Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-10 / 212. szám
LIBEK Gazdag őszi program az NB l-es kosarasoknak A Szovjetunióban — Libekben «— rendezték meg a szocialista országok belügyi ökölvívó spar- takiádját. Légsúlyban Glück, pehelysúlyban Tézsla, nehézsúlyban pedig Edőcs a második helyen végzett. Kovács (könnyűsúly), Jambrik (kisváltósúly) és Dobi (nagyváltósúly) harmadik lett. A magyar csapat tagjai közül csak Budai (váltósúly) és Dudás (középsúly) nem szerzett helyezést. A csapatversenyben a magyar együttes a harmadik helyen végzett BUDAPEST Kedden délelőtt az OTSH tanácstermében Aján Tamás, a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára számolt be a sajtó munkatársainak sportága szeptember 15-én Moszkvában kezdődő nagy eseményéről, az Idei viiág- és Éurópa-bajnokságról. A szovjet és a bolgár emelők külön klasszist képviselnek és külön versenyt vívnak. Mögöttük Lengyelország, az NDK, Magyar- ország, Irán és Japán alkot egy közel egyforma erőkből álló újabb csoportot, ezek a nemzetek harcolnak majd a 3—7. helyért — A magyar válogatott új módszerekkel, új elvekkel készült fel és ennek megfelelően új csapattal fs utazik Moszkvába — mondotta Aján Tamás. — A müncheni olimpián 27 pontot elért együttesből már csak Szűcs, Benedek és Stark található a válogatottban. A szűkebb, 10 versenyzőből állá keretben Stefano- vics, Antalovlcs, Rehus Uzor, Varga és Szalai vb—EB újonc. Jelentősen csökkent a korótlag, a 31 éves Benedek a legidősebb, a legfiatalabb pedig a 21 éves Stefanovics, aki tavaly még ifjú- sáai versenyző volt. A magyarok esélyeiről Aján Tamás így nyilatkozott: — Vérmes reményeink nincsenek. Idő szükséges, amíg az új módszerek az új versenyzőknél meghozzák a kívánt eredményt. A vb és EB kapcsán Moszkvában különböző tanácskozásokra is sor kerül. A küzdelmek befejezése utón, szeptember 24-én például kiválasztják a montreali olimpia zsűrijét és bíróit, az európai szövetség pediq kijelöli azt a 18 versenyzőt, akik december 5-én és ő-án Montrealban az Európa—Amerika viadalon az öreg kontinens A és B együttesét alkotják. A magyar súlyemelők 3 csoportban utaznak Moszkvába. Az első csoport szombaton reggel indul a lepke-, a lég- és a pehelysúlyú versenyzőkkel. Szeptember 17-én kelnek útra a váltó- és a középsúlyúak, két nappal később pedig a félnehéz- és nehézsúlyú szereplők, A magyar vb—EB keret még 10 versenyzőből áll, közülük 9-en szerepelnek Moszkvában. A jelöltek: Leokesúly (52 kg): Szűcs Lajos (Diósgyőr) és Kőszegi György (Leninváros). Légsúly (56 kg): Stefanovics Imre (ÉVIG). Pehelysúly (60 kg): Benedek János (Oroszlány). Váltósúly (75 kg); Stark András (Tatabánya). Középsúly (82,5 kg): Baczakó Péter (BKV Előre) és Antalovics Ferenc (Haladás). Félnehézsúly: Rehus Uzor György (Haladás) és Varga László (Leninváros). Nehézsúly: Szalai György (Leninváros). A Moszkvában közreműködő magyar bíró litter István lesz. • A magyar kötöttfogású birkózóválogatott héLfőn délután a tatai edzőtáborbcsn töltött hetek után Budapesten* befejezte előkészületeit a moszkvai (szeptember 11—14) világbajnokságra. Sió-kupa Szekszárdim, Vasutas-kupa Pozsonyban, Felszabadulási torna Topolyán A Szekszárdi Vasas NB I-ea nöl kosárlabdacsapata Bulgáriában, nemzetközi kosárlabda- tornán vett részt, a Tolbuhlnl Építők vendégeként. A szekszárdiak Dobrudzsa ellen 10 ponttal, Tolbuhln ellen 11 ponttal nyertek, míg a Jó Játékot képviselő Spartactól 22 pontos vereséget szenvedtek, végül a tornán másodikak lettek. Bulgáriából hazafelé Bukarestben is Játszottak a szekszárdi lányok, a többszörös Rapid ellen. Az első félidőben a szekszárdiak vezettek 4 ponttal, végűi 66:08 arányban alul maradtak. A csapat Szekszárdon folytatja felkészülését az öt hét múlva kezdőd NB I. rajtjára. A felkészülés fontos állomása a Siókupa, mely a szüreti napok egyik kiemelkedő sporteseménye. Ennek megnyitója pénteken IS órakor lesz a Zrínyi utcai tornateremben. A Bratlslaval Lokomotív, a Pécsi VSK és a Backa Topolya csapata mellett a Szekszárdi Vasas női gárdája egészíti ki a mezőnyt. A megnyitó napján, valamint szombaton és vasárnap két-két mérkőzést láthat a szekszárdi közönség. A szekszárdiak következő erőfelmérő versenysorozata a bra- tislavai vasutastorna, ahol francia és csehszlovák csapatokkal mérkőznek a szekszárdiak. Ezt követően két mérkőzést játszanak — egyet Szekszárdon, egyet Székesfehérváron — a Székesfehérvári Epitők csapatával, majd következik a felkészülés utolsó szakasza, ahol Bácka Topolyán edzőtáborozáson vesznek részt, majd október ll-én Indulnak a hagyományos Felszabadulási tornán. Az első őszi NB I-es mérkőzést Budapesten, a sokszoros bajnok MTK VM ellen Játssza a csapat, majd a következő mérkőzéseken már több eséllyel lépnek pályára a lányok: a KSI és a PVSK ellen szekszárdon. majd a Vasas Izzó ellen Idegenben. A közel 70 versenyzőt foglalkoztató női kosárlabda-szakosztálynál Butás Pál mellett még edzőmunkát végez Butás Pálné, Krasznai Lajos és Falvai Mária is. Az újjáalakult férficsapat Is megkezdte edzéseit Rutkai Géza Irányítása mellett. Az ősszel még- csak előkészületi mérkőzéseket játszik a csapat, de tavasztól már az NB ni-as bajnokságban vesznek részt. ( — Ökölvívás Becsei ökölvívók Pakson és Szekszárdon Jugoszláviai testvérvárosunk ökölvívói a szüreti napok alkalmával látogatnak Szekszárdra, viszonozva a Szekszárdi Dózsa becsei vendégszereplését. A Jó erőt képviselő becsei klub két mérkőzésen találkozik a Dózsával. Csütörtökön Pakson, a fedett sportcsarnokban 17 órakor, majd szombaton Szekszárdon, a Zrínyi utcai tornacsarnokban, 13.30-kor. Mindkét mérkőzésen Jó küzdelmek várhatók. Az ősszel Teme- rinben 12:10-re a Dózsa győzött, Bécsben pedig 10-10-es döntetlennel fejeződött be a mérkőzés. A tervezett párosítás: (elöl • beeseiek): Ifi: 30 kg. Ördög László—Lisztmajer Adám (Paks), 51 kg. Varnyu János—Szujó László (Bonyhád), 57 kg. Krus- csicsa Báján—Pollák Attila. Felnőttek. 51 kg. Péter György— Szabó Árpád, 57 kg. Malápi Vilmos— Dörnyei Lajos, 61 kg. Horváth József—Feri János. 63 kg. Krunics Vilmos—Eikkers János. 67 kg. Pekality Nándor—Komjáti Tibor, 67 kg. Kruljasó Sloboan —Wágner János, 71 kg. Jonanics Mkjan—Kalcsu Károly. 75 kg. Vukobrat Lazar—Hovorka János, 75 kg felett: Jankovlcs Adam— Dudás Mihály, Gyöngyösön; az I. osztályú minősítő Mátra-kupa küzdelmein 1« egyesület 47' versenyzője indult. Megyénket Feri János, a Szekszárdi Dózsa versenyzője képviselte. Az erős mezőnyben pehelysúlyban második lett. A selejtezőben egyhangú pontozással győzött Filő (Bp. Honvéd) ellen. A középdöntőben Ismét legyőzte a volt országos bajnok kaposvári Vargát. A döntőben nagy harcot vívott Szabó F. (Bp. Vasas) versenyzőjével. A sokat dulakodó Szabó ellen Feri nem tudott meggyőző fölényt kiharcolni, és a bírák 3:2 arányban Szabót látták jobbnak. Feri ezüstérme a , 8 induló között dicséretes. Szabó és Kalcsu első a Bányász-kupán A komlói Bányász-kupán 18 egyesület 110 versenyzője Indult. Megyénket a Szekszárdi Dózsa 4, a Szekszárdi Sportiskola 1 versenyzője képviselte. Jó eredménynyel, mert Szabó Árpád és Kalcsu Károly első, Pollák Attila második, Dőrnyel Lajos és Rikkers János harmadik helyezést szereztek. o. Járási labdarúgás (DOMBÓVÁR) Eredményeik: Dolrmaind—Nők 0:2, Ifi: 12:0. Láng Vasas—Dombóvári Tsz 1:2, ifi: 3:2. Koosola—Koposszeiocső 5:3, ifi: 2:5. Döbrököz-^Attala 2:0, tfii 3:3«, Kurd—Szakos 4: Ív Léi: 4:1« Felnőttek! 1. Domb. Tsz* 3 3 — __ '11-3 6 2. Attala 3 2 — 1 10-3 4 3. Kocsola 3 2 — 1 14-9 4 4. Döbrököz 3 2 — 1 6-3 4 5. •Kurd 3 1 1 1 5-4 3 6. Láng V. 3 1 1 1 6-6 3 7. Dalmand 3 1 1 1 1-2 3 8. Nők 3 1 1 1 5-12 3 9. Szakos 3 — 3 2-7 — IQ. K.-székesé 3 — — 3 3-14-1 • Ifjúságiak: 1. Láng V. 3 3 — 134 6 2. Attala 3 2 1 — 12-8 5 3. Döbrököz 3 2 1 — 7-5 5 4. Kurd 3 2 — 1 8-5 4 5. D. Tsz. 3 1- — 2 15-4 2 6. Dalmand 3 1 — 2 14-5 2 7. K.-szekcső 3 1 — 2 9-10 2 8. Szakcs 3 1 — 2 5-7 2 9. Kocsola 3 i — 2 11-18 2 10. Nők 3 — 3 2-34 — (TAMÁSI) Eredmények: Iregszemose—Szárazd 10:0, ifi: 7:1. Pincehely—Szakély 7:1, ifi: 6:0. Gyön-k—''Fonnád 0:0, ifi: 3:2. Regöly—Ozora 2*:3, Ifi: 1:4. Toinané- medi—-Alsópél 2*’;Q, ifi; 1:2o Felnőttek: 1. 1 reg szemesei 7 6 1 — 28-3 13 2. TolnanérrvegM $ 4 1 1 20-7 9 3—4. Fornőd 6 3 2 1 13-8 8 3—4. Pincehely 6 4 — 2 13-8 8 5. Gyönk 6 2 3 1 19-9 7 6. Szárazd 6 3 1 2 11-19 7 7. Ozora 7 3 — 4 15-15 6 8. Alsópél 5 2 — 3 8-10 4 9. Regöly 6 — —6 6-23 — KV, Szaká!y 7------I fjúságiak: J S-3Ó 1. Ozora 7 6 — 1 44-8 12 2. Ire g szemcse 7 6 — 1 28-11 12 3. Gyönk A 5 — 1 23-11 10 4. Fomád 4 4 — a 28-14 8 5. AJ sápé! 5 3 2 *16-6 8 6. Szárazd 6 2 — 4 13-23 4 7. Szokásly 7 2 — 5 2-34 4 8. Pincehely 6 1 1 4 16-24 3 9. Regöly 6 1 1 4 12-24 3 10. TolmanémedS 1 7 7-3*4 — PAKS Felnőttek s 1. Gerjen 2 2 — — 11*-4 4 2. Paks H. 2 2 —« —• 5-3 4 3. Bölcske 2 1 — 1 6-3 2 4. Dunaföldvár 2 1 — 1 5-4 2 5. Németícér 2 1 — 1 5-5 2 6. Kajdacs 2 1 — 1 6-8 2 7. Pálfa 1 — 1 — 2-2 1 8. O-unakőmlőd 2 — 1 1 6-6 1 9. Madoesa 1 — — 1 1-2 — 10. Pu&ztahencse 2 — — 2 2-11 — Ifjúságiak: 1. D*una körmi őd 2 2 — — 18-1 4 2. Gerfen 2 2 — — ias 4 3. Madoesa 1 1 — — 7-0 2 4. Németkér 1 1 — — 4-1 2 5. Ounofö kivár 2 1 — 1 5-5 2 6. Bölcske 2 1 — 1 4-5 2 7. Pusztahenose 2 — — 2 3-8 — 8. Kajdacs 2 — 2 2-11 —1 9. Pá l *8 2 — — 2 0-19 ^2 Hírek Ma, szerdám, a Szekszárdi Dózsa NB ILes labdarúgócsapata Szegeden a VSE eHe>n játszik Felszabadulási Kupa mérkőzést 15.30-kor. Megyénkben ma két MNK krbdarúgó-mén kőzésre ke>rül sor. Pakson Sétaszék, Kisdoro- gtorf Nagymányok vendégszerepel. Az előbbi mérkőzést Kiss I. az utóbbit Otravecz vezeti. Kezdési Wő: 15-3öo A pallosl járási női loézMabda-bajnok- ság őszi sorsolása: szeptember 14: Nagydorog—iPaiks, Györkön y-—Pá Ifa. Szeptember 21: Falta—Nagydorog, Paks—Györköny. Szeptember 26: Paks— Páilfa, Nagydorog--—Györköny. Október 5: Paks—Nagydorog, Páilfa—Györköny. Október 12: Nagydorog—Pálfa, Györköny—Paks. Október 19 s Pálfa—Pakso Gyonköny—Nagydorog« * A Dombóvár! Spartacus VL te ke cső pata a Kaposvári Közút lil. csapatát fogadta és fölényes, 7:1 arányú győzelmet szerzett. A dombóvári versenyzők közül klemelkedi<k Stefán 490 fás kitűnő teljesítménye« Ma délben érkezne^ Szekszárdra a becsei kézifabdáisoik, akik a Szekszárdi Vasas vendégeként tartózkodnak ók napot megyénkben. A becseieleet a vendéglátók gemérvei lárándu'lásra viszik, majd ellátogatnak Tamásiba, a termálfürdőbe. Csütörtökön megnézik a simontornyaii várat, majd átmennek a szomszédos Ozonára, ahol 16 órai kezdettel a helybelii kéziiloibdásoJcka'l játszanak mérkőzést. A becseieket a vendég-látók Dom bori ban száMásolják el, afvol többek között látogatást tesznek a KlSZ-ááibonba« to. T r to' 1 •I Uf í Jő! siUoe-ru’it Szakoson a teke spártai kiád verseny. Eredmények: fórticsapot: 1. Dombóvári Unió, 2. Szakos tl„ 3. Sza'kcs I. Nőknél: 1. Dombóvári FA- VÉD, 2. Szakos. Egyéniben: férfiak: 1, Árvái I. (Dombóvári Unió), 2. Pozsonyi (Szakos), 3. Árvái ö. (Dombóvári Unió). Nők: 1. Biom, 2. Borka, 3* Po-ppné (mindhárom RAiVéO). A szakos! sportkör o fekézőket vendégül látta, maijd Benedek József, a tekeszakosztály vezetőjének köszöntője után Somogyi György okleveleket, plaketteket adott át, MEGYEI IFJÚSÁGI LABDARUGÓ- BAJNOKSÁG 1. Tolna 6 6 — — 23-6 12 2. Nagymányok 6 4 2 — 21-14 10 3. Paks 5 4 — 1 18-5 8 4. Kisdorog 6 3 1 2 23-14 7 5. Aparhant 6 3 1 2 17-8 7 6. Tevel 5 3 1 1 11-6 7 7. S.-tornya 5 3 — 2 16-6 6 8. Tamási 5 2 2 1 26-18 6 9. Bonyhád 5 2 2 1 11-11 6 10. Sz. Vasas 6 2 2 2 10-13 6 11. Bátaszék 6 2 1 3 15-12 5 12. Fadd 6 2 — 4 10-13 4 13. Zomba 6 1 2 3 11-17 4 14. D.-szentgy. 6 2 — 4 15-26 4 15. M.-keszi fi 1 1 A 1« -V 7 ÍR. Báta S — 1 4 11-32 1 17. Nagydorog 6 — — 6 7-33 — 1975. szeptember 10. RÁDIÓ-TV KOSSUTH RADIO 8.20: A Budapesti Koacertfúvászonékor játszik. 8.3ő: Daloló, muzsikáló tájak. 8.51: A Pick»**- klub. XXII. 9,13: Ca-pua: A cigány l-qny. 10.05: „Nyitni kék” — Kisiskolások műsora. 10.40: Koma re« zene. 1-1.30: A Szabó család» (lem.) 12.35: Tánczenei kektét 13.20: Vita a korszerű mezögazdo- Ságról. 13.40: Népdolok, néptáncok. 14.16: Éneklő Ifjúság Budapesten. 14.44: Válaszolónk hotlgo» tóinknak. 15.10: Iskolorádió. 16.50s Kóru’Spódiom. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Diáktori«znya> 16.39: A bolgár kuktára hete*, 17.05:' Külpolitika! figyelő. 17.28« A Rádió lemezalbuma. Körbens 17.49: Szabó Lőrinc versei. 17^558 A Rádió lemezalbuma c. műsor folytatása. 19.25: Gondo-lat. 20.05? Ny ugat-dunántúli táncok. 20.15« Alkatrészundor. 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21,30: Az ok»>» háborútól az ENSZ-közgyűléslg.1 22.20: Bartók: Elmúlt időkből« 22.40: A Dunánál. 23.00: XX. századi operákból. 0.10: A „Weothetf Report" felvételekből. PETŐFI RADIO 8.06: Koreai dalok. 8.13: A*d*é Chénier. Részietek. 8.50: Tíz pero külpolitika. 9.03: Slágecmúzeun*. 10.00: Zenés műsor üdülőknek* 11.55: Néhány perc tudomány, 12.00: Zenekari muzsika, 13.40: Orvosi tonácsok. 14,00: Kettőtől hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő« (ism.) 18.20: Fiatalok hullámhasa» szá-n. 19..15: A bolgár kultúra h«* te. Kb. 21.05: Kis magyar rvépra.j*. i Kb. 21.40: Könnyűzene Róaid György szerzeményeiből. Kb. 21.40? . Klasszikus operettekből. 22.40: A hanglemezbolt könnyűzenei újdorv* f ságai. 33.15: Verbunkosok, nptólii ni. MOSOK 18.06: Viorica Cortez é* Ernesé Ba-nc énekel. 18.33: Csík Gvsztá« együttese játszik. 19.15: Iskola« rádió. 19.30: Herbert von Karajosa vezényel. 21.01: Dunai ha-jósofeJ (Ism.) 21.31: A dattrodoiom reme* PÉCSI RADI6 t 17.30: Musortomertaté». Kfrefc, 17.35: Hét közben. Aktuális zené« műsor. — Egy hét a pécsi LiszÄ Ferenc kórussal. 16-30: Oél-dHjnácv túli híradó. 16.45: A Fonográf A együttes felvételeiből. 19.00: Szerb- & horvát nyelvű műsor. Hírek. — Pa-> no-náma. Kulturális magazin. -19.30Í ’ Német nyelvű műsor. Hírek. — if- 4: júságii műsor.: Ev eleje a baja8 £ német gimnáziumban. Zenés riport«» t műsor. — A mesekönyvben lapa^ zunk. — Tánczen© fcatoioknok« 20.00; Műsorzárás. mr ' MAGYAR TV 1 8.06: IskokHv. Magyar trodolorti (ált. Isk. 6. oszt.) 9.15: Oroszt nye-Iv (középlsk. H—IV. oszt.) 9.365 Tv-torna. (Ism.) 9.40: Delta. (Ism.) 10.05: A Shori-Noje. NSZK-fWau’ (Színes). (Ishx.) 11.05: Játék a b** tűkkel. (Ism.) 11.30: A Mount Everest. Angol film. (Ism.) 13.06: Magyar -ifodailo-m (Isim.) 17.25: Hírek*’ 17.30: A viliág nagy oldkuszaii. Aime° rí kai filmsorozat. (Színes). 17.50 a' Alid bájt, aki nem... Csehszlovák bábfi-lm. 18.06: Reklámműsor. 18.1CH Nana Mouskourl. Angol zené* film. 16.40: A nők gyára. Riport» film. 19.10: A Közönség-szalgálag tájékoztatója. 19.16: Esti mese. 19.30: Tv-híradó — 1. 20.00: A fekete tulipán. Alexandre Dumo* regényének angol W-fllmváltozata« — I. 21.10: Lengyelország—Hollao dia labdarúgó EB selejtező rrvó*> kőzés közvetítése« 22.50: Tv-hínadé ü. MOSOK " 20.00: Zenés nyári krónika. 21.002 Tv-híra-dó — 2. 21.20: A favágó* bai'la-dája. Lengyel rövid játékfilm« 21 Jő; Marty Feídmarvn. Angol fiia*» JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű tv-napl6„' 17.30: Kis világ. 18.15: Legendák és balladák: Haijduk Veljko. 18.36: Tudományos stúdió. 19.15: Ra-iz- fi-lrn. 20.00: B-á-rsanyos bőr — jótéb- fiilim. 21.35: Arcképek: d-r. freskó Podvlnec. 22.35: Külföldi dokumentumműsor. VI. MOSOK 20.00: Szórakoztató rnCj^ar. 21.10: Huszo-n-négy óra. -21.15: A fénykép nyomában — tárca. 21.47: Vidocq kailandjal — filmsorozat. 22.45: Robert H-azo-n: Házassági ügynökség. — loama-raopera adaptációja, MOZI BONYHÁD: Otthon, édes otthon. ARíTKIlNO: Valahol Európában. ÚJOOMiBÓVÁR: Kard és kocka. SZEKSZARD PANORÁMA: SzereU mem, Moszkva. SZEKSZARD NAGYVdíAG: Uj ba»o. Feri második a Mátra-kupén