Tolna Megyei Népújság, 1975. december (25. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-31 / 305. szám
•MiítniHiimmiiiiiiiiimimmiiiijiiiiiiitiiiiiiiiiiiii DECEMBER 31 SZERDA Szilveszter A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.01 órakor A Hold kél 6.09 — nyugszik 15.15 órakor Százhúsz évvel ezelőtt, 1855. december 31-én született — és 57 éves korában, 1912-ben halt meg — Giovanni Pascoli olasz költő, kritikus, irodalomtudós. Lírájának jellemzője, hogy mindig, még fájdalmában is érzi az igazság, a szépség, a szeretet szükségességét. Azt vallja: a természet kegyes az iránt az ember iránt, aki képes gyermekké válni. Már említett első verseskötetében (Myricae) valóban mint gyermek szemléli a természetet és a halottaival folytatott gyönyörű párbeszédekben fejezi ki érzéseit. Népszerűek voltak hazafias költeményei is. Irodalomtörténeti munkásságában különösen Dante-magyarázatai bizonyultak jelentőseknek, maradandóknak. Válogatott verseinek kötete magyarul is megjelent. f TEGNAP Decsen befejeződött a szekszárdi járási úttörők négynapos tanfolyama. Az úttörő- vezetők téli táborában csapatvezetők, úttörőtitkárok és nótafáik vettek részt. * VASS GYÖRGY IMRE paksi lakosnak, a képzőművészeti stúdió tagjának faszobrai láthatóik a Babits Mihály művelődési központban. A nagyméret^, háromdimenziós szobrok ' állandó helye lett a megyei művelődési központ, ahonnan csak országos kiállításra szállítják el őket. , A tél, a disznóvá- [ gások évszaka. Még , mindig sok a megyé- i ben a szakszerűdé- J nüi megépített füs- i tölő. Évente 8—10 J tűzről szereznek tu- i domást a hatóságok, J de a majdnem bal- | eset, az idejében el- i oltott tűz, ennél biz- J. tosan sokkal több. A i kár összege általában j nem haladja meg i az ötezer forintot, de [ ha figyelembe vesz- , szűk, hogy a sertés < felnevelésére leg- i alább fél évi munkát | fordított a tulajdo- | nos, az érték sokkal J nagyobb. [ 8 Párás, ködös iü Várható időjárás ma estig: borult, párás, reggel sokfelé, napközben kevesebb helyen ködös idő, elszórtan köd- szitálás, ónos szi tálas. Gyenge, napközben mérsékelt délnyugati, nyugati szél. Várható u legmagasabb nappali hőmérséklet 0. plusz 4 q fok között. x O SZEKSZARD belterületén a kijelölt gyalogátkelőhelyen Bayer János 24 éves raktáros, nagydorogi lakos személygépkocsival elgázolta Nagy János 67 éves nyugdíjas, helyi lakost, aki olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt Eljárás indult a személy- gépkocsi vezetője ellen. + MAGYAR fotósok sikere. Két magyar fotó- rirtorter is értékes díjat nyert a Pravda 1975. évi nemzetközi fotóversenyén. Bara István, a Magyar Távirati Iroda fotóriportere „Magyar- ország szocializmust épit” című sorozatával a fotópályázat második diját nyerte él. Bemkő Imre (ugyancsak MTI) pedig különdíjat kapott „A Szovjetunió baráti szemmel” kategóriában. — ÚJ TOtTÖALLOMAST helyére« üzembe kedden az AFOR ez M7-es autópályán, Velencénél. A 45. kilométernél létesített iker benz i nk útnak most csati a jobb pálya felélt oldallá nyílt meg. A 10 kétoszlopos töltőállomás a kamionokot Is kiszolgálja, tavasztól ászig pedig ánldszolgálá autómosó Is működik az AFOR-áifomáson. — A SPORTFOGADÁSI ás Lottáigczgatóság felhívja a lottózók figyelmét, hogy a lottó- szelvényeket úgy adják postára, hogy azok csütörtök délig valamelyik kiértékelő helyre beérkezzenek, mivel a totó-lattá kirendeltségek csütörtökön egész nap zárva lesznek. A fogadók helyileg tájékozódjanak a szelvényárusító bizományosoktól, a totó-lottó kirendeltségeidben a szolvén/bedobást batáridőkről. Mit ígér a művelődési központ? Újra a veszprémi színház — Golden Gate és Kocsis Zottán- hangverseny — Animációs kiállítás 1976. első félévének terveiről érdeklődtünk dr. Vadas Ferenc igazgatónál, a megyei művelődési központban. ELSŐKÉNT a színházi műsorról számolt be. A nagyközönség kívánságának eleget téve. ismét játszanak majd a bérleti előadások között is operetteket. Igyekeztek változatos, vonzó programot össze, állítani, hogy a közönség újult érdeklődéssel látogassa az előadásokat. Érdekesség, hogy a kaposvári társulat ebben a félévben nem látogat el Szekszárd- ra. ellenben ismét láthatjuk a veszprémieket. A legtöbbször a Pécsi Nemzeti Színház mutatkozik be Szekszár- don, a következő darabokkal: Camus: Caligula, Weber: Bűvös va. dász, Katona—Illyés: Bánk bán, Páskándi: Szeretők a hullámhrf.z- szon, Strauss: Karnevál Rómában, Tamási Áron: ősvígasztalás. Mint a felsorolásból js kitűnik, a pécsiek műsora között jó néhány számít csemegének. A KECSKEMÉTIEK vendégjátékai: Beaumarchais: Figaró házassága, Solohov—Ruszt: Csendes Don, Csíky: Nagymama. A Szegedi Nemzeti Színház ezúttal csak egy darabot, Kálmán Imre Marica grófnőjét játssza. A veszprémi társulat bemutatói: Kertész Ákos: Névnap és Molie- re: Tartuffe. A könnyűzene kedvelőinek szánt meglepetés a Golden Gate — ismert amerikai spirituáléegyüttes — február húszadikai vendég- szereplése. A komoly zene barátainak kedvére tovább, ra is megrendezik a filharmóniai bérleti hangversenyeket. Január 26-án Husek Rezső zongoraestjére kerül sor. február 9-én Katherina Erchenbach (ének) és Jürgen Schröder (zongora) koncertje lesz. Március elsején a pécsi filhaimónikus zenekar, március 16-án Takako Nishikaki hegedűművész szerepel. A bérleti műsor egyik szenzációja kétségkívül Kocsis Zoltán zenekari zongoraestje lesz, május 3-án. 1976. első félévében is több kiállítás lesz a megyei művelődési központban. Bemutatja el. múlt évi legjobb képeit a megyei fotóklub és fotószakkör. Kiállítanak a pedagógus képzőművészek. Láthatjuk az országos fotóművészeti kiállítás anyagát, amely vándorkiállítás jellegű bemutató KÜLÖNLEGESSÉG a pécsi Ixilon filmstúdió animációs kiállítása, és Frasztné, Barna Márta kékfestő bemutatkozása. Ebben a félévben láthatjuk még Vigovszki István fotókiállítását is. llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHIIIIIIIIIHIIIIIIIII Január Hői esedékes a kötelező gépjármű-felelősségi biztosítás díja — A kötelező gépjárműfelelősségi biztosítás díját — amely 1976-ban is változatlan — január l-től kell befizetni. A -személygépkocsik kötelező biztosításának 4G0 forintos díja két egyenlő részletben, januárban és júliusban fizethető ki; a motorkerékpárok évi 10Q Szeretettel A szekszárdi postán két ember áll az egyik ablaknál. — Kérek négy újévi üdvözlőlapot. — Mire kell négy? — kérdi a mellette álló, aki láthatóan jó ismerőse. — Kaptam ötszáz forintot a vállalattól. — Miért? — Nem tudom. — Nem írtak semmit, csak úgy elküldték a pénzt? — De. Azt írták a feladóvevény hátuljára: „Szeretettel". Csak ennyi volt rajta és aláírás. Nekem ez is nagy öröm. Gondoltak rám. Nem felejtettek el, pedig már rég nyugdíjas vagyok... — Nekik lesz az üdvözlőlap? — Nekik. Lássák, hogy én sem feledkeztem meg róluk! (Sz.) ttlIIIIIIIIIIIIIIIIUIIHIHIIIII! Uorgászeogedély Uj horgászengedélyt válthatnak a horgászok minden kedden Szék- szárdon, a Babits Mihály művelődési központban. Egyben kérik a horgászigazolvány - tulajdonosokat, hogy az 1975. évi fogási naplót az új engedély váltása« kor adják le. forintos biztosítási díja januárban egy összegben esedékes. Az Állami Biztosító a nyilvántartás, adatfeldolgozás folyamatban lévő gépesítése miatt nem tudta előre kiküldeni a díi befizetésére szolgáló postai utalványt, azt január első felében kapják meg a jármű- tulajdonosok. Azok, akik esetleg nem kapják meg januárban az utalványt, a lakóhelyük szerint illetékes AB-igazgatóságnál vagy fióknál átvehetik, s ilyen esetben február 29-ig fizethetik be késedelmi kamat nélkül az összeget. Olvastam Birtoklevél Tűnődöm, mert von tűnőd ni való azon a számvetésen, amit a Tolna megyei Tanács mező-, élelmiszer- és vízgazdálkodási bizottsága készített el december 29-i ülésén, amit együtt tartott a Tolna megyei Természetvédelmi Bizottsággal. Tulajdonképpen már évek óta a birtokosi büszkeség támad bennem minden olyan hírtől, mely a természetvédelmi területek gyarapodását, pihenő- és parkerdők, erdei tornapólyák elkészültéről beszél. A velem egykorúok és a nálunk idősebbek emlékezhetnek még azokra az Időkre, amikor hiába voltak erdeiek az égbolt szabadságot jelképező sátra alatt, tilos volt akárkinek járni az erdőt, mert az a kiváltságosoké volt. Gyerekkorom számos fekete emléke között kettő is szerepel, ami fájó és mindkettő örök és közös szerelmünkkel, az erdővel kapcsolatos. Persze, hogy elkalandoztam én is pajtásaimmal a mezőhegyes! állami birtok sok vadas — majorunkhoz legközelebb eső erdejébe, jóllehet, tilos volt. Cudar fenekelés volt minden csakazértis elkalandozás vége, bár egyikünk sem értette, mi kárt tehet néhány madarakkal feleselő kedvű, csak játszani akaró gyerek az erdőben. Azt sem értettük, hogy amikor o kisvasút vilógvégi mesz- szeségeket sejtető sínpárján a kormányzói külön- vonat pöfögött végig úgynevezett vadászatok alkalmából, miért tilos kint tartózkodni és miért figyelik még azt is a kakas tolla sok, hogy lebbea-e valamelyik olcsó függöny a cseléd lakások ablakán. Ma már rég tudom mi volt az ott és okkor. Ezért szeretem, ba lehet még jobban, a föl- szobadultsóg jó ízeit dúsan kínáló termeszét kincseit, erdőinket, melyeket elláthattunk lóm a jóléti előnévvel. Több ez, mint név. Birtoklevél. Holnap nuq árától érvénybe lép a. új KRESZ! Told« megfcbert több ezer gépjórművzető tett az elmúlt heteken sikeres önkéntes és kötelező vizsgát, töltött ; tesztlapot, orról megfőzve a tanfolyamok vez/őit, a járművezetők saját magú* 'kát, hogy ismerik, illetve mennyire ismerik ,z új közlekedési szabályon*. A tapasztó latok azt bizmyit- ják, hogy akik részt vételt valamelyik tanfolyamon a gyakorlatban már janiét elseje előtt a Ikalmazták q tanultakat, többek között bekötötték magukat a ka. csiba, a csomagtartóin tették az elakadásjelzőt, a vontatókötelet, a tartalék- izzó készletet; a párhuzamos közlekedésre kijelölt úttesten nem szialomozoit, az elsőbbségadást új mó-‘ dón alkalmazta, udvarias volt a többi járművezetőd vei szemben, és elsőbbsé-' get adott a gyalogosoknak, ahol ez elvárható. Az új KRESZ előírás aj alkalmazkodnak a felgyorsult, és megnövekedett forgalomhoz, a sok jármi miatt zsúfolt városi közlekedéshez. Mindegyik paragrafus azt célozza, hogy biztonságosabban közlekedjünk, hogy kevesebb embert érjen baleset. Az ú] KRESZ minded pontja sajnálatos mádon nem január elsejétől lesj érvényben, hiszen biztonsági övét például nem lehet loapni, vagy nagy utánjárás, szerencse, protekció útján vásárolhatunk. Baj ez, nagy nehézség, hiszen emiatt etnézőnek kell lenni a rendőrségnek, még másfél évig, s óhatatlanul is előfordul, hogy más KRESZ-módosításokkal kapcsolatban is, — akit szabálytalanságon érnek — a türelmi időre hivatkoznak. Mondani sem kell. hogy nem lehet türelmi időt adni ónnak, akt az elsőbbséget jelző táblát figyelmen kívül hagyja, aki rossz látási viszonyok között helyzetjelző lámpával közlekedik, nem pedig tompított fénnyel. (Fényes nappal is lehet közlekedni tompított, azaz rövid fénnyel.) A Közlekedésbiztonsági Tanács január első napjaiban szoroson együttműködik majd a közlekedésrendészeti szervekkel. Az első napokban ellenőrzésből, segítésből jobban lesz majd részünk a közutakon, mint eleddig volt. Érthető, hiszen az új szabályt még nem mindenki ismeri, s az a célja a KBT-nek, a közlekedési hatóságnak, hogy a szabályt betartassa, további tanfolyamokon pedig, akik még nem ismerik, azokkal megismertesse. Holnap, nulla órától érvénybe lép az új KRESZ! Tartsuk meg szabályait, vigyázzunk egymás testi épségére. Vigyázzunk a füstölőkkel!