hétfőn éjszaka a főváros irányába vezényelték át A Noticias Ar- gentinas hírügynökség közlése szerint a katonai egységek a fővárostól mintegy ezer kilométerre fekvő Resistencia városában ellenőrzésük alá vettek középületeket, utcákat, hidakat kórházakat és hírközlő központokat. Az AP hír- ügynökség néhány tiszttől szerzett értesülésre hivatkozva jelenti, hogy kulcsfontosságú harckocsizó és tengerészeti egységek készek egy esetleges hatalomátvételre. Az AP hírügynökség közli, hogy a három haderőnem parancsnokai hétfő délutáni találkozóján. katonai körökből származó értesülések szerint, egy három tagú katonai junta létrehozásáról volt szó. melynek vezetője a kommunistáéi, lenességéről ismert Jorge Vi- dela, az argentínai fegyveres erők parancsnoka lenne. A katonai vezetők megbeszé. lését követően Buenos Airesben Isabel Perón elnök négyórás eszmecserét tartott a kor. mány tagjaival, a juszticialis- ta párt és a peronista szakszervezeti mozgalom i vezetőivel, valamint az argehtín parlament két házának elnökével. A találkozóról Deolindo Bittel, a juszticialista párt alelnöke kijelentette, > hogy azon a december 12-re tervezett választásokról volt szó. A megbeszélések után kiadott hivatalos közlemény és Bittel egyaránt elutasította a katonai puccs veszélyéről szóló híreket. PANORÁMA BERLIN Oskar Fischer, az NDK és Renaat van Elslande belga külügyminiszter kedden Berlinben hivatalos tárgyalást folytatott. Megbeszélésükön értékelték a két ország közötti kapcsolatok eddigi fejlődését és sírkaszálltak azok további elmélyítéséért. BONN Kedden a Német Szövetségi Köztársaság légterében NATO- hadgyakorlatok kezdődtek, amelyeken számos nyugateurópai állam , hadseregének katonai repülőgépei vesznek részt. Ugyancsak részt vesz a hadgyakorlatokon egy Phantom típusú amerikai felderítő repülőgépszázad, amely az utóbbi napokban érkezett az Egyesült Államokból. MEXIKÓVÁROS Mexikó fővárosában hatévi börtönbüntetésre ítéltek 36 személyt, akik részt vettek az 1968. júliusa és novembere közötti diáklázongásokban. Ezek során október 2-án a rendbontások odáig fajultak, hogy Tlatelolco városában több, mint • harminc ember életét vesztette. A 38 személy az ítélet kihirdetéséig, 1970. vége óta feltételesen Szabad, lábon Volt. RAVENNA A Lockheed cég Starfighter típusú repülőgépe hétfőn éjszaka Ravennától északnyugatra lezuhant — jelentették be az olasz hatóságok. A gép pilótája életét vesztette. BANGKOK A saigoni rádió — Bangkok, ban vett — adása szerint szom. bat óta Saigonban tartózkodik a Nemzetközi Demokratáé kus Nőszövetség küldöttsége. A delegáció látogató körutat tesz Észak, és Dél-Vietnamban. ROMA Az olasz rendőrség a Lock- heed-féle megvesztegetési botrány kapcsán letartóztatta Duilio Fanali tábornokot, a légierő volt vezérkari főnökét és Antonio d’Ovidio Lefebvre ügyvédet. 1971-ben Mario Ta- nassi. akkori hadügyminiszter Fanali tábornok „technikai tanácsára” írta alá a Lockheed társaság által gyártott tizennégy „Hercules C—130” ti. pusú repülőgép megvásárlásáról szóló megrendelő levelet. Kissinger sikraszáiit az újabb SALT-egyezményért Washington.’ Heltai András, az MTI tudósítója jelenti: Kissinger amerikai külügyminiszter sikraszáiit az újabb SALT-egyezményért sürgette országa hagyományos fegyveres erőinek növelését és fenyegette Kubát. A miniszter a dallasi világ- politikai klub előtt visszautasította a Ford-kormány katonapolitikája elleni támadásokat, s azt a vádat, hogy a Szovjetunió stratégiai fölénybe került az Egyesült Államokkal szemben. Kissinger hangoztatta, hogy e Szovjetunió és az Egyesült Államok hadászati erői — a két ország eltérő katonai elveiből, helyzetéből eredően — sem számban, sem technikailag nem hasonlíthatók mindenben össze. Kissinger sikeresnek minősítette az 1972-es első SALT-. megállapodást, s emlékeztetett rá: a két fél — a vlagyivosz- toki megállapodás alapján — 1985-ig érvényes új szerződésre törekszik, amelyen egyenlő szinten maximálná stratégiai fegyvereit „Mindent meg fogunk tenni, hogy kielégítő egyezményt kössünk, de csak nemzeti érdekünk vezet bennünket nem függünk önkényes vagy mesterséges határidőktől”. A miniszter felelőtlennek nevezte azokat az amerikai politikai körökben hangoztatott állításokat, hogy a Szovjetunió megsértette az első SALT-egyezményt, vagy hogy a megállapodás egyoldalú előnyöket jelentene a Szovjetuniónak. Kissinger szerint a nukleáris egyenlőség korszakában Valószínűbb „a helyi vagy regionális erőviszonyok eltolódása” ezért az Egyesült Államoknak erősítenie kell hagyományos haderejét és flottáját. Építőnek nevezte Callaghan brit külügyminiszter javaslatát a rhodesiai kérdés megoldására és megerősítette, hogy Washington „gyors változást és tárgyalásos rendezést” kíván. Kissinger hozzátette: az Egyesült Államok „nem enged a zsarolásnak” és nem hajlandó együttműködni azokkal az afrikai erőkkel, amelyek, a szocialista országok segítségére támaszkodnak. A kérdés kapcsán újólag fenyegette Kubát, hangoztatva: „az Egyesült Államok nem fog eltűrni újabb külföldi kubai katonai beavatkozást”. Utalása nyilván a törvényes angolai kormánynak nyújtott ku-. kai segítségre vonatkijrott 15 a vízgazdálkodási beruházások összege Az ötödik ötéves tervben előirányzott feladatok haté. kony megvalósításáról tárgyalt az országos vízgazdálkodási bizottság. A vitát dr. Gergely István államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke vezette. Az ötödik ötéves tervben csaknem 44 milliárd forintot, az előző tervidőszakban fel. használtnál mintegy 35 százalékkal többet fordítanak víz. gazdálkodási beruházásokra. Ennek kétharmadát használják fel a lakosság, a települések és az ipar vízellátásának, a szennyvízelvezetés és -tisztítás. a fürdőellátás és hévízhasznosítás fejlesztésére. A közműves ivóvízellátásban ré-> szesülő lakosok arányát az 1975. évi 65—66-ról 1980 vé. géig 72—73 százalékra növelik, s így a lakosok 56 százalékát látják el ezzel a szolgáltatással. A csatornázott területen élő lakosság agánya a tervidőszakban 33-ról 43 százalékra, a csatornahálózatba bekapcsolt lakások száma pedig egymillió 60 ezerről egymillió 460 ezerre emelkedik. Továbbra is fontos feladat az árvízvédelmi és belvízvédel. mi művek, szervezetek korszerűsítése, erősítése, hiszen 350—400 milliárd forint értékű nemzeti vagyont kell biztonságosan megvédeni az elöntésektől. Nagyobb térségek, re koncentráltan fejlesztik a mezőgazdasági területek vízrendezését is. Az öntözés fejlesztésében a meglévő öntözőberendezések gazdaságos kihasználása a legfontosabb feladat. A tervidőszakban előirányzott mintegy 100 ezer hektár új öntözőterület berendezésére azokban a térségek, ben kerülhet sor, amelyekben elegendő az öntözővíz és az öntözés a beruházás hatékony hasznosítását teszi lehetővé. Fűtés- és légtechnikai konferencia Az Építőipari Tudományos Egyesület szervezésében fűtés, és légtechnikai konferencia kezdődött kedden az Építők Szakszervezetének székházában. Megnyitó előadást dr. Szabó János építésügyi és város, fejlesztési államtitkár tartott. A korszerű könnyűszerkezetes építés nyomán csökken a falak vastagsága, a vékonyfalú épületek belső tere pedig kevésbé függetleníthető az időjárástól, ezért különösen fontos a modern légtechnikai eszközök, a légkondicionálók beépítése. Erre annál is in. ■kább szükség van, mert az épületek mikroklímája az üzemekben fontos termelési tényező, hiszen a hőszabályozás legkisebb hibája is az emberi figyelem lankadását vonhatja maga után. A légtechnikusok nemcsak az épület mikroklímájával, a gazdaságos üzemeltetéssel foglalkoznak. de egész város légterének vizsgálatára is vállal, koznak. Újabban az ipartelepítésnél is felhasználják a légtechnikusok vizsgálati ered. menyeit. A légtechnika to. vábbi hazai fejlődéséhez a ta. nácskozáson szerzett tapasztalatok is nagymértékben hozzájárulhatnak. 32 ezer vagonnal iSbh kukorica Bábolnán Kedden a bábolnai művelődési ház nagytermében az ország legnagyobb mezőgazda- sági termeléssel foglalkozó közös vállalata megtartotta terv- tárgyaló igazgatótanácsi illését, amelyen részt vett drí Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter- helyettes is. Jó alappal kezdi az új esztendőt a bábolnai iparszerű kukoricatermelő közös vállalat. Maradéktalanul teljesítette a IV. ötéves tervre kitűzött feladatait, emellett a tavalyi őszi munkákkal megalapozta az eredményes termeiéit. Ezért a tanácskozáson idei tervfeladatként kukoricából csaknem 60 mázsás hektáronkénti átlaghozamot fogadtak el. Ez a taggazdaságok belépés előtti ötéves átlagterméséhez viszonyítva, 32 ezer vagon többletkukoricát jelent. Az igazgatótanács ülésén elfogadták főbb vonásaiban a* ötödik ötéves tervet is. Azokban a gazdaságokban, ahol a természeti és önkonómiai feltételek lehetővé teszik. 80—100 mázsás hektáronkénti állag- hozamok elérését szorgalmazzák, míg a szerényeob adottságú nagyüzemek termelését 60 —70 mázsa körül akarják stabilizálni. , Középkori szobrok a várpalotában A középkori királyi várpalotában állítják ki azokat a gótikus szobrokat, amelyeket á budavári palota udvarán tártak fel két évvel ezelőtt — jelentette be dr. Horváth Miklós, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója keddi sajtó- tájékoztatóján. Elmondta, hogy a szoborleletek, a magyar középkori szobrászművészet remekei, 600 évig pihentek a földben. Feltételezik, hogy a több mint hatvan gótikus szobrot, félkész szobrot, illetve töredéket a XIV. század második felében Nagy Lajos udvari szobrászai alkották. Vértet, páncélt, selyem-bársóiy öltözetet viselő loyagokat, köpenyes- fátylas udvari dámákat, püspököket és más egyházi személyéket formáltak meg burta- tétényi és budafoki puhái mészkőből. Új büfékocsik a vasutakon Az Utasellátó Vállalat főigazgatója tegnapi sajtótájé. koztatóján a többi között bemutatta a Dunakeszi Járműjavítónál kialakított büfékocsi mintapéldányát. Az önkiszolgáló büfében, amelynek korszerű kis konyháját pb-gáz- tűzhelyekkel szerelték fel, a hagyományos büféételeken ki. vül frissen sülteket is árusítanak; egyszerre negyvenen ülhetnek asztalhoz. A tervek szerint a dunakesziek az Utasellátónak az idén még újabb kilenc büfékocsit készítenek, amelyeket kizárólag hazai vo-. nalakon közlekedtetnek. Papi béketanácskozás . Szfekszárdon, a Hazafias Népfront megyei székházában kedden tartotta negyedévi munkaértekezletét a Tolna megyei római katolikus papok békebizottsága, dr. Kovács Géza apátplébános elnökletével. A résztvevők az európai biztonsági és együttműködési tanácskozás záróokmánya című dokumentumot beszélték meg Dörnyei István apátplébános, nak, a papi békebizottság megyei titkárának vezetésével és előterjesztésében. Az értekezleten a katolikus papi béke. bizottság tagjai közül sok hozzászóló fejezte k; egyetértő véleményét a helsinki dokumentummal. Az összejövetelen részt vett Varga István, a Tolna megyei Tanács V. B, egyházügyi titkára és felszólalt Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottságának titkára is^ T