Tolna Megyei Népújság, 1976. március (26. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-14 / 63. szám
à Faragó Vilmos: Piros festék A Volt egyszer egy vad. nyugat című amerikai filmben — a western, műfajnak ebben a vitathatatlan mestermunkájában — kockás ingek vásznain üt át a piros festék, szívtájékokon nyílik ki, filmgyári rózsa, művirág. A mostanában divatossá vált rendőrpárti filmkrimikben homlok- és tarkósebekből szivárog elő a piros festék; az ugyancsak divatos olasz maf. fia-filmekben aszfaltra, kőre, borbélyszékre buggyan; a történelmi tárgyú japán kaland, filmekben verőerekből fröcs- csen elő — a mozik vásznai lucskossá vörösödnek tőle. Nem sokat ismerek a filmgyártás műhelytitkaiból, de ezt köny- nyen el tudom képzelni: a kel. lékesek vödörszám cipelik a stábbal mindenhová, a gyártás- vezetők nagy tételben rendelnek piros festéket, valószínűleg így is ez a lekisebb tétel a gyártási költségek között — a piros festék olcsó. Mint az a hatás, amit a nézőkre gyakorol. Száz- meg százezer kamasz szisszen föl elismerően a mozikban, valahányszor a film. gyári virág kinyílik a vásznon. Lehet, hogy drágán fizetjük meg ezt az olcsó festéket? A kérdést nem én teszem föl először, és nem én teszem föl utoljára. A nyugati szociológu- ok már évtizedek óta aggódva méricskélik a krimihullám és a bűnözési hullám összefüggéseit; a galeribűnözés szakértői sohasem mulasztják el a galeriképződés összetevői és a gale, rik erőszak-kultuszának kialakítói közt a mozik, a tévéműsorok és a magazin-képregé. nyék ösztönző krimipéídáinak fölsorolását. Amikor a krimihullám hozzánk is átcsapott, a haza; publicisztika se győzött megálljt kiáltani, különösen, mikor egy-két bűnöző azt val. lotta a Kék Fény nyilvánossága előtt, hogy az ösztönzést krimiktől kapta. A krimihullám közvetlen hatása a bűnözésre olyan nyilvánvalónak látszik, hogy nem is számít szenzációnak a legutóbbi képes hír egy helikopteres rabszöktetésről : az akció szervezői pontosan lemásoltak egy televíziós bűnügyi történetet — teljes sikerrel. Mi sem volna hát egyszerűbb, mint ha én js folytatnám most a panaszáradatot és lebeszélni próbálnám a műsorszerkesztőket, a filmátvevőket, a kiadó, kát és a kedves olvasókat a krimiről — természetesen a siker legkisebb reménye nélkül. Hadd válasszam ezért a nehe. zebb feladatot, azaz: hadd mondjak valami jót is a krimiről, a bűnpártolás szándéka nélkül ugyan, de abban a tudatban, hogy esetleg a bűnpártolás gyanújába kerülök. Két állítást ajánlok megfontolásra, két olyan állítást, amelyet ugyancsak nem én mondok először és utoljára. Az egyik állítás: a kriminek koránt sincs akkora közvetlen hatása a bűnözési gyakorlatra, mint amekkorát — bármily meggyőzőnek tetsző példák alapján — a közfelfogás tulaj, donit neki. A másik állítás: a legtöbb krimi nem bűnpárti, ellenkezőleg, a legtöbb krimi bűnelle. nes. Ami az első állítást illeti, gondoljunk arra az alapfokú szemináriumi igazságra, hogy minden társadalmi jelenségnek — a bűnözésnek is — vaskos gazdasági-politikai okai van- nak, s egy olyan társadalom, ban. amely a kisajátításon és a kisajátítás biztonságát védelmező erőszakszervezeten ala. pul, szerves következmény a bűnözés: a társadalomban el. fogadott vagy a társadalomra ráerőszakolt normák alkalmazása — egyéni eszközökkel. Ha a tizennyolcadik századi felvilágosítóknak — és az ő tani. fásaikból is táplálkozó Marxnak — igaza van, s a magán, tulajdon csakugyan lopás, akkor a bankrabló nem tesz mást, mint részt zsákmányol az eleve lopott tulajdonból. Bertolt Brecht Koldusoperájának felfogása szerint a finom pénz. mágnás és a durva Bicska Maxi közt erkölcsileg semmi kü. lönbség nincs, N incs-e viszont abban va- jami akart-akaratlán fa- rizeizmus, ha a bűnözésben mégis a krimit akarják bűnbaknak megtenni? Keli-e — idézőjelben szólva — „eszmei” biztatás annak, akit a körülményei biztatnak elsősorban, s a krimit kell-e megszün. tetni egy bűntelen társadalom érdekében, vagy a bűnben fogant és bűnre serkentő körülményeket inkább? Egyáltalán: lehet-e akár irodalmi, akár csak mesteremberi alkotások, nak olyan közvetlen jó vagy rossz hatásuk, amilyet feltételezünk róluk, s nem volt-e lebecsülés abban a látszólagos túlbecsülésben, amellyel azt képzeltük húsz évvel ezelőtt, hogy a művészet vagy a szórakoztatás kínálta követendő és elítélendő példák hatására hol. nap mindenki megváltozik? Nem működnek-e súlyosabb és összetettebb erők a jellemfejlődés törvényeiben? Ami pedig a másik állítást illeti: nem működik-e viszont naiv igazságtevő szándék a legtöbb krimiben? E szándék jelentőségét persze nem aka. rom túlbecsülni; hiszen a leg. körmönfontabb cselekményszövésű krimi se több gyermeteg mesénél, de mint minden mesében, itt is az ősi igazságmechanizmus működik: a rossz elnyeri méltó büntetését. Azt merem tehát mondani: a krimi a huszadik század nagyipari módszerrel gyártott népmeséje. Az emberek századokon át gyógyítgatták megsebzett igazságérzetüket azokkal a borzongató kalandtörténetekkel, amelyeket vásári képmutogatók, ponyván árult füzetek, jóbeszé. dű mesemondók hoztak eléjük a póruljárt bűnösökről, a po. kolba zuhant gonosztevőkről, a rossz végre jutó zsarnokokról. Ha gyerekkori vonzalmamat vizsgálom a mélységesen irodalomalatti cowboy- és detek- tívtörténetek iránt, nem nehéz fölfedeznem a rokonságot e nemzetközi ponyvatörténetek és a. magyar betyártörténetek figurái között: ugyanez a társadalmon kívüli magányosság, ugyanaz a marcona erő és ugyanaz az önbíráskodó igazságtevés, amely rendkívül alacsony szinten ugyan, de kielégített egy valóságosan végképp ki nem elégíthető igazságszomjat. És legyenek bármily csavarosak, bonyolult technikájúak a mostani krímiik : hatásmechanizmusuk ugyanaz. Az igazság diadalával, a bűnösök lelepleződésével biztatnak egy olyan világban, amely ezt korántsem kínálja készségesen. Ebben a világban megölnek egy elnököt, s még tíz év után se tudjuk biztosan, ki a gyilkos. Kiirtanak eev falut, s p "vi'ko- sokat futni hagvják. Me.gtize- ■ delnek egy népet, s a gyilkosok államférfiakként grasz- szálnak a tehetetlen világközvélemény előtt. A valódi irodalom nem adhat könnyű elégtételt a megsértett igazságérzetnek, nem volna irodalom, ha azzal hitegetne, hogy a világot kemény öklű vagy bölcsen pipázó mesterdetektí- vek billentgetik automatikusan a helyére. A krimiben mindig kiderül. hogy ki a gyilkos, a mesterdetektív sohasem hagyja se futni, se grasszálni a bűnösöket. Olcsó vigaszt nyújt, me-evigaszt, s értékét ez meglehetősen alacsonyra szállítja, sőt közvetve — mint minden illúziókeltés — károkat is okozhat, mert elfedi a valódi bűnt. De mert — hogy úgy mondjam — hivatásszerűen bűnejíenes, bűnösségre aligha késztet. Ha mégis van bűnözés, okát tévedés volna benne keresni, M int ahogy tévedés volna vérnek tekinteni azt a piros festéket, amit vödörszám cipelnek a kellékesek, egyik forgatásról a másikra. A piros festék nemcsak olcsó, hatása is múlékony. A lucskossá vörösödött mozivásznak abban a pillanatban, kifehérednek, mihelyt a vetítésnek vége. IL^ginyfei » Lippai Tamás rajza. Vágheiyi Miklós zenekarának hangversenye Alig hihető, hogy van még egy olyan lelkes amatőr együttes a városban mint a megyei művelődési központ fúvószenekara. Minden évben egyszer, amikor a nagy nyilvánosság előtt számot adnak fejlődésükről, megcsodáljuk őket. , Műsoruk első felében klasszikus és romantikus művek átiratait játszották. Rossini: Sevillai borbély című nyi. tányának kitűnő hangszerelése egy nagy szimfonikus zenekar hangszíneit pótolta. Beethoven F-dúr románcának trombitára átírt szólóját a nagyon tehetséges Kiss László ezúttal kissé elfogódottan játszotta. Nagy kár, hogy az Erkel-operaáriákat a kitűnő Bognár Cecil mikrofonerősítővel adta elő. Igen szerencsés koprodukció volt azonban a Garav gimnázium énekkarának közreműkö. dése. Mindkét közös számuk a hangverseny első részé, nek legérettebb, kiemelkedően sikerült produkciója volt. A Gerse József vezette kórus tiszta intonációja, érett zeneisége komoly élményt jelentett. Egyetlen szépség, hibája volt e számnak is a szólista érthetetlen harsogása a mikrofonba. Szünet után a zenekar, úgy tűnik, teljesen felszabadult minden szorongás alól és hazatalált igazi műfajára. Itt derült ki igazán, hogy milyen sokszínű ez a zenekar. Könnyed, oldottabb, hajlékony ritmusokkal, játékos, őszinte hangvétellel gyönyörködtette a nagyszámú kö. zönséget. Külön ki kell emelni e részben ifj. Véghelyj Miklós virtuóz trombitaszólóját. Véghelyj Miklós sok. oldalú tevékenysége, mint karmester, mint hangszerelő, mint az együttest irányító munkássága, megérdemelt nagy sikerhez juttatta a kitűnő zenekart.' A lelkes tapsokat több szám megismétlésével és két ráadásszámmal köszönték meg, H» Üzleti ügyben Hamburgba kellett utaznom. Mint ilyenkor szokásom, ráérő időmben a város központjában kószáltam. .Megéheztem és felkerestem egy első osztályú éttermet. Kivá. lasztottam egy ablak melletti asztalt, onnan nézegettem az utcai forgalmat. Az ebéd kitűnő volt, a bor kellemesen hűtött és így optimista gondolataim támadtak utazásom sikerét illetően. Gondolataimmal voltam elfoglalva, amikor egy nő lépett az asztalomhoz, aztán szó nélkül leült. Bevallom, meglepett ez a viselkedés, főként mert elsöosztályú étteremben ültem. Ö azonban megbiccentette a fejét és így szólt: — Kérem, fogadjon engem természetes módon, mintha régi barátnője lennék. A férjem figyeltet..., kérem, rendeljen nekem egy Martinit. iri Ruzicska: A hangja valósággal csilingelt. Megrendeltem, amit kívánt és cigarettával kínáltam. Csak most láttam, milyen csinos. Gondolatban gratuláltam ma. gamnak, hogy ilyen nővel ho. zott össze a sorsom. — Terme, szetesen, akár egész napra is rendelkezésére állok... — ajánlottam fel szolgálataimat. Felnevetett és hangosan mondta, hogy mások is hallják: — ön még mindig olyan élet- vidám fiú, Albert, mint régen! Ennyi figyelmességet igazán nem is várhattam. De csak rövid ideig maradhatok. Egy órán belül Beer doktornál Kell len. nem. — A férje most lát benntinz I e t két? — kérdeztem olyan halkan, hogy csak ő hallja. Kérdésemre nem válaszolt, hanem hangosan felnevetett: — Nagyszerű! Nagyszerű, Albert! Nem, valóban nem! Kissé nyugtalan lettem. Különös gondolataim támadtak. De akkor könnyedén hozzám hajolt. — ön "külföldi? — Igen — feleltem. — Amerikai? — Nem. Svéd vagyok. — Mindegy. A kiejtése után amerikainak, vagy skótnak hittem. Az én anyám tulajdon, képpen angol volt.., Kissé közelebb húzódtam hozzá. Gondolataim egymást kergették. Most már ki akartam használni a helyzetet, amibe belecsöppentem, ezért én folytattam a kérdezösködést. — ' Mondja meg asszonyom őszintén, nem veszélyezteti a viselkedése az életemet? Ma este szerepelek a televízióban, azért jöttem ide. És bevallom, nem szeretnék fekete monok, likkal a képernyőre kerülni... Felnevetett, sőt alig tudta abbahagyni. Közben kétszer is, könnyedén átölelt. Végül így nyugtatgatott: — Ne féljen'. Ilyen veszély nincs. A férjem egy beteg, gyenge aggastyán ... Csodálkozva néztem rá. — Na, igen. Aki engem figyeltet, az egy, idióta, akit ő keres, most éppen útban van Párizs felé. Még-egy negyedórát voltunk együtt, amikor arany karórájá. ra pillantott és felállt. — Most mennem kell, Albert. Köszönöm a segítségét. El akartam kísérni, de nem engedte. Megcsókoltam a felém nyújtott kezét, majd hosszan néztem utána. Léptei valóságos tánclépések voltak. Eltűnt az utcai forgatagban. És vele együtt a pénztárcám. Az a jó, hogy csak húsz márka volt benne. Szokásomhoz híven a többi pénzem biztosabb he- lyen volt. Az ő számára tehát nem volt valami fényes, ragyogó üzlet. Én valamivel eredményesebb voltam; itt van az ezüst ön. gyújtója, az arany karkötője. Ennyi az egész... Antalfy István fordítása. A
