Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-13 / 266. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! TOLNA MEGYE! CSÜTÖRTÖK 1973. nov. 13. XXV. év«. 266. szám. ARA: 0.90 Ft Scheel Moszkvában Hz enyhülési politika foiytatása Első oldalon, fényképpel il­lusztrált jelentésekben szá­molnak be szerdán reggel a moszkvai lapok arról a talál­kozóról, amely Leonyid Brezs- nyev, az SZKP KB főtitkára és a hivatalos látogatáson a Szov­jetunióban tartózkodó W alter Scheel nyugatnémet szövetségi elnök között zajlott le kedden délután a Kremlben. Scheel hétfőn érkezett a Szovjetunióba Genscher kül­ügyminiszter kíséretében. A Nyikolaj Podgornijjal és Leonyid Brezsnyevvel folyta­tott megbeszéléseiről kiadott hivatalos közlemények tanúsá­ga szerint a szovjet—nyugat­német eszmecserék közép­pontjában a két ország közötti együttműködés fejlesztése, „újabb konstruktív elemekkel való gazdagítása” áll. A Brezs- hyev dolgozószobájában a két külügyminiszter részvételével kedden folytatott megbeszélé­sen nagy teret szenteltek az enyhülési politika folytatásá­val kapcsolatos kérdéseknek is, és mindkét fél kifejezésre juttatta véleményét, hogy az európai biztonsági konferen­cia sikeres befejezése után a fő feladat az elvi megegyezé­sek konkrét tartalommal való megtöltése. A hírek, szerint ez­zel a kérdéssel — a helsinki elveknek a szovjet—nyugatné­met kapcsolatok gyakorlatá­ban való realizálásával —fog­lalkozik majd szerdán és csü­törtökön folytatandó tárgyalá­sain Gromiko szovjet és Genscher nyugatnémet kül­ügyminiszter is. Magyar-olasz nyilatkozat Leone elnök fogadta Lázár Györgyöt Szerdán délben a Chigi-pa- lotában folytatott második megbeszéléssel véget értek a, hivatalos magyar—olasz kor­mányfői tárgyalások. A két miniszterelnök, Lázár György és Aldo Moro, a megbeszélé­sek befejeztével nyilatkozatot írt alá, amely — a látogatás protokollját tükröző közös köz­leményen, túlmenően — kifejti a két fél nézeteit a megvita­tott kérdésekben a nemzetközi élet és a kétoldalú kapcsolatok területén. A szerdai tárgyalásokon a magyar miniszterelnök pozití­van értékelte a kétoldalú kap­csolatok alakulását, rámutat­va, hogy a helyzet lehetővé te­szi a még magasabb szintű érintkezést is. Hangoztatta an­nak fontosságát, hogy a két külügyminisztérium állandó és rendszeres kapcsolatban áll­jon egymással. Ugyanakkor Lázár György megállapította. hogy a gazdasági kapcsolatok alakulása elmarad a pollitikai- tól és ezzel kapcsolatban fel-' hívta a figyelmet arra, hogy a két ország között tavaly alá­írt tízéves egyezmény megfe­lelő keretet, jó lehetőségeket nyújt az együttműködés elmé­lyítésére, és harmadik piaco­kon való közös fellépésre. Ezekről a kérdésekről Bíró Jó­zsef külkereskedelmi minisz­ter — aki elkísérte a magyar kormányfőt olaszországi útjá­ra __ csütörtökön újabb meg­b eszélést folytat Ciriaco de Mita olasz külkereskedelmi miniszterrel. Bíró József a szerdai tárgyalásokon külön kiegészítőt adott a gazdasági kapcsolatok állásáróL Aldo Moro olasr: kormányfő a tárgyalások során ugyancsak elégedetten nyilatkozott a két­oldalú kapcsolatok alakulásá­ról, egyetértett a külügymi- nlsztériumi kapcsolattartás gondolatával. Hangsúlyozta, hogy olasz részről a gazdasági kapcsolatokat is a politikai kapcsolatok szintjére kíván­ják emelni, és ezért mindent megtesznek. A magyar—olasz tárgyalásokat kezdettől fogva a szívélyes, jó légkör jellemez­te. Moro kormányfő elfogadta Lázár György meghívását egy magyarországi látogatásra — ennek időpontját és egyéb részleteit diplomáciai úton pontosítják. A Chigi-palotában lezaj­lott ünnepélyes aláírási ce­remónia után Leone olasz köztársasági elnök a Guiri- nale-palotában — az el­nök székhelyén — fogadta a magyar miniszterelnököt. Dél­után Lázár György újabb vá­rosnézés után, Darida megbí­zott római polgármesternél tett látogatást. Este Palotás Rezső, Magyarország római nagykö­vete adott fogadást a magyar kormányfő tiszteletére. BARÁTOK KOZOTT (3. old.) JOGSZABÁLYOKRÓL — RÖVIDEN (4. old.) DAMJANICH TÁBORNOK (4. old.) FIATALOK (5. old.) / A HELYEZÉSEK ALAKULÁSA A MEGYEBAJNOKSÁGBAN (6. old.) ülést tartott a KISZ K. B. Szerda délelőtt összeüli a Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Közpon­ti Bizottsága. A ta­nácskozás napirendjén az ifjú­sági szövetség tevékenységének időszerű kérdései szerepelnek. Az ülésen részt vett Pullaí Ár­pád, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának titkára Saigonban a VDX küldöttsége Szerdán Hanoiból Saigonba érkezett a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság küldöttsége, élén Truong Chinh-nel. A saigoni repülőtéren az észak­vietnami vendégeket Pham Hung, a politikai konzultatív értekezlet munkájában részt vevő dél-vietnami delegáció vezetője fogadta. A két küldöttség az ország- egyesítéssel kapcsolatos kérdé­sekről tárgyal. Megnyílt a II. Budapesti LIMEXPO Dobrotka László könnyű­ipari miniszterhelyettes nyi­totta meg szerdán a kőbányai vásárváros D pavilonjában a II. budapesti LIMEXPO nem­zetközi szakkiállítást. A bemutatón 12 ország — Anglia, Ausztria, Belgium, Franciaország, Dánia, Cseh­szlovákia, Japán, NSZK, Ma­gyarország, Olaszország, Svájc és Svédország — könnyűipari gépgyártói vesznek részt. A november 18-ig nyitva tartó szakkiállítás célja, hogy széles körű kínálatot nyújtson a ha­zai könnyűipar továbbfejlesz­tését szolgáló gépvásárlásokhoz, elősegítse a magyar és külföldi kooperációk bővítését és fel­tárja az ipari együttműködés újabb lehetőségeit. Hódy Gyula, a HUNGEXPO- szakkiállítások osztályának ve­zetője elmondotta; a szakem­berek működés közben láthat­ják majd a különféle textil- és ruházati, cipőgyártó gépe­ket, tisztítóberendezéseket, bőrgyártó és -kikészítő auto­matákat. A legnagyobb kiállító, a csehszlovák INVESTA korsze­rű textilgépeket, kötőgépeket, ipari varrógépeket, cipőkidol- gozó berendezéseket, tűket és egyéb kellékeket mutat be. A tőkés országok közül a legnagyobb területet foglalja el Anglia kollektív bemutató­ja, amely öt nagy cég legkor­szerűbb textilnyomó gépeit, bőr- és textilfeldolgozó beren­dezéseit vonultatja fel. Az osztrák BENOCHEMA cég ve­gyi tisztítóberendezésekkel, konfekciógépekkel, az Iver Kari Rojik cég különböző ipari varrógépekkel, és más konfek­cióipari berendezésekkel sze­repel. Ipari varrógépeket állít ki a japán Kokusai Koeki cég, az olasz MODERN A vegytisz­tító berendezéseket, vasalógé­peket, a norvég PLA—MA cég lamináló és hőnyomó gépeket. A magyar kiállítók közül a Könnyűipari Gépgyártó Vál­lalat bemutatja legújabb tex­tilipari, konfekció-, cipőipari gépeit, légtechnikai és anyag- mozgató berendezéseit, a Fő­városi Vasipari Vállalat szárí­tógépeket, mosógépeket, cent­rifugákat, szikvízgyártó beren­dezéseket, szőnyeg- és kárpit- tisztító gépet állít ki. A Cse­peli Kerékpár- és Varrógép­gyár vasalógépek, gőzölőpiszto- lyok, gőzfejlesztők, kombinált gombfelvarró gépek, címke- felvarró gépek, szabászgépek nagy választékával szerepel. Ülést tartott a Tolna megyei Tanáes V. B. Napirenden: a dombóvári Városi Tanács V. B. tevékenysége — Gyermek- és ifjúságvédelem Tolna megyébe» Vidóczy László, a dombóvári Városi Tanács elnöke számolt be tegnap délelőtt a megyei tanács végrehajtó bizottságé- nak a dombóvári Városi Ta­nács V. B. tevékenységéről, ezen belül a város iparosítá­sának helyzetéről. E napirend­hez kapcsolódott a megyei ta­nács végrehajtó bizottságának az az összefoglalója, mely a dombóvári Városi Tanács és szerveinél tartott komplex vizsgálat megállapításait tar­talmazza. A téma fontosságát jelzi, hogy megtárgyalásában részt vett Gyuricza István, az MSZMP dombóvári Városi Bizottságának első titkára, dr. Kiss György, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának osztály. vezetője, Bérdi József, a dom­bóvári Városi Tanács vb-titká- ra, Brunner Vince, a városi tanács elnökének megbízott helyettese és dr. Bősz Endre, az MSZMP megyei bizottságá­nak munkatársa. A két, egymást kiegészítő jelentés felett igen alapos és hosszadalmas vita alakult ki. Ismeretes, hogy Dombóvár nem csak a megye második legfiatalabb városa, hanem egyike azoknak a vidéki vá­rosoknak is, melyek új köz- igazgatási szerepet kaptak. 1975. január 1. óta Dombóvár kialakította a városkörnyéki igazgatás modelljét; átrende­ződése révén a város politikai, tanácsi vezetése így nemcsak nagyobb felelősséggel tud fog. lalkozni a vonzáskörzetbe tar. tozó 16 városkörnyéki község­gel, hanem komoly lépéseket is tett az e vonzáskörzetbe tartozó községek problémáinak megoldására. A két előterjesztés és a vi­ta alapján a megyei tanács végrehajtó bizottsága megálla­pította, hogy az utóbbi két év során tovább javult a vá­rosi tanácsszervek tevékeny, sége, előrelépés történt a vá­ros iparosítása, a városfejlesz­tés és a lakosság ellá-' tása terén. Szilárd a városi tanács meghatározó szerepe, a nyílt várospolitika eredményeként kiemelkedően (Folytatás a 2. oldalon.) Tanácskozott a Hazafias Népfront Tolna megyei Elnöksége könyvtárak és az Olvasó né­pért mozgalom helyzetét, eredményeit ismertette. Ezután a bonyhádi járás nemzetiségi lakossága körében folytatott népfrontmunkáról Szentes Pál, a járási népfront­bizottság titkára számolt be. A választási ciklus félidején visszatekintve az a megállapí­tás, hogy a párt nemzetiségi politikája megfelelően érvé­nyesül a járásban. Befejezésül Csajbók Kál­mán, a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottságának titkára a két ülés közti poli­tikai, mozgalmi és szervezeti munkáról tájékoztatta az el­nökséget. (-s -ó) i Dr. Kolumbusz Lászlóné el­nökletével szerdán ülést tar­tott a Hazafias Népfront Tol­na megyei Elnöksége, szekszár­di székházában. Az ülésen K. Balog János, a megyei levél­tár igazgatója, a HNF megyei alelnöke a megyei művelődési munkaközösség tevékenységé­ről számolt be. Kifejtette, hogy tovább kell bővíteni az aktivistahálózatot. Nem kam­pányszerű, hanem hosszan tartó, tudatos cselekvéssel va­lósítható meg tökéletesen köz- művelődésünk széles körű ki­bontakoztatása — hangoztat­ta. Felkért hozzászólóként Va- dóc Kálmán, a megyei könyv­tár igazgatója a megyebeli Fogadás a szovjet kulturális delegáció tiszteletére Dr. Orbán László kulturális miniszter fogadást adott szer­dán a szovjet kultúra napjai alkalmából hazánkban tartóz­kodó szovjet kulturális kül. döttség, előadóművészek és művészegyüttesek tiszteletére. A fogadáson megjelent Aczél György, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese, dr. Molnár Ferenc kul­turális államtitkár. A szovjet küldöttséget Z. N. Bagirov, az Azerbajdzsáni SZSZK kulturális minisztere vezette. Jelen volt V. J. Pav-' lov, a Szovjetunió magyaror­szági nagykövete, r ✓ t)

Next

/
Thumbnails
Contents