Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-13 / 266. szám
Az úttörővezetők Yl. országos konferenciája után Több mint egymillió kisdobos, úttörő és úttörővezető képviseletében r Ä KISZ Központi Bizottság IB 1974. október 31-én határozatot hozott az úttörővezetők VI. országos konferenciájának megrendezésére. A működési szabályzatban megfogalmazott elveknek megfelelően ez év május—júniusában megyénk valamennyi úttörőcsapatánál megtartották a csapatszintű úttörővezetői értekezleteket. Augusztus 16 és szeptember 10 között pedig járási, városi konferenciákat. A Tolna megyei úttörővezetői konferencia 1975. október 2-án került megrendezésre. Dunaújvárosban rendezték meg október 22—25 között az úttörővezetők VI. országos konferenciáját. Tolna megyéből az országos konferencián 8 küldött, 2 országos tanácstag és 3 meghívott vendég vett részt. Tolna megye megbízott úttörőelnöke Kozma Erzsébet, küldöttként vett részt a konferencián. Vele beszélgettünk a konferencia után. — Melyek voltak a konferencia legfontosabb, a jövő I munkáját meghatározó ta- 1 pasztalatai? — A csapatvezetőségek, úttörőelnökségek, a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa, az elmúlt két évben megjelent dokumentumok — kiemelten az MSZMP Központi Bizottság Titkársága 1974. április 1-i határozata — szellemében értékeltük a végzett munkát. A beszámolókban, hozzászólásokban megfogalmazódott, hogy a Magyar Úttörők Szövetsége kedvezőbb társadalmi és politikai légkörben végzi fnunkáját, A konferenciák megállapítok.' Iák, hogy az elmúlt kétévi munkánkat átfogó „Nem térkép e táj” úttörőexpedíció és ez ehhez kapcsolódó versenyek, szemlék pályázatok hozzájárultak a kisdobosok és úttörők eszmei, politikai, világnézeti, erkölcsi neveléséhez. — Mi jellemezte a konferencia munkáját? —- Nagyon reális, kritikus szemléletű értékelése az elért eredményeknek. A fő hangsúly azon volt, leszűrve a tapasztalatokat, hogyan lépjünk előre. Megállapítottuk, hogy erősödtek az úttörőcsapatok kapcsolatai az üzemekkel, termelőszövetkezetekkel, a tanácsokkal, a társadalmi és politikai tömegszervezetekkel. Jelentős anyagi támogatással járultak hozzá az iskolák és úttörőcsapatok tárgyi feltételeinek javításához. Az elkövetkezendő időszakra a kapcsolatok még hatékonyabbá, még erősebbé tételét tűztük ki célul. A különböző szintű konferenciák részletesen foglalkoztak a KISZ-irányítás, a KISZ —úttörő testvérkapcsolatok jelenlegi helyzetével, s javaslatokat tettek a további eredményes együttműködésre. Megfogalmazódott, hogy a KISZ KB 1974. április 17—18-i és az 1975. január 9-i határozatai után élőbbé, tartalmasabbá váltak a KISZ—úttörő testvérkapcsolatok, emelkedett az ifjúvezetők száma megyénkben is. Az V. országos úttörőparlament munka- csoportja beszámolt a (megválasztása) 1974 november óta végzett. munkájáról és tolmácsolta a konferenciának az úttörők kéréseit. — Kik vettek még részt az úttörővezetőkön kívül a konferencián? — A különböző szintű konferenciákon részt vettek a párt-, KISZ- és állami szervek, tömegszervezetek, a szülői munkaközösségek, és az üzemek képviselői, segítő szándékukról biztosították a konferencia résztvevőit, kifejtették vélemé. nyűket az egyes kérdésekben. _ — Milyen Tolna megyei hozzászólások voltak?. i Stukszáidon, a IV. sz. általános iskolában korszerű nyelvi laboratóriumban OTPS* nyelvet a pajtások* . tanulják sg Fiatal város, fiatalok városa Két — egymástól különálló^ 5 mégis egybekapcsolható — gondolat. Fiatal, mert Dombóvár csak 5 éve lépett városaink sorába, s fiatalok városa, mert a gyarapodó település egyik jellemzője az ifjak számarányának növekedése. A lehetőségek és az igények közti híd: a tett. A cselekvés az, ami a cím kettőségét is egy fogálommá tágíthatja. A megvalósítás módja tehát nem új. Ilyen, vagy efféle meggondolások alapján is tervezhette a KISZ városi bizottsága azokat a feladatokat az új ötéves tervében, melyek a korábbiakban is napirenden voltak, értelmüket éppen folyamatosságuk adta meg Évek óta KISZ-esek segítik 6 fenyv'esalsói ifjúsági tábor működését, korszerűsítik és fejlesztik a játszótereket, bővítik az ifjúsági sporttelepet, klubokat hoznak létre. Társadalmi összefogással, résztvállalással ifjúságpolitikai célokért! Uttörőház, úttörővasút és nyári napközi otthon kivitelezésében vállalhatnak munkát, s feladat lesz a KISZ—Komszomol barátsági park, valamint az ifjúsági park kialakítása. E tervek, elképzelések reálisak, megalapozottak. Mindez elvégezhető, megvalósítható: ha sokan magukénak érzik. Közösségért közösségben tevékenykedni: saját magunkkal teszünk jót! Formálni a várost, vagy embert így lehet. A testet, s a szellemet... Drávecz Andor' Látogatás az öregek napközi otthonában Á gerjeni II. Rákóczi Fe- renc úttörőcsapat hetedik osztályos Martos Flóra raja meglátogatta az öregek napközi otthonát. Az otthon lakóinak egy kis műsorral is kedveskedtünk. Petőfi-verseket, játékokat adtunk elő, népdalokat és f úttörődalokat énekeltünk. A játékok közül az Egyszer 8gy királyfi című tetszett ® legjobban. A műsor után átadtuk a raj ajándékát: egy általunk készített tablót, s egy-egy rózsacsokrot. Az idős emberek — soknak a szemében a könny is megcsillant — nagyon örültek és köszönetét mondtak a hetedik osztályos tanulóknak. Temesvári Erika .őrsvezető — Plenáris üléseken nem szólaltunk fel, de a szekcióüléseken minden küldött elmondta a véleményét. Többek között Tolna megyei javaslat volt, hogy az ifiparlament országosan felmenő jellegű legyen — tehát megyei, járási, városi, kerületi. Javasoltuk, hogy a Ki- lián-körök anyaga, amely segíti az úttörők felkészítését a KISZ-életre, jusson el az úttörőcsapatokhoz. Több módszer, tani anyagot kértünk a KISZ- életről. — Mi volt a konferencia állásfoglalása az úttörőszövetség időszerű feladatairól? — Megállapítottuk, hogy az úttörőszövetség csak akkor tölti be hivatását, ha tovább erősödik politikai, társadalmi jellege, ha még hatékonyabb politikai nevelési tényezője lesz a gyermekek közösségi életének. Még nagyobb figyelmet kell fordítani a gyerekek világnézete formálására. Az úttörőmozgalom fejlődésének alapvető feltétele a gyermekszervezeti jelleg erősítése. Az úttörőszövetség fokozott figyelmet fordítson a közösségi élet megszerettetésére. — Milyen kiegészítő programok voltak a konferencia ideje alatt? — Minden megyei csoportot fogadott egy dunaújvárosi úttörőcsapat. A vendéglátók bemutatták életüket és alkalom nyílt tapasztalatcserére, baráti találkozókra is. A konferencia küldötteinek levetítették az V. országos úttörőparlamentről készült filmet. Az utolsó napi gálaműsoron az úttörőközpont együttese, az úttörőszövetség 30. évfordulójára készített játékos, dalos műsorát mutatta be. A gálaműsorban fellépett a Sebő- együttes is. Az est, az úttörővezetők báljával végződött JTAMÁSI JÁNOS Újra tollal és mikrofonnal Október elején ismét elkezdte munkáját a bonyhádi Ifjú Riporter Klub. Az elmúlt évben főleg, irodalommal és zenével foglalkoztunk, s ezenkívül a művelődési központ néhány előadásán vettünk részt. Dölle , ZsqIf pantomim-, művészről: írt rövid tudósításunk a Pajtás újságban jelent-meg. Idén több szóbeli' és fotókkal kiegészített írásos riportot készítünk. Beszélgetünk az újságírás különböző műfajairól, és a riportkészítés elméleti tudnivalóiról. Céljaink közé tartozik a Kincskereső c. irodalmi folyóirat népszerűsítése, versek, Irodalmi műfajok megismerése és megismertetése. Szervezünk egy „Kincske. reső-délutánt”, meghívjuk e folyóirat néhány munkatársát is. A riporterklub tagjai „szer- vezik” a közönséget, úgy hogy jóelőre népszerűsítik a lap korábbi számait. * »wAg úttörőélet eseményeibe is betekintést nyerhetnek azok, akik elolvassák vagy meghall- gatják fíbortjainkat. Novem- bértől a krónikaírás témaköreivel is foglalkozunk, s ezeken a foglalkozásokon minden tanuló részt vehet, aki ilyen munkát végez a bonyhádi iskolában. Röviden,: élményeket aka- runk szerezni, élményekről szeretnénk tudósítani. Ifjú Riporter Klub Bonyhád Rejtvény Az előző úttö'rőoldalban lévő rejtvény helyes megfejtői közül a következők könyvjutalmat nyertek: Nyúl Edit Tengelic-Szőlő- hegy, Kovács Zoltán tolnai, Ács Zsófia dombóvári, Tóth Irén diósberényi és Katona Veronika ozorai pajtások. A könyveket a szerkesztőség postán küldi. A megfejtés: 1. Megindult az első ötéves terv. 2. Oslo, Varsó, Szófia, Béig. rád, Helsinki, Moszkva, Ankara, Prága, Róma. Szekszárdon a II-es sz. általános iskolában vidám, hangulatos délutánt tartott az újonnan felavatott Patyomkin őrs, melynek műsorát Bíró Mártonná tanárnő vezette. A raj tagjai úttörőjátékokat játszottak és táncoltak. Nevelési szempontból értékes az összejövetel, mert sok szülő is részt vett az avatáson. A raj tervszerűen dolgozik, mert már a decemberi műsoros est anyagát is meg-; beszélték. fiatalok m . ' m'-■’ ■ ■ * n fiatalok fiatalok Az oldalt szerkesztette: Gotivald Károly. Őríszük ca lángot