Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-19 / 271. szám
Szekszárdi Veszélyes a szesz Á fiatalkorú bűnözés helyzete Ä megyeszékhely lakossága napról napra tapasztalhatja, hogy szőkébb hazájában szilárd a közrend, a közbiztonság. Ennek nem mond ellent az a tény, hogy fiatalkorú bűnözés létezik. Amint a városi tanács végrehajtó bizottságának ülésén elhangzott: A Szekszárdon elkövetett összes bűncselekményből — több évi átlagban — ki- Ienc-tíz százalékkal részesednek a fiatalkorúak. Számuk 1973-ban 69, tavaly 63, ez év első kilenc hónapjában 46 volt. Tudva, hogy a fiatalkorú bűnözés a nyári hónapokban szokott tetőzni, ez az esztendő újabb javulást igér. A 14—15 évesek csak ritkán követnek el bűncselekményt; a fiatalkorú bűnelkövetők zöme a 17—18 évesek közül kerül ki. A leggyakrabban elkövetett bűncselekmény a lopás. A fiatalkorú bűnelkövetőknek 20 százaléka leány; lényegesen több, mint a nők részesedése a felnőtt bűnözésből. Szekszárdon ez évben fiatalkorú kiemelkedően súlyos bűncselekményt nem követett el. Kevésbé örvendetes, hogy a garázdaságok száma nem csökkent; s még kevésbé, hogy ezek elkövetői közül minden második leány volt. A fiatalkorú bűnelkövetők csak olykor lépnek „véletlenül” a bűn útjára. A rossz út felé vezető első lépéseiknél ott szokott lenni az alkohol. Vagy abban a formában, hogy a részeges családi környezetből az utcára menekülnek, és ott sodródnak rossz társaságba, vagy úgy, hogy saját maguk kezdik el az italozást. Egy keveset javított a megelőzés lehetőségén, hogy ez év eleje óta immár helyszínbírsággal sújtható, aki fiatalkorút szeszes itallal kiszolgál, részére szeszes italt rendel. Mégis gyakori, hogy a vendéglátóiparban megsértik a jól ismert előírást, és szesszel szolgálják ki a fiatalkorút. Tény, hogy a fiatalkorúak italozását csak a vendéglőkben, talponállókban megelőzni nem lehet — hiszen szeszes ital bőven kapható a boltokban is. A vendéglátó egységek szigorúbb ellenőrzése — amiből az Ifjú Gárdának is rész juthatna —, és a következetesebb családi kontroll együttesen szoríthatná vissza a fiatalkorúak bűnbe sodró alkoholizálását. Korban —- és gondolkodásban — a fiatal felnőttek állnak a fiatalkorúakhoz a legközelebb. A legutóbbi esztendő folyamán Budapestről, s még néhány más városból több olyan fiatal felnőtt érkezett Szekszárdra, akinek talpa alatt amott már forrósodott a talaj. Ezek vándormadár életmódja, kirívó öltözködése s még inkább deformált politikai szemlélete arra késztette a hatóságokat, hogy erélyes figyelmeztetéssel jobb belátásra térítse őket. Akiknél ez nem használt, azok ellen büntetőeljárás indult; egyeseket pedig kiutasítottak Szekszárdról. Figyelmet érdemel a gyermekkorú bűnözés alakulása is. Az idén eddig csaknem tíz gyermekkorú személy követett el kisebb-nagyobb bűncselekményt. Merő véletlen, hogy ezek egyikéből nem származott jóvátehetetlen szerencsétlenség: három hat-hét éves gyermek egy építkezés területéről szögbelövő pisztolyhoz tartozó patronokat lopott. Mind a gyermek-, mind a fiatalkorú bűnözés velejárója egy olyan jelenség, amelyet csak következetes nevelőmunkával lehet legyűrni. Számos, különben becsületes fiatal kész eltitkolni a barátja által elkövetett bűncselekményt, hiszen nem sejti ennek veszélyeit. Egyfelől azt, hogy ezzel már mintegy szövetségese lett a bűnelkövetőnek; másfelől azt, ' hogy hallgatásával újabb bűn- cselekmények elkövetését mozdítja elő. A fiatalkorú bűnözésben a cigányok nem játszanak domináns szerepet. Bűnelkövetővé nem népcsoporti hovatartozásuk, hanem — akár a nem cigány származásúakat — rossz környezetük, nevelésük, iskolázottságuk hiánva teszi őket. Bójában magára hagyták? Olvasóink egyike, egy munkásasszony panaszolta, milyen méltánytalanul bánt el több mint húsz esztendeje tsz-tag férjével a nagyközség termelőszövetkezete. Amint egyéves táppénzes állománya letelt, a gazdát behívatták az irodába, és kilépési nyilatkozatot íratták alá a 45 százalékos rokkanttal. Az „aláíratták* — bizonyára érzi az olvasó — különösen kegyetlenül hangzott. Szinte látni véltem a megrokkant embert, amint magára hagyva, riadtan pillog a számára idegen környezetben, de mivel „nincs mese”, tollforgatás- höz nem szokott, nehéz kézzel (és még nehezebb szívvel) aláírja a számára léa>izonytalan- ságot jelentő okmányt. Körülbelül ez a kép rajzolódott ki abból a beszélgetésből is, amit a termelőszövetkezet felé tartva folytattam a házaspárral. A termelőszövetkezet elnöke felkészülten várta érkezésünket Asztalán gondosan kimunkált feljegyzés arról, milyen körülmények között vált meg előbb az asszony, majd a férfi a tsz-től. A jószággondozó ez év tavaszán, betegségi segélyen töltött egy esztendő után szociális segélyt kapott. Betegségét emlegette, ezért nem vállalt el egyet sem a tsz felajánlotta munkák közül — de ellenszolgáltatásért elment kukoricát kapálni. Vonakodott attól is, hogy éjjeliőr legyen, noha — amint saját maga elismerte — a nagyüzemben az a legkönnyebb munka. Csak ékkor tették a gazda elé a kilépési nyilatkozatot; csak azután, hogy megtagadta á munkát a közösben, sőt csak azután, hogy bejelentette kilépési szándékát. „Aláíratásról” tehát szó sem volt; arról pedig a legkevésbé, hogy nehéz helyzetbe jutott tagját bajában magára hagyta volna a termelőszövetkezet. Az igazság teljességéhez tartozik, hogy a kilépési nyilatkozatra sem volt égető szükség. Nem, mivel a szövetkezet alapszabálya — házi törvénye — szerint elveszíti tagságát, aki két hónapig igazolatlanul nem dolgozik. Az asszony lényeges 'dologra vonatkozóan nem állított valótlant. Azt azonban ki kell mondanunk róla, hogy elhallgatta azt a nagyon lényeges momentumot, hogy férjén akart segíteni a termelőszövetkezet Ahhoz, hogy valaki lapunktól segítséget kérjen, még bátorság sem kell, nemhogy vakmerőség. Az egyetlen, amit elvárunk azoktól, akik kérnek tőlünk, az őszinteség. Ennek hiánya miatt veszett kárba a tsz-elnök, a szerkesztőségi gépkocsivezető és az újságíró több órai munkája. Ragaszkodnunk kell az őszinteséghez, mert anélkül képtelenek vagyunk segíteni, s nem érhetjük be helyette a „legeslegmé- lyebb alázattal” sem. BORVÁRÖ ZOLTÁN Az olvasó hangja: ,;; Amire mindig jut idő Ma már közhelynek szSmtl, Hogy Világban’’ élünk, semmire sem fut elég idő. A tétel első része igaz, de a másodikált már megkérdőjelezhetjük. Ugyanis van ami- re bőven jut idő a munka mellett, sőt nemé ritkán a munka helyett is. Ez a pletyka. No, nem a növényre kell gondolni, hanem a szóbeszédre. Mert ez mégis érdekesebb. Irodalmi szemszögből nézve elmondhatjuk, hogy hasonlít a népköltészethez Ugyanis sok tekintetben egyezést mutat. Így például mindkettőre igaz: a nép költi, szájhagyomány útján terjed, szerzője ismeret. len, szövege állandóan változik, alakul. Terjesztői — mármint a pletykának — főleg a gyengébb nem képviselői. Talán azért, mert könnyebben és gyorsabban pereg a nyelvük, mint a másik nemé?! Falun, ahol mindenki mindenkit ismer- — burjánzik a legjobban. Azzal kevesen törődnek, hogy az üres. meggondolatlan fecsegésnek milyen következményei lehetnek az érintett személyeknél. Még kevesebben gondolnak arra, hogy fértenek vele, esetleg közösségeket bonthatnak fel. Káros hatását lehetne folytatni, de helyette inkább néhány kérdéssel hozakodom elő. Napjainkban miért kap ismét fő hangsúlyt a pletyka? Miért turkálunk más emberek életében, amikor seperhetnénk saját portánkon inkább? Miért van az, hogy csak az ilyesfajta szóbeszéd jelenti az egyedüli szórakozást egyes embereknél? Lesz-e valaha olyan idő, amikor felszámolódnak ezek a pletykafészkek? Talán — merem remélni —, nagyobb hasznot húzhatnánk abból — közösség és egyén is —, ha a munkára, és nem a pletykára fektetnének egyesek nagyobb súlyt. Ha az „elpletykált” órákat művelődésre, önművelésre fordítanák, megváltozhatna a téma az említett körökben. Bízom abban, hogy egyszer majd nem a pletyka ívsz az, amire mindig jut idő. Addig is volna egy javaslatom: csak azt hallgassuk meg, amit munkatársaink és embertársaink mondanak rólunk. ÉKES LÁSZLÓ Munkaidő — szabad idő K iszámította-e már valaki, hogy mibe kerül nálunk a munkaidő és a szabad idő határainak oly gyakori egybemosódása? Amikor munkaidőben tesszük azt, amire a szabad idő szolgálna, és rossz szervezés miatt viszont a szabad időből harap le a túlóra? Vannak ilyen számítások, de nem pontosak. Mert például ki tudná kiszámítani azt, hogy mennyi időt töltünk el „hiánycikkek” felkutatásával. Építkezik a család, meg van szabva, melyik napra kapunk fuvart, de hiányzik a szükséges méretű tégla, a szükséges keménységű cement, nincs a boltban a megfelelő szög, amit az ács kér, most érkezett kúpcserép a TÜZÉP- hez, és ha nem megyünk érte, máris elfogy. Mi történik^ ilyenkor? Aki olyan, munkakörben dolgozik, hogy „csúsztathat”, az belátást kér a főnökétől és elkéredz- kedik. Ahol a munkakör megengedi, hogy ..rövid időre hazaugorjon”, ott az illető gondot se csinál belőle, hanem megkér valakit: „tartsa helyette a frontot”-. Csak a legnagyobb „magánszervezés”, az építkezés gondját említettük, mert a tapasztalat szerint a családi- és társasház-építkezések tíz- és tízezrek idejét — persze, energiáját és anyagi forrását — veszik maximális mértékben igénybe, s emellett sokszor évekig húzódnak. Ezért az építkezőkkel kapcsolatban a társadalmi belátás is nagyobb. Ám említhetnénk több tucat más okot is, kisebbeket és nagyobbakat, amelyek következtében naponta más tíz- és tízezrek csípnek le ilyen vagy olyan módon néhány negyedórát, vagy néhány órát is a munkanapból. Mert szép hús van a mészárosnál, friss kenyér a péknél. Hazaugrunk, mert a rádiószerelő, a mosógépszerviz délelőttre jelezte a jövetelét. Be kell vinni a kocsit a javítóba, de csak most tudnak fogadni. Telefonszerelők jönnek és okvetlen otthon kell lenni. Most csak a szinte kényszerű eseteket említem, de a listát így is sokáig lehetne folytatni. Természetesen, a munkásnak, aki blokkol jövet-menet, kevésbé van rá lehetősége, hogy elhagyja a munkahelyét, mint például az alkalmazottnak, de tény, hogy a munkaidő alatti „elintézendők listája” mértéken felüli mindennapi életünkben. Mindenki tud ilyesmiről, szinte mindenki él is vele, ha nincs más lehetősége, vagy ha egyszerűen van rá lehetősége. És — sajnos — a tűrés e jelenséggel kapcsolatban a belátástól a felelőtlen elnézés legszélső határáig terjed. M egfigyelhetjük e jelenéget akkor is, amikor magunk vagyunk a szenvedő fél. Vagyis, akit keresünk, akinek intéznie kellene ügyünket, ki kellene adnia az árút, alá kellene írnia az aktát, nincs a helyén. Megfigyelhetjük, és még határozottabban vehetjük tudomásul, hogy e túlzott tolerancia milyen zökkenőket képes okozni- a munkában, a szolgáltatásban, a hivatali apparátusban. Lemérhetjük magunk, mennyi időt vesztettünk el sorban állással, ácsorgással, tájékoztatás hiánya miatti kerülőkkel, s elképzeljük, hogy népgazdasági méretekben milyen veszteségek forrása e helyzet. Valóban bele kell tehát ebbe nyugodnunk, mint valami istencsapásba? Tény, hogy vannak tárgyi okok, amelyeket nem lehet egykönnyen, hamarosan megváltoztatni. A hiányzó cikkek listáját pillanatnyilag legfeljebb szűkíteni lehet. Üzlethálózatunk, bármily látványosan fejlődik is, még sokára épül ki a városok és falvak nagy területein olyan arányokban és összetételben, hogy teljesen megszüntesse az ellátatlan körzeteket. Igazgatási-ügyviteli rendszerünk gépesítésének szinte csak a kezdetén vagyunk az ügyviteli jogszabályok pedig még mindig nehézkesek és bonyolultak. Aki tehát csupán fegyelmi, szigorító intézkedésekkel képzeli megszüntetni az említett munkahelyi lazaságokat, az alaposan melléfog. A munka, a szolgáltatások, az ügyvitel, az áruelosztás jobb megszervezésével azonban rengeteget lehet javítani a helyzeten. Vannak például vállalatok, ahol nemcsak jogi tanácsadás folyik, hanem csekély térítés ellenében iratok, engedélyek stb. beszerzését is elintézik, rengeteg időt takarítva meg ezáltal dolgozóiknak. Vannak más vállalatok, ahol az üzemrészekben áru- beszerző-szolgálatot létesítettek, s amikorra a dolgozó befejezi napi munkáját, kézhez veheti a megrendelt cikkeket. Olykor már az együttműködés legegyszerűbb formái — például bizonyos üzletek nyilvántartási idejének rendezése — is sokat segítenek. T ársadalmi méretű feladatról van itt szó: egyszerűbbé, gyakorlatiasabbá, gyorsabbá keli tenni a szolgáltatást és az ügyintézést, arányosan kell fejleszteni a termelés és az ellátás kiszolgáló hátterét, amint ezt gazdaságpolitikai elveink is előírják. A tartalékokat azonban nem csupán a szűkén értelmezett termelési technológia javításában, a munkaerő ésszerű elosztásában, egyszóval a hagyományos üzemszervezésben kell keresni, hanem az üzemen kívüli feltételek javításában is. A lehetőség e tekintetben csaknem végtelen, v i j . RÓZSA LÁSZLÓ Előadás Szekszárdon Mint mór megírtuk, megyénkbe érkezett a szovjetunióbeli testvermegyénk, Tombov kulturális küldöttsége. A küldöttséget Rjablnszklj Jevgenylj Vladisz- lávovics festőművész, az OSZSZK érdemes művésze vezeti. Tagjai: Krasz- nov Alekszej Pavlovjcs festőművész, az OSZSZK érdemes művésze és Zsoltyikov Viktor WaocWcs grafikus* A küldöttség tagjai tegnap délelőtt Szekszárdon, megtekintették a megyei művelődési központot, ahol találkoztak M. Szabó István festőművésszel, aki meginviitál- ta őket a műtermébe. Délután R. J. Vlagyiszlávovics: ,,A képzőművészet helye a Szovjetunióban" címmel előadást tartott a megyei művelődési központbono
