Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-07 / 32. szám
Névnap: Tódor b A Nap kél 7.05 — J nyugszik 16.53 órakor g A Hóid kél 9.47 — ' » nyugszik------órakor { Szá zhetvenöt évvel ezelőtt, 1801. február 7-én * halt meg — 75 éves korában — Daniel Nicolaus I Chodowiecki, lengyel származású német réz« « karcoló és festőművész. Danzigban (a mai lengyel Gdanskban) szüle■ lett 1726 októberében. Fiatal diákként kezdett g rajzolással foglalkozni, majd tanulmányai folyta- 8 tására Berlinbe utazott; itt főleg festészettel, arc- I képminiatúrák készítésével foglalkozott és csak ■ később sajátította el a rézkarcolás mesterségbeli jj tudását. Első nagy művészi sikerét 1769-ben érte » el, az ártatlanul elítélt Calas-családot ábrázoló * lapjával. J Több mint kétezer lapján a francia művészet I formai hatása mellett száraz, prózai tárgyilcgos* sággai, de jó megfigyelőkészséggel jellemezte jj kora érdekes alakjait, erkölcseit. Illusztrációkat ké* szített — egyebek között — Schiller: Ármány és * szerelem, Cervantes: Don Quijote és Lessing: - Mitrno von Barnheim cimű művéhez. FEBRUÁR 7 SZOMBAT + A VI. ORSZÁGOS úttörővezetői konferencia feladatainak járási tervezése volt a témája a szekszárdi járási úttörővezetők legutóbbi tanácskozásának. A feladatok meghatározása után elfogadták az úttörőtanács üléstervét és elkészítették a járás út- . törőcsapat-instruktori hálózatát. rA TOLNA megye 623 KISZ-alapszervezete közül eddig hatszáz helyen tartották meg az elmúlt mozgalmi évet értékelő és az új vezetőséget megválasztó KISZ- tàggÿûléseiket. A további 23 alapszervezet február 14-ig rendezi meg értékelő és választó taggyűlését. af: „AZ ANYA, mint feleség és nő” címmel tartott pénteken ismeret- terjesztő előadást a fiatalasszonyoknak Pakson a kismamaklub. # A TOLNA MEGYEI Állami Építőipari Vállalat -végzi Mohácson a Radnóti lakótelepen a teljes közművesítést. A közel. 10 millió forint értékű munkálatokat előreláthatólag az év második felére fejezik be. O AZ AMATÖRFILMES mozgalom fejlesztéséért a tamási Gőgös Ignác művelődési központban amatőrfilmes- tanfolyamot indítanak. Ä IßltO nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Százhalombattán megtartott 6. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 35, 43, 04, 83, 84 A ELŐADÁS HORGÁSZOKNAK. A szekszárdi horgászegyesület által szervezett ismeret- terjesztő sorozat keretében a Művészmoziban Antos Zoltán tart előadást „A ponty horgászata” címmel 16 óra 30 perces kezdettel. Az előadás után horgászmód- Rzereket ismertető filmet vetítenek.-f ORSZÁGOT, világot látni... Az életszínvonal növekedése, a munkaidő csökkenése révén megnövékedett szabad idő hazánkban évről évre mind több állampolgárt ösztönöz ország- és világjárásra. A negyedik ötéves terv utolsó évében, 1975-ben 3,5 millió magyar utazott külföldre. A hazai turistaforgalom ennek többszöröse volt. ÍDOQQOQOQOGQQQOOOOOOOOOOOOQúQOOOOOQÖB'. 8 Q O Várható időjárás ma estig: a Dunántúlon erősen, máshol változóan -------- .... felhős idő, főként a nyugati, délnyugati me- gyéjeben elszórtan kisebb havazással, havas g esőbel. Érősen párás levegő, főként a reggeli o O órákban többjeié köd. Mérsékelt délkeleti, ke- q 9 leti szél. Várható legmagasabb nappali hő- 5 O mérséklet szombaton: plusz 1, mínusz 5 fok g O között, a tartósan ködös helyeken kevéssel 0 o R fok alatt. - • '■* .< ,00000000000000000000000000000000000 Különös megoldást al. kalmaznak Harkányban a fürdő egyik medencéje tetőszerkezetének építésénél. Akácfából készítik a csarnok boltívét, mert a fémet hamar „megeszi” a fémsókban gazdag harkányi víz. A tető- szerkezetet Vittmann Tolna megyében ritkaság« számba menő ,,házi múzeu- mot” rendezett be a gazdaságától kapott szép, tágas szol* gálati lakásában Simon Flórián, a magyarkeszi Petőfi Tsa üzemgazdásza. A szabad idejében szenvedélyesen barkácsoló fiatal szakember négy évvel ezelőtt, egy padlásról véletlenül előkerült ócska petróleumlámpa felújításával kapott kedvet az ódon tárgyate gyűjtésére. Azóta többféle néprajzi és kortörténeti vonatkozású gyűjtemény díszíti otthonának szobáit és folyosóit. Különlegesen szép a múlt századbeli, körülbelül száztíz darabból álló lámpa- és még régebbi negyven darabos fém- gyertyatartó gyűjteménye. Köztük a több mint kétszáz esztendős ón és vörösréz gyertyatartóktól és a falikqros ónlámpától a háromkerekű ciIirv- deres asztali petróleumlámpáig*' továbbá a lámpakerámiáig, $ a bunkerlámpáig, sokféle vál- _ , r tozat látható. Hasonlóan érGyula erao- es Pluzsik dekes a fegyvergyűjteményes András faipari mémö. kőbaltákkal. jatagánnal«’ kök tervei alapján, rété- gyöngyhá!berakáscs. rejtett ra-; gesen ragasztott geren- pisztolyokkal, különféle szúródákból készítik el. nyokkal. (B. L.) iiiiiiiiimii>imii!iiiiiiiiiiiiiimiiiiiiHiiiiimiiiiiiiiiiiiuii8 Hil lesz Pakson az új autóbuszmegálló? . Paks központjában — sokak bosszúságára — gépkocsival alig lehetett közlekedni, mióta elkezdődött a Béke Szálló átépítése. A probléma — mint ahogy a szállóé is — nem mai keletű. ^ Nemrég megírtuk, hogy új 12 állásos autóbuszpályaudvart kap a nagyközség, de amíg az elkészül, addig is szükség van valamilyen megoldásra. Ez utóbbinak a terve megszületett. A Volán, a nagyközségi közös tanács és az ERBE megegyezése alapján az autóbuszmegállót a központtól kiköltöztetik az atomerőmű lakó. telepére, a Márvány étterem elé. A Paksról induló, oda érkező autóbuszoknak március elejétől ott lesz a megállójuk. A régi központban a buszok lassították a forgalmat, sőt balesetet is okoztak — ezután csak a helyi járatok fognak megállni. A Márvány ét. teremtől a központba és vissza, óránként közlekednek majd a helyijáratú autóbuszok. Az étteremnél és a központban is lesz taxiállomás, hogy akik kényelmesen, vagy gyorsan szeretnének eljutni egyik helyről a má. sikra, azoknak biztosítva legyen ez a lehetőség. A távolsági autóbuszjáratok megállója a konzervgyár előtt lesz. Ezek átmenő forgalma nem zavarja a községben gyalog, vagy gépkocsival közlekedőket. Akadnak, akik nem örülnek az autóbuszmegállók áthelyezésének, de ha figyelembe vesz- szük, hogy ezzel egy jelentős baleseti csomópontot szüntetnek meg, nemtetszésük elenyésző az intézkedés fontosságához és ésszerűségéhez képest. —tamási— Bcltív akácfából Anyuci, ne haragudj... Az ajtó mellett Sanyi fekszik. Tegnap három üveg vért és négy üveg más valamit, infúziót kapott. (5. old.) Lakótársunk, a zaj. Z. bácsi feljelentette a felette lakókat, mert túlságosan sokat Használták a mellékhelyiség vízöb Ikőjét. (6. old.) Miért munkaerő az embér? ...Egy gyár, egy üzem, egy hivatal közössége nem a munkaerők összessége, hanem emberi közösség. (8. old.) Kástu, kódisállás a szereken. Az Őrség hazánk egyetlen olyan tájegysége, amelyben c lakosság a honfoglalás óta folyamatosan egy helyben él. (11. old.) LéiíipagyOjtemény Olvastam Mese Olvastam a Népújságban: játékos foglalkozást rendeznek, Gyertek meséljünk címmel a tamási Zalka Máté ifjúsági házban a nagyközség óvodás korú gyermekei számáfa. A társadalom sokat mesél a gyerekeknek. Mesét mondanak az óvodákban, a rádióban, a televízióban, sok új meséskönyv jelenik meg. Mindez nagyon jó. De vajon mesélnek-e a szülök a gyerekeknek? Erre már nehéz lenne egyértelműen válaszolni. Vannak, akik mesélnek. Főleg azok, akik szüleiktől is sok mesét hallottak annak idején. De sóik az olyan szülő, aki a mesét az óvodára, a televízióra, a rádióra bízza. Jó ez? Nem! Az édesanya meséjét semmi sem pótolhatja. Az édesanyák valamikor gyönyörű meséket tudtak és mondtak. Nem könyvből, fejből. Kitaláltak meséket az előttük felugró nyűiről, a kunkori farkú kismalacról, a kottásról, a csibékről, a kacsákról... Vajon ma vannak-e ilyen mesék: a kisnyúl- ról, amely megmenekült a fűkasza elől, a kismalacról, amely soha nem látta az édesanyját, a jó igazgatóról.,.? Nem tudom, mondanak-e az édesanyák ilyen maguk költötte mesét a gyerekeknek? Azt viszont tudom, hogy a felnőttek mesélnek egymásnak. Szép meséket találnak ki a határidőre el nem készült házról, a távfűtőműről, amelyből elkóborol a gőz, a fogpiszkálóról, amely nem találja meg a boltokat, a hiánycikkekről, a szállítás közben összetört bútorokról és sok mindenről. Mi felnőttek mesélünk egymásnak. És ezeket a meséket el is hisszük, mint a gyerekek. A felnőtt társadalom minduntalan bizonyítja: van fantáziája. Minden felnőtt, ha arra kerül a sor, tud mesét mondani — a felnőtteknek. Meg kellene kísérelni: tudunk-e mesét mondani a gyerekeknek, de csak a gyerekeknek! (Sz.) A TOLNAKER árai Burgonya, hagyma: Burgonya I. fajtacsoport: 3,70, II. fajtacsoport 3,50, III. fajtacsoport 2,90, Gülbaba 4,40, kisv4rdai Rózsa 3,TO, vöröshagyma ft,OS, fokhagy- hagyma 30,— fokhagyma- por 170, szárított hagyma m,— Ft. kg. Zöldségfélék: kelkáposzta 5,—, fejes káposzta 5,20, vö- röskáposzta 5,—, karfiol »0,—, karalábé 5,—, sütőtők &G0, gyökér 9,—, zeller 9;ft0, cékla 5,—, gomba,\ sampinyon 44,— Ft/kg* Sa- látá 12 dkg felett 4,50, saláta 8 dkg felet 3.— Ft db. Paradicsom, üvegházi 43,—, feketeretek 4.—, cseresznyepaprika.füzér 20,—, sárgarépa 7,50,. szárított sárgarépa 85,—» paprika, hegyes, erős 3,50, uborka 50,— Ft/kg. Üj karalábé 4,50 Ft /db. Retek 5 db/cs 3,50 Ft/cs. Körte 9,—, téli alma, jonathán, starking, golden. 10,—, húsvéti rozmaring 5,—, gesztenye 24,— Ft/kg. Vegyes cikkek: Gesztenyemassza 44,—, dióbél 60,—, mák 66,—, bab, szokvány, fehér 22,—. cukorgyöngy 22,—, egyszínű, színes 22,—, lapos, fehér 23,—, fürj 24,— Ft/kg. Tojás 50 g- tól 1,50. 45—50 g.ig 1,20, apró, törött héjú 1,— Ft/db. Csomagolt áruk : Burgonya II. fajtacsoport, 1 kg- os 4,10 Ft, 2 kg-os 8,20. Ft. vöröshagyma 1 kg-os 9,20, 2 kg-os 18,40. Alma I—II. o. 1 kg-os 8,60, 2 kg-os 11,20. Alma III. o. 1 kg-os 5,60, 2 kg-os 11,20. iiimiiiiimiiiuiiEiiHiiiiiiiuiiimiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiii Elios® Spéliiz Gábor Jánost Spélitz Gábor János 34 éves büntetett előéletű gépkocsivezető, Budapest, II. kerület, Zsibói utca 6. szám alatti lakos körözött személyt — aki az Országos Meteorológiai Intézet dolgozóinak fizetését ellopta — csütörtökön a késő esti órákban a rendőrség elfogta. A tartózkodási ■ helyén foganatosított házkutatás során az általa ellopott pénzt csaknem teljes egészében megtalálták. A rendőri intézkedések eredményeként beszerzett bizonyítékok alapján megállapítható, hogy Spélitz a bűncselekmény elkövetésére előre felkészült. Célja az volt, hogy peremkerületben, lopott személyazonossági igazolvánnyal és külseje megváltoztatásával — álnéven rejtőzik el. Felkészült a lopott pénz elrejtésére is. Terveit azonban megzavarta a Televízió híradójában ismertetett közlemény. Miután látta a Televízió híradójában — a rendőrség által kibocsátott fényképes körözését —, nagyobb mennyiségű gyógyszerrel pngyilkos- ságot kísérelt meg. Jelenleg kórházi kezelés alatt áll és ügyében folyik a vizsgálat. (MTI) TOINA MFGYEI NÉPÚJSÁG _ A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz 2 _ Teh'cuv 129_01 123_61 _ Sportrovat: 128—15 — Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat — Szekszárd, Béig tér 1. — Telefon: 120—11, 120—10 — Telex: 1 4251 — T '1 k 71 — Felelős kiadó: PETRITS FERENC — Készüi c Szekszárdi Nyomdában — Széchenyi utca 46. — Postacím: 7101 Szekszárd — Telefon: 129—21 — Felelős ve r ő; Széli István — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél — Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. — Indexszám: 25 069 I