Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-12 / 36. szám
Âz SZKP XXV. kongresszusa előtt Az új szovjet ötéves terv A sajtó, a rádió és a televízió már beszámolt az új szovjet tizedik ötéves tervről, amely meghatározza a Szovjetunió fejlődését az 197&—1980-as években. A terv jellemzője: a realitás, a hatékonyság és a minőség. A tervtervezet a hagyományoknak megfelelően nemcsak megszabja a legközelebbi öt esztendő feladatait, hanem elemzi az előző ötéves tervidőszak alatt elvégzett munkát is. í A MÉRLEG Vajon elégedettek-e a Szovjetunióban azzal, amit az 1970—75-ös években végeztek? Igen is és nem is. Nem — azért, mert a legutóbbi öt esztendőből négy aszályos volt, emellett az 1972. és az 1975. évi aszály az eltelt száz esztendő minden rekordját megdöntötte és az ország legfontosabb éléstárait sújtotta. Ez negatívan hatott a nemzeti jövedelem növekedésére és a könnyűipar fejlődésére. Az ország a fentiek ellenére jelentősen előrehaladott valamennyi irányban és megoldotta legfontosabb szociálisgazdasági feladatait. A szovjet emberek változatlanul nem ismerték és nem ismerik a munkanélküliséget, az inflációt és a válságot. A Szovjetuniót nem érintette az energiaválság. Az árak a Szovjetunióban stabilak maradtak. A lakosság reáliövedelme 24 száza'ékkal növekedett. A kilencedik ötéves tervidőszak alatt mindennao legalább egy nasv vállalat kezdte meg működését: atomerőmű, vasútvonal vagy bútorkombinát. Ax országban befejeződött az általánosan kötelezd 10 osztályos középiskolai oktatásra való áttérés. Az 1971—1975. évi program sikeres teljesítése révén az ország számára lehetővé vált az újabb, sokkal nagyobb szociális-gazdasági feladatok megoldása. AZ SZKP IRÁNYVONALA VÁLTOZATLAN Az új terv legfontosabb feladata továbbra is változatlan: a nép anyagi és kulturális színvonalának emelése. Az S’ÍKP korábbi irányvonala tehát tovább folytatódik. Ugyanakkor, akárcsak korábban, nem öncél a Jólét emelése, nem változtatják ouszta fogyasztássá: célja a feltéte'ek megteremtése az új ember kialakításához, a szocialista életmód továbbfejlesztéséhez. A terv-tervezet előirányozza a munkabérm'nimumok és a legalacsonyabb nyugdíjak újabb eme'ését. Nagy arányokban folytatód'k tovább a lakásépítés: ezt a Szovjetunióban úgy tekintik, mint az élet- színvonal további növelésének egyik legfontosabb irányvonalát. A dolgozó nők számára bevezetik a részleges fizetett gyermekgondozási szabadságot, amely a gyerek egyéves koráig tart. A lakosság reáljövedelmének 20—22 százalékos növelését irányozták elő. Gyorsított ütemben növekszik, akárcsak az elmúlt ötéves tervidőszak alatt, a kolhozparasztok jövedelme: ez által közelebb kerül egymáshoz a szovjet társadalom különböző rétegeinek, a városi és falusi lakosság jólétének színvonala. A társadalmi fogyasztási alapokból származó kifizetéseknek és kedvezményeknek 28—30 száza1 ékkai ke'l növekedniük. Ezekből az a’apokból kapják a szoviet emberek a nyugdíjat, fedezik az oktatás az orvosi elláss költségeit, jutnak hozzá térítésmentesen az állami lakásokhoz stb. Ez lehetővé teszi, hogy minden szovjet állampolgár — függetlenül jövedelmétől, gyermekei számától — egyformán élvezhesse az összes legfontosabb szociális javakat. HATÉKONYSÁG ÉS MINŐSÉG Az új ötéves terv a hatékonyság, a minőség ötéves terve lesz. Ezért egyes számadatok meglepőeknek tűnhetnek a laikus szemében. Néhány példa. Az elkövetkezendő öt év alatt a Szovjetunióban 538 ezer gabonabetakarító kombájnt szándékoznak gyártani. Háromezerrel kevesebbet, mint ameny- nyit a most befejeződött 9. ötéves terv irányzott elő. Ez semmiképpen sem hátralépés, ugyanis a szovjet gyárak áttértek az új generációs mező- gazdasági gépek gyártására. Nyiva, Kolosz és Szibirjak kombájnokat bocsátanak ki. Ezek széles fogású gépek, amelyek sokkal nagyobb sebességgel dolgoznak és össze sem lehet hasonlítani őket elődle'kkel. Az 538 ezer új kombájn hasznos munkateljesítménye összehasonlíthatatlanul nagvobb lesz, m!nt ugyanannyi régi gépé volt. Az ötéves terv minőségi mutatói azonban nem azt je'en- tik, hogy számunkra közömbös a mennyiség. A terv e’őírja a meg'évő vállalatok műszaki felúiítását és a tudománvos-techn!kai haladást meghatározó ku’cs- ágazatok és üzemek különösen gyors fejlesztését. Többek kő* zött majdnem a kétszeresére növekszik a számítástechnika eszközeinek a gyártása. A mezőgazdaság másfélszer annyi műtrágyát kap: 115 millió tonnát (az előző terv 72 millió tonna volt). Növekszik a mezőgazdaságba beruházott összeg: eléri a 171,7 milliárd rubelt (a 9. ötéves tervben 131 milliárd rubel volt). Ennek az összegnek a jelentős részét talajjavításra fordítják, vagyis arra, ami garantálja, hogy bármilyen időjárási viszonyok között stabil termést takarítsanak be. A Szovjetunió tervbe vette; hogy 1980-ban 1340—1380 milliárd kilowatt-óra villamos energiát, 620—640 millió tonna kőolajat, 790—810 millió tonna szenet, 160—170 millió tonna acélt termel. Ez sokkal több, mint amennyit az ország jelenleg termel. ’ A tervezet külön tételben foglalkozik a Szovjetunió külgazdasági kapcsolatainak fejlesztésével. Öt év a’att a kül- kereskedeimi forgalom 30—35 százalékkal növekszik. A Szovjetunió egyre aktívabb szelepet iátsz'k maid a nemzetközi kereskede’emben. a nemzetközi munkamegosztásba^ Az új terv. akárcsak a ko- rább’ak. a világbéke megszilárdítását. az összes ors7,'fT'Ta! való, kölcsönösen e’ömrös együttműködés fejlesztését célozza. N. JEFTMOV (APN—KS) Emberek, országok, történetek Autóska!and S űrű, sötét éjszaka, sűrű, sötét rengeteg. A szél cibálja a bokrokat, a hatalmas fenyőknek csak a tűi rezzennek, sejtelmes, zizegő hangot adva. Október van, dermesztő tátrai hideg. És az autó meg sem moccan! Az igazsághoz tartozik, hogy nem sokkal Poprád után már gyanúsan viselkedett a motor, köhécselt és morgolódott, de bíztunk benne, hogy estére már a határnál leszünk, és magyar földön tudjuk megorvosolta tni baját. Ahogy az út fogyott, a kocsi egyre gyengébben vonszolódott. Koronánk csak vésztartaléknyi volt, de azért erősen nézelődtünk, ha egy-egy faluba értünk, hátha látunk valahol javítóműhelyt. Nem láttunk. A kocsi utolsó erejével még felvitt egy szép, nagy hegycsúcsra, a sűrű rengetegbe, de akkor már sötét éjszaka volt... Legelőször is megpróbáltuk csekélyke szerelési ismeretünket kamatoztatni, megpiszkáltunk minden hozzáférhető alkatrészt a zseblámpa fényénél, mindhiába. A szél zúgott, csontjainkba beköltözött a hideg. Egyszer csak észrevettünk néhány pislákoló fénypontot. Hamarosan megleltük az, ösvényt. Az egyik erdőszigetben néhány ház állt. Megkönnyebbülve kopogtattunk a legelső kapuján: Ha az autón nem is segítenek, talán megtudjuk, hol a legközelebbi település, és valahol meghúzódhatunk a hideg elől. Az eldugott erdei településen azonban vagy a szokásosnál mélyebb az emberek álma, vagy egyszerűen csak nem szeretik a késő esti vendégeket, „le hiá^a kiabáltunk, zörögtünk, teremtett lélek sem bújt elő. Végül egyik háznak rés- nyire megnyílt a kapuja. Középkorú asszonyság dugta ki kendőbe bugyolált fejét, aztán elkezdődött hősi próbálkozásunk, hogy megértessük magunkat. Úgy tapasztaltuk, hogy ezen a vidéken sokan — főleg az idősebbek — értenek magyarul, így magyarul kezdtük. Aztán folytattuk ahogy tudtuk, kézzel-lábbal is. Az asszony csak csóválta a fejét és hallgatott. Aztán bezárta a kaput és eltűnt ő is. Elkeseredetten ballagtunk vissza támpontunkhoz, a mozgásképtelen autóhoz. Az éjszaka egyszerre vigasztalanná vált, hogy a pislákoló ablakok nem ígértek többé segítséget Sétálgattunk le-fel. Vártuk, talán jön valami jármű, amivel tovább mehetünk. A csend mélyült, már a szél sem fújt, motorberregést nem hozott felénk. I gaz lehet, hogy az emberi agy szorult helyzetben váratlan dolgokat produkál. A miénk hirtelen elővarázsolt valamit, amit tudat alatt raktározott el, nem gondolva rá, hogy egyszer majd szükség lesz rá. Ez pedig az volt, hogy az idefelé vezető úton láttunk erre egy turistaházat. Vaktában indultunk és félórai gyaloglás után megpillant ttuk az út felett magasodó, világos ablakú épületet. Felkapaszkodtunk a sziklákon, és nagy boldogan tettük be magunk mögött az ajtót. Akármi történjék, de legalább melegen vagyunk — gondoltuk, mert akkor már llláskék színben játszott jőrünk a hidegtől. Odabenn, a jó meleg teremben öten voltak, üt kártyázó férfi. Hirtelen megjelenésünk nem zavarta meg a nartit, sót az sem, hogy belekezdtünk mondókánkba. Maavarul, oroszul, franciául próbálkoztunk magyarázkodni. Ránk sem néztek, beszélgettek, rakták a lapokat. Mi meg álltunk, lilás- kékből főttvörös lett arcunk a melegtől és a kíntól. Akkor az egyik férfi összerakta a pakkot, egy másik — ötven körüli alacsony ember — komótosan felállt, meghajolt. Bemutatkozott — a teljes nevét bizony elfelejtettem, pedig még fel is írtuk, sőt képeslapot is váltottunk később — és közölte, hogy tud egy keveset magyarul, talán segítségünkre lehet. Ettől kezdve ment minden, mint a karikacsapás. (Azt sohasem tudtuk megfejteni, hogy miért volt a furcsa fogadtatás. Talán mi vétettünk az illem ellen, hogy nem vártuk be a játszma végét?) Segítőnk, akit Guszti bácsiként emlegetünk azóta — elmagyarázta, hogy a turistaszálló nem működik még, csak a környékbeli nyaralók, üdülők gondnokai járnak ide beszélgetni, kártyázni esténként. ö egy pozsonyi üzem üdülőjének gondnokaként töltötte a hideg őszt a Tátrában, várva az első téli beutaltakat. Az üdülő nem volt messze, de mire odaértünk, Guszti bácsi minden lényegeset tudott rólunk. Gyorsan bekapcsolta a villany- kályhát, aztán megmutatta a kis üdülőt, közben ágyneműt hozott raktárból és sebtiben vacsorát is készített az asztalra. Szégyenlősen kucorogtunk egy sarokban, feszélyezett Guszti bácsi nagy szíveslátása, mert hiszen mi nem tudtuk mivel viszonozni, csak a gondjainkkal traktálhattuk. A vacsorát érintetlenül hagytuk, amiért segítőnk átmenetileg megharagudott és elvonult saját hálófülkéjébe. C á-dates reggelre vir- ’-"dtunk. Nemcsak attól volt szép, mert felhőtlen kék lett az ég, az ablakon bekukucskáltak körben a hegyormok, s az éles fényben cseppet sem barátságtalan fenyők, hanem mert ismerős zúgást hallottunk. Guszti bácsi hajnalban elvonult egy barátjához, aki a közelben lévő áramfejlesztő telep vezetője, felszerelkeztek szerszámokkal és megkeresték árva Wartburgunkat. Mire felébredtünk, a tiszta levegő ablakunkhoz vezette az ismerős motorhangot... E ry óra múlva útra készen búcsúzkodtunk Guszti bácsitól és a közben odagyűU többi üdülögondnok- tól. őszinte hálánkon kívül semmi más viszonzásról sem akart hallani a mi szíves vendéglátónk és megmentünk, sőt, tnielőtt elindultunk volna, mindenáron zsebünkbe akart dugni egy százkoronást, hogy baj esetén legyen nálunk... A pénzt nem fogadtuk el, de Guszti bácsira mindig őszinte szeretettel gondolunk vissza. Ha arra járunk, meg is fogjuk keresni — ígértük, be is fogjuk tartani. A történethez tartozik, hogy a kedves, hegyi emberek csak átmenetileg orvosolták a Wartburg baját. Alighogy leértünk a hegycsúcsról a legközelebbi városba, ismét megállt, s moccanni sem óhajtott. Éppen egy buszmegállóban. Riadtan néztük az öt-hat sok szoknyás, feketekendős öregasszonyt, akik nagy kosaraikat a földre téve elindultak a kocsi felé: na, most megkapjuk a magunkét, hogy itt vesztegelünk. a busz meg közeleg... és akkor az anyókák nekifeszültek a kocsinak, és szépen odább tolták! Siettek visz- sza a kosarakhoz, és már fenn is voltak a buszon. A meglepetéstől még fel sem ocsúdtunk, amikor a busz megkerült & elénk állt. Na, a sofőrtől azért megkapjuk az ilyenkor szokásost! — könyveltük el magunkban, hazai tapasztalatainkra gondolva, ismét csak döbbenten néztünk, amikor az egyenruhás fiatalember egy kötéllel a kezében jelent meg. Ripsz-ropsz, már oda is volt erősítve a kocsi az autóbuszhoz! Az utasok a hátsó ablaknál integetve, mutogatva irányították; lassítsunk, gyorsítsunk. Aztán a busz megállt, gondoltuk, ismét megálló van. De addigra már vitte is egy fiú a kötelet, a sofőr indított és jókedvűen integetett. Azt sem várta meg, hogy köszönömöt mondhassunk... Ötven méterre ott állt egy szerviz, ahol délutánra elkészült a javítás. Előkapaxtuk valamennyi tartalék koronánkat, valamivel több volt, mint amit a számla mutatott. S ’ha ilyen zűrös, hazafelé útunk nem volt, akárhányszor is voltunk külföldön: s mégis, ilyen könnyű kedvve1, jó érzésekkel telve sem jöttünk még haza külföldi útról. V. F. £.
