Tolna Megyei Népújság, 1976. február (26. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-20 / 43. szám

Társadalmi tulajdon

Rendészek, portások, lábra keit értékek

S

'can sértésnek tekintik a motozást. Gyári portások a megmondhatói, hogy látszatra könnyű munkájuk mennyi kellemetlenséget rejt. Szemre va1 óban nem túlságosan megerőltető dolog állni a kapuban, ellenőrizni az érkezőket, távozókat. Napközben viszonylag csekély a forgalom, jut idő az udvariasságra, a türelmes várakozásra, amíg előkerülnek a hivatalos okmányok. Munkaidő v* * *gén, amikor mindenki egyszer, j tódul a kijárat felé, ember legyen a talpán az a portás, aki állja a sarat. Az emberek rohannak, kikerülik a jelzőcsengőt, hiába a figyelmeztetés, nem mennek be a motozóba. Ha erélyesebb hange*- ütnek meg, nem egyszer s' jsel visszavágnak. Megtörtént az is, hogy egy-két öntudatos sértegető tettlegesség- gel vezette le indulatát.

Pedig a motozás sajnos, nem azért van. hogy ilyer. munkakör is létezzen. Nem kel’emetlenkedni találták ki, nem a becsületes dolgozók gvanúsítgatísára. Szükség van rá, mert nem tartunk még ott, hogy mindenki egységesen értelmezze, mi is a köztulajdon Vannak, akik félreértelmezik. Úgy tartják magukat az üzem tulajdonosának, hogy el is akarják vinni, anvre szükségük van. Szerszámot, kászter- m ékeket, építőanyagot, mikori mi adódik. A rendészeti osztályok rendszeres statisztikákat vezetnek a lábra kelt értékekről, vállalata válogatja, hol kerekedik ki a tetemesebb summa/ Az enyhébb eseteket helyben, fegyelmi úton intézik el, a súlyosabbakban a büntető hatóságok előtt felelnek a tettesek.

Ám ezekben a statisztikákban a megtérült károk szerepelnek. A tettesekét lefülelték, az e’so’ '+í‘ érték visszakerült a közösség tulajdonába. A kör bezárult, mi hát a baj? — mondhatnák egyesek. Az, hogy a kör egyáltalán nem zárult be. A társadalmi tulajdon elleni vétségeknek meg nem térült anyagi, és szinte felbecsülhetetlenül sok erkölcsi káruk van, amit nem is lehet .megtéríteni”,

M ert a rendészeti nyilvántartásokban szereplő esetek többségében a tetteseket a véletlen leplezte le. a munkatársak a későbbi vizsgálatok során is, furcsa módon, hallgataggá válnak, ök csodálkoznak a legjobban, hogy lám, ez is megtörténhetett. Holott felnőtt, értelmes emberekről elég nehéz elképzelni, hogy annyira ne figyeljenek közvetlen környezetükre, hogy azt ne lássák, tudják, mit művel a mellettük dogozó. Ha nem látják — szegénységi bizonyítvány a brigádra, műhelyre nézve.

Valószínűbb azonban, hogy mégsem itt a baj gyökere. Az esetek többségében nem a figyelmetlenség a hallgatás oka. Igenis látják, amit látnak, tudják, amit tudnak, csak éppen egyszerűbb hallgatni. Minek ártsák be'e magukat a más dolgába? A hallgatásból mindig kevesebb kellemetlenség származott, mint a kezdeményező fellépésből. Ezért a semmit nem látó félrenszés, az óvatos hallgatás, ezért nem húzzák vissza a rossz útra lépőt.

És a meghökkentő, hogy ugyanaz a munkatárs néz félre, aki gondolkodás nélkül visszaránt a bajból egy p;ros lámpába beleszaladó gyereket, egy úttesten ténfergő öreget. Az utcán jó reflexekkel, kialakult fe'elősséggel cselekszik, munkahelyén viszont társadat; mi reflexei egyszerre fa’mondják a szolgálatot. Felelőssége pedig egvik esetben sem kisebb. A tudott, látott, vagy éppen csak sejtett esetekben is „csendestárs” lesz a hallgatással. A „társas viszony” persze, jogilag nehezen bizonyítható. Azt azonban senkinek, önmaguknak sem állíthatják az elhallgatok, hogy ők személy szerint tiszteletben tartják a közösség tulajdonát. Ha tisztelnék, tudnák kötelességüket és munkatársukat sem hagynák a rossz útra fordulni.

Tetszetősnek tűnő ellenérv — műhelyekben gyakran el is hangzik —, hogy a munkás

egy vésőt sem vihet ki büntetlenül, míg a moggondo'atlanul beszerzett, már érkezéskor elavult gépek megrendelőit, milliós beruházások, hanyag kivitelezőit, tervezőit bezzeg nem vonják felelősségre. Az általuk okozott kár psd g összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint egy kéziszerszám értéke.

Az összeg ok nagyságrendjén valóban nincs vitatkozni- va’ó. Mindenki a m~ga munkaterületén, le'ie.őságeihez, hatásköréhez mérten rontji vagy javítja esi’yeinket, véd', gyarapítja, ne' '.n károsítj mindannyiunk tulajdonát. Árhoz azonban, hogy a jó gazda nyugalmával dóig ziia :s nk. m'ndenk:nek a maga porl'ján kell rendet tartani és megóvni az érték-két. A m'.helyekben- a m lhe'"oe’ ' eknek, a tervező intézetek en a tervezőknek. Mindenki a saját helyén legyen fetelős. m’-çlen tek'nte* ben. A t'skába csúszda; szerszámüc' ; a végzett munka "z't'g.

a

h hogy szemet hú.yurk eg -mis h:bái fetet f g-'e'meztetnünk cell ma eaym bt. H'szen attól i portól, am t a a-hi: sze nünkbe hin'ünk, m'ndnyá- unk fele r'i. a magunkéról

n orva ici far A1 a r m

Ivirr. !án>

üvai

„Vigyázni kell ezzel o nővel — súgja Tomi és gatsby-frizurős sógornője felé bök — burgonyának hívja a krumplit". Nevetünk: ha fene-fenét eszik is, a klumpli nekünk krumpli marad. „Figyeld meg, mindig annak van respektje. aki megjátssza az agyát", —- teszi hozzá, aztán felrántja a gumicsizmát és siet a kertbe paprikát locsolni.

Igyekszem mindenkit megérteni. Tudom, hogy sokan gyorsan akarnak boldogulni, mohón és éhesen igyekszenek pótolni a maguk, az apjuk, a nagyapjuk egykori nélkülözéseit. Értem a fiatalembert, aki megteríti az asztalt az olcsó vacsorához; gyerekkori vágya terített asztalnál enni, ahogy a tanító ablakán leske- lődve látta. Értem a megszaporodott családot is; külön költöznének a szülőktől, s ha már úgyis építenek, hát emeletes lesz a házuk. Értem azt a gépszerelőt, akinek öt rend ruha lóg a szekrényében, noha hónapokig nem öltözik ünneplőbe. Tudom, hogy az autó régóta nem státusszimbólum, hanem a gyors helyváltoztatás eszköze.

Csupán egyet nem értek. Azt, hogy nem is kevésszer találkozom olyan emberekkel, akik a bennünket körülvevő tárgyak, a külsőségek, a felszín alapján ítélnek meg másokat Régi igazság: o szerzés vágyát nem lehet kiölni az emberekből. Ismerek jó néhány családot, akik az elmúlt fél évszázadban többször leégtek a sárga földig, de mindannyiszor sikerült a felszínre verekedni magukat. Egyszerűen azért, mert megvan bennük az újrakezdés képessége, s a semmiből is meg tudták teremteni azt az életnívót, amiben jól érzik magukat. Nem tettek mást, mint kitartóan, szorgalmasan, minden egyes lépésüket jól átgondolva dolgoztak. Móricz az Erdély trilógiában Bethlen Cábor szájába adja a következő szavakat; A hívság és a pompa hajtja az embereket. Tegyük még hozzá: a választott szakma, a munka szeretete is és az is, hogy az emberek többségéből nem hiányzik a becsvágy, az, hogy tehetségét, képességeit maga és mások előtt bebizonyítsa.

Minden jónak megvan a fonákja. Az életszínvonalunk igen- igen gyorsan emelkedik, s eközben nemkívánatos dolgok is kitermelődnek. Csak egy kicsit keli figyelni, s máris látjuk a járdán balettozó géoirónöt, a mérnököt, akit megköhög tét a „válogatott társaságnak" tartogatott illatos pipafüst, a -kék-sárga-fehér színekben tündöklő filmek könnyed eleganciája után mindenáron Olaszországba utazó főelőadót, s a javakori parasztembert, aki küszködik ugyan ci idegen szövőkkel, mégis „inteligensen betartja az etikát." Az ilyes'ajta „tartásra" használatos frappáns kifejezés így hangzik: nagvïolâs. Aztán mondjuk azt is: éhes, de nem tudja mire, jódolgában már azt sem tudja, mit csináljon. De hát miért? Minden valószínűség szerint azért, ment még most is, mikor már nem az a kérdés, hogy miből élünk, hanem az, hogy hogyan, néhány begyakorolt viselkedési formával a mindenkori módi kritikát- lan maimolcsával leplezni lehet a tudatlanságot, ostobaságot, te- hetségtelenséget. Szerencsére nem mindenki előtt és szerencsére nem sokáig.

Divat mindig mindenben van. Megtehetjük, hogy anyagi lehetőségeinkhez^ mérten kövessük is. Mégis úgy tűnik; sokan nem tudjak a lehetőségeiket a saját képükre formálni, átszűrni, rendszerezni, abban a társadalmi, emberi környezetben elhelyezni, ami vénül is soha sem a „külcsín", hanem a belbecs alapján mond igazságos ítéletet az emberek fölött.

Grerîek az aszlalun'Jsoz

A sötét öltönyök elárulták, hogy jó néhány éve hordják már őket. Persze ez. hogy hordják, nyilván túlzás, hisz gazdáik csak efféle ünnepélyes alka. lomra öltik magukra. Az asszonyok ruháján frissen keményített a csipke, s a vékonyodó ősz tincseket fodrászok rendezték el gondos munkával. Az egymás mellé tolt irodai asztalokon most fehér terítő. Rajta vizeskancsókban bor. Jókora tálcák, megrakva szendvicsekkel, amelyeken látszik, hogy nem a hidegkonyha szakácsművészei készítették. Ám ennek ellenére étvágygerjesztőek. Az arcokon az örömnek, a zavartságnak, a félszeg kíváncsiságnak a keveréke ül.

E y nyugdíjas-találkozó ^v^az^tóén

valahogy úgy tűnik, túlontúl megrendezett. Éppen az hiányzik belőle, amj a tulajdonképpeni célja kell hogy legyen : törődés azokkal, akik végére értek a munkáséletnek.

De aztán oldódik az egész és apránként megtelik a teremnyi szoba a megható vagy éppen vidámító emlékezések különös hangulatával.

F Izem ezeket a megifjodott, önmagukat újraélő arcokat. Milyen menyecskésen nevet az a néni, ott az asztal szélén. Vékony kis öregember szónokol, mintha mindig a társaság központja lett volna Te*—letes, kerek képű, örökifjú asszonyság finomkodón csippent fel két ujjal egy szendvicset a tálcáról.

Harminchét öreg üli körül a TOLNAKER szekszárdi központjában az asztalokat. Ennyi nyugdíjasa van a cégnek. Országszerte száz és száz vállalat rendez ilyen nyugdíjastalálkozókat, sok ezer és tízezer öreget ültetnek le így az emlékezés fiatalító asztala mellé.

Jó néhány nat> elmúlt e kedves, hangulatos találkozó után, mikor eszembe jutott, hogy akkor, ott az asztalok mellett valami hiányérzetem támadt. Csak most jöttem rá, így utólag; arcokat kerestem ott, olyanokét, akik már csak az én emlékezetemben élnek és akik soha nem ültek, nem ülhettek körül így egy ilyen asztalt...

Csonka bácsi fogalom volt. Legalábbis abban a vidéki nagyvárosban, ahol felnőttem, jó néhány évvel ezelőtt A köztisztasági vállalat önkéntes alkal- mazg'Ua v~’*. Ez egy kicsit részletesebb magyará. zatra szorul.

Akkoriban még ha’lani sem hallottunk a szemét- szállító kukás autói ról. La., s fenekű lovas kocsi, árták végig a város utcáit és a rendkívüli forme es tartalmi gazdasággal rendelkező szemétpitlikc ezekbe ürítették ki. A fuvarokra hetente kétszc: került sor. A meghatározott napokon a lakók kipakolták a járdára az edényeket. Mindezt el kellett mondanom, hogy világos legyen Csonka bácsi köz érdekű, hasznos tevékenysége. A város jó néhánj kilométeres hosszú'főutcáját, a szemétgyűjtést megelőző napokon végigjárta rozoga lovas kocsijává.', és a mosléknak felhasználható hulladékot begyűjtötte.

Áliától bokájáig érő bőrkötényben magához ölelte a szemétedényeket és maga cipelte le az emeletekről a kocsijához. Tevékenységének örültek a lakók, mert nem nekik kellett megtenni ezt. és örült a köztisztasági vállalat, mert már akkor is ismerték azt a fogalmat, hogy szűk a kapacitás.

így vált Csonka bácsi igazi jelenséggé. Furcsa járású, sántikáló gebéje nyomán még „népi szólás” is született az aszfalt kellős közepén: „ügy megy, mint a Csonka bácsi lova.”

A városban azt suttogták róla, hogy milliói vannak. Megszedte magát a moslékból, tízesért adja vödrönként a város szélén azoknak, akik disznót tartanak

Eav délután I néhány korombeli fiúval elha.

I tároztuk, hogy kikémleljük Csőn. ka bácsi kincses-kunyhóját. Fenn, a város szélén, a Rába árterében, félreeső helyen állt a kunyhó. Nyugodtan lopakodtunk be a venyigéből font kapun keresztül, mert tudtuk. Csonka bácsinak akkor éppen „munkaideje” van. Nem akartunk semmi rosz- szat, a magánlaksértésre a kíváncsiság ösztökélt bennünket. Látni szerettük volna a legendás millióknak legalább a nyomait. A tornácról akadály nélkül jutottunk be a lakásba, mert a földszintes kis ház konyhájának még ajtaja sem volt. Bent rozzant asztal, két hokedli. Egy rozsda-falta tűzhely és egymillió légyen kívül semmi egyéb nem volt. A szobába, a kis ház második, egyben utolsó helyiségbe éppen hogy csak benyitottunk. A nyitott ajtón keresztül rossz szag csapta meg az orrunkat. Akkor azt mondtuk prüszkölve — „hú de büdös van az öregnél!”. Ma mér tudom, hogy ez a magány rossz illatú lehelete volt.»»

•

Valamikor imádtam pecáznl. Győrben, ahol négy folyó ölelkezik egymással, erre pazar lehetőségek

kínálkoznak, mindenféle horgászjegy. ladik és komoly horgászfelszerelés nélkül. Az ember vágott a parti füzesben egy másfél méteres faágat, aztán valamelyik „profitól” rimánkodott a végére egy-két méter damilt, no meg egy kis horgot, s máris teL jes volt a felszerelés. Nem ártott még szert tenni egy jóakaróra, aki nemcsak damil-adományokkal lát el. de rámordul a csónak végéből a kezdőre, hogy feljebb már öcsi, mert itt túl örvényes a víz.

Nekem is volt egy ilyen mecénásom és tanácsadóm. P. Józsi bácsi. Nap nap után találkoztunk a régi dunai fahíd mellett, hódolva közös szenvedélyünkbe. Egy augusztusi késő délután együtt indultunk vissza a város felé Józsi bácsival. A hatalmas termetű, dús, ősz hajú férfi mosolygóráncos arca — talán a jó kapás miatt — a szokottnál is barátságosabb volt „Na fiam. jövőre már nem lesz hal a Dunában. — mondta büszkén. — Még egy hónap és nyugdíjba megyek. Annyi szabad időm lesz, hogy a halak okosabban teszik, ha az országhatárnál visszafordulnak.”

Talán két hétre rá hallottam, hogy Jóska bácsit baleset érte a gyárban és meghalt.

Az üzemben, ahol a vasúti kocsikat festették, robbanás történt. Egy asszony már nem tudott volna kimenekülni a fojtogató gázok szorításából. Az öreg berohant érte. mert tudta, hogy négy gyerek várja odahaza. Az asszony megmenekült, de Józsi bácsi még aznap este meghalt a kórházban. Mindezt apám mesélte el fene szűkszavúan, hosz- szas unszolásom után.

Nem hiszem, hogy megértettem az egész tragédiát, mégis egytrappban szaladtam ki a fahíd mellé. Dühös-keserűen bámultam a Dunát. „Ugye most ficánkoltok” — köptem sziszegve a mélyben úszkáló halak felé...

Mi minden jut eszébe az embernek egy nyugdíjastalálkozón? És főként, mi minden nem?

•

Újsághír I egyik napilap régebbi számából;

* a 1 „K. J. herceghalmi lakos eltartási

szerződést kötött özvegy H. I.-nével. Fél év után az idős asszony a tanácstól a szerződés felbontását kérte, hivatkozva a mostoha bánásmódra. Eltartója éheztette és az orvosi látlelet szerint ütötte-verte. A lelketlen fiatalember ellen rendőrségi eljárás indult. A sokat szenvedett idős, magányos asz- szonyt szociális otthonban helyezték el.”

*

— Gyertek kedves öreg barátaim, ezt az asztalt nektek terítettük, foglaljatok helyet...

GYŰRI VARGA GYÖRGY