Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-02 / 258. szám
A fiatalodó Györköny Könnyen elképzelhető Lückl Jani bácsiról, a györkönyi tanácselnökről, hogy álmában szokatlan dolgokat visz véghez. Például összead egyszerre harminc-negyven fiatal párt, vagy lehozatja Pestről a Nemzeti Színházat és odahelyezi a györkönyi központba, ahol csupa beton minden és az ' előadásokat ingyen nézik három napon keresztül a györ- könyiek. Lückl János kovácsmestér volt régen, kilenc éve tanácselnök. Ez alatt a kilenc év alatt úgy " összekalapálődott Györköny, hogy a „szokatlan” dolgok mindennaposakká váltak. A betontérség a központban nem álom. Megcsinálták. Végig, az egész főutcán csak betonút és füves terület látható. Megtörtént az is, hogy ingyen ment a falu a színházi előadásra, pontosabban a kultúr- ház Habos-kabaréjára. A tanács fizetett helyettük. Évente ötvenezer forintot ad a téesz kulturális célokra. Persze ennél több a pénz, hát hogyne telne belőle vidámítő kabaréra is?! A kultúrház igazgatója augusztus óta egy fiatal lány, a 2g éves Háhn Erzsi. Nem keltett feltűnést a faluban, hogy vezető beosztást kapott ilyen fiatalon. Inkább örülnek. Erzsi azelőtt Alsópélre járt dolgozni, minden reggel szaladt az autóbuszhoz. Megunta a korai kelést, a nyári túlórázásokat. A tanácselnök értesült erről, s megvárta egy reggel az utcán. — Erzsikém, kultúrfőnök lehetsz, ha itthon akarsz élni. * Az utóbbi öt évben legalább hatvan fiú és lány telepedett le a faluban, közülük többen kaptak vezető beosztást. Buják Emil főagronó- mus 28 éves, három év óta tölti be á tisztséget. Idevalósi, itt kezdte a munkát és „karriert csinált” Györkönyben annyi kell a karrierhez, az elő. rej utashoz, hogy fiatal legyen az ember, értsen a szakmájához és otthon akarjon dolgozni. Hazament a szintén 28 éves Róhn Mátyás gépészmérnök is, tavaly januárban. Műhelyvezető lett és nem 3200 forint a fizetése, hanem 5000 forint. A szövetkezet melléküzemági tevékenységét, a VTDEQTON- szerelőmunkát 23 éves elektro. technikus irányítja, aki szekszárdi munkahelyet hagyott el Györkönyért, a szülőfalujáért: a neve Huber Pál. A téesz-elnök, Brunn János azt mondja, nem féltik a pozíciójukat a fiataloktól. Teljésen igaza van, miért is-féltenék? Félni csak egy dologtól kellene Györkönyben, ha nem úgy rendeznék a falu sorsát, mint ahogyan az utóbbi időben teszik. Az itt élők esküsznek arra, hogy a kihalásra ítélt községek listájára Györköny nem kerüL Van vízmű, vágóhíd, szép presszó, rengeteg új és felújított ház. Csaknem minden utcában betonutat építenek. Az egészségházban szolgálati lakást alakítottak ki és így mindjárt kaptak az orvos mellé községi ápolónőt, mégoedig Budapestről. A paksi származású ápolónő nem szerette a fővárosi életet, de Paksra sem vágyott, ellenben nagyon jól érzi magát Györkönyben. Fiatal és csinos. Hidasi Gyuri vet. te feleségül, aki adminisztrátor a tanácsnál — Lückl Jani bácsi mellett is csak fiatalok dolgoznak —, egyébként pedig nagy muzsikus. Amióta mozognak az ujjai, harmoni- kázik, zeneiskolába is járt, és 26 ezer forintos orgonájával ő szolgáltatja a zenét az esküvőkön. Titkár nincs, az elnök adja össze a párokat. Az idén tizenhármat megesketett, de két esküvő még lesz. A csúcs- időszak . augusztusban volt: Hidasi Gyuri elsején átvitte az orgonáját a tanácsházba és ott hagyta egész hónapra, mert minden héten tartottak esküvőt A szövetkezet gépszerelői harmincketten vannak, tizenhatan vettek, e.ddig gépkocsit. Majd vesznek a többiek is. Nagyon fiatalok még: a más helyekről hazatért 17 szakmunkás mind fiatalabb 25 évesnél. Otthon megvan a kosztjuk, - s a keresetük igen jó. A legalacsonyabb órabér 13,70 forint, a legmagasabb 17,50. Enyedi László főkönyvelő így fogalmaz: „A gyökerek itt vannak”. Egy- pártszervezete és egy párttitkára van Györkönynek, a falué és a termelőszövetkezeté ugyanaz. Iker Sándor a titkár, pedagógus. — „A jó kapcsolat viszi előre- ezt a községet — mondja. — Hamar együtt vagyunk, ha segiteni kell egymáson. A lakosság látja az egység hasznát a munka eredményeiben és ennek igen nagy a hatása”. • Szokatlan élményben volt részem a majornézéskor. A szövetkezet elnöke ült a terepjáró kocsi volánjához. Mindig így megy, sofőr nem kell. A majorban meg az volt a különös, hogy sehol nem látok trágyát, az épületek körül csak fű és betonút, a tejháznál virágágyások. Mi várható még ebben az évben? A november eleji búcsúra Háhn Erzsi kultúrigazgató egy jónevű budapesti zenekart „hoz le”, már intézi a szerződést. Folytatják a betonútépítést, a tanácsházban nagv és gyönyörű házasságkötő termet — hétköznapi használatra tanácstermet — alakítanak ki. A csillárokat is megvették. Egy esküvő már kilátásban van a jövő esztendőre, a Háhn Erzsié. A tanácselnök persze sokkal többet sejt. Éjszaka álmában néha látja is az esküdni megjelenők hosz- szú, ünnepélyes sorát és örül hogy tovább fiatalodik a falu.» GEMENCI JÓZSEF Megloplak minket A kár 200 ezer forint Emlékeznek még a kedves olvasók? Emlékezhetnek, hiszen nem is olyan régen és többször is jelentettük, hogy örvendetes módon gyarapodik megyénkben a jóléti erdők és természetvédelmi területek száma. Az öröm mellett annak idején megszólaltattuk az aggodalom vigyázatra ösztönző hang jait is. Tettük ezt azért, mert a közös tulajdon tiszteletében nem vagyunk egyformák. Mondták is akkor néhányan, hogy „az ■ újságírók egyik-másika úgy látszik nem tud meglenni vészhuhogás nélkül”. Hogy a vészjelzés mennyire nem volt indokolatlan, azt igazolja az Országos Természetvédelmi Hivatal dél-dunántúli felügyelőjének segélykérő levele. Az áll ebben a szerkesztőségünknek címzett levélben, hogy a felsőtengelici parkban, mely országos jelentőségű természetvédelmi terület, máris megloptak bennünket ismeretlen tettesek, és az általuk jóvátehetetlenül okozott kár összege eléri a 200 ezer forintot. Segítséget kér egyébként ez a levél az ismeretlen tettesek lefülelésére és ez azért nem reménytelen dolog, mert feltételezett tettesek ott keresendők, ahol a Virginia boróka fájának értékét ismerik. Ez a nálunk ritka faféleség kiváló bútorfa és faragásra is nehéz ennél jobbat találni. A tévé népszerű Kék fény adása sok példát szolgáltatott már eddig is arra, hogy milyen nagy segítséget adhat a hatóságoknak a lakosság egyes bűnesetek felderítéséhez. Erre a fajtasegítésre' itt is mód van. A négy különösen értékes, fatörzset — tuskóátmérőjük hozzávetőlegesen 40 cm — előbb kitermelték, föltehetően lombtalanították, majd szállítóeszközre pakolták. Ennyi műveletet elvégezni úgy,' hogy a lopásnak egy szemtanúja se legyen, abszurdnak látszik. ",'A kérés tehát: ha valaki bármit tud a felsőtengelici védett park Virginia borókáinak kitermeléséről, elszállításáról, hollétéről, értesítse a Tolna megyei Tanács mezőgazdasági osztályát vagy az Országos Természetvédelmi Hivatal Pécsett székelő felügyelőségét. Lelkiismeretlen megkárosítóink megérdemlik, hogy ismeretlenségükből kiléptetve ismert tettesekké váljanak. .. r —óa— Az oldalt összeállította László Ibolya, a belpolitikai rovat vezetője. Párizs a fény városa. Árnyék csak ott van, ahol fény is. Sütött a délutáni nap, amikor a Concorde irányából rákanyarodtunk a Champs Elysée-re. Az autóbusz ablakából az obeliszk olybá tűnt, mint egy gigászi napóra mutatója. A járművek ezrei igazi párizsias sebességgel cikáztak és ömlöttek mindén irányból. Lassan kéthetes franciaországi tartózkodás után se hitetve el velünk, hagy a gallok ivadékai egyáltalán ismernek valamiféle közlekedési szabályt. Autóbusszal járva egy világváros utcáit, óriási színházi páholyban érzi magát az ember. A színpadon — az utcákon — eleven, színes kavargás. A házak, bankok, paloták vetített háttérdíszletként suhannak tovább. Minden vidámnak tűnik, pedig már reggel óta tudjuk, hogy nem az. Párizs azonban elég szép és nagy ahhoz, hogy színeivel, fényével ideig-óráig feledtetni tudja azokat a problémákat, melyek a fény városának árnyékos oldalain rejteznek. Érről a napról, 1975.. szeptember 27-ről, a színek maradtak meg bennem elevenen, a fény és árnyék ellentéte, a mozdulatok, és talán az események váratlansága. Az események nekünk, magyaroknak voltak váratlanok, kísérőinknek már kevésbé. Távolra szakadva az otthontól, csak jó sokára jöttünk rá, hogy » milyen régóta életünk szerves része az újságolvasás, a rádióhallgatás, a tévénézés. Franciaországot járó mindennapjaink annyira telve voltak élményekkel, es-mmyekke1, hogy alig-alig vettük észre; — Rendőrterror — közelről majdnem semmit se tudunk a nagyvilág eseményeiről. (Otthon azt nem érzékeljük, hogy tudunk, olyan nyilvánvaló számunkra a hírközlő szervek munkája.) Jose Luis Sanchez- Bravo, Ramon Garcia Sanz, Jose Humberto Baeno Alonso, Angel Otaegui és Juan Parades Monotas neve — legyünk őszinték — nem sokat mondott számunkra, és kivégzésük ténye is csak annyit, mint amennyit a távoli kivégzések híre áltálában mond, a másholi borzalmak, terror híreinek özönétől biztonságban élő, békés magyar újságolvasónak. Franciaország és Spanyol- ország azonban határosak, de az események ott nemcsak földrajzi okból tűntek közelinek. Reggel, amikor bementünk a fővárosba, hogy megnézzük a Notre-Dame-ot, végigbóklásszunk a Szajna-part könyvárusainak során, a Latin-negyeden és meghallgassuk a Pantheon egyenruhás idegen- vezetőjének fonográfszerű sző-, vegét — még minden olyan volt, mint egy itthoni képeslapban közölt megelevenedett fénykép egy távoli ország eseményeiről. Láttunk egy bevert kirakatot? Érdekes, hiszen idehaza emberemlékezet óta nem verték be egy külföldi — itt spanyol — idegenforgalmi cég kirakatát. Az V. György sugárúton egymást érték a rendőrök? Természetes, hiszen ahol ilyesmi előfordul, ott rendőröknek is jönniük kell előbb-utóbb. Ezenkívül í pedig kőhajításnyira a spanyol nagykövetség, miért éppen a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” hazájában ne fordítanának gondot, a diplomáciai testületek őrzésére? Visszaúton, Párizs legnevezetesebb sugárútján, az egykori elysée-i réten aztán megmutatkozott a hatalom másik arca. A fénynek és árnyéknak, a színeknek és mozdulatoknak az a sokfélesége, ami nemcsak nekem, hanem az autóbuszban utazott többi tíz magyarnak is hosszú időre emlékezetessé tette ezt a szeptember 27-ét. Tizennégy hatalmas, fekete rendőr riadó-autóbusz várakozik sorban és gorombán húzott tusszínű csíkként vágja kétfelé az áramló forgalmat. Az autóbuszok orral a Diadalív felé. Az autóbuszokban fekete ruhás emberek, felhúzható műanyag arcvédővel ellátott sisakban, botokkal, géppisztolyokkal. A Diadalív, felől ezrek és ezrek közelednek, kart karba öltve, sokszínű civilruhában, nők és férfiak •vegyesen. Fejük felett táblák, transzparensek: „Franco gyilkos! Giscard a bűntársa!”; Va- lahonnanj valószínűleg rádión keresztül, vezényszó érkezik. ; A fekete autóbuszok fekete utasai leszállnak, a gépkocsi- ■ oszlop megindul szemközt a tömeggel, mindegyik mögött fedezékben a legénysége. A fedezékben lévő fegyveresekkel szemközt von'dók fegwer- -k c—lt or FXP és a CGT tábláit emelik magasra. Autóbuszunk reménytelenül megreked a két irányból áramlók között. Már semmi nem újságképszerű, már minden valós. A Francia Köztársaság (sorrendben az V-ik), Európában szinte az egyetlenként, nem ítélte el a francoista terrort. A dolgozóknak — akiknek az árak és a, munkanélküliek számának szüntelen emelkedése épp elég okot ad arra, hogy nehezteljenek a tulajdon kormányukra — ez éppen elég indíttatás, hogy kifejezzék tiltakozásukat. A tüntetés békés. Annyira békés, amennyire a csak szavakban kifejezett harag békés formát tud ölteni. Vannak azonban provokátorok is. Autóbuszunk előtt merész ívben elkanyarodik egy motorkerékpáros. Fekete zászlót visz, a zászlón fehér körben nagy „A” betű. Anarchista. Amott tíz-tizenöt jól öltözött fiatal rohan ugyanilyen zászló alatt. Az első anarchisták, akiket életemben láttam, láttunk, Ha ugyan azok. Elvtársaink, francia ' barátaink úgy vélekednek, hogy jól'fize- , tett bérencek, akiknek nincs más1 dolguk, mint verekedést provokálni, hogy a rendőrség vjoggal” beavatkozhasson... Mintegy végszóra, valahol távol füstölni kezd egy felgyújtott autó. Kísérőnk, Re- my Raymond — Párizs 1941- es felszabadításának egyik nagvon tevékeny harcosa — udvariasan figyelmeztet: — Ha lőnek, mindenki feküdjön az autóbusz padlójára! A II. világháború idejéből jól ismert gyakorlat, ha lőnék, tanácsos az édes anyaföld- közelébe kerülni. Nem lőnek. Ehelyett közvetlen közelben, is gomolyogni kezd egy .furcsa színű füstfelhö. Á tüntetők sorából itt-ott kiválnak néhányan, vörös arccal, köhögve, könnyezve. A rendőrség bevetette a köhögtető. és könnygázgránátokat. — Behúzni a busz ablakait! .— hangzik Remy barátunk, * Rolle Tanguy ezredes egykori segédtisztjének immár nagyon is katonás parancsszava. Behúzzuk az ablakokat, az egyiket csak kínnal, keserve^ sen sikerül. Egyik útitársfrfőnk- nek már fáj a feje. Végül lassan megindul autóbuszunk, a tömegbe szorult gépkocsi- oszloppal együtt. Kétszáz méternyire, nem messze a Diadalívtől — hol van itt és kinél a „diadal”? — újabb fekete autóbuszokkal és félszáz fekete ruhás/ lehúzott arcvé- . dós, gladiátorokra és falanszterbeli szörnyekre egyaránt emlékeztető alakkal találkoztunk. A gladiátor hasonlat cseppet sem sántít. Pajzsokkal is fel vannak szerelve, a modem technika diadala — mű- anyag pajzsokkal és nem gu- ( mibotokkal, hanem valami : hosszú alkalmatossággal, ami hosszabb, világos színű és amitől a szakemberek szerint törik a csont. Á párizsi, kétszázezernél több ember, és a rendőrség csatája késő estig, sőt még éjszaka is tartott Egy másnap reggeli szóbeli információ: — Mindkét részről sokan sebesültek meg. Halott most nem volt egy sem. OSDAS IVAM