Tolna Megyei Népújság, 1975. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1975-10-17 / 244. szám

Érettségi után

Okleveles népművelési szervezők lesznek

Szenczi László

Manapság meggondolják a szülők, beírassák-e gyereküket gimnáziumba. A gyerek jövője felett töprengve bizonytalannak találják az egyszerű gimáziumi érettségi adta lehetőségeket. Az új igényeket veszi figyelembe az a törekvés, ami az 1972-es oktatáspolitikai párthatározat irányelveit figyelembe véve különféle választott tárgyak tanulására ad lehetőséget a gimnazistáknak. Akik harmadikos korukban gyors- és gépírást, műszaki rajzot kezdenek tanulni, azok az érettségi bizonyítvány mellett erről is „papírt”, szereznek.

Májusban tovább bővült a választható tantárgyak köre; államigazgatási ismeretek, népművelési szervezési ismeretek, közgyűjtemény-kezelői ismeretek.

A szekszárdi Garay Gimnáziumban úgy vélték, hogy a három szak közül bármelyik hasznos lehet az itt végző

diákok számára. Meghirdették mindhármat.

Szenczi László igazgató:

— Az első és a harmadik lehetőség kevésbé keltette fel a tanulók érdeklődését, mint a népművelési szervezés. Erre jelentkeztek a legtöbben. Alaposan tájékoztattuk a gyerekeket a rájuk váró kötelességekről, lehetőségeikről. Nemcsak az ő kedvük, de szüleik beleegyezése is szükséges volt ahhoz, hogy a választott tárgyat tanulhassák. Nem egyszerűen egy új tantárgy belépéséről volt ugyanis 6zó, hanem egy különálló tantárgycsoportéról, aminek érdekében néhány más tantárgy elmaradt, illetve kevesebb óraszámú lett. A népművelési szervezési ismeretekkel foglalkozó 19 fős csoport nem tanul második

Babay Attila

nyelvet; a biológiát, kémiát csak fél évig tanulják, kevesebb órájuk van oroszból és fizikából is.

— Természetesen nemcsak a gyerekeknek, nekünk is új feladatot jelent ez az újfajta oktatási forma. Uj óraterv készült, szakembereket kellett keresnünk, akik óraadóként tanítanak. Számos új eszközre van szükség, hiszen a tanulók egyebek közt még fényképezni is meg fognak tanúink A megyei tanács rendkívül sokat segít; a személyi feltételek megteremtésében és az anyagiakban is. így már nagyjából minden gondunk megoldottnak tekinthető. Egyetlen dolgot említek csak; a tankönyvhiányt. Egyetlen tárgyhoz van könyvük a tanulóknak, a többiből rászorulnak a jegyzetelésre — mondja az igazgató.

Babav Attila és Kelemen Ildikó résztvevője a kísérletnek. Mindketten közepesen tanulnak, és nappali tagozaton nem kívánnak tovább tanúink így kapóra jött számukra, hogy az érettségi bizonyítvány mellé szakképzettséget is szerezhetnek.

Ildikó korábban jogász szeretett volna lenni, de időközben meggyőződött róla, hogy nem arra a pályára termett. De az államigazgatási ismeretek még mindig vonzották, eredetileg erre a szakra jelentkezett, és csak később döntött a népművelés mellett.

— Őszintén szólva nagyon keveset tudtam a népművelésről, de fontosnak éreztem, hogy valamit megtanulhatok, aminek a segítségével később el- helyezkedhetem majd. A tantárgyak közül többet is megszerettem, legjobban a művészettechnikai ismereteket, a grafikát... — mondja Ildikó.

Babay Attilának sajátos oka volt, hogy beiratkozzon a népművelési csoportba;

Kelemen Ildikó

— Érdekelt a népművelés, de leginkább az vonzott, hogy így nem kellett tovább franciául tanulnom... Ért néhány meglepetés menet közben minket, elsősorban az, hogy eleinte négy délutánon is itt kellett maradni az iskolában. Most már kétszer délelőtt vannak a népművelési órák, de még így is nagyon szétforgá- csolódik a szabad időnk. Azt mondták, hogy nem lesz osztályzás, de az is van. Mindennek ellenére nem csalódtunk: a tárgyak érdekesek és változatosak. Én a klubvezetést szeretem a legjobban.

Szenczi László hozzáteszi, hogy hamarosan lesz saját gyakorlóklubjuk a tanulóknak, amint elkészül az iskolai klub. De később majd a város többi ifjúsági klubjába is eljutnak, gyakorlatokat végeznek.

Utoljára hagytunk egy kényes kérdést: vajon tisztában vannak-e a fiatalok elhelyezkedési lehetőségeikkel? Tudják-e, hogy többségüknek kis településekre kell mennie dolgozni ?

Azt ugyan sejtik, hogy mind a tizenkilencen nem maradhatnak Szekszárdon, de menni, ahová a hivatás szólít — még ezt sem tudják elképzelni. Igaz, még van másfél esztendő. Kár lenne, ha az érettségi mellett szerzett oklevél csak emléklap maradna.

V. F. É.

Fotó: kz

Felmérés a munkás- művelődésről

A megyei tanács intézkedés si tervében, amely az MSZMP Központi Bizottsága és Tolna megyei Bizottsága közművelődésről szóló határozatának végrehajtásához készült, az egyik részfeladat a munkások műveltségi szintjének felmérése.

A munkához a közelmúlta ban látott hozzá egy e célra létrehozott 12 fős bizottság, melynek tagjai közművelődési szakemberek és könyvtárosolt.

A munkások műveltségi szintjének vizsgálata, helyzetképkészítés mellett célul tűzték ki javaslatok előterjesztését a fejlesztési feladatokra. Ä két hónapig tartó vizsgálódás ideje alatt öt-tíz alkalommal keresik fel a vizsgálat résztvevői a számukra kijelölt művelődési intézményt, amelynek tevékenysége tükrében Vizsgálják a munkások kulturális ellátottságának szintjét; Ellátogatnak az intézmény telephelyén működő üzemekbe, és a vonzáskörzetbe tartozó települések művelődési intézményeibe is.

Megvizsgálják a munkásság részvételét a felnőttoktatásban, a szakköri munkában, a klubéletben, a műkedvelő művészeti csoportokban, ismeret- terjesztésben. Külön figyelik a nemek arányát, a részvétel aktivitását.

Az üzemekben felkeresik a szocialista brigádok tagjait, és beszélgetések során azt tudakolják, hogy mi a véleményük a munkások jelenlegi kulturális helyzetéről, és milyen elképzeléseik, vágyaik, terveik: vannak?

A felmérés november tizenötödikéig készül el.

Ordas Iván:

Damjanich

tábornok

Hóra Ferenc Könyvkiadó, 1971.

„Üzleti ügyben jöttem” — mondottam.

Ekkor egy asszony, akinek épp elvezették a férjét az út menti fasor felé, hisztérikusan fel- sikoltott:

„Ö volt az! ő ment értük Tomasovacra! Az én uram ártatlan!”

Damjanich közelebb lépett hozzám,

„Csakugyan?”

Megragadta a mellemen a ruhát.

„Ezerhétszer kellene felakasztani, te féreg!

' Annyian vesztek el miattad!”.

Később megtudtam, hogy háromszázhét katonája pusztult el, a mieinkből pedig hétszázan haltak meg. Nem számítva azokat, akik között épp akkor rendezett tömeges akasztást.

Elengedett.

„Hol a szállása?*;

Megmondtam,

'„Andris! — intette magához azt a katonát, akiben felismertem éjszakai támadómat. — Mától káplár vagy, édes fiam! Most azonban magadhoz veszel két embert, és idehozod ennek az orgyilkosnak minden holmiját!”

Megtörtént. A holmimat átkutatták, a kis ládát azonban nem tudták kinyitni.

„A kulcsát!” — förmedt rám Damjanich.

„Elvesztettem!”

— 88

A kulcs ott volt öreg Mirko zsebében, akit hátrakötözött kézzel épp akkor vezettek el előttem. Az öregnek talán még a haja töve is lőporfüstös volt. Nem félt, gőgösen, bátran ment a hóhérai közt.

'„Isten veled, József úr! — kiáltott oda nekem. — És ne félj!”

„Isten veled, Mirko!” — válaszoltam, és könny szökött a szemembe.

„Szétzúzni!” — parancsolta Damjanich, és rövidesen látnom kellett, hogy Bogdanovics kapitány túlbecsülte ládikája ellenálló erejét. A vasalt végű puskatusok csapásai néhány perc alatt összetörték. Pénz volt benne és néhány valóban üzleti vonatkozású iratom. A Deák András nevű magyar azonban — ugyanaz, aki Szegeden borért futkosott nekünk — éles szemű volt. Tulajdonképpen hálával tartozom neki, mert bár beverte a fejemet, és mint később kiderült, első indulatában három bordámat is eltörte^ éleslátása most megmentette az éle temet

Lehajolt

„Ezredes uram! — mondta. — Ennek a ládának kettős feneke van!”

Szuronyheggyel piszkálódott egy darabik, aztán egyszerre csak ott volt Damjanich kezében a féltve őrzött irat. Elolvasta, majd egy mellette álló szőke, fiatal törzstiszt kezébe nyomta.

„Ehhez mit szólsz, Leiningenem?” — kérdezte németül.

Gróf Leiníngen-Westerburg Károly volt a fiatal tiszt, később megtudtam, hogy Damjanich kedvence. Megcsóválta a fejét.

„Sajnos, nem lehet felköttetni. Elhamarkodott lépés lenne! Ezt az urat fel kell küldeni Pestre!”

Láttam, hogy Damjanichban az indulat harcot vív az ésszel. Végül az utóbbi győzött.

„Verjétek vasra!” — parancsolta.

— Nem, kedvesem, a sebesülésem igazán nem ébresztett bennük kíméletet. A következő heteket vasra verten töltöttem, és a magyarok, egy ezredprófosz kezére bízva, mindenhová magukkal hurcoltak. Amikor levert lábamról a láz, az ezredprófosz ápolt. Most Nagybecskereken van az illető. Százötven császári arannyal tartozom neki, és arra kérlek, az első lehetséges alkalommal küldied el neki ezt az összeget. Krisztus Urunkat harminc ezüstp énzért adták el, én ötször annyival vásároltam meg életemet és szabadságomat.

Treblitschka ezredprófosz ugyanis megszökött. Pontosabban, a magyarok kivonulásakor Nagybecskereken felejtette saját magát, és vele együtt engem is. Tőle tudom, hogy hosszú ideig azért nem továbbítottak Budára, mert kellő számú foglyot akartak összegyűjteni, akikhez méltó fegyveres kíséretet adhatnak. Ezenközben viszont Buda és Pest egyformán kicsúszott a lázadók kezéből, és híre jött, hogy Windischgraetz herceg csapatai feltartóztathatatlanul törnek előre. így aztán hamarjában nem tudták, hová küldjenek, és lassacskán megfeledkeztek rólam. A becskereki esperes, Nedelkovics főtisztelendő úr szerint azonban nemcsak ennek köszönhetem életemet, hanem annak is, hogy közvetlenül a kivonulás előtt Damjanich és egy bizonyos Ma- derspach ezredes kegyetlenül összeveszett, olyannyira, hogy a tábornok az ezredest rövid úton főbe akarta lövetni. Maderspach állítólag ellenezte a Bánát kiürítését, ami immáron megtörtént. Damjanich erre csak azért is rábízta az utóvéd parancsnokságát, amit azonban az ezredes úr nem nagyon tudott ellátni, mert a méregtől kisebb fajta gutaütést kapott, és helyettesei intézkedtek. így sikerült Treblitschkának, mint mondottam, ittfelejtenie bennünket. Treblitschka természetesen már civilben jár, és mivel tanult mestersége böllér, azt reméli, hogy az én aranyaim segítségével szerény egzisztenciát teremthet magának Nagybecskereken vagy egyebütt.

(Folytatjuk)

— 90 —