Tolna Megyei Népújság, 1976. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-20 / 16. szám
Színházi esték ki nem számolta meg az éveket Több mint százéves a takaros külsejű kis váraljai parasztház, ahova három gyerek, öt unoka jár nagyobb ünnepeken haza. A két fiú diplomát szerzett. Egyik az apja, másik az édesanyja nagyobb örömére. Gépészmérnök lett az egyik, pedagógus a másik. Piroska az egészségügyet választotta, asz- ezisztensként dolgozik Pécsett. — Nekem volt álmom annak idején, mérnöki diplomát szerezni, de nem ment —, mondja Lendvai Konrád megszokott helyén ülve, az udvarra néző kis ablak munkaasztala előtt Javításra váró öreg rádió az asztalon és éppen készülőben egy Sokol rádióhoz használatos, de saját konstrukciójú akkumulátor. Éltévedtem volna? Dehogy! A jól fűtött előszobácskának ez a sarka nem rádiószerelőműhely, hanem afféle hobbi- szentély. Gazdája szerint hasznos elfoglaltság nélkül meg lehet őrülni. Azért boldog, amikor a család, rokonság, baráti kör rábízza a rádióit, ha azoknak orvoslásra van szükségük. Lendvai Konrádné nyugdíjas pedagógus, akit keresek, temetésre ment de nem kell kétszer biztatni a kellemesnek ígérkező várakozásra. Konrád bácsi sokat megélt ember, S azt se nagyon kérdezi, minek köszönheti a látogatást Mesél a faluról, aminek a szülötte, édesapjáról, Linde Komádról, akinek a neve ott olvasható Szekszárdon a 19-es mártírok emlékművén. Beszél aztán arról, hogy jegyző volt míg a kisgazdák nem B-listázták és arról is, hogy a felesége (éppen ezért jöttem) októberben kapta meg „A 25 éves tanácsi munkáért” kitüntetést Hát igen. Az élet néha különös karrier-regényeket ír. Lendvaiék sokat és sokfele hányódtak, mígnem elfoglalták a Linde-féle apai házat A feleség tanítani jött a kis meesekalji község iskolájába és nem sokkal ezután megválasztották tanácstagnak, úgymond azért, mert „mindig kimondja azt amit érez és gondol.” Az elcsapott Jegyző pedig igen hamar magára talált, mert szakmunkásvizsgát tett villanyszerelésből, később pedig a komlói Aknamélyítő Vállalat technikusa lett újbóli tanulás után, s végre, legalább részben, azt csinálhatta, amire mindig vágyott. Ritka ajándék olyan emberekkel találkozni, akik valami szerencsétlenségből súlyosabb sérülésiek nélkül felocsúdva újból magukra találnak és úgy teszik a dolgukat mintha nem történt volna semmi. Lendvaiék ilyen emberek. Köz- tiszteletben is ezért állnak, s gondolom, a tanító nénit is ezért választották meg újra, meg újra tanácstagnak a körzetében. — Én elégtételt kaptam — mondja derűs arccal a házigazda, — minden olyan pofonért, ami jobbról, vagy balról ért A gyerekek boldogulnak. Öt unokánk van. Kell ennél nagyobb öröm? Konrád bácsi 11 éve ment nyugdíjba, a tanító néni 9 évvel ezelőtt búcsúzott el az iskolától. Amíg tanított, az 1^0 lakosú községnek majd minden lakójával kapcsolatba került, kivel úgy, mint tanítvánnyal, kivel pedig tanácstagként Milyen lehetett a szép arcot keretező haj színe 25 évvel ezelőtt? A tanító néni ma galambősz, de valószínútlenül kék szemében most is az a ragyogás van, ami dombóvári prepa korában lehetett. Micsoda évek vannak pedig a háta, a hátuk mögött! — Tudja mit kívánjon nekünk? — kérdezi nevetve. — Ötös találatot a lottón. — Minek az a sok pénz? Mondja, hogy talán elmennének akkor innen. Budapestre. Nem, inkább Pécsre, mert egyre öregebben nehéz itt élni. Velük van a dédike is, nem azért, jól vannak, jó is itt ebben a csendben, nyugalomban, de csak a víz meghordása is gondot jelent. Kiskocsival, öthat kannával kell a kútra járni. Konrád bácsinak még a nagyanyja mesélte, hogy mindössze egyszer próbáltak az öreg diófa alatt kutat ásni. lementek vagy 14 ölre, de még mindig csak sárga agyagot találtak. Még ha kút lenne, villanymotorral... — Hát ha még olyan vasgyúró lennék, mint 1950-ben voltam! — sóhajtja Konrád bácsi. — Akkor még elnyút- tem volna a legerősebb fát is! Múlt és jelen váltogatják egymást a beszélgetésben. Szemben velem a tanító néni keze alól kikerült kalocsai mintás tányérok díszítik a falat — Nekem meg ez a hobbim, nem is hiszi, milyen hasznos. Győzni sem nagyon győzöm a festést. Most karácsonyra is sokat készítettem — ajándékul. A tevékeny élet titkai régóta izgatnak. Titkot érzek Lendvaiék derűs kiegyensúlyozottságában, melyben csak az a nemes nyugtalanság kapott helyet ami nem engedi az embert ölbe tett kézzel elüldögélni órákon, napokon át. Elkalandozunk a tárgytól és visszatérünk, mígnem megvilágosodik számomra, hogy a két idős ember külön-külön is egy emberként beszél, legyen szó bármiről. Ez lenne csak a boldogság titka? Konrád bácsi mindenesetre most szeretne, még élni, „amikor már jut idő a szemlélődésre is”. A tanító néni — aki elvágyódik innen, mert fél attól, hogy a múló évek tehetetlenné teszik őket , lelkendezve meséli, hogy kirándulóhely lesz Váraljából, s ettől azt remélik a lokálpatrióták, hogy fellendül a község élete. Konrád bácsi szerint megnyitják a bányát is, mivel „van itt még bőven szén...” Örülök és kicsit össze is szorul a szívem. Ha mégis arra szánják magukat egyszer, hogy ott hagyják az öreg házat, életük minden viharzás ellenére biztos fészkét, könnyes lesz a búcsúzás, utána pedig sírig tartó a visszavágyódás, mert nem egyszerűen csak éltek itt. Életük beleépült a falu életébe. Erről nem a tanító néni beszél, ő annál szerényebb. Erről az itt élő emberek beszélnek és az a kitüntetés, ami a szekrényben megbújva szám- lálatlan évek munkáját dicséri és köszöni.» LÁSZLÓ IBOLYA Egérfogó Sir Arthur, pontosabban Sir Arthur Conan Doyle minden irodalomtörténetnek megér néhány sort, s a jövendő vajon hány sorra fogja taksálni a napokban elhunyt Agatha Christie-t? A világsiker önmagában nem jelent feltétlenül értéket is, amiből persze semmiképp nem következik, hogy csak a sikertelen műjvek tarthatnak számot a maradan- dóságra. Agatha Christie esetében a siker nyilvánvaló, s tegyük mindjárt hozzá, nem is indokolatlan ez a siker. Agatha néni valamit tudott, ami manapság egyre ritkább erény: tudott mesélni, s arányérzéke se hagyta cserben soha, mindent úgy adagolt mindig, hogy sok se legyen, kevés se, pontosan annyi, amennyi a figyelem ébren tartásához kell. S ne tagadjuk meg tőle azt se, hogy volt ízlése, nem öli halomra hőseit, mindig tartózkodik a rikító szexuális erőszaktól, s mindig van benne logika. Mindebből azért mégsem következik, hogy Agatha Christie helye az irodalom első vonalában van, ízlése ettől az önteltségtől is visszatartotta. Csak szórakoztatni akart, vallotta, s ezt a tiszteletre méltóan szerény szándékot valóra is váltotta. Milliókat szórakoztatott, s nyilván fog is még, nagyon sokáig. Az Egérfogóról azt írják, hogy több mint húsz éve játsszák az egyik londoni színházban, — miért is ne? Az Egérfogó jó darab, a műfaj minden lehetősége benne van, s ha az alaphelyzet emlékeztet is a Tíz kicsi négerre, írjuk Agatha Christie javára, hogy nem ismétli önmagát, a meglepetés most sem marad el. Az első rész utáni szünetben lehet találgatni, hogy ki a gyilkos, úgyse találja ki senki! Mert a kérdés természetesen itt is az, hogy a ki a gyilkos, — nem mondjuk meg, aki ezután látja majd, törje a fejét Minden a logika törvényei szerint történik, s bármily meglepő is a végeredmény, csak ígv és ez történhet, a néző legfeljebb azon gondolkozik, hogyhogy nem jött rá. Természetesen mindez a szórakoztatáson belül történik, de ki emlegetné Shakespeare-* vagy Moliére-t Agatha Chris- tie-vel kapcsolatban. S bármiként is ítéljen majd az irodalomtörténet, kétségtelen, hogy Agatha Christie neve a maga műfajában fogalommá vált. Egyébként Babits is szerette a detektívtörténeteket, egy ilyen verset is írt, tehát még csak sznobságból sincs oka senkinek a pirulásra, ha Agatha Christie mellett szavaz. Hogyan is írta Szerb Antal? „A Sátán kutyája (Conga Doyle regényéről van szó) sut» specie aeternitatis sokkal többet ér, mint a lélektani regények túlnyomó többsége.” EZ bizony így is van. S tegyük hozzá: Agatha Christie sokkal leleményesebb, mint elődje. A kaposvári színház jő előadásban mutatta be az Egérfogót, Babarczy László rendezése meggyőző atmoszférát tudott teremtem, melyben biztosan mozogtak a színészek, Olsavszky Éva, Kun Vilmos, Pogány Judit, Szabó Kálmán, Velez Olivia, Basilides Barna, Pólyák Zoltán, Jeney István. Azt viszont mégis csak szóvá tesszük, hogy az ütött-kopott berendezés a legkevésbé sem sugallta az előkelő angol panziót, s legalábbis túlzás ilyen szegényes bútorokkal kapcsolatban valódi mahagónit emlegetni. CSÄNYI L. Archeológiái kutatások Bulgáriában folytatódnak az archeológiái kutatások a per- niki erőd körzetében. Ez az erőd védelmezte az országot a behatoló ellenséggel szemben, még mielőtt Bulgária a XI. század elején bizánci uralom alá került. Permik környékén a IV. századból származó trák épületmaradványokat tártak fel, most pedig folytatják a kutatásokat közvetlenül a trák épületmaradványok közelében, ahol a régészek az úgynevezett „római villát” vélik megtalálni. II Patai té ielúi'tása Szabadka közelében, nem messze a jugoszláv—magyar országhatártól terül el a 4,2 négyzetkilométer nagyságú Pa- licsi tó, az egykoron kedvel* kiránduló- és fürdőhely, a bácskaiak „kis Balatonja”. Ez a tó — az idők sodrában — elposványosodott, s ezért megtisztításra, rendezésre, felújításra szorult. Teljes négyévi szanálási munka után 1975. november derekán a tóba tiszta, friss víz kezdett csörgedezni: megkezdődött az új szennyvíztisztító _ telep bejáratása. A víztisztító telep szűrőberendezésein keresztül jut a csapadék és a szabadkai szennyvízcsatornák vize a tóba. A szennyvíztisztító telep 45 000 000 új dinár ráfordítással épült. Az új tisztítóberendezés bejáratása 1976. január derekáig tart, s csak azután kezdi meg teljes kapacitással működését. Ekkor a Palicsi tóba naponta 15 000 köbméter tiszta víz kerül. Ezáltal gyakorlatiîàg be Is fejeződik a Palicsi tó, szanálásának legfontosabb része. A tófenékről az elmúlt két évben körülbelül kétmillió köbméter szennyezett iszapot emeltek ki. Az előirányzat szerint a Palicsi tó teljes fel töltése 1911. tavaszán befejeződik. Emberek, országok, történetek Brankó madara Elhatároztuk, hogy Splitbe megyünk. Két hét a tengeren — valósággal újjászületünk. Kiváltót, tűk a pénzt, az útlevelet és elindultunk. — És szállást rendelte- tek? — kérdezték ismerőseink. — Nem. Majd lesz ott szállás, — És ha nem lesz1 Egész Splitig kisért • kérdés. Tényleg, mi lesz, ha nem kapunk szállást? — Lesz szállást — nyugtatgattam a feleségem. — Figyeld meg, ahogy kiszállunk a vonatból, rögtön lesz szállásunk is, — Na, erre én kíváncsi vagyok. En is kiváncsi voltam rá, de nem vallottam be, hogy talán én vagyok közülük * legkívánctibh Végre Splitbe. ■nipirfriTtflwft Ahogy le száUunk a wo» •ötről, zmbergy&tü körül bennünket. Szobát ajánlottak. Én csak azt kérdeztem: mennyiért? A válaszok alapján válogattam. Végül megegyeztem egy alacsony, szőke férfival, aki a legkedvezőbb ajánló, tot tette, A szőke férfi megfogta az egyik bőröndöt és intett, hogy menjünk utána. Elindultunk. A hoppon maradt szoba• tulajdonosok utánunk kiabáltak: — Majd meglátják, hogy hová mennek? Jöjjenek inkább hozzánk.„ —• és efféléket kiabáltak. Kezdtem kényelmetle. nül érezni magam. Útközben többször is megkérdeztem magamtól: hová megyünk? Azt sem tudjuk erről az emberről, aki itt cipeli a bőröndöt, hogy ki fia-borja, csak megyünk utána-. Az épülő é* már kész magas házak között meg. álltunk egy földszintes kis ház előtt. A szőke ember betessékelt bennünket. A bejáratot szőlőlugas árnyékolta. a betonfedelű pince tetején egy asszony és egy kisgyerek ült. A lugason kalitka függött. Benne ugrált egy papagáj. A házigazda bemutatta őket: — Ez Brankó, a fiam, ez meg a feleségem. Tizenkét napig éltünk egy fedél alatt. Háziasszonyunk megtanított bennünket kávé- zaccból jósolni, Brankó velünk járt a strandra, a házigazdáról pedig megtudtuk: munkás a spliti hajógyárban. Jól éreztük magunkat. Egy reggel sírásra ébredtünk. Brankó sirt. A szülei vigasztalták, de ő szívet szaggatóau zokogott. Gyorsan magamra Kap. tűm a ruhát, hogy megnézzem, mi történt? A fal mellett, a földön állt a kalitka. Mellette az apa, anya és a síró Brankó. A kalitkában nem ugrált a papagáj. Csak a papagáj feje volt a bezárt kalitkában. A többi része hiányzott. — Az éjjel megette a macska! Az a rohadt, ni! — mutatott az ereszcsatornán békésen üldögélő, mosakodó macskárai Néztem a síró Brahkót, a mosakodó macskát és az élettelen papagájfejet. Csodáltam a macska ügyességé t, Sajnáltam a papagájt. Őszinte részvétet éreztem Brankó iránt. A macskára sehogy sem tudtam haragudni, hisz ősi ösztönének engedve re. mek munkát végzett. Egy zárt kalitkából kienni egy madarat úgy, hogy annak a feje bent maradjon —■ ehhez ügyesség keli. Macskaügyesség. A macska az ereszen ülve mosakodott, és időnként le-letekintett. Szeméből nem olvastam ki bűntudatot. Sőt, mintha büszke lett volna a tettére. SZALA1 JANOS
