Tolna Megyei Népújság, 1975. december (25. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-21 / 299. szám
Herceg János: iMS@g^ ca foeajo A gépész keze fejével széttöröHe szája fölött o bajuszát, aztán odaszátt csendesen a fűtőnek: — Vigyázz a tűzre! Nem volt ebben semmi különös, napjában többször is kiment a kazánházból néhány percre, s a hajó éppúgy úszott a vizen, a kapitány fönn áWt a parancsnoki hídon, a kormányosok a fülkéjükben, nem volt semmi hiba. Most azonban nem a konyhába nézett be a gépész, ahol mindig volt egy falat hús, ha megéhezett, s egy korty konyáik, ha megkívánta. Most nem maradt lenn a hajófenékben, felment a napsütötte fedélzetre, mint a nász utasok vagy az unatkozó angolok a luxushajókon. Most a korlátra támaszkodott, rrtintha nem Is géoész lett volna, akinek a helye lenn van a mélyben, s csaik nézte a tengert, a hegyeket, amint szürke sziklákkal és apró, korszti erdőkkel a partot szegélyezték, míg a sirályok oly élesen röppentek fel, s oly váratlanul csaptak le azután, mint egy halk sikoly. A kapitány letette távcsövét, és a korlát felé fordult. „Mit akar ez a génész?" — kérdezte magában. Még nem kiáltott le neki, csak nézte döbbenten, mint aki vakarni rettenetes dologtól fél. Mintha azt várta volna, hogy a hullámok közé vesse magát a gépész, mint aki egyszerre megunta az életét. A géoész azonban csak átlt mozdulatlanul és szemmel láthatóan el réved ve, csak állt a kék ingében, melynek szakadt volt az egvik ujja, áilt karmos arccal, ahogy oldaliról szemmel- tortotta a kapitány, s gvér hajába szelíden kapott bele oz enyhe szél. Az este együtt pókereztek, semmi baja se vök. Megitta a szokásos adag rumot, aztán elment aludni. Talán odahaza nincs valami rendben nála) Van egy lánya, s a lányának egy udvarlója, akiről a gépész hallani sem akart. Ezen búsulna most? Emiatt lett neki egyszerre szűk a gépház? Mert alapjában véve jókedé- lyű fickó volt, nem csinált semmiből különös gondot mogának, hat mi ne éve élt a tengeren, úgy hogy csak a téli hónapokban került haza egy kis időre. Esténként pókerezett, nanoal a gépházban állt, mert éjszakára a fiatalabb gépész váltotta fel, harminc év alatt nem volt vele semmi baj. A z éles napsütésben most valahogy egészen furcsán festvtt óbban a kék gépésringben a korlátnál állva. A kapitány csodálkozva vette észre, hogy a tarkója kopasz. Csodálatos! Naponta együtt vannak, s 5 ezt nem látta eddig, és milyen görnyedt és öreaes, ahoqy megereszkedett izmokkal áll! Ó ez korántsem az a hangos és magabiztos ember, akinek eddig ismerte, hosszú esztendők óta tartó közös szolgálatuk alatt. — Te, —- fordult a fiatal segédtiszthez —. állj csak a helvemre, lemegyek kicsit a fedélzetre — S a fiú fütyü- részve nézett utána, hogy mi ütött az öregbe, a kapitányba, mit akar a fedélzeten? Talán a matrózok munkáját megy ellenőrizni ilyen szokatlan időben. Lábujjhegyen osont a kapitány, mint a tolvaj. Lélegzete elszorult, homlokán verejték gyöngyözött. Csak akkor nyugodott meg egy kicsi', amikor észrevétlenül a gépész háta mögé ért — Mit nézel, pajtás, ezen az unalmas vízen? — szólalt meg csendesen, s szelíden megfogta a kórját — Én látni se szeretem I A gépész nem fordult hátra és nem felelt mindjárt. A kapitány is szótlanul állt, elengedte a karját és arra gondolt, hogy mégis odohnza történhetett valami, amiért ennyire búsuiásnok adta a fejét a gépész. A lányával, a feleségével... Vagy talán rosz- szullét fogta el hirtelen? Szédült volna odalenn a zakatoló gépek között, S ezért jött a fedélzetre? — Érdekes — szálait meg akkor a gépész, és megfordult, s furcsán mosolygott —, az oki fiák már elvirágzottak, a pineák pedig egészen megszürkültek ebben a nyárban! A kapitány nem felelt. Mit is mondhatott volna erre, hiszen nemcsak a tengertől, a tájtól is meecsömödött, ha a portok közelében jártok. Igen; gondolta aztán, forró nyár volt az idén, s a nagy meleget a fák se bírják, nemcsak az emberi — De a sirályok azért fárad ha tat Ion ok — tűnődött tovább egvügyüen a géoész, mint akinek újdonság a tenger. Vagy csak úgy, mint cki nagyon régen látta. — Könyörtelenül csapnak le a kis halakraI Ök nem változtak! Ilyenek voltak altkor is, amikor hajóra kerültem! Harminc éve lesz az idéni — Nem baj! — nevetett kényszeredetten a kapitány és a hangja renedt volt. — De azért elnyerem tőled estére az üveg bort, nyugodt lehetsz I Azzal el is indult, lassú léptekkel, látszólag egykedvűen, fel a parancsnoki hidra. Attól félt, hogy a gépész visszafordul, s ő nem bírta volna elviselni most a tekintetét. D e az csak állt egy ideig még, nézte a szép. ragadozó madarakat, a fehéren izzó sziklákat, az ezüstös fákat, s aztán mosolygósán és csendesen visszaballagott a hajófenékre. Odafenn pedig közömbösen nyújtotta át a látcsövet a fiatal segédtiszt a kapitánynak. De az előbb a zsebkendőjét húzta elő, megtörölte a szemét. s csak akkor nézett messze-messze a végtelen vizen. Filmjegyzet A „Karcsik” kalandjai NÉPSZERŰ FILM a műsoron, hosszú sor áll a mo. Z\ pénztára előtt. A Charlot-k kalandjai állítólag már máskor is megkacagtatták a nézőket, ezúttal a négytagú énekes együttes főszereplésével a Charlot-k be. járják Spanyolországot című színes, zenés francia filmvígjátékot vetítik. A magam véleményét illetően semmi bizonytalanság sincs bennem: nagyon rossz filmnek tartom. Azt nem tudom eldönteni, hogy a közönség nagyobb felének miért tetszik? A sovány eseményvázlatot — négy barát túristaútra indul Spanyolországba, egy rozoga autóbuszon, de mivel a lefoglalt szállodának megszökött az igazgatója, és pénzük sincs, kénytele. nek végigcsavarogni a tengerpartot — gyenge énekszámokkal és régen elkoptatott börleszk-ötletekkel díszítik, ilyen közhelyszerű, elnyűtt ötlet viszont tucatnyi akad a filmben. Csak találomra néhány: megbokrosodott öntözőcső. hurinak öltözött férfiak, csak a célba nem találó puska, tortadobálds, tésztának felszeletelt sodrófa (amit végül annak kell meg. enni, aki felkínálja), ugráló tojásos serpenyő,.. Mivel a helyszín Spanyolország, természetesen nem maradhat ki az események közül egy helybeli esküvő, ahol a lányok kacérak — mert milyenek is lehetnének — és ahol a féltékeny spanyol férfiak — mert milyenek is lehetnének — majd megölik a hősöket. Természetesen hosszú jelenetet forgatnak az arénában is, ahol a Charlot-k botcsinálta torreádorokként hódítják meg a nézőközönséget. A RENGETEG, kinnal-keservvel összehordott ötlet, a szép természeti környezettel tálalva sem válik el- fogadhatóbbá. Annál is inkább, mert a spanyol tengerpart látványosságai közül legtöbbet a luxusszállodák, luxusstrandok, luxusjachtok, luxusvillák és luxushölgyek világában kalandoznak a jókedélyű hősök. Kívülállásukat — hiszen Párizsban nagyon is egyszerű, kispénzű emberek ők — r»i sem jelzi, hacsak az nem, hogy állandóan törekszenek „befelé", legalább egy kicsit megmártózni az édes luxusban. Szabad-e ilyen komolyan venni egy filmet, amely nem is vállal többet, mint amit műfaji meghatározásként közölnek róla: zenés filmvígjáték? Szibad-e, kell-e az események hátterét keresni, és érdemes-e rossz néven venni a kuszaságokat? Lehet, hogy mind. erre a józan válasz: nem. Dehát az ember kíváncsi, és érdekli a dolgok hogyanja is. Még akkor is, amikor „csak” szórakoztató filmet vetítenek. (Amelyről tévedés azt hinni, hogy nem lehet színvonalas.) MELLESLEG JEGYZEM MEG, hogy az egész játékfilm alatt egyetlen egyszer villant elő a „luxusra vett" máz alól valami, ami őszintén, nem „á la spanyolosán” spanyol volt. A négy Chariot egy utcai szendvicsárus előtt tréfálkozik miközben feltűnik a kép sarkában egy csapát kisgyerek. Elég ágról, szakadtak, és nem 0 filmbe illően komolyak. A nagyhalom szendvicset bámulják. —virág— ÚJ KÖNYV K Darvas: Évezredek hangszerei. Ék S.: Plakátművészete. Graphics Hungarica: a II. Mai magyar grafika. Magyar Anju Legendá. rium. Raths: Az állatok télj álma Zsebkönyvek. Szász: Kisanna Erdőországban. Technikai érdekességek a világ minden tájáról 75'4. Weisinger: Akvarisztika. I destova negyedszázada írta Illyés Gyula: „A vendég, és szabadságszerotő, a lovagias és deli helyett Nyugaton ma a magyar név: nagyotmondó és hatalmaskodó, kérkedő és műveletlen népegyveleget Idéz.” Cikkének összegzése tulajdonképpen írásának címe is: „Hírünk a Világban riasztó,„ Azóta — mint mondani szokás — sok víz lefolyt a Dunán. Egy világ választ el bennünket a 30-as, 40-es évek pöffetegségeitől. Immár csakugyan nem „ecv kicsit parádésan, egv kicsit kérkedőn” állunk ki a világ tekintete elé. Korántsem csak Rukjczíí, Kossuthot emlegetjük, hanem inkább köznapjainkba, igyekszünk beavatni a határainkon kíVül élőt. Lehetőleg tárgyilagosan, kérkedéstől, rózsaszínű. Bégektől mentesen. Önmagunk józan megítélése nem ritkán mégsem találkozik hasonló tárgyilagossággal. A hazánkba látogató idegen naív ricsodá’kozása ép. pen úgy tanúskodik erről, mint a külföldet járó magyart körülfogó ki- váncsiskodás olykor meglepő tájékozatlansága. Mindez persze, érthető. Hiszen mi is csak az utóbbi években döbbentünk rá mulasztásainkra. Erről a többi között a következő adatok tanúskodnak: még 19G2-ben sem érte el a határainkon kívülre szállított könyvek értéke a hazai forgalom 1 százalékát. Ám három évvel később a 778 millió forintos évi forgalom 7 százaléka már a külföldre jutott kötetekből származott. Egy év múlva újabb 1,5 százalékos forgalomnövekedés történt, s a 70-es évektől kezdve a magyar könyvekre költött pénz minden 100 forintjából mintegy 10- 12 a határainkon kívüli olvasó kezébe kerülő kötetek ára. önelégültségre ugyan semmi okunk, de az tagadhatatlan, hogy az idézett adatok jól érzékeltetik szellemi horizontunk fokozatos kiszélesedését. Tava’v például már csaknem 700 kötet, több mint 2,5 millió angol, fancia, német, orosz nyeivu pé.uaaya hagyta el nyomdáinkat; ezek a könyvek az előbbieknél javarészt jóval hosszabb utat tesznek meg, hírt adva rólunk azokon a távoli földrészeken is, ahol mostanáig azt sem igen tudták, hoizv a vi'ágon vasvunk. H iba volna azonban a könyvek hatását túlbecsülni. Rajtuk kívül is vannak szép számmal szellemi követeink a nagyvilágban. Szinte lehetetlen megállapítani, közülük, melyek hatása a legszámottevőbb, De annyi bizonyos: aki némileg alaposabban akar tájékozódni felőlünk, nem nélkülözheti az olvasnivalót. Másrészt az ízléses, jó köyv föl is kelti az érdeklődést irántunk. Erről tanúskodik a többi között az ősszel Belgrádban rendezett nemzetközi könyvkiállítás sajtóvisszhangja: „Magyarország kicsinységét megcáfoló könyvnagyhatalom — írta a jugoszláv fővárosban látottak alapján a nyugatnémet Frankfurter Allgemeine Zeitung. — Nagy kár, hogy ezt időnkint újra és újra föl kell fedeznünk. Magyar könyvekkel ugyanis csak nemzetközi könyvbemutatókon lehet találkozni. Pedig jó volna máskor is.. C sakugyan jó. Ámbár ez sem kizárólag rajtunk múlik. Éppen Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja mondta el a párizsi Le Monde- ban nemrég megjelent nyilatkozatában: „Nekem például különösen szívügyem volna, ha híven mutatnák be Franciaországban a magyar kultúrát. 1974-ben Magyarországon 71 francia művet adtunk ki. Franciaországban pedig csak három magyar könyv jelent meg.” S tegyük tüstént hozzá: jónéhány más országban is hasonló a helyzet. Hogyan lehetne változtatni rajta? Szinte közhelyszámba illő módon: hatásosabb propagandával, sokrétűbb tájékoztatással, átgondoltabb kereskedelempolitikával. Egyebek között jobban ki kellene használni azt a lehetőséget, amelyet a „második” Magyarország megtestesít. A határainkon kívül, szétszóródva a világban hozzávetőlegesen tízmillió magyar él. Minden bizonnyal túlnyomó részüket mindmáig rokon- szenv fűzi az óhazához, s csak az elenyésző kisebbség nem hajlandó megbékélni szocialista rendünkkel. A többség azonban kapva kap a többi között azokon a könyveken, amelyeket címükre ezekben a napokban-hetekben indít útnak a posta. V ajon ésszerűen választották-e ki a nékik szánt köteteket az ajándékozó rokonok-ismerő- sök? Fölhívja-e valaki a figyelmüket rá: történelmünk fordulópontjainak — például a honfoglalásnak. Mohácsnak — újszerű értékeléséről szóló műveink mennyit segíthetnek a külföldön élő magyarok világ- szemléletének, magyarságtudatának formálásában? Ezekre a kérdésekre nemigen tudunk válaszolni. De már az sem haszontalan, ha eszünkbe villannak, amikor szellemi követeinket útjukra bocsátjuk. VESZPRÉMI MIKLÓS Szellemi követeink
