Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-26 / 48. szám
Kosárlabda NB I Nagykanizsa—Sz. Vasas 53:51 (25:22) Nagykanizsa, 709 néző. Vezette: Gergely, Varga. Szekszárd : Binder (21), Gyurcsák (2), Skoda (U), Kutas (1), Harsányt (6). Csere: Vecsési (2), Varga (—), Falvai (4). Kosárlabda-mérkőzésen ritkaságnak számító nézősereg előtt került sor a találkozóra. Szekszárd idegesen, sok hibával kezdett, az ellenfél ezt kihasználva a 9. percben 9:4-re vezetett. Feltűnően kevés kosár esett, ami mindkét csapat biztonsági játékára utalt. A i& percben egy ponttal vezetett Nagykanizsa, 9:íl volt ekkor az eredmény. A 18. percig felváltva estek a kosarak, ezután Nagykanizsa elhúzott és a félidőt négypontos vezetéssel zárta. 26:22. A második félidőben ismét Nagykanizsa kezdett jobban, mégis a 3. percben csak három pont volt a különbség. (51:28). Ettől kezdve azonban mintha megijedtek volna a lehetőségtől a Vasaslányok, idegesen, sok hibával játszottak, és három perc alatt kilencpontos hátrányba kerültek. (39:30). A 12. percben újra feljöttek 4 pontra (46:41), de újítani már nem tudtak, közben az ellenfél okosan tartotta a labdát, ziccerig játszott. A 18. percben még volt egy kis remény, 54:50 volt akkor az erpdmény, de taktikai fegyelmezetlenségek miatt nem alakult ki folyamatos Játék, így már több pontot nem szerzett Szak- szárd. A 20. percben Nagykanizsa büntetődobásból állította be a végeredményt. A Vasas nem tudta megismételni eddigi jó játékát, és a nagyon jó napot kifogó Nagykanizsa ellen végig idegesen, sok hibával játszóltak, így nem tudták elkei l U\: a minimális vereséget. A bajnokság állása: 1. Bp. Sp. 5 5 . 500:247 10 2. BSE 5 5455:297 10 3. MTK-VM 5 5331:227 10 9 4. KSI 5 4 1 328:300 5. Csepel 5 3 2 342:304 í! 6. Szekszárd ff 3 2 251:336 8 7. Kecském. 5 2 3 318:280 7 8. Ganz-M. 5 2 3 272:364 7 9. N.kanizsa 5 2 3 213:326 7 10. Diósgyőr 5 1 4 280:328 6 11. Sz.fehérv. 5 1 4 237:292 fi 12. TFSE 5 1 4 266:328 fi 13. Pécs 5 1 4 324:397 fi 14. BEAC 55 239:330 5 „Nem kellenek olyan sportolók, akiket magasabb osztályból már többször eltanácsoltak” Közgyűlés a Tolna megyei Építők Sportkörénél A Tolna megyei Építők Sport. körének közgyűlésére megtelt a vállalat tanácskozóterme. Megje- jent: Rubányi János, a vállalati pártbizottság titkára, Prokos József, a vállalat szakszervezeti titkára, a megyei sporthivatalt Le- posa Béla képviselte, ott volt Vár- konyi Béla, a városi sportfelügyelőség vezetője is. A beszámolót az elmúlt időszak munkájáról Halász Dezső, a sportkör elnöke ismertette. Először a tömegsporttal foglalkozott. Megállapította: fel kell készülni a tömegsport további fejlesztésére, a szervezettebb munkára. örvendetes — mondotta —• hogy az utóbbi évek során a vállalat sportlétesítményei elkészültek, melyek komoly anyagi erőfeszítésekbe kerültek. A költségekhez hozzájárult a megyei sporthivatal, valamint az Építők Szakszervezetének központja is. Ahogy elkészültek a sportlétesít, mények, úgy fejlődött a tömegsport is. Csak tavaly, kispályás labdarúgásban közel 250 vállalati dolgozó vett részt rendszeresen. Természetesen .£gyéb tömegversenyek is voltak', többségük építőipari jellegű, így például Tolna, Baranya és Somogy megyék közötti vetélkedő, több sportágban. Az eredményekkel azonban nem szabad megelégedni, keresni, kell, hogyan, milyen formában lehet újabb dolgozókat bevonni a rendszeres sportolásba. A sportkör anyagi támogatását az Építőipari Vállalat, a szakszervezet, valamint a megyei sporthivatal biztosítja, de fenntartásához hozzájárulnak a dolgozók is, tagdíjaikkal. Tavaly például 40 ezer forint volt az egyesület tagdíjbevétele. A vidéki munkahelyeken azonban még mindig nincs szervezett sportolás, mely részben az igénytelenség, részben az adottságok következménye! Egyedül Pakson sikerült megnyugtatóan megoldani a dolgozók sportolását. Sajnos, nem kielégítő a szakmunkástanulók sport iránti érdeklődése sem. A jövőben erre nagyobb figyelmet kell fordítani. A beszámoló a szakosztályok munkáját is értékelte. Először a sakkozókkal foglalkozott, megállapította, hogy a gondok átmenetileg megoldódtak, de a szakosztályvezetés még mindig nem megfelelő. A sakkozók viszont eredményes munkát végeztek, majd felsorolta azokat az eredményeket. melyeket elértek, és megjelölte a célt is: az OB II-be jutást. A jövőben nagyobb gondot kell fordítani arra is, hogy a vállalat dolgozói között a sakkozás tömegsporttá váljon. A röplabdaszakosztály. mely éveken át eredményesen, jól működött, az idén már csak MNK-ban és különböző emlékversenyeken, valamint szakmai vetélkedőkön vehet részt, megyebajnokság hiányában. Labdarúgással részletesebben fog. lalkozott, mely érthető, hisz az rengeteg gondot, problémát jelentett a vezetőségnek az elmúlt években. Bejelentette, a labdarúgócsapat edzését Palatinusz János vette át, munkájához segítséget adnak és szeretnék, hogy közös összefogással bajnoki címhez Jutnának. Sok szép dicséret hangzott el a tekézőkről. Először a féríicsa- pat munkáját értékelte, dicsérte a beszámoló, majd kitért a női csapatra, mely az NB Il-ben oly jól helytállt. Mindkét csapat fejlődése, jó helytállása azt bizonyítja, hogy Molnár István személyében jő kezekbe került a vezetés. Itt a soron következő feladat, az eredményes helytállás mellett új tehetségek felkutatása, megteremteni annak az alapját. hogy magasabb osztályba kerüljenek. A beszámolót követően a sportkör elnöke emléklapokat nyújtott át, majd köszönetét mondott azoknak az aktíváknak, akik hosz- szú éveken át fáradhatatlanul dolgoztak a fiatalok sportoltatá- sában, a sportkör irányításában. A vitában több érdekes felszólalás hangzott el. Kehi János, a kispályás labdarúgásról, a tömegsportról beszélt, majd kérte, készítsenek még egy kispályát. Má- csai Károly a labdarúgókról beszélt, de nem éppen dicsérőleg nyilatkozott magatartásukról, felfogásukról. Halmai László, a sakkszakosztályról mondott néhány érdekességet, és kérte, ha eljutnak az osztályozása, biztosítsák arra a szükséges anyagiakat. Leposa Béla megállapította, hogy az elmúlt négy év alatt óriási fejlődés történt, elsősorban létesítmények terén. Olyan sportpálya, tekecsarnok épült, mellyel csak dicsekedni lehet. Kérte, tömegsport terén tovább lépjenek előre. Rubányi János, a vállalati pártbizottság titkára köszönetét fejezte ki azoknak, akik évek óta dolgoznak a fiatalok érdekében. Kijelentette, a tömegsporttal a jövőben még többet kíván, nak foglalkozni. Hangsúlyozta: nincs szükség fúzióra, hogy ezael a labdarúgócsapat magasabb osztályba kerüljön. Nem kellenek olyan sportolók, akiket magasabb osztályból már többször eltanácsoltak. Saját utánpótlást kell kinevelni, ez az egyetlen járható út. Végül leszögezte, semmi ölyan kezdeményezést nem támogatnak, mely mögött csak látszateredmények vannak. A tagság végül egyhangúlag megválasztotta az új vezetőséget, melynek elnöke ismét Halász Dezső lett. IBUSZ-utazások mérkőzésekre Az IBUSZ sportirodája újabb utazásokat tervez nemzetközi és hazai mérkőzésekre, versenyekre. A súlyemelő EB-re Berlinbe április 2—11. között lesz társasút; a Ferencváros brnói KK visszavágójára április 6—8. között autóbusszal és személygépkocsikkal, s a jégkorong-vb katowi- cei mérkőzéseire április 26—28. között lehet utazni. * II. A Banja Lukán sorra kerülő Jugoszlávia—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzést is megtekinthetik az érdeklődők, április 16—17-én lesz az út Érdeklődni és jelentkezni lehet az IBUSZ sportiroda Majakovszkij út 54. szám alatti helyiségében, telefon: 220— 286, 223—600. Természetjárás Országszerte nagy az érdeklődés II. Rákóczi Ferenc születésének háromszázadik évfordulója tiszteletére rendezendő természetbarát jelvényszerző túramozgalom iránt. A természetbarát szervezetek ez évi programjukban tervbe vették a túramozgalom teljesítését. A szervező bizottság hatvanöt magyarországi érintőpont mellett a szomszédos országokon kívül a távoli országok olyan helyeit is beiktatta ajánlott felkeresési pontnak* ahol a vezérlő fejedelem életútja során megfordult, politikai tárgyalásokat folytatott, vagy dicső haditetteket hajtott végre. Az évforduló méltó megünnepléséhez a szervezett természetbarátok mellett a soraikhoz nem tartozó turisták, természet- kedvelők is csatlakozhatnak. Mindazok, akik az OKISZ—KISZ Test- nevelési és Sportszakosztályán (1088 Budapest VIII., Szentkirályi u. 26. sz.) 10,— Ft térítési díj ellenében már kapható ,,II. Rákóczi Ferenc jubileumi émléktúrák 1676— 1976” részletes kiírást is magában foglaló túrafüzetet beszerzik és az abban előírt túramozgalmi feltételeket teljesítik, jogosultak a teljesítménynek megfelelő emlékplakett díjmentes igénylésére. Az érdeklődést mutatja, hogy a rendező szerveknél egymás után jelentkeznek sportszervezetek, amelyek segítséget ajánlanak fel vagy még külön versenykiírással teszi* változatossá a túramozgalmat. így többek között a szegedi DELuEP SC elnöksége serleget ajánlott fel annak a Csongrád megyei sportkörnek, vállalati kollektívának, KíSZ-szerve- zetnek, szocialista brigádnak, vagy más tömegszervezetnek, mely a II. Rákóczi Ferenc jubileumi emléktúrán részt vesz es 1977. június 30- ig teljesíti azokat a feltételeket, amelyeket a DELGÊp a kupa kiírásában megjelölt. Figyelemre méltó Gazsi Istvánnak, a rétsági természetbarát szövetség elnökének közlése, aki megkeresés esetén nemcsak szállást biztosít a Romhány ba érkező csoportoknak, hanem készséggel ismerteti az 1710. I évi helybeli Rákóczi-csata történetét, megismerteti az érdeklődőkkel a „Rákóczi fája” néven ismert, kétszáz évnél idősebb törökmogyo- rófát es felidézi az 1932-ben emelt emlékműnél a hagyományokat, elvezeti a résztvevőidet a lengyel és svéd harcosok jeltelen sírjánoz is. Az Újpesti Spartacus Turista Egyesület turistái a túramozgalommal kapcsolatban a Börzsöny-hegységben a Csóványos közelében forrást foglalnak és azt il. Rákóczi Fe- jrencről oev&zik ei, _________ H írek A Tolna megyei vívószövetség negyedosztályú minősítő női tőrversenyén tizenhatan vettek részt. A három legjobb: 1. Dékány Rita (Alba Regia) 7 győzelemmel, 2. Szoboszlai Júlia (Alba Regia) 7 győzelemmel, 3. Agárdi Ildikó (Dunaújváros) 6 győzelemmel. * Az Ifjúsági vasutas labdarúgók tornáján a Dombóvári VSE a Kaposvári Vasút ellen 13:0-ra győzött. A Pécs—Nagykanizsa mérkőzés 2:2-es döntetlennel ért véget. Február 29-én, vasárnap kezdődik a tamási Járásban a labdarúgóidény tavaszi mérkőzéssorozala. Pincehelyen Tolnanémedi, Fóliádon Szárazd, Regölyben Szakály, Ozorán Gyönk, Iregszemcsén Al- sópél játszik. Szekszárdon, a városi labdarúgószövetség ismét megrendezi a városi kispályás labdarúgó-bajnokságot. Nevezési határidő március 15. • A Szekszárdi Garay Gimnázium női kosárlabdacsapata 48:27-es vereséget szenvedett Kecskeméten, a középiskolás bajnokságban. 18 36. február 26. KQYSZOBA. + k«M5 fólszobós lakás eladó. „Készpénz M2 609" leUgér? szekszárdi hirdetőbe. CT(l) sxoua iMz-es combi etadó. Szekszárd, Klapka u. 5. Érdeklődni: T7 óra után,_______________fST2) e ladó 1 db 5 éves vemhes tehén. Nagydorog. Kossuth u. 16. ___________________________ (376) E LADÓ kék színű Simson Swal. be MC rendszámú. Bátaszék, Kossuth L. u. 91.__________________(390) 4 szobás, összkomfortos, központi fűtéscs társasház eladó. Szekszárd, Cseri János u 22._____________(381) ELADÓ: kettő szoba, konyha, kamrából álló lakóház, Szekszárd, Ojváros, Kaplsztrán u. 7. sz. alatt. Érdeklődés: vasárnaponként 9-től dti. 4 óráig, a fenti elmen. (384) Érettségizett dolgozót fel. veszünk. Könyvesbolt Szekszárd. Garay tér 16,_________________(251) S ZEKSZÁRDON, háromszintes Ikerháznak fele. félkész állapotban, Igényesnek eladó. ErdeklőÓés; p-.ekszárd. Csatár »■ (367) ELADÖ kertes családi ház, betegség miatt. Nagydorog, Vörösmarty u. 5. Érdeklődni mlnden- nap, szombat kivételével, (401) EGY új, szép hintó, közúti világítással ellátva eladó. Szili Mihály. Bölcske. ______________ (393) B ONÏHADON, Kodály Z. U. »T számú ház 80 százalékban kész állapotban kp. + OTP-hitel átvállalással eladó. Érdeklődni: Bony- hád, Dózsa György u. 87. (388) AZ Ezermester- és Uttörőbolt Vállalat szakképzett eladót keres a szekszárdi boltjába. Jelentkezés a helyszínen, ____________(414) N ŐI karórámat II. zo-án este elvesztettem. Becsületes megtaláló ,,LUCH" jeligére. Jutalom elleoé- ben adja je a hirdetőbe,______(417) K arambolos 41J-e* Moszkvics alkatrészei eladók. Szekszárd, Klapka u. il. 7 óra után. (386) ELADÖ 10190 Diamant sikkötő- gép motorral, vagy motor nélkül Is. új állapotban. Tevel, Fő út 33»- (393) ID írsz. 412-es Moszkvics szgk. eladó. Érdeklődés: toombóvár, Zrínyi u, 27, (369) GYERMEKSZOBABÚTOR, konyhabútor. olajkályha eladó. Érdeklődni lehet: Szekszárd, Tartsay ltp, 41, házfelügyelőnél.______(364) E LADÓ Wartburg 3S3-?s szgk. Érdeklődni lehet du. 19 órától. Szekszárd, Tartsay ltp. 37. Nyéki. _______________________________(40?) T BNGELIC, Szőlőhegyen, Arany J. u. 8. sr. alatti ház eladó. Érdeklődni: Nagydorog. Bezzeg-puszta. Br-cnyák,____________________ (398) E LADÓ 4««-as Moszkvics-seovál- tó. -dlffcrenciálmű és -ajtózárak. Minden darab orlglnál. Kovács ■József, Tolna, Réti-sor y, (413) ELADÓ 1 db anyadtsznó. 14 hónapos. Szekszárd. Kispalánk, NAU. gazdaság, Kunerczkó József. (42C) WARTBURG de Luxe gépkocsi. 37 ezer km-rel. eladó. Mohácsi Károly. Dombóvár. Vörösmarty u. 3. _______________________________________«? S) E LADÖ 2 db öthónapos blkabar- 1ú. Tengelic. Petőn is. (un BAKTAbaN. a csatári bolttól 3» méterre, y» négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődés: Bábel. SzeV- szárd. Béri B. »Ve.___________(ATI) E LADÖ 2x430 négyszögöl szőlő,' közel * borkomblitáthoz, présházzal. Szekszánd, Rákóczi u. 36 (a. Ernőd!._______________________(1—) H ÁZ eladó Szekszárd. Balnarász- ta 4. sí. Érdeklődni helyszínen. (4? 6* KISGYERMEK gondozását egyéves kartól, lakásomon vállalón»; Szekszárd. Mikes u. 34. TV. cm. 414, ___________________________(4199 É PÍTŐK FIGYELEM) Bontásból származó nagyméretű tégla, gerenda 4—a m-lg. piros, tornyon cserép. 3-as. rollós ablak. ajtó)», ablakok, azanrfa nagy mennyiségben eladók, szekszárd. Aranv J. U. •»).. 3». 24. (489» ALSONANAI határban tanya, présház, plnee. 709 négyszögöl földdel, fele szántó, fele erdő, <9- *Ö6. Méhészetre nagyon alkalmas. Sík terület. Érdeklődés: Kocsis MArtonné. Pécs. Szólóhezv, (411) TAMÁSIBAN. Ore.ehenya 7 szára alatt kettőszobás családi ház, gar- dálkodásra atk.Vmar. eladó, (RW) Két családnak is alkalmas ház kerttel, garázzsal, melléképületekkel, előnyös feltételekkel sürgősen eladó. Dombóvár, Fő ú, 33. r«i mozi kai együtt. Dunaszentgyörgy, Ady E- ü- 18- (395) SZEKSZÁRDI Állami Gazdaság konyhalányt keres Jelentkezni lehet az üzemi konyha vezetőjénél. _____________________ (357) K ÖZPONTI íütéses albérleti szobát keres 2 fiatal nő. Ajánlatot „Március 1. 542610” Jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (J70) Február SS. DOMBÓVÁR: Napraforgó. PAKS: Folytassa, Kleof ABTKmO : Oly távol, oly kőzet SZEKSZÁRD. PANORAMA : Folytassa. cowboy i SZEKSZÁRD, NAGYVTLAOj Elektra TAMÁSI: Én és a tábornok. Ne halassza £ az utolsó pillanatra a vásárlást! ^ CTTÖRÖ- ÉS KISDOB03-FE (-SZERELÉSEKET AZ AVATAS ELŐTT mór most vásárolja meg ! NEM KELÜL SZEKSZARDBA UTAZNI! ÍRÁSOS MEGRENDELÉSRE A CSAPATOKNAK UTÁNVÉTTEL IS SZÁLLÍTUNK! «15) VÁLLALATOK FIGYELEM! A „TŰZVÉDELMI JOGSZABÁLYOK” C. könyv MEGRENDELÉSI HATÁRIDEJE: MÁRCIUS 1. Csak az előre. igényelt példányszámot gyártatjuk le. A megrendeléseket sürgősen adják fel a Tolna megyei Tűzoltó- parancsnokság címére; 7101 Szekszárd, Pf.; 39. (379) A Pamutfonóipari Vállalat kaposvári gyára kihelyezett fonó szakmunkóeképző iskolája kétéves szakmunkásképzésre felvesz 8 általános iskolát végzett, 14—16 éves leányokat. a tanulók a törvényes ösztöndíjat kapják, valamint gyárunk térítésmentesen, napi háromszori étkezést és felügyelet melletti leányotthoni elhelyezést biztosit részükre. Jelentkezés az 512. számú Szakmunkásképző Intéseinél. Kaposvár, Irányi Dániel u. 10.’ (278) A Bonyhádi Cipőgyár felvételre keres egy tmk- Ugyintézöt GÉPIPARI TECHNIKUMI VÉG7ETTS«Q0p. valamint egy kazánfűtőt. Jelentkezés « vállalat munkaügyi osztályán. (3101