Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-20 / 272. szám

PANORAM NEW YORK Az ENSZ közgyűlése kedden két egymásnak ellentmondó határozati javaslat elfogadásá­val lezárta a koreai vitát, il­letve gyakorlatilag ismét egy évvel elodázta a probléma megoldását. Az első javaslat, amelyet a szocialista és az el nem kötelezett országok elő­terjesztése nyomán a közgyű­lés ötvennégy szavazattal negyvenhárom ellenében negy­venkét tartózkodás mellett fo­gadott el, követeli a Dél-Koreá- ban állomásozó valamennyi külföldi csapat kivonását. Az amerikaiak által támogatott másik határozati javaslat csu­pán azt indítványozza, hogy az ENSZ-parancsnokságot fel kell oszlatni és meg kell kez­deni a tárgyalásokat a fegy­verszüneti egyezmény korsze­rűbb megállapodással történő felváltásáról. I BEJRÚT \\ Szerdán négy izraeli su­gárhajtású repülőgép hatolt be Libanon légterébe és szállt el Bejrut fölött. A libanoni légvédelmi ütegek működésbe léptek. Az egymással szemben álló fegyveres csoportok közötti harcok fellángolására való tekintettel szerdán délelőtt ismét rendkívüli ülésre ült össze a libanoni kabinet. Az ülésen Frangié államfő elnö­költ. Rasid Karami miniszter, elnök az elmúlt 24 órában történt tűzszünetsértő cselek­mények ellenére bízik ab­ban, hogy a kormányhoz hű rohamalakulatnak, amelyet szerdán délben kivezényeltek a, bejrúti utcákra, sikerül vé get vetnie a fegyveres össze­csapásoknak. BERLIN Erich Honeekemek, a Né­met Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága első tit­kárának meghívására szerdán Berlinbe érkezett Alvaro Cunhal, a Portugál Kommu­nista Párt főtitkára. Kíséreté­ben van a PKP Központi Bi­zottságának két tagja: Dinis Miranda és Carlos Aboim Ingles. A vendégeket a repülőtéren Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára, Paul Verner, a politikai bizottság tagja, a KB titkára és Joachim Her­mann, a politikai bizottság póttagja fogadta. (APN). LISSZABON Otelo Sáráivá de Carvalho tábornok, a Portugáliai Konti­nentális Operatív Parancsnok­ság, a COPCON főnöke marad, nem fogadta el a vezérkari fő­nökhelyettesi tisztséget, ame­lyet cserébe felajánlottak neki. A. lisszaboni köztársasági el­nöki palotában kedden késő estig tartott megbeszélésen a Legfelsőbb Forradalmi Tanács egyes tagjai, köztük az Antu- nes-csoport képviselői, meg­próbálták kikényszeríteni Car­valho lemondását, mert szerin­tük „csak ezzel lehetne át­hidalni a politikai-katonai vál­ságot”. A találkozón, amelyen részt vett Gomes elnök, Aze- vedo kormányfő és a három haderőnem főparancsnoka is, Carvalho visszautasította a ve­zérkari főnökhfilyettesi posz­tot, amelyet COPCON-főnöki és a lisszaboni katonai körzet parancsnoki tisztségéről való lemondása ellenében ajánlot­tak fel neki. ' Tervégveztető tárgyalások az európai KGST-országokkal A MAGYAR—LENGYEL tervkoordinációs jegyzőkönyv aláírásával befejeződött ha­zánk és az európai KGST- országok 1976—80. évi népgaz­dasági terveinek egyeztetése, sőt az Európán kívüli két KGST-ország közül is aláírták már a záróokmányt Mongóliá­val, s befejezéshez közelednek a tervegyeztető tárgyalások KubávaL Mint ismeretes, a KGST- országok gazdasági integráció­jának folyamatában a terv­egyeztetés az együttműködés­nek alapvető módszere. A terv- koordináció során valamennyi KGST-ország olyan komplex együttműködési megoldásokra törekedett, amelyek magukba foglalják a termelés, a tudo­mány és a technika legfonto­sabb, az egyes országok fej­lesztésében leglényegesebb te­rületeit. Ez az első olyan terv­egyeztetés a KGST-orezágok között, amely már a komplex programban meghatározott fel­adatokat és célokat veszi fi­gyelembe. Ily módon nagy­mértékben segíti az integrációs típusú külgazdasági kapcsola­tok kialakítását, s egyben szi­lárdan megalapozza a belső fejlesztési elképzeléseket. A tervegyeztető tárgyaláso­kon az új típusú együttműkö­dési formák, köztük a szako­sítás, a kooperáció, a közös vállalkozások lényeges kiter­jesztésében állapodtak meg. Ezzel a magyar áruk számára stabil piacot, s egvben olyan alapvető fontosságú cikkek be­szerzési forrását is biztosítot­ták, amelyekre a magyar nép­gazdaságnak a következő évek­ben nagy szüksége lesz. Több fontos nyersanyagból 1975-höz viszonyítva is növekszik beho­zatalunk. Fő energiaszállítónk továbbra is a Szovjetunió, ahonnan 1980-ban mintegy 60 százalékkal több energia és energiahordozó érkezik, mint 1975-ben. A Szovjetunió fede­zi vasérc-, fa- és fűrészáru-, cellulózszükségletünk nagy ré- szét is. A KERETMEGÄLLAPODÄ­SOK értelmében 5 év alatt mintegy 30—35 százalékkal nö­veljük a vegyipari termékek importját. Főként kooperációs, illetve szakosítási alapon ér­keznek majd vegyi cikkek a Szovjetunióból, Lengyelország­ból, az NDK-ból és Romániá­ból. Együttműködünk a Szov­jetunióval vastartalmú nyers­anyagok és ferroötvözetek, az­beszt- és cellulóztermelő kapa­citások létrehozásában, Cseh­szlovákiával közösen építjük az Adria kőolajvezeték magyar területen átvezető szakaszát, a 750 kilovoltos távvezeték déli ágához csatlakozó vezeték­szakaszt, folytatjuk a Nagy­marosi—Gabcikovo közötti ma­gyar—csehszlovák vízlépcső- rendszer megépítésének elő­készületeit. Ezek az együtt­működések fontos nyersanya­gokhoz, energiához juttatják Magyarországot. Komplett gyárak építésében és bővítésében is megállapod­tak a tervhivatalok. . Az ipari kooperáció főleg a magyar közúti járműipart, a számítástechnikai ipart, a hír­adástechnikát érinti, de kiter­jed az iparnak szinte vala­mennyi területére. A Szovjet­unióval eddig nem kevesebb, mint 24 egyezményt írtak alá magyar kormányzati szervek, különféle kooperációkról és az ezekhez kapcsolódó kölcsönös szállításokróL A magyar— szovjet tervkoordinációs jegy­zőkönyv külön is kiemeli az autóbuszok, személy- és teher­gépkocsik, traktorok, elektro­nikus számítógépek, Diesel- mozdonyok gyártásának sza­kosítását, illetve kooperációját. Csehszlovákiával a többi kö­zött híradástechnikai berende­zések, vegyipari és élelmiszer- ipari gépek, mezőgazdasági gépek, közúti járműrészegysé­gek, Lengyelországgal kohá­szati, gépipari és vegyipari cikkek, az NDK-val tehergép­kocsik és autóbuszok, mező- gazdasági gépek, elektronikai építőelemek, növényvédő sze­rek, Bulgáriával gyógyszeripa­ri termékek, konfekcióáruk, emelő- és szállítógépek, köz­úti járművek, Romániával gépipari termékek szakosításá­ban, kooperációjában állapod­tunk meg. AZ ÚJ TÍPUSÚ együttműkö­dés valamennyi KGST-ország- gal lényegesen tovább bővíti árucserénket. A külkereskedel­mi forgalmunknak jelenleg is mintegy egyharmadát repre­zentáló magyar—szovjet áru­csere 1976—1980 között eléri a 14 milliárd rubelt, vagyis mintegy 40 százalékkal lesz magasabb, mint a mostani öt­éves tervidőszakban. 1915. nuvc-jiic. Sri Országgyűlési bizottságok tanácskozásai Dr Belájc Sándor elnökle­tével tegnap délelőtt a Par­lamentben összeült az or­szággyűlés mezőgazdasági bi­zottsága. A képviselők — a mezőgazdasági tárca előter­jesztésében — a mezőgazda­sági termelés hatékonyságá­nak növeléséről tanácskoztak. Az ülésen elhangzott: mező- gazdaságunk eredményei kü­lönösen azért jelentősek, mert az ágazatban dolgozó aktív keresők száma I960—1974. között 40 százalékkal csök­kent, a mezőgazdasági terme­lés hatékonysága a népgaz­dasági átlagnál kedvezőbben alatcult, mert a termelés- növelést a foglalkoztatottak létszámának csökkenésével és viszonylag kisebb eszközle­kötés-növekedéssel sikerült el­érni. Az országgyűlés jogi, igaz­gatási és igazságügyi bizott­sága — dr. Gopda György elnök vezetésével — tegnap meghallgatta és megvitatta azt a tájékoztatót, amelyet dp, Korom Mihály igazságügyi miniszer tartott a jogalkotás időszerű tennivalóiról. Az Angolai Népi Köztár­saság külpolitikájának fő vo­nása a fejlődő és a szocia­lista országokkal megvalósí­tandó együttműködés lesz — jelentette ki Jósé Eduardo Dos Szantus, az Angolai Népi Köztársaság külügyminisztere i Diario de Luanda lapnak adott interjújában. Varsói Szerződés Befejeződött a honvédelmi miniszterek tanácskozása Ez év november 18—19-én Prágában megtartotta soron következő ülését a Varsói Szerződés tagállamainak hon­védelmi miniszteri bizottsága. Az ülés munkájában részt vet­tek a Varsói Szerződés tag­államainak honvédelmi mi­niszterei, az egyesített fegyve­res erők főparancsnoka és az egyesített fegyveres erők törzsfőnöke. Az ülésen megvizsgálták az egyesített fegyveres erők csa­patai és törzsei felkészítésével kapcsolatos módszerek továb­bi tökéletesítésének kérdéseit, valamint az egyesített fegy­veres erők vezető szervei tevé­kenységével összefüggő idősze­rű kérdéseket. A honvédelmi miniszterek bizottságának ülése baráti lég­körben, valamennyi résztvevő kölcsönös egyetértésének szel­lemében folyt le. A megvita­tott kérdésekben egyeztetett határozatokat hoztak. A honvédelmi miniszterek bizottságának ülésén Martin Dzur hadseregtábornok, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság nemzetvédelmi mi­nisztere elnökölt. I Szíriát KP küldöttsége Fejér megyében A Szíriái Kommunista Párt ■Központi Bizottsága — Khaled Bagdas főtitkár vezetésével — hazánkban tartózkodó küldött­ségének tagjai szerdán Fejér megyébe látogattak. Székes­fehérvárott, az MSZMP Fejér megyei székházában Takács Imre, az MSZMP Fejér me­gyei Bizottságának első titká­ra, Boór Ferenc és Sudár Iván, az MSZMP Fejér megyei Bi­zottságának titkára Závodi Imre, a Fejér megyei Tanács elnöke és Csicsman József, a székesfehérvári városi párt- bizottság első titkára fogad­ták. Takács Imre adott tájékozta­tást a megye politikai, gazda­sági és kulturális életéről. A vendégek ezután a Videoton­ba és az Ikarus gyárba láto­gattak. (MTI). II szocialista országok szovjet baráti társaságainak nemzetközi tanácskozása Szerdán, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Országház ut­cai dísztermében — a Magyar —Szovjet Baráti Társaság ren­dezésében — megkezdődött a szocialista országok szovjet ba­ráti társaságának nemzetközi tanácskozása. A kétnapos eszmecserén! részt vesz a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége, a Bol­gár—Szovjet Barátság összné­pi Bizottsága, a Csehszlovák—- Szovjet Baráti Szövetség, a Lengyel—Szovjet Baráti Tár­saság, a Mongol—Szovjet Ba­ráti Társaság, a Német—SzovH jet Baráti Társaság és a Ma­gyar—Szovjet Baráti TársaH ság küldöttsége. Apró Antal, az MSZMP PoJ litikai Bizottságának tagja, a3 MSZBT elnöke köszöntötte a megjelenteket, akiknek sorai­ban ott volt Győri Imre, a3 MSZMP KB titkára is. Ezután Púja Frigyes külügyminiszter tartott előadást „A Szovjet­unió békepolitikája” címmel.1 Dr, Pozsgay Imre, kulturális miniszterhelyettes „A szocia­lista hazafiság és a proletár internacionalizmus kiteljesedé­sének alapja: barátságunk to­vábbfejlesztése a Szovjetunió­val” címmel szólalt fel. (MTI) Befejeződött az orm-egészségűgyi dolgozók szakszervezetének Vtl. kongresszusa Szerdán az ÉDOSZ-szék- házban befejeződött az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak. szervezetének VII. kongresz- szusa, amelynek második na­pi programjában részt vett Gáspár Sándor, a SZOT fő­titkára és Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, valamint dr. Zsö- gön Éva egészségügyi állam­titkár. A tanácskozás felszólalói megállapították: az alkot­mány módosítása, az 1972-ben kiadott egészségügyi törvény és az 1975-ben életbe lépte­tett társadalombiztosítási tör­vény biztosítja, hogy folya­matosan javuljon az egész­ségügyi ellátás, és gazdagod­jék a lakosságról való szo­ciális gondoskodás. Megkülönböztetett figyel­met tanúsítottak a népesedés- politikai feladatok megvaló­sításával kapcsolatos kérdé­sek iránt, Számosán adtak hangot an­nak a véleményüknek, hogy nagy gondot kell fordítani a zökkenőmentes gyógyszerellá­tás feltételeinek biztosítására Nagyon sok hozzászóló érintette az etika iránt tá­masztott igények megvalósu­lásának kérdéscsoportját. Ki­emelten nagy súlyt kell he­lyezni az etikai helyzet meg­javításának kulcskérdésére: a vezetők kiválasztására. Idő­szerűnek tartják az etikai elvek olyan kódexének ősz. szeáUítását, amelynek meg­tartását a társadalom elvárja az orvosoktól A kétnapos tanácskozás vi­tájában elhangzottakra dr Darabos Pál főtitkár vála­szolt, majd megválasztották a szakszervezet 95 tagú közJ ponti vezetőségét, és azt a 39 küldöttet, akik a SZOT közelgő XXIII kongresszu­sán képviselik a szervezett orvos-egészségügyi dolgozó­kat. A központ} vezetőség alakuló ülésén titkos szava­zással megválasztották a szakszervezet 17 tagú elnök, ségét, közöttük a vezető tisztségviselőket. Az orvos­egészségügyi szakszervezet tiszteletbeli elnökévé dr. Ba­bies 'Antal akadémikust, tisz­teletbeli alelnökökké Meské Károlyt és dr. Végh Antalt vá­lasztották. A szakszervezet új elnöke dr. Darabos Pál, alelnöke dr. Kedvessy György, Korjcsek Aranka (Sugár Fe­rencnél, Sárii Rózsi (Németh Jánosné) lett. Főtitkárrá dr, Fűzi Istvánt, titkárokká Bod­nár Árpádnét és dr Csehák Juditot választották. Angola külpolitikája

Next

/
Thumbnails
Contents