Tolna Megyei Népújság, 1975. szeptember (25. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-07 / 210. szám

Me félj, Jancsi! t Ä szerkesztőségben járt Kö- íesdről Lengyel András, hogy segítséget kérjen az ő „14 éves, rossz” fiának. Kollégáim lep­lezetlen érdeklődéssel rakták le a tollat, hogy most valami faíurossza fiúról lesz szó, de azért megkönnyebbülten léle­geztek föl, amikor ki­derült, hogy csak azért „rossz” a gyerek, mert bele­szeretett a faragásba, meg az agyagba és azóta se lát, se hall, csak művészkedik. — Szobrász akar lenni. Na, ha azt akarja — meg mellette még többfélét is —• nincs abban semmi különös. Majd minden gyerek elég ko­rán elkezdi az álmodozást, sokféle mesterség, hivatás bű­völete keríti átmenetileg ha­talmába, mígnem eljut a ko­moly választásig. — Csak hát egy nagy baj Van. : Kérdésre felelet: — Nem szeret tanulni ez a gyerek, egyszer meg is bukott. De a szobrok! Ha azokat lát­nák! Kíváncsi voltam, elmen­tem szoborlátni és úgy, mint­ha visszatérő vendége lennék a Templomhegyen roskadozó üreg háznak. 0 Ölünk a ház előtt. A szob­rokat, melyek haloványan em­lékeztetnek Medgyessy Ferenc vaskos realizmussal megfor­mált figuráira, már körbejár­tuk. Bevallom, mosolyogva történt ez a körbejárás, mert eleddig nem találkoztam ilyen robusztus és jól táplált Szent Antallal. Ami a megmunkálás alatt álló Jézus Szíve szobrot illeti, abban sincs semmi szok­vány légiesség. Ez a figura kint áll egy alacsonyra szabott fészerben, minek zsákkal el­függönyözött bejárata fölé oda van pingálva, hogy „Műterem csapatház”. Jancsi úttörő. Hogy „modelljei’’ a szomszédos templomból valók? Van egyéb is, ami elgondolkodtat­ja az embert.» Ül a legényke a konyhából kihozott zsámolyon, korát meghazudtoló komolysággal társalog, a szőke, kék szemű gyerek, hogy szeretne kőfara­gó lenni. Amivel meghódít: nem szépíti iskolai pályafutá­sát. Bizony gyöngén tanult eddig, de most majd helyre akarja hozni a mulasztásait. Ismerek-e kőfaragót? Ugye az nagyon szép mesterség? — Egyszer már szereztem egy követ — meséli büszkén, bár a találkozás a kővel siker­telen volt. Nem is lehetett más az anyagot engedelmes­ségre bíró szerszámok nélkül. Tulajdonképpen az is csoda, hogy a finom munkára alkal­matlan konyhakés alól, ho­gyan kerültek ki Jancsi fafa­ragásai. Ezek közül bármelyi­ket a polcomra tenném, pedig kényes vagyok arra, hogy ne virítson ott. akármi. 0 Beszélgetünk mindenféléről, Sanyi, a jóbarát somolyogva támasztja a kerítést. Azért jött, hogy segítsen Jancsinak az ákáclevélszedésben. Még mozikezdés előtt meg kell szedni a kecskének az abrakot. Valami zavar. Az a valami már akkor rámtelepedett, amikor bent jártunk az öreg ház sötét és nedves lakószo­bájában és rámmeredt a sze­génység vigasztalan képe. S egyszer csak napfény derül a titokra. Jancsi itt örökbefoga­dott gyerek, másfél éves kora óta neveli a két idős és beteg ember. Hát persze! Lengyelék még a-z átlag nagyszülőknél is idősebbek. Találkoztam már náluk fiatalabb dédszülőkkel... András bácsi a 707 forintos nyugdíj kiegészítéseként éjjeli­őrséget vállalt. Teréz néni ne­hezen jár. Csak a szavai sebe­sen pergők. Hogy mennyit ba- joskodtak ők a Jancsival! Nem azért, szófogadó, jó gye­rek. Mostanában meg, mióta szobrozik, nagyon is komoly, kész felnőtt! Hát ezzel várjunk azért. Jancsi a komolysága ellenére igazi gyerek, ezt árulja eí minden szava, össze is szo­rul a szívem azon gondolkod­va, hogy mit kapott a födélen, az ennivalón, a napi ház kö­rüli megbízatásokon, az ide tar­tozáson kívül ez a gyerek ah­hoz, hogy alapjában jó belső tulajdonságai kifejlődjenek. Ez a környezet ingerszegény és rideg. Néhány éve többször volt alkalmam néhány környe­zettanulmány elkészítésében részt venni gyerekek állami gondozásba vétele előtt. Az ilyen környezetből, mint ez is, ki szokták emelni a gyereke­ket és nem szokták ilyen kör­nyezetben élőknek örökbe ad­ni! 0 Jancsi nem panaszkodik. Jancsi hálás, pedig sok ba­rátja van, így sok családot is­mer, hasonlítani is tud. Igen, igen, de az ő szülei idős embe­rek, azért van náluk minden másként. — Hát, nem tudjuk mi lesz vele — mondja búcsúzóul Te­réz néni. Azt hittem, riportot írok égy születő tehetségről. Nem arról kell írnom, hanem arról, hogy lehet-e boldog, a helyét megtaláló ember Lengyel Jancsiból? Vasárnap van, búcsúzom KölesdtőL Szerda van; megint itt va­gyok, és a tanácsházán. Ismerem a szeretet, ragasz­kodás, áldozatosság, együvé tartozás emberformáló, em­bert megtartó erejét. Vasár­nap megállt a tudományom. Segítségért jöttem a tanácshá­zára. — Jancsit szeretik, de nem biztosított a jövője a gyerek­nek — mondom a tanács tit­kár asszonyának, aki nyomban osztja a véleményemet, s aktá­kat szedet elő, melyek azt ta­núsítják, hogy „Lengyelék min­dig igyekeztek megkeresni a hasznát annak, hogy örökbe fogadtak 1964. augusztusában egy addig hozzájuk gondozás­ra kihelyezett gyereket”. — Úgy tudjuk, elég kezel­hetetlen ez a gyerek — mond­ja. — Bizony sok rá a panasz — hangzik a kontra. Tagadom és később engem igazol az általános iskola igaz­gatója, aki kétszeresen is a szívén viseli Jancsi sorsát. Először mert olyan pedagógus, aki a legfontosabbnak a gye­reket tartja. Másodszor; ő a községi tanács gyermek- és ifjúságvédelmi albizottságának az elnöke is. Jancsi jó gyerek — hangzik—•, de nagyon gyön­ge lábakon áll a tanulmá­nyaival. Otthon aligha kapha­tott segítséget valaha is, így alapműveletekkel, az írással, olvasással, számolással van baja. Szeretnénk behozni, hogy megállja a helyét a szak­munkásképzőben. Kérdeztem a tanácsházán és kérdezem az iskolában is: — Hogyan kerülhetett sor az örökbefogadásra? Kiderül, hogy nagyon hatá­rozottan ellenezték. Arra már, hogy mégis miért kerülhetett sor az örökbefoga­dásra, Szekszárdon a megyei gyermek- és ifjúságvédelmi intézet_ igazgatója felelt. Ak­kor még Pécs intézte ezt a dolgot. Különben a Lengyel Jancsiról szóló jelzés a ne­gyedik, amely azt tanúsítja, hogy nem voltak körültekintő­ek az örökbefogadás ügyének baranyai intézői.» , S Visszakanyarodva a tanács­házához: az asztalon kimuta­tások rendkívüli szociális se­gélyekről. ismétlődő kérelmek és levelek. Ez utóbbiak kö­zött akad igen szigorú isi Lengyelék a legkülönfélébb hazai szervekhez fordultak se­gélykérelemmel, hivatkozva a nádfedeles, öreg ház tetőzeté­nek szükséges kijavítására és arra, hogy van egy örökbe fo­gadott fiuk, akit nekik kell ne­velniük, az pedig pénzbe ke­rül. | Vegyes érzelmekkel olvasom azt a levelet, amit a Külügy­minisztérium juttatott vissza a helyi tanácsnak és azzal a na­gyon határozott kéréssel, hogy Lengyelék szociális problémá­ikkal hazai szervekhez for­duljanak. . v i — Kialakult egy olyan álta­lános vélemény, hogy ezek az idős koruk miatt tulajdon­képpen sajnálandó emberek igyekeztek minden bőrt lehúz­ni a rókáról, illetve minden módon segélyekhez jutni. Tessék a berni levéli , 1969-ben indult el a levél egy néhai méltóságos asszony föltehetően szintén néhai mél­tóságos fiának, aki valamikor a magyar követségen szolgált A svájciak a pontatlan Címzés miatt nem tudták kézbesíteni a levelet A méltóságost alig­hanem el fújta a történelem szele. Teréz néni, a valamikori szakácsnő, kézcsókokkal, zárta a segélyforrások címét tuda­koló levelét, elárulva, hogy tudatára mit sem hatott ugyanaz a szél, ami a svájci címzettet „elfújta”. — Ha ennyire nehéznek ta­lálták a helyzetüket, miért nem tetteik Lengyelék lépésé­ket az állami gondozásba : va-* ló visszahelyezésre? Senki sem tudja. Jancsi tud a legkevesebbet. Ö még azt is csak sejti legföljebb, hogy az iskolája — mely igazibb ottho­na az otthoninál — nem en­gedi elkallódni őt. — Ha törik, ha szakad beis-^ kolázzuk a fiút és mindert szándékunk az, hogy kollégi­umba kerüljön, csak a tanú-; lás legyen a dolga. _____^ r Kénytelen vagyok hosszad tűnődni azon, hogy ha Jancsi­nak mindig csak a tanulás lett volna a dolga, most okozna-e jövője fejtörést a tanárainak^ az iskola igazgatójának? — Félő, hogy munkára fog­ják, hogy mihamarabb keresi sen. ■••♦teat — Nem történhet meg.' f A sokat megélt pedagógus hangja csak úgy szikrázik a keménységtől, ahogy ezt mond­ja, s ez megnyugtató. Az is megnyugtató, amit a! megyei gyermek- és ifjúság- védelmi intézet igazgatója mond, bár abban bírálat is van. Kölesden a helyi tanács nem láthatja el valami kifogás­talanul gyámhatósági feladata­it, mert ha ellátná, talán már hatálytalanították volna az örökbefogadást, vagy legalább fölfedezhették volna, hogy az 1/1974-es törvényerejű rende­letnek van néhány passzusa, mely az iskoláztatás alatt álló, örökbe fogadott gyerekek igen hathatós anyagi támogatására ad lehetőséget.» Jancsit nem kell tehát fél­teni, ami boldogulásának ob­jektív oldalát illeti. Sokkal veszedelmesebb az az érzelmi megrendülés, ami akkor kö­vetkezik be, amikor fölismeri, hogy örökbefogadóitól szub- jektíve keveset kapott, s ezért' kortársainál neki nehezebb lesz útjára találnia, emberileg kiteljesednie. De ott van mel­lette a nagyobb család, amit úgy neveznek, hogy társada­lomi ■ « V, :i!t' LÁSZLÓ IBOLTA És aki nem örököl? Újra a színházi bérletekről Ki gondolta volna — akár csak egy évtizede is —, hogy Szekszárdon majd társadalmi ügy lesz a színházba járás- nem járás lehetősége. Pedig így van, s a vita nem most in­dult. Lapunk is foglalkozott többször ezzel a kérdéssel az elmúlt két év alatt, s a téma objektív súlyát tekintve — ez nem is kevés. Röviden arról van szó, hogy többen szeretnének színházba járni, mint ahányan tehetik. Durván háromezren, ennyi a tulajdonosok száma a három felnőtt és két ifjúsági bérlet­ben. De nerpcsak ez a baj (ezen sokat nem lehet változ­tatni, a vendégszereplő színhá­zak több szekszárdi fellépést nem tudnak vállalni), hanem inkább az, hogy a három fel­nőttbérlet szinte zárt. Azok privilégiuma, akik először vál­tottak bérletet, annak idején, amikor a színházi élet szüle­tett Szekszárdon. Az utóbbi években a közvé­lemény kezdett elégedetlen­kedni emiatt. A megyei tanács vb-ülésén is elhangzott a ké­rés: oldják meg a színházi bérletek „igazságos” elosztását. Szó esett arról is, hogy a fizi­kai dolgozók születő igényeit kötelesség kielégíteni — nem beszélve arról a feladatról, amit ezeknek az igényeknek a felkeltése jelentene... Egy vélemény Megkerestük Méry Évát, a megyei tanács Vb művelődési osztálya népművelési csoport­jának vezetőjét. Mit szól a bérleti ügyekhez az egyik ille­tékes, a művelődési ház felet­tes szervének képviselője? Ügy véli, hogy feltétlenül in­tézkedésre van szükség: — A művelődési központ előadásainak statisztikája sze­rint minden egyes alkalommal telt ház van. Aki rendszeres színházba járó, tudja, hogy egy-két sikerdarab kivételével jó pár tucat szék marad üres az előadásokon. A bérletek ol­csók, sokan csak az operett, vígjáték kedvéért veszik meg. Azt hiszem, ez pazarlás — a színházi előadások évente fél­millió dotációt élveznek! A jegybizomány várt sikere el­maradt, a nézők jó része nem tudott erről a lehetőségről, jő része pedig nem tartja érde­mesnek húszegynéhány forin­tért visszavinni jegyét a pénz­tárhoz. A bérletesek egy része tehát ritkán jár az előadások­ra. Ha a bérleti sorozatokba az állam által támogatott je­gyekkel — valódi értékeket válogatnának, bérleten kívül hagyva a kizárólag szórakoz­tatni kívánó darabokat, azt hiszem, megoldódna a dolog. Lemondanának a bérletről azok, akik csak és kizárólag az operetteket nézik meg, a többi színházbarát javára. A három felnőttbérlet közül az egyiket át kellene szervezni a szocialista brigádok tagjai szá­mára. A szekszárdi fiatalokat — az OIOT-kedvezmény meg­őrzésével — engedni kellene a felnőttelőadásokra, az ifjúsági bérletekre pedig az eddiginél jóval több környékbeli közép- iskolást, szakmunkástanulót behozni.'. I — Minderről beszélgettünk Bőgel Józseffel, a Kulturális Minisztérium színházi főosztá­lyának főelőadójával. Ö is szükségesnek vélte a változta­tást, és az általam említett le-. hetőségekkel is egyetértett. Az eddigi eredmények jók és lát­ványosak — előkelő helyen áll a város az országos színház­látogatási statisztika szerint is —, de most már megérett a helyzet a továbblépésre. A mennyiség után a minőségi igényesség felé kell fordulni! És egy másik Dr. Vadas Ferenc; a megyei művelődési központ igazgatója is említi Bőgel József főelő­adót, az emlék kellemes, di­csérte a művelődési ház szín­házi tevékenységét, kiemelve, mintának állítva műsorpoliti­káját ... De hát maradjunk a lényeg­nél: mi lesz a bérleti rendszer­rel? Dr. Vadas Ferenc egy kis történetbe kezd: — Egyszer leszaladtam Pécs­re a színházba, váratlanul mentem, nem volt előre biz­tosítva a helyem. Egy oldal­páholyba ültünk be a színház egyik munkatársával. Egyszer­re megjelent egy idős hölgy, és szörnyű patáliát csapott, amiért a helyére telepedtünk. Neki 1929 óta ez a helye! — így a sztori csattanója. Reménykedjünk, hogy az em­lék megidézése nem azt jelenti, hogy hasonló tradíciókat am­bicionálnak a szekszárdi mű­velődési központban ... A hely­zet nem biztató, az igazgató szerint ugyan aki akar, szerez­het bérletet, elhalálozás, el­költözés vagy időleges lemons dós esetén... — Felszabadítani a bérlete­ket? Akkor majd a régi tulaj­donosok panaszolják körbe ä várost — bólogat gondterhel-i ten dr. Vadas Ferenc. Egyszóval: a remélt váltod zásokból nem sok valósul meg! Több „szabad” előadás lesz, a. szakszervezettel közösen ter­vez a művelődési ház előadá­sokat brigádtagok számára, éd. tovább differenciálják a bérle­teket. A művelődési házban az eladott helyek és az elfoglalt nézőtéri székek arányát is jó­nak találják. Viszont komoly ígéret hangzott el, hogy a jegy­bizomány rendszerét ezentúl népszerűsítik. Dönteni — sürgősen A művelődési ház igazgatóid ottjártunkkor még nem ismer­te a népművelési csoport ve- zetőjének véleményét. (Leg­alábbis „hivatalosan” nem.) De bizonyára ismeri másokét — aminek szinte összefoglalása Méry Éváé —, hiszen arról, hogy meg fog változni, meg kell változtatni a bérletrend­szert, a művelődési ház épü­letében is beszéltek a nyáron. És beszéltek az üzemekben, hivatalokban, különböző fóru­mokon. Talán most következik majd az a beszélgetés, amelyen megnyugtató megoldás is szü­letik .,. VIRÁG F. E.

Next

/
Thumbnails
Contents