Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-12 / 188. szám
Tt-napió Szemtől szemben Nagy Istvánnal Ha nem írt volna egyetlen Sort sem. akkor is tisztelettel kellene néznünk töretlen emberi útját, mert miután felismerte helyét a világban, hűségesen kitartott hite, eszményei mellett, mert mindig tudta. hogy az igazság — az ember igazsága — legyőzhetetlen. Munkástársai biztatására kezdett el írni, s ha talán nem is volt annyira egyszerű, miként most az emlékezés diktálja, hogy „megpróbálja ezt is”, az a pályakezdő Nagy István számára mindenképp egyszerű volt, hogy a jövőt építő igazat hirdesse. Közben valóban íróvá érett, megtanulta az írói mesterséget is. gazdag pályájára mégsem ez a céhbeli- ség a jellemző, hanem a hűség a felismert igazsághoz, amelytől nem tudta eltántorítani soha semmi. Nehéz próbatételekkel kellett szembenéznie, s ezekről beszélt a vasárnap esti tv- interjúban. okosan, higgadtan, megértve és megértetve. Szavai nyomán a harcos kommunista életútja rajzolódott ki. aki mindig tudja, hol a helye, s aki kivételes tehetségével is csak szqlgálni akart. Közben mesterművek kerültek ki tolla alól, s még jól emlékezem. milyen érdeklődés kísérte első regényeit. A szomszédság nevében-t. az Oltyánok unokáit, amelyek a magyar próza élvonalában jelölték ki helyét. Nem véletlen, hogy annak idején Móricz Zsig- mondhoz került, a Kelet népe szerkesztőségébe, Móricz realizmusának folytatója. sok szempontból továbbfejlesztője volt. Mert Nagy István realizmusa előre mutatott, nagyon tudatosan a jövőt készítette elő. mindenekelőtt azzal, hogy nem Németh László elképzelt munkásosztályából indult ki — amire most hivatkozott is —, hanem a valóságból, az elnyomott munkások helyzetéből, reményéből. Nem volt könnyű, hisz mint erdélyi írónak egyszerre kellett szembenéznie a magyar és a román sovinizmussal, a nacionalizmus türelmetlenségével. Mindig tudta, hogy az elnyomottaknak közös az érdekük, akár a királyi Romániában éltek. akár Horthy Magyarországán. Nem véletlen, hogy első írásaitól kezdve szószólója volt a magyar—? román, sőt ezzel együtt a német együttélésnek, s ez vezette a Munkás Segélyben végzett munkáját is, ahol — s ez már az ő szava — „a legelemibb osztályszolidaritásra, az egymásra utaltak testvériségére neveltük őket”. Az interjú elsősorban Nagy István életútjával. politikai szereplésével foglalkozott, s aránylag keveset beszélt írói fejlődéséről, művei keletkezéséről. De így is egy-egy rövid utalás érdekes fényt vetett arra. hogy a határon túlról, majd átmenetileg a magyar irodalom áramkörébe kapcsolva. milyennek látta az itteni szellemi életet. Nagy író és igaz ember szólt hozzánk, aki írói hitvallását. ars poétikáját tulajdonképpen egész életével fogalmazta meg. De szavakba is öntötte, most is. korábban is. egy ugyancsak Beke Györgynek adott interjújában, ami a Tolmács nélkül című kötetben jelent meg. Hosszabban idézem, mert küzdelem és cél. élet és mű költői foglalata: „Mindig az elnyomott munkás- osztály egyetemes célkitűzéseinek, a nemzetek dolgozó fiainak szocialista összefogása, uralkodó osztályai hatalmának megdöntése érdekében cselekedtem, hogy azok kerülhessenek hatalomra, akik alkotó munkájukkal, haladó eszméikkel elősegítik nemzetük, nemzetiségük fennmaradását továbbfejlődését, akik birtokukba veszik a legjobb hagyományokat. s újabbakat hoznak létre. Akik nemzetüket — s a mi esetünkben nemzetiségüket — továbbviszik a kommunizmus felé, továbbfejlesztik a jogegyenlőséget, testvéri egyetértésben azokkal, akikkel együtt élnek, kölcsönösen megbecsülik egymás anyanyelvét, korábbi és újabb közös vívmányaikat. Ezért tartottam fontosnak a Kezdet kezdetétől úgy írni a román vagy magyar munkásokról, hogy az domborodjék ki, ami nemzetük vagy nemzetiségük fejlődésében a legdöntőbb volt. vagyis: a munkásosztály történelmi vezető szerepe.” Ez a Nagy István szólt hozzánk vasárnap este. aki egész életével, minden leírt sorával a közös jövőt szolgálta, s ebben a szolgálatban fonódik egybe emberi és írói jelentősége. Balzac nagy szerelme A párhuzamosan futó sorozatok közül kétségtelenül ez készült a legnagyobb igénnyel, következésképpen elsősorban ettől kell számon kérnünk, hogy szándékát valóra váltot- ta-e. • Ami legelőször feltűnik, a történeti hűség. Balzac mintha Delacroix ismert rajzáról lépne elénk, s Hanska grófnőn sem nehéz felismerni Daffinger festményének hatását. De még a kávéfőző is valódi, bizonyítva, hogy a rendezőnek mindenre volt gondja. S mégis, ahogy egymást követik a folytatások, mintha hiányérzetünk nőne csak, s egyre biztosabban tudjuk, hogy mind messzebb kerülünk az igazi Balzactól. Mert hiába igazak az egyes elemek, az egésszel vagyunk megakadva: Balzac sosem volt egy hősszerelmes, s bár a nőknek nem csekély szerepük volt életében, ha rá gondolunk, nem szerelmi kalandok sorozata jelenik meg előttünk. ö írja valahol: ha nőre van szükségem, írok magamnak —, ami természetesen nem jelenti azt,, hogy elkerülte volna őket, de sokkal fontosabb volt számára a munka, az írás, s nagyon jellemzően, minden szerelméhez regényei vagy levelei segítették. Az anyáskodó De Berny-től Zulma Carraud-n át Hanska grófnőig valami álmatag sóvárgás lengi be ezeket a szerelmeket, s Balza'c valójában nem is közelükben érzi igazán jól magát, hanem íróasztala mellett, ahol — nagyon tudatosan —: felépíti világát, a Comédie Humaine gigantikus regényfolyamát, s azonkívül még egy kisebb könyvtárnyit, nem beszélve ifjúkori kísérleteiről, valamint a különböző álneveken írt, s később megtagadott regényekről, amiknek számát a filológia máig sem tudta pontosan megállapítani. Az igazi Balzac ez a munka önpusztító lázában égő lángelme, aki bármennyire is falánk és nagyétkű ember volt, napi 14—18 órás munkája mellett enni sem mert, nehogy a sok evés ellustitsa. A film a munka eme megszállottjáról hallgat, s a folytatások előrehaladásával Hanska grófnőből is egyre inkább romantikus hősnő lesz. Mert ez az arisztokrata hölgy távolról sem volt olyan naív szerelmes, amilyennek jó lenne hinni. Inkább azok közé tartozott, akik tudatosan készítik elő irodalmi halhatatlanságukat, éppen ezért a jövő kutatói számára megszámozta, rendszerezte a Balzactól kapott leveleket, s mindent elkövetett annak érdekében, hogy az utókor szemében ő legyen a „nagy múzsa”, a „halhatatlan szerelem”. Mindenesetre rokonszenvesebb a filmben eléggé elmosódott másik idegen nő, Guido- boni-Visconti grófnő, akinek férje bár elnézte felesége szerelmi kedvteléseit, mégsem volt olyan együgyű, mint filmbeli mása: foglalkozott ugyan gyógyszerekkel is, de igazi szenvedélye a zene volt. maga is jó muzsikus volt, s TE T. A. Hoffmann meg is örökítette egy novellában. Balzac jó szelleme volt, aki nemegyszer pénzzel is segítette a mindig megszorult írót. s A völgy lilioma bizonyítja, hogy szerelmének világ- irodalmi vetülete is maradt: Egyébként a grófnő egyik gyereke — úgy mondják, ebben nem lehet kételkedni — Balzactól származik. Néha, mint itáliai utazása során is. egészen eredeti módon segítette — de ne vág- jünk a folytatások elébe. Egy egykorú rajzon a harmincéves asszonyok ölükben viszik az ünnepelt Balzacot, de ez csak részben igaz. Balzac a munka hőse és rabszolgája, féktelen becsvágy él benne, s nem is mindig a halhatatlanság gondolata fűti, sokkal inkább az anyagi siker vágya. Mert mindenképp szeretne meggazdagodni, de állandóan hitelezői elől kell menekülnie, s legmerészebb tervei is sorra megbuknak. Az arisztokrata nők, akik felvillannak életében, legalább a gazdagság közelségét jelentik, nagyúri álmai megtestesülései; de közben megszállottan dolgozik, „naponta tizennyolc órára van szükségem” — írja Zuma Carraud-nak (1834); vagy egy más helyen De Castries hercegnőnek: „Egy hónap alatt annyit kell végeznem, amennyit mások egy év; sőt még több idő alatt se tudnának elvégezni.” (1835). Folytathatnánk az idézeteket, de mindig ugyanaz a Balzac jelenik meg előttünk, a munka lázában égő és elégő lángelme, akinek életébe csak Villanásnyi örömet hoznak a szerelmek, s a boldogság Hanska grófnővel sem költözött be agyonhaj szolt; életébe! Amire talán boldog tudott volna lenni, az élet is elmúlt* s csak a halál várt rá. A lengyel—francia filmsorozat sok mindent elmond Bal- zacról, de úgy érezzük, a legfontosabbal adós marad. Ezekben a hajszolt években remekművek születnek, s ezek jelentik Balzac igazi életét. CSÁNYI LÁSZLÓ Pásztor Ferenc» Fiúk a Leshegyen Jaj, dehogy fiam. Úgy szeretjük magukat, de mi lesz azzal a két szerencsétlen asz- szonnyal? ‘ — A sopánkodással nem segítüiik. Üljön le. nyugodjon meg, majd hazakísérjük, a többit meg bízza csak ránk. Péter Balázs a telefonnál áll, hallgat, csak fél szavakkal válaszol. Közben int az ügyeletesnek. Mutatja az ujjával, hogy nyomja meg a csengőgombot. Az ügyeletes egy darabig áll, mintha gyökeret eresztett volna a lába A parancsnok rápillant. Helyrebillen, máris kivágódik a szobából. ^ ... ,, A z őrnagy bólint, aztán felet >J — Értettem. Azonnal intézkedem. A járőrök a' helyükön maradnak, zárnak. Igen, pontosan. A bennlévők két csoportban biztosítanak. Időt! Teljesen világos. Értettem, végrehajtom! Alig tette helyére a kézibeszélőt, a folyosón készen állnak a határőrök. A kutyás Sátánnal. A lovász két felnyergelt lovat tart vezetékénél fogva az udvaron. Balogh már járó motorral várakozik a nyitott kapu előtt. A többiek felszerelve, fegyveresen, kérdő tekintettel. Zavarja őket, hogy kintről semmi jelzés nem érkezett. Még nem tudják, miért, milyen hírrel érkezett Piroska néni. — ÁQgyás. Csak egy lovat kérek. A nyeregkápába rejtsék el a rádiót, de úgy, hogy vételkészen legyen. Faludi, csináljon vele valamit, hogy adáskor ne kelljen a gombot nyomkodni. De sebesen, nincs vesztegetni való időnk. Az egyik csoport parancsnoka Csík András őr- veáfető. A másik csoportot Pusztai tizedes vezeti. Mindenki a megszokott helyén legyen. Mindkét csoportban legyen egy-egy rádió. Máté főhadnagy és Tóth törzsőrmester az őrsön maradnak, tartják az összeköttetést a riadócsoportokkal, a felsőbb parancsnoksággal. Ismertetem a helyzetet. ; , ' | — 130 -i — Két fegyveres, előttünk eddig ismeretlen személy, befészkelte magát a régi gombapincébe. Ismerik? Ott van a büdös kút mellett, az útkaparóháztól száz méterre. Két asszonyt is magukkal 'vittek. Minden jel arra mutat, hogy túszként tartják fogva őket. Piroska néni ismereteire támaszkodva feltételezhető, hogy két dobtáras géppisztolyuk van. Lehetséges, hogy más lőfegyver és robbanóanyag is van a birtokukban. A szándékuk eddig ismeretlen. A parancsnokot kérték magukhoz, hogy beszélni akarnak vele. Elhatároztam, hogy megyek. — Az egyik csoport — Csík őrvezetőyel — rejtve megközelíti a pincét, a hegy felől. Az utolsó hajlatban elhelyezkednek. Ügyeljenek, önöket nem vehetik észre a pincéből, önök hallani fogják, miről tárgyalok velük. Kézenfekvő lesz, mit kell tenniök. Vissza csak abban az esetben forgalmazzanak, ha erre határozottan felszólítom önöket. Ügyeletes. Intézkedjen, hogy a tiszti lakásból senki nem jöhet ki, még az udvarról sem. — Fegyvert csak abban az esetben használhatnak, ha teljesen nyilvánvaló, hogy nem eshet bajuk az asszonyoknak, vagy ha én erre parancsot adok! Gyakorlatunkban ilyen eset nem volt. Óvatosságra, fegyelemre van szükség. Van-e kérdés? • x A határőrök állnak, nézik a parancsnokot. Nem szokvány ügy ez. Nem a megszokott szituációk egyike. Valami más, eddig ismeretlen akció izgalma érződik. Itt csak egy lehetőség mutatkozik. Meg kell tudni, mit akarnak a fegyveresek. Tisztázni kell, mi a szándékuk a két asszonnyal. At első feladat az, hogy őket mielőbb kikapcsolják az akcióból. Tóth Mihály törzsőrmester lép elő. „ — Négyszemközt szeretnék jelenteni! — Jelentsen itt, nincs idő! — Javaslatom van. Cseréljünk zubbonyt. Az én öreg képemről elhiszik, hogy én vagyok a parancsnok. Minden szempontból hasznosabbnak látszik, ha én megyek hozzájuk. Őrnagy elvtárs is csak azt mondaná nekik, hogy meg^ gondolja, jelenti, vagy engedélyt kér. Időt kell — 131 — nyerni, hogy jól meggondolhassunk mindent Ezek biztosan követelni akarnak valamit, csak azért vittek túszokat. — Nem fogadom el a javaslatát. Én megyek — határoz a parancsnok. — Nem kockáztathatom a jegjobb segítőm életét. Két gengsztertől egy őrsparancsnok nem ijedhet meg. Köszönöm a javaslatot... Az őrnagy lassan odalép a törzsőrmesterhez. Vállára teszi a kezét. — öreg. Köszönöm. Rád vall, de bízd csak rám. — Őrnagy elvtárs. Telefonhoz kérik. Azonnal. Szűcs ezredes elvtárs — jelenti az ügyeletes. A felsőbb parancsnok mindenről értesült már. — Várjon meg! — parancsolja. — Húsz perc múlva ott leszek. Viszek némi technikát. Nyittassa ki a bánya felőli kaput. A Tányérokhoz küldjön két jelzőt, zászlókat vigyenek.' Budáról elindult a helikopter. A jelzőket Balogh vitte ki a Tányér-kőhöz. A többiek várnak, füstölnek, hallgatnak. Az ilyen percek mindig némán telnek. Néhány percre felülkerekedik az izgalom, a félsz, a drukk. Olyan ez, mint egy hideg zuhany. Olyan érzés, mintha mázsás súlyokat raknának tagjainkra. Edződés, férfivá érlelő feszültség. — Őrnagy elvtárs, szólhatok? — kérdezi Suhajda és előrenyomakodik a fal mellől. — Szóljon, de nem előadást akarok hallani! — Jelentem, szófukar leszek. Azt javaslom, hogy a két asszonyt cseréljük ki két határőrre. A többit később is elrendezhetjük. Nem tehetünk ki két gyerekes anyát ekkora izgalomnak, amit én kinézek ebből a buliból. Egyiknek jelentkezem. Én vállalom. — Jelentem, én is vállalom! — kiált Bagócs. Még tízen felemelik a kezüket, de többen nem tudták már, mert a parancsnok leinti őket. — Mi ez, népgyűlés? Elég. Ha ilyen megoldásra lesz szükség, feltétlen számítok magukra. Feltételezem, hogy bármelyikük gondolkodás nélkül vállalná. Egyébként köszönöm fiúk. Jólesik. (Folytatjuk)' — 132 —
