Tolna Megyei Népújság, 1975. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-19 / 246. szám
Szülőknek Hz őszinteségre nevelés a z őszinteségre nevelés* nek leghatásosabb esz. köze a jó példa. Olyan légkörben kell élnie a gyermeknek, ahol a család tagjai őszinték egymáshoz. Hallania kell a gyermeknek, hogy a szülei beszámolnak egymásnak munkahelyi élményeikről, jó és rossz eseményekről egyaránt, nem hallgatnak el semmit, nem csapják be egymást. Sajnos sok szülő „becsapja” a gyermekét, amikor orvoshoz viszi. Tudja, hogy oltásra vagy injekció beadására kerül a sor, de előre ígéri, esküdözik a gyermeknek, hogy semmit sem fog csinálni a doktor bá. esi, csak meghallgatja. A gyanútlan kisgyermek, aki bízik példaképében, a szülőben, nyugodtan viselkedik, s egy- szercsak ott éri a szúrás vá. ratlanul, ami nem is lenne olyan fájdalmas, ha előkészítették volna rá. S nem fájna még az is neki, hogy becsapták. Í gy csak egyszer szedjük rá a gyermeket! Másodszor és a további, akban sokkal nehezebb dolgunk lesz. Akkor sem bízik majd bennünk, ha valóban csak vizsgálatra visszük. Az ilyen szülő többszörös hibát követ el: gyermeke gyűlölni fogja az orvost, akit szeret, nie kellene, mert meggyógyítja, ha beteg, csalódik a szülőjében, mert nem mondott igazat neki. Végül, de nem utolsósorban, példát kap arra, hogyan kell hazudnia, mást becsapnia. n jó példa mellett vannak az őszinteségre nevelésnek apróbb „fogásai”. Nem büntetjük, vagy legalábbis enyhébben büntetjük a gyermeket, ha őszintén elmondja, hogy elkövetett va. lami csínyt, vagy hibát. Ilyen esetben feltétlenül mutassunk rá, hogy azért nem kap büntetést, vagy azért kap eny. hébbet, mert őszinte volt. A hazugságon, elhallgatáson tettenért gyermeket büntessük meg. A büntetés kiszabásakor mondjuk meg, hogy ha őszinte lett volna, akkor csak egészen kicsi büntetést kapott volna. Soha ne büntessünk veréssel! Annyi más, finom, de a gyermeknek mégis fájó büntetés létezik, hogy kár lenne a testi fenyítéssel durvává tenni gyermekünket Elhallgatta azt, hogy egyest kapott az iskolában? Legyen az a büntetése, hógy nem nézheti meghatározott ideig a kedvenc tv-műsorát, nem magnózhat, nem mondunk es. te mesét neki, elzárjuk egy időre a legkedvesebb játékát stb. Ezek, és hasonló bünte. tések fájóbbak a verésnél és nevelési szempontból sokkal hatásosabbak. H iba lenne, ha őszinteség esetén soha nem kapna büntetést a gyér. mek. Az értelmesebbje hamar megtanulná, hogy nem is olyan nagy baj hibát elkövetni, ha annak ára az őszinteség. Az ilyen őszinte, ségnek az erkölcsi értéke ha- sonló lenne a hazugságéhoz, hiszen mindkettőnek az a forrása, hogy a gyermek szabadulni akar a büntetéstől. Kisebb hibák őszinte bevallásáért ne büntessük, első esetekben a súlyos hiba bevallása után sem. De járjon büntetés a kisebb hibákért is, ha azok sorozatosan ismétlődnek. Dr. Gergely Kirolyné T érelválasztó Érdekes térelválasztót készíthetünk kiszáradt gesztenyékből. A gesztenyéket átfúrjuk és különböző színűre, vagy egyszínűre befestjük, maid színtelen lakkal beken, jük. Utána műanyag szálra felfűzzük, de úgy, hogy két gesztenye között kisebb-na- gyobb távolságokat hagyunk. Á gesztenyefüzéreket belakkozott rúdra felkötjük, és a kívánt helyen felerősítjük. A térelválasztó elé helyezhetünk néhány cserép virágot Szép lakásdísz a2 apró kövekkel beborított váza is. Szedjünk apró, érdekes formájú kavicsokat, keressünk a kamrában egy különleges for. májú lekváros-, befőttes-, vagy bármilyen üveget. A kavicsokat szép sorjában ra- gassuk az üvegre (pl. Techno- kol Rapiddal) ügy, hogy teljesen elfedje az üveget. Ha megszárad, lakkozzuk át az egészet. Nagyon ízléses, ma. dem vázánk lesz. ___ S ajtos receptek A sajt egészséges, fehérjedús táplálék. Sokféle ízben kínálja a kereskedelem is. A sajtos ételek, amelyeket most ajánlunk, bármilyen — félkemény sajtból (ementáli, eidámi, trappista, hóvirág, óvári stb.) elkészíthetők. Gyors, vendégváró ételek, könnyű vacsorák receptjei: Sajt-sonka tekercs: Hozzávalók: eidaml sajt, nyers sonka vagy füstölt hús, új hagymafej. A sajtot ceruzavastagságú 3—4 cm hosszú darabokra vágjuk. Vékony sonka- csíkokkal, vagy füstölt hússal körültekerjük és hagymafejjel garnírozzuk, majd fogvájóval átszúrjuk. Kekszvariációk: 10 dkg vaj, 10 dkg sajt, bors. A vajat kikeverjük, a reszelt sajtot hozzáadjuk. Ezt a krémet borssal Ízesítjük. Tetszés szerint adunk hozzá még paprikát, ketchupöt és curryt. Kerek, vagy négyszögletes kekszek közé tesszük a krémet, Ínyencvirsli: Wj--4 db virsli, mustár és ketchup, paprika, sajtsze- letek (1 cm vastag) 4 csík füstölt szalonna, olaj. A virsliket felvágjuk, mustárral és ketchuppa) megkenjük, paprikával leszórjuk. A sajtot csíkokra vágjuk és a virslit ezzel megtöltjük. Minden virslit egy szalonnacsíkkal átcsavarunk és 2 fogvájóval odaszúrjuk. A virsliket olajjal könnyen bekenjük, sütőben addig sütjük amíg a sajt megolvad. Hot szóm — hat betű Az ábrához nem köziünk meghatározásokat, helyettük ezúttal a számok beszélnek. Ugyanaz a szám mindig azonos betűt Jelent. Ebben a rejtvényben csupán a következő hat betű szerepel: A, K, O, R, S, T. Az önök ieladata kideríteni, melyik stám melyik betűnek lelel meg, s természetesen az ábra értelmes szavaklkál való teljes kitöltése úgy, hogy egy szabályos keresztrejtvény alakuljon ki. A két- és hárombetűs sorok kis hányada értelmetlen is lehet. Beküldendő a 6 üb hatbetűs sor megfejtése október ST-lg. megyei művelődési központ, 7101 Szekszárd, Pf.: 13 címre. A levelezőlapra kérjük ráírni: REJTVÉNY. A helyes megfejtést beküldők között 5 db könyvet sorsolunk ki. Az október 5-1 keresztrejtvény helyes megfejtése: LABDARUGÓ. Könyvjutalmat nyertek! Kovács József, 7086 Ozora, Táncsics tt. 28., Kutas! Edit, 2100 Szekszárd, Alkotmány u. 23., „Rej tvényfejtők" 7133 Fadd, Diákotthon, Simon Péterné, 7100 Szekszárd, Tartsay u. 53., Tóth Józselné, 7200 Dombóvár. Tóth Ede u. 18. A könyveket postán küldjük el SZEREK fi magas vérnyomásról Magas vérnyomásról (hipertóniáról) beszélünk akkor, amikor a nyugalomban mért vérnyomás az életkornak megfelelő felső határ fölé emelkedik. A magas vérnyomások több mint 80 százaléka ismeretlen eredetű, vagyis itt a vérnyomás emelkedésén kívül más alapbetegséget — a jelenlegi vizsgálómódszerekkel — nem lehet kimutatni, maga a vérnyomás fokozódása jelenti a betegséget. Ezeket hívjuk magas vérnyomásos betegségnek. A többi 20 százalékban a vérnyomás-emelkedés oka egyéb, például vese-, ér-, agybetegségek, a belső elválasztás« mirigyek betegségei stb. A magas vérnyomásos betegség iránti érdeklődésnek az ad jelentőséget, hogy viszonylag gyakori. A fiatalabb: 30— 40. életévekben jelentkezik, tehát általában munkaképes korban, s kezeletlenül, elhanyagolva a szív kimerülése, agyvérzés, ritkábban veseelégtelenség útján korai halálhoz vezethet A BETEGSÉG EREDETE ismeretlen, keletkezésére vonatkozóan a két fő elmélet közül az egyik az idegi, a másik a veseeredetet hangsúlyozza. Az előbbi a központi idegrendszer, a „túlfeszültség” szerepét, az utóbbi a vese által termelt kóros anyagok szerepét emeli kt A hipertónia-betegség kezdeti szakaszában — a vérnyomás-emelkedésen kívül — a szervezetben semmiféle egyéb kóros elváltozás nem mutatható ki, a szív- és az erek épek. Erre a kezdeti, „idegi” szakaszra, — amelyet különböző stresszhatás, feszültség, idegesség nagymértékben befolyásol, az „ugráló”, változó vérnyomás a jellemző. A betegség következő szakaszában már mérsékelten károsodott a szív, érelváltozások vannak a szemfenéken. A harmadik szakaszban a szív- és érelváltozások súlyosbodnak. Az erek, elsősorban az agyerek károsodásának, elmeszesedésének előrehaladtával aztán már csak a normálisnál magasabb nyomás mellett jut elegendő vér az agyszövet sejtjeihez. Ilyenkor a vérnyomásnak minden áron való leszorítása már nem a panaszok csökkenését, hanem azok fokozódását válthatja ki. A betegség tehát átmeneti vérnyomás-emelkedéssel kezdődik, és csak később lesz tartósan magas, ami nem azt jelenti, hogy ilyenkor a vérnyomás már nem ingadozik, hanem azt, hogy az ingadozás legalsó értéke is a normális fölött van. | A magas vérnyomásos betegség általában sokáig nem okoz panaszt, gyakran szűrővizsgálatok, egyéb betegségek során „véletlen” leletként derül ki. Bár szoros összefüggés nincs, az esetek zömében 170 higanymilliméter felett;, jelentkeznek az első tünetek: fejfájás, ritkábban szédülés, nyugtalanság, álmatlanság formájában. Ezek azonban egyáltalán nem jellemzőek, mert fennállhatnak kimerültség, normális, sőt csökkent vérnyomás esetén is. A betegség kimenetelének megítélésében a szív, az erek, a vese állapota a döntő. Általában minél fiatalabb korban kezdődik, illetve minél magasabb értéket ér el a kóros vérnyomás, a kimenetel annál kedvezőtlenebb. A NAPJAINKBAN sokat emlegetett, s egyre több betegségcsoportra kiterjedő gondozásnak e betegség esetén is óriási jelentősége van. A magas vérnyomásos betegek többsége rendszeres orvosi ellenőrzéssel, a gyógyszerek előírt adagban, való rendszeres szedésével, a helyes életmód és étrend betartásával egyensúlyban tartható, s megakadályozható, vagy legalábbis kitolható állapotuk rosszabbodása. A gondozás, amely a szocialista egészségügy fő céljának, a megelőzésnek legfontosabb eszköze, kétoldalú kapcsolatot jelenti Nemcsak az egészségügyi in- témény, az orvos, hanem a beteg aktív magatartását is feltételezi. Gondozni csak azt lehet, aki hagyja magát! Hiába az orvos minden jó szándéka^ akarása, ha az megbukik a beteg passzivitásán, felelőtlenségén. Ha a beteg nem szedi be az előirt gyógyszert, ha önkéntesen abbahagyja, meri „jobban érzi magát”, ha nera jelenik meg a berendelés időpontjában, előbb-utóbb rosz- szabbodás következik be, S vérnyomásának „beállítását esetleg sokkal nehezebb lesz. Végül néhány szót az élete módról és életrendről. Az élet-' módban a szabályozott, nyugodt életritmus, az egyenletes munkamenetel, az ember képességeihez mért megerőltetés, a szükséges pihenés, az idegfeszültség-mentesség játszik szerepet A magas vérnyomásos beteg konyhasószegény, de’ Változatos étrendet egyen. Á TEA, KÁVÉ nem ok oá magas vérnyomást — ezért kis mennyiségben fogyasztható —-i ellenben egyeseknél kóros idegfeszültséget vált ki, s ez a fokozott idegfeszültség szerepet játszhat a vérnyomás emelkedésében. Húsok, elsősorban a sovány húsok szabadon ehetők, s célszerű minél több gyümölcsöt fogyasztani a bennük lévő, s az erek falónak épségéhez szükséges vitaminok miatt. A zsírral, vagy olajjal főzés nem játszik komoly szerepet a betegség kimenetelében. i Dr. M. Szőnyeg a lakásban A szobát szépen díszíti a faliszőnyeg. Modern bútorok, kai berendezett szobába készíthetjük szalmaszőnyegből. Hímezzünk rá műanyag vagy gyapjú fonálból, virág-, absztrakt-, vagy fantázia mintákat, kivághatunk maradék valódi vagy' műszőrméből, bársonyból állatfigurákat, és felvarrhatjuk. Színes szalmavírágokat is erősíthetünk fel az alapanyagra. , Gyermekszobai faliszőnyegré vágjunk ki színes műanyagból virágokat, figurákat. (Szív, lóhere, szőlő, napraforgó, állatok, stb.) Erre a célra nagyon jók a háztartásban használt mosó- és tisztítószerek színes flakonjai, ne dobjuk el, gyűjtsük össze őket, hogy több szín álljon rendelkezésre. A díszítő figurákat ragasszuk, varrjuk, vagy egy-egy gyöngyszem felhasználásával erősítsük feL