Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-14 / 216. szám

Ezt hozta a hét a külpolitikában Összehívták az országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 22. paragrafusának (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1975. szeptember 25. napjára, csütörtök délelőtt 11 órára összehívta. Az ülésszakon a Minisztertanács elnöke várhatóan elő­terjeszti a kormány munkaprogramját, valamint napirenden szerepel még a pénzügyminiszter jelentése a Magyar Nép­köztársaság 1974. évi költségve lésének végreha jtásáról. (MTI) Kiküldött munkatársunk jelenti: Hz Blilsó előtti napon így látja a hetet, kommen­tátorunk, Réti Ervin: Hiába „túlórázott”, hiába tartott rendszeres éjszakai tanácskozásokat az ENSZ- közgyűlés rendkívüli üléssza­ka, képtelen volt az előzetes menetrend szerinti időben be­fejezni a vitát. Több, mint száz tagállam képviselői mondták el véleményüket a húsbavágó nemzetközi gazda­sági problémákról — köztük hazánk nevében Marjai Jó­zsef külügyminisztériumi ál­lamtitkár —, s többségükben a tényeknek megfelelően mutat­tak rá az enyhülés, a leszere­lés, valamint a gazdasági fej­lődés összefüggéseire. A rendkívüli ülésszakot azonban be kell fejezni, leg­alábbis felfüggeszteni, mert a hagyományok szerint, szep­tember harmadik keddjén, vagyis holnapután, kezdődik a harmincadik rendes ülésszak. A csaknem 130 napirendi pont közül kiemelkednek a lesze­reléssel kapcsolatos témák, s jó lehetőséget kínálnak arra, hogy a politikai enyhülést ki­egészítse és teljessé tegye a katonai enyhülés folyamata. A Szovjetunió új, fontos kezde­ményezést tett á héten: Gro- miko Waidheimhez intézett levelében ENSZ-vitát indítvá­nyozott a teljes atomcsend- röl. Ha ez megvalósulna, ak­kor nemcsak átvitt értelem­ben javulna a nemzetközi légkör, de a maga fizikai va­lóságában is, hiszen a kísér­letek során ugyanúgy mérge­ző anvagok jutnak az atom­szférába. mint „háborús kö­rülmények” között. Az ENSZ diplomáciai nagv- heteinelc előjele. hogy az amerikai külügyminiszter s ii tóért ek ez.l et £n bejelentést tett a Ford—Gromiko, illetve Pinochet annak idején prog­ramnyilatkozatában felvirág­zást, biztos holnapot, békét és nyugalmat ígért az ország né­pének. „Chile sivárabb és sze­gényebb, mint történelmében bármikor” — írja a New York Times. „Santiago utcáin százá­val kéregetnek az éhező, ron­gyos gyerekek” — ismeri be a Le Monde. S idézhetnénk tu­catszámra a nyugati lapokból, helyszíni tudósítók tollából. NEM KELL ahhoz közgaz­dásznak lennünk, hogy megért­sük: a termelés 30 százalékkal alacsonyabb mint valaha. A munkanélküliek száma megkö­zelíti a 800 ezret, vagyis a 22 százalékot. A múlt esztendő­ben az infláció világcsúcsot éri- el Csupán az idén 16-szor értékelték le a nemzeti pénzt, az escudót. Soha ennyi éhező, szenvedő ember nem volt az országban, mint most. Hosszú időn át arról volt híres Chile, hogy megtartja a polgári de­mokrácia játékszabályait. Most felfüggesztették a szabadság, jogokat. Törvényen kívül he­lyeztek minden pártot. Szét­verték a szakszervezeteket. A katonák felszólítás nélkül lő­hetnek agyon embereket. Bíró­sági tárgyalások nélkül tarta­nak fogva ezreket. Elég vala­kire ráfogni hogy kommunista, és másnap már valamelyik 1975. szeptember 14. a Gromiko—Kissinger talál­kozókról. A szovjet—amerikai párbeszéd híre az újabb genfi SALT-megbeszélés is, úgy tű­nik fokozott erőfeszítések tör­ténnek a fegyverkorlátozási megállapodás végleges formá­ba öntése érdekében. A SALT- megbeszéléseken történő elő­relépés ugyanis összefügg a következő szovjet—amerikai csúcstalálkozóval, Leónyid Brezsnyevnek eredetileg még az idén őszre tervezett ameri­kai látogatásával. Az ENSZ-palota szolgált a héten a Kleridesz—Denktas találkozó színhelyeként is, de a két ciprusi népközösség képviselői nem tudtak közele­dést elérni. A ciprusi kor­mány az ENSZ fóruma elé akarja utalni a vitát. A héten a legtöbb jelentést ismét Lisszabonból keltezték: változatlanul bonyolult és fe­szült a portugál helyzet. A bi­zonytalanságot mutatja, hogy egy hét alatt háromszor szer­vezték át a hadsereg vezető testületét és nagy nehézségek­be ütközik a hatodik ideigle­nes kormány megalakítása. A reakció offenzíváiát bizonyít­ja. hopr Dél-Portugáliában földesúri tüntetések zajlottak ínarlaron hagyott. s emiatt kisajátított földjeiket követel­ték vissza): \ PPD, a demok­ratikus néonárt egyenesen fegyverbe szólította híveit: Sninola pedig ..hazaugrásra” készen várakozik a párizsi Sheraton szállóban. Ugyanak­kor a demokratikus erők vá­lasza sem késik: kifejeződött ez a szegényparasztok ellen­tüntetéseiben, s ezerötszáz ka- ton a. antifasiszta jelszavakkal vonult fel Portóban. 0 Ám nemcsak Lisszabonból, hanem Lisszabonról is szólnak a jelentések. A velencei, egy­koncentrációs táborban találja magát. A junta az államosított ja­vak visszaadásában, a magán­ipar fellendítésében látja a ki­vezető utat. Az év végéig 350 nagy gyár kerül vissza a volt tulajdonosok kezébe, s közben a junta arra biztatja a külföl­di társaságokat, hogy növeljék tőkebefektetéseiket. Ez eddig nem sok eredménnyel járt. Csupán a bánya- és olajipar­ban érdeklődik néhány ameri­kai és brazil társaság Chile iránt. A tőkés csak biztos hely­re szereti a pénzét befektetni. S a ma Chiléje — washingtoni beismerés szerint is — a csőd szélén álL Bármilyen furcsán hangzik is, ebben nem kis szerepe volt a nyugati országokban egyre erősödő szolidaritási akcióknak, rokonszenv-tűn tetőseknek, amelyek arra kényszerítették az illető kormányokat, hogy megszakítsák, vagy mérsékel­jék kapcsolataikat a fasiszta juntával. Mit tehetett az ausztrál kormány, amikor a dokkmunkások nem voltak hajlandók berakodni a Chilébe irányított árukat? Az angol kormány is kénytelen volt fel­mondani azt a megállapodást, hogy a chilei repülőgépipar fejlesztéséhez nyújt segítséget. A svéd és a mexikói kormány megszakította diplomáciai kap­csolatát a chilei rezsimmel. AZ ÚJSÁGÍRÓI MUNKA Kubához köt. Ahhoz az or­szághoz, amely erejéhez mér- ten — a többi szocialista ái­kori bencés kolostorban a közös piaci kilencek külügy­miniszterei a portugál fejle­ményekről tanácskoztak és politikai feltételekhez kötöt­ték a gazdasági segítségnyúj­tás folytatását. (Hasonló ál­láspontot foglaltak el leg­utóbb a londonban összegyűlt szociáldemokrata vezetők, s az ausztriai Klessheim kasté­lyában egybesereglő keresz­ténydemokrata pártvezérek.) De Portugália állt a szakszer­vezeti világszövetség prágai értekezletének középpontjá­ban is, az SZVSZ szolidaritá­sát nyilvánította az ibériai ország haladó erőivel. Genfben az egyiptomi és izraeli szakértők a sinai meg­állapodás részleteit tisztáz­zák, a héten elsősorban az Abu Rudeisz-i olajmezők ki­ürítéséről volt szó. A techni­kai vonatkozások kevesebb gondot okoznak, mint a poli­tikai tényezők: az arab világ­ban egyre több a bíráló hang Kairó magatartásával kapcso­latban. Kritikai megjegyzése­ket tett Asszad szíriai elnök az éppen most sorra került csehszlovákiai látogatása so­rán, s igen határozottan fog­lalt állást a palesztin mozga­lom. Khaddam sz.ír külügy­miniszter körutazását az arab országokban egy lehetséges csúcsértekezlet előkészítésével is összefüggésbe hozzák. Köz­ben egyiptomi részről cáfolták a több arab lap által jelen­tett titkos záradékok hírét. Mégis tartják magukat azok a hírek, hogy e 24 cikkelyből álló, nyilvánosságra nem ho­zott kötelezettség-véli al ások között szerepelt, például a Palesztina hangja rádió egvjp_ tömi adásának beszüntetése. A rádióadót különben énpen ezen a héten tiltották be .. Iámhoz hasonlóan — a chilei nép iránti szolidaritás szám­talan példáját adta, a Népi Egység kormányzásának idején éppúgy, mint most. A bör­tönből szabadult, a pribékek elől menekülő hazafiak leg­gyakrabban Kubába érkeznek először. Ott voltam, amikor Allende özvegye, Carlos Alta, miránó, a Szocialista Párt fő­titkára, Clodomiro Almeyda, a Népi Egység volt külügyminisz­tere, Allende lányai, titkárnője, Luis Corvalán fia, mind-mind Havannában számoltak be elő. szőr a borzalmakról, a chilei tragédia részleteiről. Hangsú­lyozták: a világméretű szoli­daritásnak köszönhetik kisza­badulásukat. Santiagó követ­ségeire menekült ezrek csak úgy tudták elhagyni az orszá­got, hogy az. illető kormányok — népűit nyomására — kény­telenek voltak erélyesén közbe­lépni: a junta tartsa meg a nemzetközi jogokat CHIT-ÉBEN lassan véget ér a tél, immár a második a tra­gédia óta. A tavaszt váró em­berek, munkás- és paraszbmil- liók sorsuk jobbra fordulásá­ban is reménykednek. S ez a remény tovább erősödik ben­nük azzal, hogy az egyre szé­lesedő antifasiszta front meg­mutatja a kivezető utat. A puccs utáni döbbent csendet a felismerés követte. A felisme­rés, az első lépés az újabb ak­ciókhoz. Igaz, a fegyver még a junta kezében. A koncentrációs tá­borokban ma még százakat kínoznak halálra. De a hős chilei nép hosszú, sötét éjsza­kája már nem tarthat sokáig. -zb'-v'í ' *— Vége — ÍJ"‘ . KIRÁLY FERENC A pénteki kellemetlen, esős idő után, szombat reggelre is- nét kiderült — reméljük, va­sárnap is ilyen lesz — így a kiállítás területét most már csak a nézelődő, érdeklődő kö­zönség veheti birtokába. A sokféle szakmai rendezvényből csupán egy — a vezetés és szervezés időszerű kérdései — ismétlődött meg szombaton délelőtt is. Talán azt kifejez­ve, hogy a vezetés és szerve­zés kérdéseivel még a kiállítás után is sokat kell foglalkozni a mezőgazdasági üzemeknek. Szombaton tehát a kiállítás területe egyetlen hatalmas sé­tatérré változott, ettől függet­lenül változatlan az érdeklő­dés a gépek, az állatok, az élelmiszeripari termékek iránt. (Folytatás az 1. oldalról.) tot és kiállítást. Idén 151 hiva­tásos és amatőr fotós küldött be összesen 857 alkotást. A bíráló bizottság döntése alap­ján a kiállításon 58 szerző 136 képét láthatják az érdeklődők. A kiállítás megnyitására ér­kezett vendégeket Kenderessy Tibor, a megyei fotóklub titkára üdvözölte, majd dr. Nedók Pál, a városi tanács el­nökhelyettese mondta el meg­nyitó beszédét és adta át a díjakat. A városi tanács 1000— 1000 forintos díját Eisemann József, Fülöp Mihály, Horváth Gyula, Komáromi Zoltán és Kurucz János kapta, a me­gyei tanács különdíját Kozák Áíbertnek, a városi tanács kü­löndíját pedig Kriss Gézának ítélték oda. A városi KISZ- bizottság díját Komáromi Zol­A Budapesten szeptember 9 és 15 között megrendezett IV. nemzetközi finnugor kong­resszus nyelvi szekciójának mintegy 200 résztvevője teg­nap a szüreti napok alkalmából Szekszárdra látogatott. A vá­rosnézést követően megtekin­A Szekszárd városi pártbi­zottság, Szekszárd város Ta­nácsa és a KISZ városi bizott­sága a szüreti napok keretében baráti találkozót szervezett azoknak az egykori és mai if­júsági vezetőknek a részvéte­lével, akik a felszabadulás óta eltelt harminc év alatt aktív szerepet töltöttek, illetve töl­tenek be a megyeszékhely if­júsági mozgalmának irányítá­sában. A találkozón, amelynek programjában részt vett Ki­rály Ernő. a megyei pártbi­zottság titkára, egykori ifjúsá­gi vezető is, számosán megje­lentek azok közül, akik a há­rom évtized alatt vezető be­osztásban járultak hozzá fia­talságunk szervezéséhez a Ma, vasárnap délelőtt meg­történik az ünnepélyes díj­kiosztás, este pedig ünnepé­lyesen bezárják a 63. országos mezőgazdasági és élelmiszer- ipari kiállítás és vásár kapu­it. A gépeket, berendezéseket összecsomagolják, az állatokat vagonba rakják, hogy öt év múlva újabb gépeknek, újabb állatfajtáknakadjon majd he­lyet a Dobi István úti vásár­terület. Viszont az ünnepélyes záró­aktustól függetlenül folytató­dik majd annak a sok tapasz­talatnak az elemzése, ame­lyet az OMÉK a mezőgazda­ság, az élelmiszeripar, a mező­gépipar. a gépkereskedelem csatornáin keresztül felsora­koztatott. BOGNÁR ISTVÁN tán, a megyei könyvtárét Ko­vács Oszkár, a megyei műve­lődési központét Ispán Béla, a megyei idegenforgalmi hivata­lét Shütz István, a bőrdísz­műét Mazumel László, az épí­tőanyagipari vállalatét Geb­hardt György, a Tolna me­gyei Népbolt Vállalatét pedig Adamik Miklós kapta. A díjkiosztás után Réti Pál, a Népművelési Intézet főelő­adója szólt elismeréssel a fo­tósok munkájáról, és Tolna megye, valamint Szekszárd város szép eredményeket hozó mecénási tevékenységé­ről. A kiállítás megnyitását követően került sor a kiállító fotósok és a meghívott szak­körvezetők tanácskozására. A kiállítást egyébként szep­tember 28-ig tekinthetik meg az érdeklődők, hétfő kivéte­lével naponta 10-től 18 óráig. tették a szekszárdi néptánc­együttes próbáját, majd Dics­re mentek, ahol megnézték a népművészeti házat és a népi iparművészeti szövetkezetei A csoport tagjainak többsége Finnországból érkezett. város felvirágoztatása érdeké­ben. Délelőtt Rúzsa János, a vá­rosi' pártbizottság első titkára adott tájékoztatást Szekszárd és a megyeszékhely ifjúsági mozgalmának fejlődéséről, majd a megjelentek, a KISZ városi végrehajtó bizottsága tagjainak és a megyei ifjú­kommunista vezetőknek a kí­séretében városnézésen vettek részt, a többi között megtekin­tették a szüreti napok néhány rendezvényét is. A baráti találkozó jelentősé­gét növelte, hogy napja egy­beesett a MADISZ I. kong­resszusa megnyitásának évfordulójával. A MADISZ I, kongresszusának megnyitására 1945. szeptember 13-án kerüli sor, ; ...... Chile éjszakája (4.) A szolidaritás ereje Szekszárdi szüreti napok H finnugor kongresszus résztvevői a szüreti napokon Egykori és mai ifjúsági vezeték baráti találkozója

Next

/
Thumbnails
Contents