Tolna Megyei Népújság, 1975. november (25. évfolyam, 257-281. szám)
1975-11-16 / 269. szám
Egyedül (Fotó CAF—MTI—KS) Á chilei stadion Victor Jarra verstöredéke ötezren vagyunk itt e csöppnyi városrészben, ötezren vagyunk, vajon háhyan vagyunk a városokban és országszerte? Csupán itt tízezer kéz, mely szántott és gyárakban termelt. Vajon hány embert gyötört éhség és hideg — félelem és fájdalom lelki nyomás, megtorlás és őrjöngés? Hatan közülünk eltűntek a zűrzavar forgatagában, egy meghalt, egy férfit agyonvertek, sosem hittem volna, hogy egy embert így agyon lehet ütni. A többi négy el akart menekülni az ájult félelem elől, egyikük az irdatlan mélybe dobta meggyötört testét, mindegyik szemében a halálfélelem merevedett fagyossá. Mily borzalmas torzzá varázsolja arcunkat a fasizmust Terveiket percnyi pontossággal időzítik, mi sem zavarja őket. Gyilkosság szab itt házirendet. Ez volna hát az isten képmására teremtett világ? Istenem, ez a te hét világteremtő napod gyümölcse? A négy fal közt nincs is ember, csak számok vannak, s a számoknak minden oly mindegy, a számok oly nagyon áhítják a mindent megváltó halált. De hirtelen feleszmél öntudatom. Remegés nélkül figyelem a jelet, mi páncélosok robajával, katonák üvöltésével kel versenyre... És Mexikó? És Kuba? És hol a világ, mely felsajdul e szégyen láttán? Itt tízezer kéz szorul görcsbe, mert nem termel soha többé. Vajon hányán lehetünk szerte hazámbant Elnökünk vérének lüktető dobaja túlharsogja a bombák robbanását, gépfegyverek ropogását, s így görcsbe szorult öklünk visszavág. Mily nyomasztón fojtogat a vers, mialatt a megtorlást éneklem versfüzérben, meg kell halni a gyötrő félelemtől, oly sok millió pillanatig vergődik a végszóig, bent feszít a némaság, kint felharsan a kiáltás. Amit itt látok, oly rémkép az, amit elképzelni sem mertem, s amit érzek, amit érzek, meggyilkolja merev tekintetembe íródott gondolataim..; (Bede Béla fordításai 1 (A hírhedt santiagói stadionban született ez a megrázó Hangúi verstöredék: egy fiatal költő, Victor Jarra utolsó üzenete —* a pokolból. A költőt meggyilkolták. Versét egy fiatalember juttatta ki a stadionból, majd Párizsba került, ahol a közelmúltban jelent meg.) Új könyvek K. Csilléri: A magyar nép bútorai. (Magyar népművészet). Madách: Az ember tragédiája (Kass János 15 rézkarcával). Gárdos M.: Százarcú élet. Goncourt: A XVIII. század művészete és egyéb művészettörténet tanúim. Gondolatok a művészetről. Klotz, H.: Az orgonáról. Koós J.: Kozma Lajos munkássága. Grafika. Iparművészet Építészet. Köves—Párniczky: Általános statisztika. Mohás: Mit tudsz önmagádról. Osvát: Rigófütty szól. Erdődy: Az antikrisztus és szolgája. Vezetési ismeretek politikai vezetők számára. Képes politikai és gazdasági világatlasz. Berkes: Utánam, srácok. Bikácsy- Andrzej Wajda. (Szemtől szembe). Csoportdinamika (Válogatás Kurt Lewin műveiből). Duduk: A baromfitartás melléktermékeiből fehérje- takarmány. Gánti: A kvarkoktól a galaktikus társadalmakig. (Univerzum könyvtár). Hadrovics: Szavak, szólások (Nyelvtudományi értekezések). A Kisalföld és a nyugatmagyarországi peremvidék (Mo. tájföldrajza). Mócsy: A Pannónia a késői császárkorban (Apollo könyvtár). Szakály F.: A mohácsi csata., Vasy: Sánta Ferenc (Kortársaink sorozat). Doinas: Az én birodalmam. Rohonyi: A magyar romantika kezdetei. Amado: Gabriella. Illúziók nélkül — a nyelvtanulásról „TANULJON könnyen, gyorsan nyelveket f — hirdetik a plakátok, s a nyelvtanulók, poliglott-jelöltek tódulnak a különféle nyelvtan- folyamokra, hogy ki-ki célja és bukszája szerint — de azért lehetőleg minél olcsóbban és a lehető legkisebb fáradság árán — részesedjék e modern művelődési formában, mely speciálisan korunk szüleménye (noha régen is tudtak — "és jól — nyelveket), s áldásos jelenség, ha valaki legalább középfokot ér el a nyelv tanulmányozása után, hisz végtére is „ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz”... A naivságukhan. is igaznak tűnő mondásoktól, örök érvényű megállapításoktól függetlenül hatalmasan fellendült a nyelvtanfolyamok és az idegen nyelvi Bzakok látogatottsága. Melyek lehetnek a legfontosabb motiváló tényezők a jelentkezők nagy számát és ren- díthetetlenségét illetően? (Kitartását nem, mert gyakran tapasztaljuk, hogy a kezdeti lelkesedés és hurráhangulat később alaposan lelohad, s olykor az induló létszám kis töredéke marad csak hírmondónak.) A tanfolyamszerűség kétségkívül hozzájárul a sikerhez, hisz mindenütt megvalósítható, ahol helyiség, tanár, s legalább egy magnetofon rendelkezésre álÚ Rövidségük, intenzitásuk elvileg megalapozza az alapfokú tudást, kiindulási alapokat teremt az elmélyültebb tudás megszerzéséhez, s viszonylag színvonalas formában biztosítja mindezt. Csakhogy ez az intenzitás is kétoldalú dolog: nem biztosít nyelvtudást, ha valaki csak eljár a tanfolyamra, s közreműködni nem óhajt vagy szégyell (nem kisiskolás már, hogy feleltessék stb.). Aktív részvétel nélkül nincs nyelvtudás! S a „könynyen-gyorsan” elv tíz tanfolyam elvégzése után sem valósul meg az ilyen hallgatói típus esetében. Sokan azt sem tudják, mit vállaltak jelentkezésükkel, az első órán lepődnek meg igazán, mikor értesülnek a siker feltételeiről... Van, akit valamiféle rosszul értelmezett presztizsküzdelem késztet majdani, hónapokig tartó gyötrődésre, mások unaloműzőnek fogják fel, békés téli estékre gondolva. A szabad idő hasznos eltöltése helyett — a bölcs kihasználásról már nem is szólunk — passzív szórakozással (?) elfecsérelt „szabad idő” lesz jussuk. S még pénzt is kell költeniük rá... Hát megéri ez? így — biztosan nem. Ha A KIEJTÉSNEK fontosságot tulajdonítunk — márpedig lényeges, hogy ne lehessen kilométerekről felismerni az idegen nyelven megszólaló idegenszerűségét (rosszabb esetben meg sem értik az illetőt, s ez már igazán nyomós ok), nem szabad meglepődni azon, ha a vezető tanár unalmasnak tűnő kiejtési gyakorlatokat vezényel perceken át, hisz ez jelenti a mindenre kiterjedő nyelvi tudás egyik Ösz- Bzetevőjét A szótanulás is régóta problémája a tanfolyamoknak. Audio-vizuális módszer ide, szemléltetés oda, enélkül bizony nem megy, nem mehet a nyelvtanulás, hisz a szavak szolgáltatják a nyelv tartalmi részét. Miként nyelvtan nélkül sem lehet hosszabb időn át gondtalanul henyélni a nyelvi ismeretek komplex mezején... Még a középiskolákban is meg kell küzdeni olykor olyan téves nézetekkel, teóriákkal, miszerint a szótanulás (értsd: biflázás, magolás stb.) avitt dolog, fölösleges, a tanfolyamokon tanulók nagy része pedig mindemellett még a szükséges ráfordítási idővel sem igen rendelkezik munkája, családja, egyéb elfoglaltságai miatt. Minő siker várható ezek után, ha meggondoljuk, hogy egy közepes intenzitású tanfolyam heti két (de esetleg csak egy) alkalommal számol? Hol, s mikor szereznek a hallgatók akkor hát jártasságot, bátorságot (!) a nyelvi reprodukáláshoz, ne adj isten; az önálló produkcióhoz? SOKAN JAKNAK ma már külföldre különböző céllal, s örömteli tény, hogy egyre gyakrabban és egyre többen. Ezt persze jól ki lehet használni bizonyos nyelvi ismeretek megszerzésére is. Ott, rövid idő alatt, lehetetlen azonban elsajátítani egy nyelvet, még ha lelkes és kitartó is a vállalkozó, mert irányító nélkül a rossz formákat is felszívja magába, s úgy jár, mint a kezdő zongorista, aki megtanul ' játszani egy kézzel, s most képtelen rászoktatni magát a helyes kétkezes játékra. A rosszat elfelejteni mindig nehezebb — ilyen értelemben —, mint a jót. Ugyanez jelentkezik az írásbeliségben is. Többen példálóznak azzal, hogy a Rosi meg a Hansi ezt így vagy úgy írja, s az biztosan úgy helyes. Diákok szoktak hivatkozni arra, hogy levélbarátjuk a múltkor ezt így írta... E kedves-naiv hivatkozók elfelejtik, hogy levelező partnereik hasonlóképpen ifjak, mint ők. hogy tizenévesek, akik maguk is ugyanúgy tanulják saját anyanyelvűket, mint a mieink a magyart, tehát. adekvát és világos, hogy milyen mértékben hagyatkozhatunk rájuk. (Azt persze nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy adott esetben egy olasz utcaseprő is jobban tud olaszul mint mondjuk egy illatszer- tárban dolgozó hazánkfia.) De gondoljunk csak arra, Hogy sajnos nálunk is még milyen sokan beszélnek hibásan, sőt rosszul — magyarul, hogy nyelvi hibákkal zsúfolt mondáitok százait szapulják magyartanárok, nemes szándékú illetéktelen illetékesek majd nemhogy eredménytelenül. Nem árt elgondolkoznunk efölött A külföldi út elsősorban arra jó, hogy már meglévő nyelvtudásunkat kipróbáljuk, elmélyítsük, alkotó alkalmazására módot kerítsünk, természetesen nem lebecsülve a nyelvi élményeket alátámasztó-megerősítő úti-, táj-, országélményeket és a kultúrainjekciók szerepét, feltéve, ha nyelvi ismeretekért indultunk a külföldi útra. Végezetül szívleljük meg az alábbi jótanácsot és hitessük el az érdekeltekkel: bizonyos nyelvi és általános intelligencia hiányában (korra, nemre és foglalkozásra való tekintet nélkül) egyetlen Idegen nyelv sem sajátítható el — legalábbis tisztességesen. Kétségtelen, hogy ennek közlése hálátlan és kellemetlen feladat, de valamiképp az érdekelt fél tudomására kell hozni saját érdekében. Ha valaki a magyar nyelvet — anyanyelvét — rosszul bírja, vagy stílusa kifogásolható, szinte biztosra vehető (kivéve, ha magyar tudása éppen egy vagy több idegen nyelv előzetes ismerete miatt hiányos), hogy nem tudja elsajátítani eredményesen a célul kitűzött nyelvet sem. SZORGALOM NÉLKÜL pe dig a kísérletet sem érdemes megkockáztatni. S a szólás úgy nyer értelmet, hogy a szorgalmon, kitartáson alapuló tudatos nyelvtudás valóban nemesít, többre tesz képessé az átlagosnál. S így már valóban megéri. DRESCHER ATTILA