Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-10 / 34. szám
A XXV. kongresszus előtt Hz Orenburg—nyugati határ gázvezeiík Az APN munkatársa interjút készített Anatolij Boton* gyinnal, az Orenburg területi tanács elnökével. Mint ismeretes, innen Orenburgból indul o Szovjetunió nyugati határa felé a világ legnagyobb gázvezetéke. Az orenburgl gázlelőhely bázisán — olvashatjuk a X. ötéves tervtervezetben — építik ki a nagyszabású gáztermelő és feldolgozó ipari komplexumot. Azok után, hogy 1974-ben Szófiában aláírták azt az egyezményt, mely szerint Bulgária, Magyarország, az NDK, Lengyelország, Románia és Csehszlovákia részt vesz az orenburgi gázlelő’nely kitermelésében és a gázvezeték megépítésében, Orenburg neve igen népszerű lett a testvérországokban. Mutassa be, legyen szíves, a várost a magyar olvasóknak! — Szíves-örömest. Városunk a Dél-Uraiban, az Ural és a Szakmara folyók összefolyása közelében fekszik. Az Orenburg terület székhelye, lakosainak száma 430 ezer. Oren- burgot, amely nevét az Or folyótól kapta, 1743-ban alapították. Harminc évvei később ezen a területen robbant ki a Jémelján Pugacsov vezette parasztfelkelés, amely az egyik legnagyobb volt Oroszország történetében. Városunk a polgárháborúban is nagy dicsőséget szerzett. Az orenburgi munkásoknak 1920-ban a hősies védekezésért átnyújtották a Forradalom díszzászlaját. A város régi épületei őrzik Puskin, Sevcsenko, Akszakov, Tolsztoj orenburgi tartózkodásának emlékeit. Mélyen tiszteljük a szovjet rendszer olyan kiemelkedő embereinek a nevét is, mint Jemelján Jarosz- lavszkij, Feliksz Dzerzsinszkij, Valerij Cskalov. Orenburgban tanult Jurij Gagarin. A forradalom előtt Orenburg kereskedőváros volt, élénk kereskedelmet folytatott Kazahsztánnal és Közép- Ázsiával. A szovjethatalom évei alatt a város ipari központ lett, a terület pedig ipariagrár terület. Az ipar fejlődésével párhuzamosan fejlődik gyors ütemben a földművelés. Vidékünk hagyományos gazdasági ágazata a népi kézműipar. Akárcsak régen, ma is nagy keletje van a világon a híres orenburgi prémkendőknek. A város és a terület most éli második születését. Ennek oka: az egyedülálló földgáz- 1 élőhely feltárása, amely a leggazdagabb ilyen lelőhely Európában. A szakemberek becslése szerint az itteni gázkészletek kétbillió köbmétert tesznek ki. Vagyis kettő és tizenkét nulla. — Mikor tárták fel a lelőhelyet? Hol fekszik? Mik a sajátosságai? — Meg kell mondanom, hogy Orenburg vidékét a természet gazdagon megajándékozta. Az itteni föld méhében rejlő ásványi kincsek alapján leellenőrizhető a Mengyelejev-féle peródikus táblázat: van itt réz és nikkel, vasérc és azbeszt, kőolaj és kősó... Az orenburgi gáz felderítése a 30-as évek derekán indult meg. De a föld alatti kincshez vezető út hosszúnak és bonyolultnak bizonyult. A legfőbb akadályt a só képezte, amelynek vastagsága ezeken a helyeken eléri a 2—3 kilométert. Az orenburgi geológusok sokévi kutatását csupán 30 év múlva koronázta siker. 1966. november 6-án Orenburg körzetében az első próbafúrás után hatalmas gázoszlop tört a magasba. Szerencsésnek bizonyult a 13. sz. kút Gyedurov- ka faluban. A miniatűr ezüst- modellt, annak a fúrófejnek a mását, amellyel megkezdődött a lelőhely története, a tájmúzeumban őrzik. A lelőhely (amelynek határa közvetlenül a városközpont közelében húzódik) 100 kilométernyi hosz- szúságban nyúlik el az Ural folyó völgyében. Szélessége eléri a 20 kilométert. A gázréteg vastagsága több mint 500 méter. Kitermelését jelenleg 150 kút végzi. — Miért nevezik gyakran gázsűrííménycsnek a lelőhelyet? —- A gáz feiszinre törésekor benzin típusú, világos folyadék, sűrítmény választódik ki belőle. Egy köbméter orenburgi gáz sokkal több sűrítményt tartalmaz, mint más: 65 grammot. A sűrítményből benzint, Diesel-üzemanyagot, tüzelő- és kenőanyagokat nyernek. Az orenburgi gáz 85 százalék szánhidrogént: metánt, propánt, etánt tartalmaz. Lelőhelyünk a Szovjetunióban a második helyen áll a kén- hidrogén-tartalom tekintetében. Ez természetesen bonyolulttá teszi a kitermelést és a feldolgozást, de nagy mennyiségű és kitűnő minőségű, olcsó ként is ad. Az SZKP XXIV. kongresszusa konkrét feladatot tűzött elénk: „Az Orenburg területen új, nagy kiterjedésű olajkitermelő és gázfeldolgozó körzetet kell létesíteni”... így például a lelőhely bázisán 25 kilométernyire a várostól felépült egy nagy gázfeldolgozó komplexum, amelynek első egysége 1974 júliusában kezdte meg az üzemelést. Évente 15 milliárd köbméter gázt képes fogadni és feldolgozni. Tavaly befejeződött a komplexum második egységének az építése, az új ötéves tervidőszakban üzemelni kezd a harmadik, utolsó egysége. A komplexumnak ehhez a részéhez kötik majd a nemzetközi gázvezetéket. Addigra az egész komplexum teljesítményének el kell érnie a tervezett szintet. 45 milliárd köbméter földgázt termelnek ki és dolgoznak fel. Ez pedig azt jelenti, hogy egyedül az Orenburg terület annyi gázt termel majd a X. ötéves terv végén, mint amennyit a Szovjetunió 1930- ban termelt! A lelőhely kitermelése rendkívül munkaigényes és drága dolog. A gázfeldolgozó komplexumhoz például több tucat bonyolult objektum tartozik. Ezek a legkorszerűbb kútberendezések, a gázvezetékek szerteágazó hálózata, tisztítóüzemek, amelyekben megtisztítják a gázt a kéntől, a sűrítménytől és m.'.s elegyrészektől, aztán a reaktorokba kerül. Ezért választották a kooperáció útját azok a KGST-tagországok, amelyek érdekeltek az orenburgi gázlelőhely mielőbbi kitermelésében. A partnerek vásárolják meg a legújabb berendezéseket. 1930-tól kezdve ezeket a hiteleket orenburgi gázszállítmányokkal törlesztik le. A gázt az Orenburg—nyugati határ csővezetéken szállítják, amely a KGST-országok nemzeti énítőosztagainak a közreműködésével épül. — A terület nevezetes a termékeny földjeiről, a város pedig az orenburgi kalácsról, amelyet a legjobb minőségű búzából sütnek. Nem féltik a földművesek a földjeiket, a gabonájukat a gáztól? *— Kezdetben bizony voltak veszteségeink. Például át kellett költöztetni egy kolhozt Olyan helyen feküdt, amely alatt gázréteg terült el. A gázfeldolgozó komplexum többszáz hektárnyi területet foglal el. Az orenburgi szántóterülethez (6 és fél millió hektár) képest ez csak egy csepp a tengerben. A komplexum tervezői nagy figyelmet fordítanak a környezetvédelemre. A* alapos hermetizálásának, a füstgáztisztításnak köszönhető, hogy semmiféle káros anyag nem kerül a levegőbe. Szigorúan betartatjuk a földhasználati szabályzatot. Azokat a szántóföldeket, amelyeken a csővezeték húzódik, a cső- fektetés után újraművelik az építők. — Mit adott a városnak Európa legnagyobb gázlelőhelyének a kitermelése? — Az utóbbi években nagy változások történtek a város és a terület gazdasági életében. Létrejött és már működik az országos szintű Orenburg- gázprom termelési egyesülés. A legfőbb integrációs létesítményen jelenleg 35 ezer orenburgi dolgozik: akik üzemeltetik a gázkomplexumot, akik a harmadik egység építésén dolgoznak, akik fektetik a transz-európai gázvezeték első szakaszát, amely Orenburg* tól a kazahsztáni Alekszandrov Gaj-ig tart. A IX. ötéves tervidőszak alatt 85 ezer lélekkel gyarapodott a város lakossága. Ilyen rohamos fejlődést Orenburg alapítása óta nem tapasztalt. A gázkitermelő és -feldolgozó ipari óriás fejlődés« jótékony hatást gyakorol az egész vidék életére. Gyors ütemben terebélyesedik a város. 300 ezer négyzetméternyi lakásterület épült fel. Uj kórházak, iskolák, áruházak épülnek, modern autópályák készülnek. A X. ötéves terv is nagyszabású társadalmi-gazdasági feladatokat tűzött elénk. Orenburg lakásalapja 1 millió négyzetméternyi lakóterülettel növekszik. A városnak mind az új, mind a régi negyedeiben építenek majd lakóházakat. Felépül egy magas szállodaépület, a tervezővállalatok 6zékháza, a szakmunkásképző intézet épületkomplexuma (gázipari szakmunkásokat két peznek majd itt), az új stadion és úttörőház. Megújulnak a terület többi városai is. Jurij Szinyakov (APN) Emberek, országok, történetek A Pilátus ostroma Ez is régen történt F ranciaországba menet, hárman, magyar egyetemisták, három napra megállhattunk Svájcban. Minden tiszteletem a svájciaké, de akkor minket, a háborún alig túljutott magyarokat a megbecsüléssel elegy ingerültségbe hoztak vad békéjükkel. Utolsó háborújuk emléke valahol a történelemkönyvek lapjai között porosodott A csodálatos, több szintes zürichi pályaudvar ruhatárában fegyvertámlák voltak láthatók. Ott tárolták az átutazó és a városban időzni kívánó katonák puskáit. Aki leszerelt, az hazavitte a fegyvert és némi éles lőszert hozzá, hogy hétvégeken az otthona közeli lőterek egyikén hódolhasson annak a szenvedélynek, amiben már Teli Vilmos is jeleskedett: —acélba lövésnek. Igyekeztünk elképzelni, hogy bérfizetési napokon, vagy egy jobb búcsúkor mi lenne a magyar korcsmákban, ha katona »> seit honfitársainknak csak a rzekrány sai kába kellene be- r>yv?-ii a fegyverért. Hí sz elképzelés annyira foglalté:látott bennünket, hogy a pályaudvarról induló villamoson Bubik Ágnes kollegínánt nyomoan ott is felejtette a táskáját, uenne az ú neveiével és kbzva^yonunk harmadával, 50 frame Készpénzzel. — Mi ilyenkor a teendő? —• kérdeztem meg az első járókelőt, aki láthatólag nem értett« kétségbeesésünk okát. — Mi lenne? — mondta. — Menjenek ki a végállomásra. Ott lesz. Ott volt. A Hotel Hirschen nevfi nem L osztályú, de műtő tisztaságú szállodában mindenkitől elkérték az útleveleket, így nem maradt más igazoló iratunk, mint a Magyar Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaságtudományi Karának diák- igazolványa. Ezzel a magyar szövegű dokumentummal állítottunk be a helyi műegyetem, az ETH (Eidgenössische Technische Hochschule) épületébe. Itt őrzik a világ egyik legnagyobb Rembrandt rézkarcgyűjteményét, amit természetesen látni akartunk. Az őrzéssel megbízott tanszéken érdeklődéssel forgatták érthetetlen nyelven írott igazolványunkat —- Melyik Rembrandt-rézkarcot óhajtják látni? — kérdezte egy fehérköpenyes úr. A társasat?oól csak én beszéltem németül. — Mindet! — válaszoltam szerényen. Csigalépcsőn vittek le egy professzori dolgozószobára emlékeztető terembe és két testes albumot raktak elénk az asztalra. Kinyitottam. A kettős karton lapok között finomraj- zú rézkarcok pihentek. — Másolatok? — kérdeztem. — Hová gondol? — mondta kísérőnk. — Eredetiek. Ezzel magunkra hagyott bennünket. Feiedhetetlen óra következett, itt kevés a hely a visszaidézésére. Végeztünk. Bekopogtattam a szomszéd szobába, ahol nem volt senki, öt perc keresés után megleltük a kincsek őrét. Majdnem erőltetni kellett, hogy lejöjjön és szabályosan átvegye tőlünk, amit odaadott. A műkincslopások lehetőségére akkoriban Svájcban úgylehet még nem gondoltak. Nemcsak ő, mi sem. Aznap még megnéztük a liechtensteini nagyherceg műkincseinek kiállítását, másnap elutaztunk Luzernbe. Luzernból örök emlékem' a szögben megtörő, csodálatos, középkori fedett híd és egy ház, melynek homlokzatára ékes betűkkel felírták az addigi tulajdonosok nevét. 1176-tól dóén. kezdő- — Suomi! Finnland! — hangzott a válasz. Az órák hazájában jártunk, ez a Vierwaldstadti tavon is kiderült. Hajónknak tíz órára kellett volna eljutni a célállomásra. Udvariasan kétfelé nyitottak előttünk egy felvonható hidat és velünk együtt a kapitány ekkor vette észre, hogy hat perccel korábban érkezett. A kapitány, majdnem övig érő szakállával úgy festett, mint szent Péter, egy brit nagyadmirális és az öregedő Némó kapitány kereszteződése. Vezényszavak özönét zúdította egy réztölcsérbe. Hajónk lassított, leírt egy tiszteletkört, hogy pontosan tíz órakor köthessen ki. Tévedhetek néhány métert, de úgy rémlik, hogy a Pilátus- csúcs 2391 méter magas. Zerge- járásra emlékeztető útvonalon, fogaskerekű vitt fel bennünket. A csúcs közelében lévő szálló büféjének árairól már az első pillanatban kiderült, hogy nem magyar pénztárcához mérettek. Tanakodni kezdtünk és mellettünk tanakodott a kapuban három, szálfa termetű, szőke fiatalember is. A nyelvcsaládokat általában meg tudom különböztetni, ezekét nem sikerült. Mit tehet ilyenkor az ember, ha kíváncsi és fiatal? Megkérdezi. Pillanatokon belül kitört a tesevérnepek baratkozása, amiben az äuitolag zárkózott atyafiak bácskai temperamentummal vettek részt. Ekkor vágódott közénk az első gránát. A gránát hógolyóból készült és a Jríiaius legtetején lévő kilátóból bocsájtottaK útjara. Felnéztünk. Ut íiataiernoer volt a támadó, az ő kiáltozásukat mar meg lehetett érteni. Whisityivó britek voltait. • • O sszenéztünk, szólni nem Keiiett, m.nden gonuol- Kodás néiKül megmdi- tottuK a rohamot. Bizonyságául annak, hogy akkoriban már amúgy is rosKadozni kezdett, öt perc Kemény hócsata árán kivertük a brit világbirodalmat a Pilátus tetejéről. A finnek valamilyen vízszinű, de vitriol erős pálinkát halásztak elő. Közösen ittuk meg, 2391 méter magasban, és alattunk egyetértőén csillogott a Vierwaldstadti tó vize. Bubik Ágit még napokkal később, Párizsban is úgy hívtuk, ahogy a finnek: — Unkarilamen tüttő! Vagyis magyar kislány. ORDAS IVAN
