Tolna Megyei Népújság, 1976. március (26. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-03 / 53. szám
Gondolatok egy [óbb sorsra érdemes társadalmi bizottságról N emrég tartotta meg évi első ülését az a társadalmi bizottság, mely tiszte szerint megyénkben az alkoholizmus elleni küzdelem vezérkarát alkotja. A vezérkar — sajnos — ismét hiányosan — és egyik-másik bizottsági tag helyettesével beérve — látott munkához. Fölöttébb hosz- szan ülésezett és ehhez képest szívfacsaróan kevésre ment. Azaz: az AEOB (az alkoholizmus elleni országos bizottság) jelenlévő képviselőjének javaslatára munkabizottságokat hozott létre. Kimondta, hogy tevékenységét a jövőben a korlátozás kérdéseit vizsgáló munkacsoportban, az egészségügyi-jogi és szocio- . légiai, továbbá a felvilág jsitá- si munkacsoportban óhajtja kifejteni. El akarja érn: a szerepét tekintve fontos társadat- _ mi bizottság, hogy tagjai állandó tagok legyenek, továbbá azt is, hogy tervszerűen végezve munkáját évi két ülésén számba vegye az elvégzett feladatokat és a soron következő újakat is. A fentiek olvastán egy optimista lélek nyilván vérme- sebb reményeket táplál a bizottság jövője iránt, mint e sorok írója. E sorok írója viszont indokoltan borúlátó, mivel hosszú évek óta tanúja annak, hogyan nem szabad jószándékú embereket tartósan zabhegyezásre kényszeríteni. Az alkoholizmus elleni társa-! dalmi bizottság az a bizottságunk itt a megyében, mely eddig még nem tudott túljutni a szüntelenül szükségesnek látszó újjászervezésen. Ez az a bizottság, melynek kevés ■számú állandó, és tekintélyes számban állandóan változó tágjai kiválóan ismerik az alkoholizmusnak, mint szenvedélybetegségnek terjedési adatait. De ez az a bizottság is, mely éppen alkalmiságából fakadó ziláltsága miatt annyi, mintha nem lenne. A csődtömeg magyarázata nem a legutóbb megtartott ülés résztvevőinek magatartásában, ügyszeretetében keresendő. bban inkább, hogy már több, mint egy évtizede történt életre hívásakor csak deklaráltuk társadalminak, a már akkor is fontos társadalom- és egészség- politikai feladattal ellátott bizottságot, mely soha nem kapta még egyetlen szervünktől sem (kivétel az egészségügyi vonal) a munkájához szükséges erkölcsi és egyéb támogatást. Mert ez így volt; a bizottság mindenkori tagjai sem csináltak nagy ügyet megbízatásukból. Esetenként helyetteseiket küldték a soros munkamegbeszélésekre, majd jöttek a helyettesek helyettesei, akik elfogyasztották az asztalokra tett üdítőket, megitták a kávét, aláírták a jelenléti ívet és titkon azt kívánták, hogv legközelebb más jelöltessék ügyeletes izsááának, ne ők. (Tisztelet a kivételeknek!) ■ Nem tudok arról, hogy a megyei tanács akár csak egyszer is beszámoltatta volna az alkoholizmus elleni társadalmi bizottság vezetőit. Igaz, ez utóbbiak sem jelentkeztek segítségért, holott már öt évvel ezelőtt bízvást megtehették volna. De az az igazság, hogy a vezetők is gyakran változtak és a vezetők közül is kevésnek volt határozott el- kéozelése arról, hogv az alkoholizmus terjedése ellen hivatalból küzdő egészségügynek hol, mílven segítséget adjon a bizottság; Müvet és högvan? Ez utóbbi kérdés sem mellékes, tudniillik az alkoholizmus ellen folyó megyei harc vezérkarának hatásköre nincs. Ismeri a stratégiai "célokat, de csak szóban csatározhat — s ezt bátorkodtam zabhegyezés- nek nevezni. Nyomban megjegyzem sietve, hogy csak nálunk minősül zabhegyezésnek az alkoholizmus elleni társadalmi bizottság ténykedése. Szolnok megyében évekkel ezelőtt az ottani bizottság javaslatára vizsgálták felül az italbolthálózatot és intézkedtek az illetékesek az italboltok közül a legrosszabb hírűek tej ivókká, bisztrókká, csak üdítő italokat árusító büfékké való átalakítására. Körülbelül egy hónappal ezelőtt a szomszédos Somogybán sikerült a megyei társadalmi bizottságnak a javaslatát megvalósítani amennyiben a vasútállomáson és környékén nem árusítanak sem kimért, sem palackozott szeszes italokat reggel nyolcig. Ugyanez a tilalom érvényes azóta a nagyobb munkahelyek környékén lévő italboltokra. Egyszóval: elmehetünk jó példákért más megyékbe. De elmehetünk Faksra is, noha itt az atomos lakótelepen bevezetett és délután ötig tartó alkohol-kiszolgálási tilalom nem a mi erélyességünket dicséri. Mutatja viszont, de igen markánsan, hogv csak a nemakarásnak nyögés a vége. M indezek után jó lenne valami derülátó mondattal befejezni ezt a jeladást. Sajnos, nem vagyok derűlátó. Akkor lehetnék az, ha a megvei alkoholizmus elleni társadalmi bizottság vezetői a jobb később, min} soha jegyében hozzálátnának megteremteni azt az alaoot, ami nélkül az alkoholizmus terjedése elleni küzdelem nem tudhat társadalmivá szélesedni! —Iászlő— A bikácsiak közül sokan úgy vélik, hogy nemcsak à községet elhagyó lát az út mentén egy ferde csíkkal áthúzott „BIKÁCS”-táblát, hanem az egész falut is áthúzták. Vagyis múltja van, de jövője aligha. Ez, ilyen fogalmazásban, kétséges. Tény, hogy a falunak 35 évvel ezelőtt majdnem kétszer annyi lakosa volt, mint jelenleg. Most a 248 lakóépületben, melynek túlnyomó többsége vályogfalú, kereken 780-an élnek. Éjszaka, meg ünnepnap. Máskor ugyanis a kis község lakóinak jelentős része kirajzik a legkülönbözőbb, olykor igen távoli, munkahelyek irányába. Helyben az Uj Barázda Termelőszövetkezet (székhelye, Nagydorog) II. sz. üzemegysége nyújt munkalehetőséget és a nők részére a budapesti „Csöpi” Ktsz konfekciós részlege, a templom melletti útkanyarban. Ez kívülről kulturált munka- , helynek tűnik, hiszen’ az ablakokban fénycsövek villognak. Belülről megörökíteni már bajos, mert a pesti központ engedélye híján megtiltják a fotóriporter munkáját. A nagydoro- gi tanácsnál úgy tudják, hogy százan dolgoznak itt A helyiek ötven személyről beszélnek, akiknek állítólag a fele szülési szabadságon van. Mindez éopúgy lehet igaz, mint téves, a részletek a bikácsi hadititkok közé tartoznak. Az viszont már nem titok, hogy a Varga-házaspár vezette ÁFÉSZ-vegyesboltot három éve átépítették, most évi négymilliós forga'mat bonvolít le. Nem luxuscikkekből, hanem m'ndennapi árukból (kenyér, tei. túró, bakancs, tornacipő), melyek közül h’ânyclkk a teátűzhely és a legkülönbözőbb kályhák sora. Ezeket jobb lenne helyben megvásárolni, semmint távolra menni értük. A naeydoroe’ terme1 őszöveücezet itteni üzemegységében dolgozó asszonyok panasza első hallásra sajátosnak tűnik. Varga Istvánné boltvezető így közli: — Rossz a savanyúcukor-ellátás! — A cukor hiánycikk? — Nem a c’>kor, hanem a savanyú cukorka. Töltve, vagy töltetlenül, mindegy. — Ennyire édesszáiúak a bikácsi lányok, asszonyok? Ezt a he'ybeíi férf’aknak kell eldönteniük. A savanyú cukor iránti igény pnnan,'származik.-'hogy a falubeli kutak vize rossz, többnyire élvezhetetlen. Aki a mezőn dolgozik, annak hamar kiszárad a száia. Savanyú cukrot szeretne szopósai”-'. némi joggal: úgy vélvéafftögyWélcsóbb, mint egy törpevízmű. Tehát tűzhelyet, ká'vhát és savanyú cukrot kellene szállítani a nagydorogi ÁFÉSZ bikácsi boltjába. O. I. Szóigál!atás!ejissztés Bonyliádon Panaszos ügy, tanulsággal Nem tudunk lakást adni \ A !töze!mú!'bcm ! t e^y _____________________I bonyhádi lasos keres :e lei a szerkesztőséget panaszával. Tekintsünk el attól, hogy az általa elmondottak mennyiben feleltek meg a valóságnak. Mindenesetre némi utánjárással kiderül a pontos tényállás. A panaszos néhány évvel ezelőtt — olcsón — termelőszövetkezeti kezelésben lévő állami lakást vásárolt. A ház nagyobb lakrészében egy másik család élt már akkor. A lakbért fizetik, most már az. új tulajdonosnak. A kétségbeesett panaszos, először a tanácsnál járt, adjanak lakást a bérlőjének. Ott javasolták a törvényes és szokásos eljárást: adjanak be kérvényt, amit a lakáselosztó bizottság rangsorol. A válasz nem elégítette ki a tulajdonost, fordult már a Minisztertanács titkárságához is. Ott ugyanazt válaszolták, amit a helyi tanács. A tulajdonos és a bérlő a ház megvásárlása óta állandó harcban állnak. Hol az egyik, hol a másik fél kezdi a veszekedést. A pincét és a füstölőt a tanácsnak kellett kinyittatnia. A helyszínen kiderült, hogy volt ott vasvillás, és fej- szés fenyegetőzés is- Mindkét fél kihívta már a rendőrséget 1976. március 3. Is. Ezen az áldatlan állapoton a tanács nem segíthet. Megpróbálták, de a közvetítés sikertelen maradt, az egyezség elől elzárkóztak. Nem veszik tudomásul, hogy semmilyen más szerv sem teremtheti meg a békét a házuk táján, ha ők maguk erre nem hajlandók. Mindkét család azt állítja, a másik kezdte, a másik is folytatja a perpatvart. Nyilvánvaló, hogy egyiknek sem lehet igaza. Más vonatkozásban pedig ■ mindkettejüknek igaza van. A tulajdonosnak érthető igénye, hogy ingatlanát teljes jogúan szeretné használni. Hibát követett el a termelőszövetkezet, amikor nem megosztva adta el a kétlakásos házat. Viszont senki és semmi nem kötelezte a vásárlót, hogy lakottan vegye meg azt az ingatlant. Megvette, most már ki kellene várnia, amíg a bérlője lakást kap, mert a bérlők kiüldözáséhez egyetlen szerv, intézmény sem ad segítséget. Már csak azért sem, mert ők — a bérlők — szolgálati lakásként jogosan kapták meg a két szoba, konyhát, még akkor is, ha a tulajdonosnak négy gyermeke van és a bérlőnek csak kettő. És itt van a közzétételre érdemes tanulság. Mindenki csak addig követelheti jogait, ameddig mások jogos érdekeit nem sérti. Sajnálnivaló a két család, mert nem tudnak békében meglenni egymással, a békétlenség levét persze az összesen hat gyerek issza meg, mert ellenségeskedésben, feszültségben élnek, pedig a panaszos a házvételt éppen azzal indokolta, hogy a gyerekeknek akartak ingatlant szerezni. Most persze jogaikban meg- sértettnek érzik magukat és következtetéseik enyhén szólva túlzottak. A férj szent meggyőződése, azért nem intéződött még el az ügyük, mert nem volt pénzük, a tanács „megkenésére”, s még tovább megy „nálunk azok vannak előnyben, akik keveset dolgoznak.” Lásd a bérlőt, aki szerinte kevesebbet dolgozik, mint ő. Mellesleg erről a termelőszövetkezetnek más a véleménye. Mindketten megbecsült munkásai a gazdaságnak. Az asszony szerint pedig nincs más hátra, mint fölgyújtani az egész házat és akkor majd kapnak újat. Ezt persze nem gondolja egészen komolyan, legfeljebb megpróbálkozik egy kis zsarolással, gon*- dolva, majdcsak megakadályozza valaki — mondjuk a bérlőnek frissen kiutalt lakással — a „levegőben lógó tragédiát.” Mint ahogy taktikának bizonyult a tanács enyhe megrágalmazása is. Mert azzal is próbálkoztak már. Mindebből I a végső taI nulsag; senait nem lenet megvédeni a saját tévedéseitől és előítélteitől. IHÁROSI IBOLYA Ismeretes, hogy a negyedik ötéves terv egyik kiemelt feladata volt a lakossági szolgáltatások fejlesztése. Számos településünk kapott jelentős támogatást a szolgáltatásfejlesztési célkitűzések megvalósításához. Ezek közé tartozik a városi rangra pályázó Bonyhád is. — Hogyan valósultak meg a IV. ötéves terv időszakára elhatározott szolgáltatásfejlesztési feladatok — kérdeztük Soczó Lajostól, a nagyközségi közös tanács elnökétőL Soczó Lajos a kérdésre válaszolva elmondotta, hogy Bony- hádon a lakossági szolgáltató-, sok nagy részét 11 ipari vállalat és szövetkezet végzi. — Csak néhányat sorolok. A ruházati szövetkezet kárpitos- munkát is végez, méretes férfi- női szabóságot nyitott, hogy ne kelljen városba utazniok a bonyhádiaknak. A helyi BONY Cipőipari Szövetkezet cipőjavítási munkákon kívül megrendelésre lábbelit készít A vasipari vállalat személygépkocsikat és háztartási gépeket javít. Jelentős lakossági szolgáltatása ezeken kívül a vállalatnak a vaskerítés készítésé,, amit főleg a családi házat építők vesznek igénybe. A Tolna megyei Festőipari Szövetkezet lakásfestést, mázolási munkákat csinál, 1973-tól pedig új szolgáltatása a parkettcsiszolás. A községben minden 37 lakosra jut egy gépkocsi. A Volán Vállalat gépkocsiszervizében 1973 óta évente 600. autót javítanak. A mosás, vegytisztí- tás terén a meglévő kapacitás jobb kihasználását új felvevőhálózat létesítésével, gyorstisztítások bevezetésével, a munka minőségének jávításával lehet csak biztosítani. Ennek érdekében épült a Fáy lakótelepen a Patyolat gyorstisztító szalonja. Bonyhádon ugyancsak 1973 óta vállal elektroakusztikai javításokat a Gelka már meglévő szalonja, ami szintén a Fáy lakótelepre költözik még ebben az évben. Szükség van a modern szervizre, hiszen a községben 100 családra 72 tv és 82 rádió jut. Az ipari szövetkezetek zömmel inkább árutermelést végeznek, így a lakossági szolgáltatásnak m;ndössze 5,5 százalékát végzik el. (A szerk. megjegyzése: miért kezelik ezt természetesként?) A szolgáltatási gondok megoldásához hozzájárulnak a magánkisiparosok. Számuk az utóbbi években emelkedett. A tervidőszak elején még csak 82 kisiparosa volt a községnek, jelenleg 106, zömmel főfoglalkozásúak. Emelkedett a másodállásban dolgozó, iparengedéllyel rendelkezők száma. 1970-ben 13 kisiparos dolgozott mellékfoglalkozásúként a szakmájában. Most a 106 kisiparosból 34 másodállásban vállal munkát, vagy nyugdíjasként. Ennek ellenére sem a fejlődés, sem a szolgáltatások jelenlegi helyzete nem kielégítő. Sokat segítene a gondok végleges megoldásában új szolgáltatóház építése. Ez az egyedüli helyi lehetőség az egyre növekvő lakossági igények kielégítésére. — veress —