Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-08 / 185. szám

AUGUSZTUS 8 PÉNTEK Névnap: László A Nap kél 4.29 — nyugszik 19.09 órakor. A Hold kél 5.43 — nyugszik 19.16 órakor. — Gemenc élővilága címmel új kiállítást ren­deznek a Mezőgazdasági Múzeum közreműködésé­vel a Tolna megyei Ide­genforgalmi Hivatal ke- selyűsi bemutatótermé­ben. A kiállítást vasár­naptól láthatják az ér­deklődők, naponta dél­előtt 10-től délután 5 óráig. — Az idén tovább bő­[vül, csinosodik Tamási- ban a termálfürdő. Át­adás előtt áll az a helyi­ség, ahol mintegy ezer vendégnek biztosít váll- fás rendszerű öltözőt. Addig, míg tavaly egész évben 32 ezer látogató­juk volt, az idén július végéig több mint 25 ezer belépőjegyet adtak eL Emelje lel a jobb lábát Nem az én ötle­tem. Olvastam. De annyira megtetszett, hogy továbbadom. Ügy érzem, hogy en­nél tömörebben nem lehet megfogalmaz­ni a benzintakaré­kosságot. Egy amerikai au­tópálya szélén ol­vasható a következő felirat: „Aki a ben­zintakarékosság mel­lett van, emelje fel a jobb lábát.” Nálunk sem árta­na kiírni az utak mentére. Nemcsak benzin­takarékossági, de biz­tonsági okokból sem. Mert a jobb láb fel­emelésével nemcsak a benzin takarékos­ságra, a biztonságo­sabb közlekedésre is lehet szavazni. (Sz) Repülőhatál Öcsényben Tegnap délután Őcsény határában vitorlázó repülő­géppel lezuhant, és életét vesztette Farkas Károly 41 éves tolnai lakos, az MHSZ szekszárdi Gyulai György Repülőklub oktatója, a tol­nai Gép- és Műszeripari Szövetkezet köztiszteletben álló szerszámkészítője. Az egész magyar repülőtársa­dalomban őszintén kedvelt sportember 1958-ban kez­dett repülni. A nagy baj­nokságok közül 1968-ban Öcsényben, valamint 1969-ben Dunakeszin a derékhadban végzett. 1971- ben kategóriájában Duna­újvárosban a harmadik, 1973-ban Öcsényben a má­sodik helyezést vita ki ma­gának, öregbítette vele klubja hírnevét. A bajnokság megnyitó­jának előestéjén Farkas Károly elbeszélgetett a saj­tó kiküldött tudósítóival. Munkatársunknak — töb­bek között — elmondta, hogy a nagy találkozó ide­jén szeretne egy 300 kilo­méteres távot sikeresen megrepülni. Sajnos, ezt már nem érhette meg. A tragikus repülőhalál okai felderítésére Öcsény- be a Tolna megyei Rendőr- főkapiányságtól helyszíne­lő bizottság érkezett. A bi zottság munkája lapzárta­kor még tartott. Szekszárdi zenélő nyár Zeger Vandersteene és a Collegium Musicum hangversenye — Az iskolai könyvtá­rak fejlesztésére 20 ezer forintot biztosított a szekszárdi Városi Tanács V. B. a II. és III. számú általános iskola részére. — Fafaragó-kiállítás nyílik vasárnap Tamási­ban, a művelődési köz­pontban. A művek e hó 24-ig tekinthetők meg. — Pálfai lovak Irán­nak. A pálfai termelő- szövetkezet két magyar félvér lovat adott el — a vevő iráni volt. Reza Pahlavi sah testőrsége részére Magyarországon vásárolnak lovakat, ily módon kerülnek Iránba a pálfai lovak is. — Elütötte személy­autójával Paks belterü­letén dr. Englert Ervin helybeli orvos a szintén paksi Tibai László laka­tost. A gépkocsi vezető­je jelzőtábla ellenére nem adott áthaladási el­sőbbséget a kerékpáros­nak. Tibai László meg­sérült, a mentők a szek­szárdi kórházba szállí­tották. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 2. Telefon: 129—01, 123—61 > Sportro'vat: 128—15 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120—10 Telex: 14251 Postafiók 71. Felelős kiadó: PETRITS FERENC Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Postacím: 7101 Szekszárd. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely posta hivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft indexszám: 25 069 A barokk zene divat­ban van, rég elfelejtett szerzők szólalnak meg ismét hangversenyeken s a hanglemezek keres­lete is erősen a régi mu­zsika felé fordult. Nem­csak Bach jelent sikert, hanem azok a szerzők, is. akik a zenetörténet­ben korábban csak ne­vűkben éltek. A siker jogos, hisz egyre többen ismerik fel a barokk ze­ne szépségét, intimitá­sát, sőt érzelmi gazdag­ságát is. Ezért alakul egyre több olyan együt­tes, amely a barokk muzsikára specializálja magát, mint a Collegi­um Musicvm is, mely­nek szólistái korabeli hangszereken, a feltéte­lezett korhű előadásban szólaltatják meg a XVII—XVIII. század ze­néjét. Nemcsak szokat­lan hangszereiknek ki­tűnő mesterei. hanem annak a kornak is. mely zenéjében lemon­dott a képzőművészet végtelen távlatairól, s befelé fordulva inkább, a kifejezés tisztaságát az érzés őszinteségét ke­reste. Zeger Vandersteene egy éve már vendégünk volt, s most ismét meg­csodálhattuk művészetét. A barokk zene ideális előadója. aki mindent tud. s hangjának hajlé­konysága. árnyalt tisz­tasága, s mindenek­előtt pianóinak finomsá­ga mindig élményt je­lent. Kivételes művé­szetét ezúttal is őszinte siker fogadta. Az együttes adós ma­radt a műsorközlővel, s így még a barokk zené­ben jártasabbak se tud­ták mindig, hogy Hot- teterre (de melyik?) ze­néje hangzik fel, vagy éppen Clerambault. így aztán úgy éreztük ma­gunkat. mint azokban a velencei palota-múzeu­mokban. ahol semmire sem ragasztanak címkét, de a látogató akkor is otthonosan bolyonghat az épen maradt régi ter­mekben, ha nem ismeri a mesterek nevét. Várható időjárás m estig: változóan felhős idő, elszórtan további záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt, a nap­pali órákban többfelé élénk északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: 23—28 fok között Távolabbi kilátások kedd reggelig: Időn­ként megnövekvő felhőzet, futó esőkkel zá­porokkal. Az évszakhoz képest hűvös idő. Szerda: B BÉOÉSZ-OSdk nehéz napja Szekszárdon csupán a szél fújt, míg a megye más részein vad zivatar tombolt. Az utak he­lyenként sártengerré váltak, nem kis gondot okozva ezzel a jármű­vezetőknek. A DÉDÁSZ szerelői is bizonyára sokáig emlé­keznek erre a napra. A bosszantó nyitányra reggel, 10 perccel hét óra előtt került sor. Ra­kasd felett villám csa­pott a szedres—bonyhá­di 35 ezer voltos távve­zeték egyik oszlopába, ott, ahol a vezetékek keresztezik a bonyhád —zombai 20 kilovoltos vezetéket. A villám szét­robbantotta mind a há­rom szál acél-alumíni­um vezetéket tartó por­celánszigetelőt. s a fém­erek az alatta húzódó másik távvezetékre zu­hantak. Nem telt el 12 óra. mikor este hét óra két perckor, Bonyhád. Zom­ba közötti távvezeték­be csapott villám. En­nek ereje akkora volt, hogy szétégette az ujj- vastagságú vezetéket. GYAKRAN szóvá teszünk különböző tévedéseket és közben mi is tévedünk. Emberi dolog. Simon Fló­rián magyarkeszi olvasónk írja: „Nem kenyerem a le­vélírás. sőt a piszkálódás sem, most sem írnék önök­nek, de kénytelen vagyok vele, annál is inkább, mi­vel önök sem hagyják fi­gyelmen kívül a még fel­lelhető tévedéseket, félre­értéseket. Gondolok itt el­sősorban a — Térképet a Rádiónak — című cikkük­re, amelyben jogosan kifo­gásolták a felsorolt gabo­natároló helyek Somogy megyébe történő átsorolá­sát. No de .. A no de is érzékelteti: ezután mi következünk. Az 1975. július 15-i szá­munkban az Útikalauzban azt írtuk: Zsámbék 10 ki­lométerre von Esztergom­tól. „Kérem tisztelettel, ez még légvonalban is mint­egy 30 kilométer!" — írja Simon Flórián. MEGAKADT a szeme a Póriról írt riportunkon is. Mindent rendben talált, csak egy állításunkat nem. Azt ugyanis, hogy Póri nem fog úgy elnéptelenedni, mint a Baranya megyei Orfü. „Hát kérem, Orfü a2 tényleg nem fog elnépte­lenedni, hiszen önök is ír­ták (néhány nappal ké­Háromnegyed hétkor a hatalmas erejű légköri kisülés zavart okozott a paks—högyészi 20 ezer voltos hálózatban is. A villámcsapás üzemzavart okozott, s a kijavítását jelentősen megnehezítet­te, hogy az esőben, sö­tétben igen rossz uta­kon kellett végigjárni a vezeték nyomvonalát, megkeresni a hibát. Akik URH-s gépkocsi­val indultak útnak, azok a terepviszonyok miatt mérgelődtek. A hibát ugyanis úgy kel­lett keresni, hogy kiik­tatva hosszabb vezeték- szakaszokat, újra fe­szültség alá helyezték a hálózatot, hogy így ki­szűrjék a hibátlan ré­szeket. De a dombok miatt a rádióösszeköt­tetést is nehéz volt meg­teremteni. Emiatt csak éjfél felé tudták meg­állapítani. hogy a hiba a leágazó, Kisszékelyt és Nagyszékelyt villamos energiával ellátó veze­téken van. Tegnap dél­előtt 11 óra 46 perckor az áramszolgáltatás az egész megyében helyre­állt. — szí —■ sőbb), hogy bajnokságot rendeztek az orfüi tavon. Valószínű Orfü helyett Gyürüfüt akartak írni." Így igaz. „Még egy sajnálatos el­írást (lehet, hogy oz infor­máció volt téves) kell he­lyesbítenem. 1975. augusz­tus 3-i számuk első olda­lán — nagyon helyesen — egy cikket közölnek, hogy befejeződött a búzaaratás megyénkben. Eddig ez szép is lenne, ha tényleg befe­jeződött volna, de még augusztus 4-én is láttunk búzát aratni az iregszem- csei tsz-ben. Ezek szerint nem „Magyarkeszin tették az utolsó fordulót a kom­bájnok.” Magyarkeszin ugyanis mór július 30-án befejezték a búza aratá­sát." AZ INFORMÁCIÓT a gyakorlatban képtelenség lett volna ellenőrizni. Erre senki sem képes. Lehetsé­ges, hogy itt-ott volt még aratatlan búza, de az ara­tás lényegében azért be­fejeződött. „Tévedni emberi dolog” — mondja a közmondás. Mi ehhez hozzátesszük: A tévedést elismerni és hely­reigazítani — emberi kö­telesség. KÖSZÖNJÜK olvasónk­nak, hogy ilyen alaposan olvassa lapunkat a MTESZ életéből Ülést tartott a MTESZ Tolna megyei elnöksé­ge szerdán. Áttekintet­ték az első félévben végzett munkát. Az ese­ménynaptárból kiderült, hogy a MTESZ-nek és tagegyesüleíeinek az év első felében 89 rendez­vénye volt, ezen össze­sen 3741-en jelentek meg. Az átlagot messze meghaladja az agrár­egyesület 37 rendezvé­nye. ahol a 2499-es lét­szám azt mutatja, hogy egy-egy eseménynek át­lagosan 68 résztvevője volt. A műszaki hónap si­kerét 29 rendezvény 1610 résztvevője tanú­sítja. Az elnökség külön el­ismerését fejezte ki Dö- mösi Józsefnek. aki mind a társegyesületek­kel, mind pedig a Ha­zafias Népfrfont-bizott- sággal jó kapcsolatot épített ki a környezet­védelmi bizottság mun­kájának végzéséhez. Jónak ítélte az elnök-: ség az oktatási bizott­ság munkáját, amely­nek szervezésében eddig 129-en végeztek a kö­zépvezetők tanfolyamán. * Jól sikerült tapaszta- latcsere-utat szervezett az agráregyesület azok­nak a Gödöllőn tanuló, de zömében Tolna me­gyei egyetemistáknak, akik az egyetem elvég­zése után itt kívánnak letelepedni, dolgozni. A követendő példát más —• különösen a gépész és a közlekedési — tag­egyesületek figyelmébe ajánlották. • t •' Két jelentős esemény lesz a MTESZ szervezé­sében a közeli jövőben. Augusztus 19-én nyitják meg a Tolna megyei újítók kiállítását, majd Szeptember 11—13-án Szekszárdon tartja évi konferenciáját a Magyar Kémikus Egyesület du­nántúli területi csoport­ja. Az idén két szekció­ban hatvanöt előadás, és mintegy 160 részt­vevőt várnak. Az egyik csoportban analitikai, a másikban radiokémiái témákról lesz szó. * Üj tagegyesület elő- szervezése kezdődött. Előreláthatólag október elején megalakul a Ma­gyar Iparjogvédelmi Egyesület megyei szer­vezete is. Úiabb leletek Gorsiumban Hazé'nk Ieqj«leintöse'bb római kori á saitá sá na'k sr ínhelyéni, a táoi Gonsiumban újabb értékes leletek kerültek elő. A cső sr ár- kultusz szentélyei között egy nagyméretű gödröt találtak a ré­gészek. A mafcomara háború­ban elpusztult tárgyak marad- vanyait rejtette. A gödörben ta­lált leletek között a legérdeke­sebb eqy nagyméretű ólomedény maradványa volt. A régészek feltételezése szériát az edényt áldozati szertartásokhoz használ­ták. Velünk is megesik Sorsolás a MO&ÉP- pályázaton Dárday István nagy sikerű filmjének, a Ju­talomutazásnak nézői között a MOKÉP pályá­zatot hirdetett, s a ki­íráshoz híven megtartot­ták az első sorsolást. A több mint ötezer jelent­kező közül a kétszemé­lyes angliai utat Bán­falvi Tiborné gyógysze­rész és leánya, Bánfal­vi Ágnes, a Budapesti Berzsenyi Gimnázium 1. osztályos tanulója nyer­te. Azok számára, akik kisebb településeken és községekben fogják megtekinteni e filmet,, szintén nyitva áll az út a játékban való részvé­telre, számukra a sor­solás — beküldendő jegybizonylataik alap­ján — szeptemberben lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents