Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-11 / 213. szám

/ VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA CSÜTÖRTÖK 1975. szept. 11. XXV. évi. 213. szóm. ARA: ' 0.90 Ft Kádár János látogatása a mezőgazdasági kiállításon Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Benke Valéria, a Tár­sadalmi Szemle főszerkesztője, Gáspár Sándor, a SZOT főtit­kára, a Politikai Bizottság tag­jai és Brutyó János, a Közpon­ti Ellenőrző Bizottság elnöke szerdán a mezőgazdasági kiállí­tásra látogatott. Dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter és Földes László, a HUNGEXPO vezér- igazgatója fogadta őket. A vendégek megtekintették a kiállítás főpavilonjának anya­gát, amely a magyar mezőgaz­daság 30 éves fejlődését szem­lélteti. Ezután a KGST-orszá- gok csarnokát keresték föl, ahol a baráti országok központi kiállítási anyagát helyezték el, majd az élelmiszeripari pavi­lon következett, amelyben a vállalatok több ezer termékét sorakoztatták fel, közöttük az élelmiszeripar újdonságait. Megtekintették a növényter­mesztés és a kertészet szakmai anyagát, valamint a szabadtéri bemutatók látnivalóit, egyebek között a termelési rendszerek gépeit és fölszereléseit. A láto­gatás következő állomása az AGROMASEXPO-kiállítás volt, végül a kiállítás bemutató- pályáját keresték fel. (MTI). A szekszárdi Mezőgép Vállalat gépe1 Kiküldött munkatársunk je­lenti: A kiállítás napi több tízezres látogatóserege közt szinte el­vesznek a hazaiak, így valósá­gos öröm, ha nagyobb csoport­tal egyáltalán találkozni lehet. Szerda délelőtt az AGRO- TRÖSZT gépei között sikerült egy nagyobb létszámú hazai csoporttal találkozni: a szek­szárdi Mezőgép Vállalat köz­vetlen vezetőgárdájával. A gyáregységek igazgatói, fő­mérnökei párt- és szb-titkárai látogatták meg a kiállítást. Tréfás megjegyzés hangzott el: — A vállalat által gyártott gépeket, így együtt csak a ki­állításon látjuk. A megállapítás inkább annak szólt hogy az öntözőberendezé­sek, cukorrépagépek közös kooperációban készülnek, a részegységek külön-külön egy- egy gyáregységben. A szakmai érdeklődés ter­mészetesen kiterjed a saját gé­pekre, az OMÉK-on és az AG- ROMASEXPÓ-n kapott négy aranyéremre is — és arra, hogy a- társvállalatok, valamint a konkurrencia milyen gép­újdonságokat vonultatott fel. Papp Mihály kereskedelmi osztályvezető töltötte be a ki­állítási kalauz tisztségét. Be­mutatta az AGRQTRÖSZT gépkiállítását — amely külön- külön csoportosítva vonultatta fel a gabona-, a kukorica-, a cukorrépa-, a szőlőtermelés gépsorait, az állattenyésztés be­rendezéseit. Majd a Mezőgép Tröszt, a társvállalatok kiállítása követ­kezett. Itt a kecskemétiek sze­mélyszállító járműve keltett nagy érdeklődést. A megoldás lényege: IFA teherautó alvázá­ra szerelhető személyszállító karosszéria, amelyben a határ­ba ki lehet szállítani a munká­sokat és a karosszéria négy lábra állítva ott is marad, az IFA napközben szállíthat, mű­trágyázhat. — Le a kalappal a Mezőgép Tröszt által kiállított gépek előtt — állapította meg Apa- toczki Pál főmérnök —. A ko­rábbi kiállításon elhelyezésben is úgy voltunk, mint a megtört, szegény rokon, most viszont nem csupán látványos a Me­zőgép Tröszt kiállítása, hanem azt is látni kell. hogy kivitel­ben teljesítményben is elértük a nagyobb gyártási hagyomá­nyokkal rendelkező cégek, a tő­kés cégek gépeinek színvona­lát. Látszik az a sok szellemi és anyagi erőfeszítés, amelyet a fejlesztésbe fektettünk. Az el­múlt években olyan gyártási tapasztalatokra tettünk szert, amelyekkel a jövőben is ver­senyképesek lehetünk. Nagy nemzetközi versenyfutás fo­lyik, s ebben nem szabad le­maradnunk. A látogatás folytatódott a nyugatnémet cégek gépei kö­zött, _a lengyel majd a cseh­szlovák gépeket is megnézték. Végül kikötöttek a termelési rendszerek gépeinél. Részben azért élénkült fel itt az érdek­lődés mert a termelési rendsze­rek gépei között ott vannak a szekszárdi öntözőberendezések, a cukorrépagépek és a konkur­rencia gyártmányai, mint a francia Herriau univerzális gé­pe, amelyre fel lehet szerelni a talajművelő munkagépeket, a vetőgépet, a növényvédő beren­dezést, valamint a répafejező, -kiszedő, -felrakó gépeket. A látogatás a bemutatópályán ért véget. — Végignézzük a gépfelvo­nultatást, de itt elsősorban a lovasbemutatókra vagyunk kí­váncsiak — mondotta Bozsó János, a gyönki gyáregység igazgatója. — Állandóan gépek között élünk, gépekkel foglal­kozunk, nem árt egy kis ki- kapcsolódás; lovasbemutatót ritkán láthatunk, kihasználjuk hát az alkalmat. BOGNAK ISTVÁN Mai számunkból: ÜLÉST TARTOTT A TOLNA MEGYEI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA (3. old.) HOL RAKODJANAK A SZEKSZÁRDI ÖTVENES ARUHÁZ SZÁLLÍTÓI? (3. old.) ISMERKEDÉS A GAZDAGSÁGGAL (3. old.) KULTURÁLIS KALEIDOSZKÓP (4. old.) DAMJANICH TÁBORNOK (4. old.) DÖNTÖTT A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG (4. old.) FIATALOK (5. old.) Megkezdődött az országgyű­lés soron következő, őszi ta­nácskozásának, első munkaülé­sének előkészítése: szerdán a Parlamentben értekezletet tar­tottak az országgyűlés tisztség- viselői, állandó bizottságainak elnökei s a megyei képviselő- csoportok vezetői. Az ülésen részt vett Biszku Béla, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára. Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, Gyenes András, az MSZMP Központi Eizottságá-’ nak titkára, s ott voltak az országgyűlés alelnökei: Inokai János, Péter János és Raffai Sarolta. Elsőként Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, az országgyűlés el­nöke tájékoztatta a képviselő­ket az őszi ülésszak napirend­jeiről, előkészítésének tenni-! valóiról, majd Faluvégi Lajos pénzügyminiszter számolt be az államháztartás elmúlt évi költségvetésének végrehajtásá­ról. népgazdaságunk idei fejlő, désének főbb vonásairól. (MTI) fl portugál földesurak visszakövetelik birtokaikat Fock Jenő látogatása a XVI. kerületben Fock Jenő, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, szer­dán egész napos látogatást tett a XVI. kerületben. A látogáson részt vett Uzsoki István, a Bu­dapesti Pártbizottság osztály- vezetője. A vendégeket a XVI. kerületi pártbizottságon So­mogyi József első titkár és To- dika László, a kerületi tanács elnöke fogadta. Somogyi József tájékoztatást adott a kerület helyzetéről, A beszélgetést követően Fock Jenő megtekintette a centená­Szerdán Firenzébe érkezett Győri Imre, az MSZMP KB titkára és Pálos Tamás, a KB osztályvezető-helyettese; az riumi, illetve a Jókai és Ond vezér úti épülő lakótelepeket. Ezután látogatást tett az Elektronikus Mérőkészülékei* Gyárában, ahol Kiskapusi László vezérigazgató és Zsar- nóczay Lajos, a vállalat párt- bizottságának titkára ismertet­te a vállalat helyzetét, felada­tait. A látogatás után Fock Je­nő kerületi aktívaértekezleten tájékoztatást adott időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről. (MTI) MSZMP képviseletében részt vesznek az OKP sajtóünnepsé­gé, a L’Unitá országos feszti­válján. ___ L isszabon, Simó Endre, az MTI tudósítója jelenti: Több száz dél-portugáliai földesúr vonult kedden este a déli katonai körzet évorai pa­rancsnoksága elé, és .petíció­ban követelte Pezarat Correia dandártábornoktól, adják visz- sza nekik azokat a birtokai­kat, amelyeket a földreform keretében azért vettek el tő­lük, mert parlagon hagyták őket. Az évorai mezőgazdasági dolgozók szakszervezete ellen­tüntetéssel válaszolt a föld- birtokosok akciójára. Ekkor a reakciós megmozdulás részt­vevői rátámadtak a parasztok­ra és tömegverekedést provo­káltak, amelynek a katonai rendőrség vetett véget. Lisszaboni haladó körökben a sajtószabadságot sértő intéz­kedésnek minősítik ab MFA legfelső forradalmi tanácsának azt a törvényét, amely szerint a tömegtájékoztatási eszközök nem számolhatnak be a kato­nai egységeknél végbemenő eseményekről, állásfoglalások­ról, nem ismertethetnek köz­leményt, vagy dokumentu­mot, csak ha „felhatalmazott személytől” származik. Több lisszaboni és portói szerkesztőség dolgozói vissza­utasították a törvényben fog­laltakat. A lisszaboni O Seculo kollektívája szerint ezzel a törvénnyel olyan katonai ese­mények ismertetésétől tiltják el a lapokat, a rádiót és a te­levíziót, mint amilyennek a fegyveres erők jobboldali szár­nya ellen utcára vonuló kato­nák és őrmesterek portói tün­tetése ígérkezik. , A Diario de Noticias felteszi a kérdést: „Vajon miért éppen altkor született meg ez a tör­vény, amikor a fegyveres erők­ből baloldali katonákat bocsá­tanak el?” • Vajon honnan akarja besze­rezni a portugál demokratikus néppárt (PPD) azt az ötven­ezer fegyvert, amellyel fel­fegyverezni szándékozik a „demokrácia védőit”, vagv ne­tán beszerezte mái-? Miért megy Sá Cameiro, a PPD ve­zetője Spanyolországba? Mi­lyen alapon követelheti egy ilyen párt, hogy részt vegyen egy forradalmi kormányban ? Mivel magyarázható, hogy a szocialista párt továbbra is síkraszáll a PPD-nek a kor­mányba való bevonásáért? —■ ezeket a kérdéseket a Portu­gál Kommunista Párt Közpon­ti Bizottságának sajtóirodája fogalmazta meg abban az anyagában, amelyben bírálja ennek a jobboldali polgári pártnak politikáját. A közleményben hangoztat­ják: a PPD ellenzi a szabad­ságjogok kibővítését, a gyar­mati rendszer felszámolását, az államosításokat, az agrár- reformot. Sá Cameiro gyaláz- za az MFA-t, Goncaívestől Antunesig és Gomes elnökig bezárólag. A politikus szerint Antunesék . dokumentumára „marxista szellem” nyomja rá bélyegét. Olyanokat vádol az­zal, hogy „mérsékeltek”, akik­nek „mérsékeltsége” nem elé­gíti ki a Spinola-féléket, Magyar pártküldöttség az OKP sajtóünnepségén Az országgyűlés következő ülésszakának előkészületei

Next

/
Thumbnails
Contents