Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-07 / 184. szám

III. gemenci viforlázórepülő-foajnolíság BUDAPEST A labdarúgó-bajnokok torná­jának augusztus 2-i mérkőzésein kiállított két játékos ügyében hozott ítéletet az MLSZ fegyelmi bizottsága. Komjáti Andrást (Va­sas) két bajnoki vagy kupa- mérkőzéstől, Takács Lászlót (MTK—VM) pedig három bajnoki vagy kupamérkőzésen való sze­repléstől tiltották el. HASKOVO A bulgáriai Haskovóban au­gusztus 12-től rendezik meg az idei ifjúsági birkózó-vilógbajnok- sógot, amely minden eddiginél nagyobb szabású lesz. Az elő­készületekről tartott sajtótájékoz­tatón G. Korcanov, a szervező- bizottság elnöke elmondta, Hogy 27 országból több mint 360 fiatal lép majd szőnyegre kötött- és szabadfogásban. A vb ünnepélyes megnyitójára cugusztus 12-én kerül sor, s a kötöttfogású versenyek 14-én fe­jeződnek be. Augusztus 15—17 között a szabadfogásúak mérik össze egymással tudásukat. A világbajnokságon egyébként « FILA új szabályai szerint bo­nyolítják le a küzdelmeket. Dön­tetlen eredmény nem születhet, minden esetben meg kell állapí­tani a győztest. A versenyzők négy technikai plusz pontot is szerezhetnek szépen végrehajtott fogások bemutatásával. Úgyneve­zett „passzív zónát" is kijelölnek a szőnyegen, amelyet egy méter szélességben vörös vonallal je­lölnek. Az ifjúsági birkózók nagy ver­senysorozata egyébként 1970-ben kezdődött, amikor a svédországi Husquarna volt a színhely az akkor még 18 éven aluliak ré­szére kiírt EB-n. Ezt követően 1972-ben a jugoszlávibi Hvar- ban bonyolítottak le ugyancsak Európa-bajnokságot, majd 1973- ban Miamiban (Egyesült Álla­mok) világbajnokságra került sor, míg 1974-ben az ugyancsak svédországi Haparandában újra EB volt. A magyarok eddig két Európa-bajnokságon vettek részt. ZÁGRÁB Tegnap délelőtt a lobogódíszbe öltözött őcsényi repülőtéren kez­dődött meg az MHSZ szekszárdi Gyulai György Hepülőklub rende­zésében a IH. gemenci vitorlázó- repülő-bajnokság. Politikai és gaz­dasági vezető személyiségek kö­zött jelent meg Pencz János alez­redes, az MHSZ repülési osztályá­nak vezetője, Sörfőző István, me­gyénk munkásőrségének parancs­noka. Vendégek és résztvevők már a megnyitó napján megkaphatták a minden bajnokságon népszerű versenyújság első számát. Ebben Somi Benjámin, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának titkára, a szekszárdi repülőklub elnökségé­nek tiszteletbeli tagja publikált érdekes cikket a repülés Tolna megyei történetéből. Csák Péter versenyvezető, a ven­déglátó klub titkára köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte Fa­zekas Józsefet, a MÉM repülőgépes A Szekszárdi KSE kajak-kenu szakosztálya a ,,Kornát”-klub ven­dégeként, Becsén szerepelt. A ven­déglátók jó szervezése folytán, a versenyen kívül részt vettek Belg- rádban a kajak-kenu vb. döntő­jén is, melyen sok tapasztalatot szereztek és nagy élményben volt részük. A becsei kajak-kenu klub versenyén, jé körülmények között kellemes vendéglátásban részesül­tek. A szekszárdiak 14 versenyszám­ból 13-at megnyértek, és az egye­sületek közötti pontverseny 105:62 volt a Szekszárdi KSE javára. Részletes eredmények: K—1 serdülő, 2000 méter: 1. Pri- setzky (Sz. KSE), 2. Milovanov (Komát). 3. Tóth (SZKSE), 4. Kar­dos (SZKSE). K—1 ifjúság!. 500 méter: 1. Pri- setzky (SZKSE), 2. Barina (SZKSE), 3. Tatic (Komát), 4. Me- cek (Komát). K—2 felnőtt, poo méter: 1. Rarsá- nyi—Domsa (SZKSE), 2. Doros- lovacki—Zuzic (Komát), 3. Popov —Tóth (Komát), 4. Prisetzky—Gás­pár (SZKSE). K—1 úttörő, 500 méter: 1. Pri­setzky (SZKSE), 2. Milovanov (Komát), 3. Erdelj (Komát), 4. Kardos (SZKSE). K—2 500 méter, ifi: 1. Barina— Domsa (SZKSE), 2. Prisetzky— szolgálat főigazgatóját, ünnepi be­szédének megtartására. Fazekas József főigazgató szó­lott arról, hogy az immár hagyo­mányos gemenci vitorlázórepülő­bajnokság több nemes sportver­sengésnél. Minden évben fontos rendezvénye az oszthatatlanul egy­séges magyar repülésnek, amely­nek nélkülözhetetlen bázisa a vi­torlázó repülés, örömmel beszélt arról, hogy a hivatásos repülők ma már nagyon népes táborának döntő többsége legeslegelső sor­ban élethivatásnak, és csak el­enyésző hányada tekinti Jó ke­nyérkereseti lehetőségnek a re­pülést. Rámutatott a gemenci bajnokság szövetségi versennyé nőtt fel; ahhoz a különféle repü­lőszervezetek a tőlük telhető leg­messzebbmenő segítséget megad­ják. Aggodalommal említette, hogy a kétkormányos vitorlázórepülő­gép-utánpótlás mindmáig megol­datlan, majd hangsúlyozta: hiszi, Körmendi (SZKSE), 3. Totic—De- veki (Komát), 4. Macasev—Mecek (Komát). K—1 női. 500 méter: 1. Ritt (SZKSE), 2. Molnár (SZKSE). K—1 5öo méter, felnőtt: 1. popov (Komát), 2. Harsányt (SZKSE), 3. Tóth (Komát), 4. Gáspár (SZKSE). K—2 500 méter, serdülő: 1. Pri­setzky—Tóth (SZKSE), 2. Erdelj— Milovanov (Komát), 3. Kardos- Kovács (SZKSE), 4. Stonajovic— Acimov (Komát). K—1 1000 méter, felnőtt: 1. Dom­sa (SZKSE), 2. Doroslovacki (Kor- nát), 3. Gáspár (SZKSE), 4. Zuzic (Korait). K—2 1000 méter, ifjúsági: l. Ba­rina—Domsa (SZKSE), 2. prisetzky —Körmendi (SZKSE), 3. Deveki— Tatic (Komát). K—2 500 méter, ifjúsági, női: 1 Ritt—Molnár (SZKSE). 2. Mayer— Béres (Komát—SZKSE). K—2 100O méter, felnőtt: 1. Gás­pár—Harsányi (SZKSE), 2. Bari­na—Domsa (SZKSE), 3. Popov— Tóth (Komát), 4. Doroslovacki— Zuzic (Komát). K—1 1000 méter, ifjúsági: 1. Kör­mendi (SZKSE), 2. Barina (SZKSE). 3. Tatic (Komát), 4. Mecek (Komát). K—2 2000 miéter, serdülő: 1. Pri­setzky—Tóth (SZKSE), 2. Milova­nov—Erdelj 'Komát), 3. Kardos- Kovács (SZKSE), 4. Sztojanovic— Acimov (Komát). hogy ezt a gondot a Magyar Hon­védelmi Szövetségnek és a MÉM repülőgépes szolgálatnak elvtársi együttműködésével belátható időn belül sikerül megoldani. Három tucatnyi versenyző indult tegnap öcsényben a szabad osz­tályban és a klubkategóriában. Szívesen látott versenyzőtársuk a finn R. Mönkönnen, aki a magyar —finn repülőcsereakció keretében látogathatott hazánkba. A pilóták között szerepel Thury Kornél (IMRK), a Gemenc-kupa első, va­lamint dr. Kosztka Ferenc (Pécs), a kupa tavalyi védője. Megyénk színeit Farkas Károly, Farkas György és Kenderes László képviseli a nagy találkozón. A III. gemenci vitorlázórepülő­bajnokság minden jelentősebb eseményéről másnap tájékoztatjuk majd a verseny idején olvasóin­kat. B. Z. Kézilabda A Simontornyai BTC megyebaj­nokságban szereplő férfi kézilab- úacsapata az NB I B-s Komló el­len játszott edzőmérkőzést. Simon- tomya rendkívül jó, kombinatív játékkal lepte meg ellenfelét. A mérkőzés befejezése előtt három perccel még 21:18-ra az SBTC ve­zetett, végül érvényesült a na­gyobb rutin és 25:24-es komlói győzelem született. A simontor­nyai csapatból Gara, Szili és Fe- renczi nyújtott átlagon felüli tel­jesítményt. Labdarúgó MNK A megyei labdarúgó-szövetség elkészítette a labdarúgó MNK első fordulójának párosítását, melyre augusztus 13-án kerül sor. Kezdési idő valamennyi mérkőzésen 16.30. (Az elölállók a pályaválasztók.) Bogyiszló—Sz. Vasas, öcsény—Bá- ta. Kölesd—Tolna, Kajmád—Ten- gelic, Sióagárd—Bonyhád, D-föld- vár—Paks, Németkér—Fadd, Pusz- tahencse—Nagydorog, Kajdacs— Dunaszentgyörgy, Iregszemcse— Magyarkeszi (Nagyszokolyon), Al- eópél—Gyönk, Tolnanémedi—Si­montomya, Pincehely—Tamási, Ozora—Fornád, Dombóvári Láng- Dombóvári VSE, Győré—Nagymá- nyok, Kisvejke—Kisdorog, Pannó­nia Tsz Bonyhád—Tevel, Apar- hant—Zomba. RÁDIÓ TV KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Nótacsokor. 8.58: Titkon innen, titkon túl. 9.33: Sláger­múzeum. 10.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. 10.29: Zenekari muzsika. 11.14: Gondolat. 12.35: Melódia- koktél. 13.40: Válaszolunk hallga­tóinknak. 14.00: Az Építők Közpon­ti Énekkara énekel. 14.11: Grace Bumbry énekel. 14.40: József Attila műhelyei. 15.10: Életmentők. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Nép­dalok, néptáncok. 16.49: Vlagyimir Cibin versei. 17.05: Sztravinszkij: Szimfónia C-ben. 17.35: Talált tár­gyak. 18.04: Bemutatjuk új felvéte­leinket. 18.48: Miért igen, miért nem? 19.25: Hangtárlat. 20.35: Csárdások. 20.49: Lemezmúzeum. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Húsz perc satozon. 22.50: Meditá­ciók — a nevelők pályaalkalmas­ságáról. 23.00: Részletek Verdi operáiból. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Hallgassuk együtt! 9.50: „Házi­urak”. 10.00: Zenés műsor üdülők­nek. 12.03: A Borod in-vonósnégyes felvételeiből. 13.03: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 13.20: Goa» Gáspárján énekel. 14.00: Ifjúsági randevú — kettőtől ötig... 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben I 18.10: Csak fiataloknak! 19.13: Népi zene. 19.39: Négy vidám do® rab fúvószenekarra. 20.28: A Mór» va tanítók énekkara Smetana kó« rusműveibói. 20.45: Plakát háttér»» rel. Riport. 21.00: Éljen az egyen* lőség. Eötvös József vígjátékot (Ism.) 22.00: Zsoldos Imre trombi­tál. 22.22: Magyar előadóművészek Debussy-felvételeiből. 23.15: Ve* bunkosok, népdalok. III. MOSOK 18.10: Az élete regény voft. Do» kumentumműsor TravenrőL (Ism.) 19.02: Hangfelvételek felsőfokon 20.15: John Coltrane felvételeiből« 20.36: Magyar irodalmi arcképcsar­nok. (Ism.) 20.56: Penderecki: A louduoi ördögök. HáromfeJvonásod opera. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Műsorismertetés, hírek. 17.35: A Harmónia énekegyüttes és a Stúdió 11. műsorából. 18.00: Az orvosi tevékenység történetéhez. — Dr. Kiss István előadása. 18.05: OperettrészJet. 18.10: Fogyasztói: ötperce. 18.15: Negyedóra Louis Armstrong felvételeiből. 18.30: Dél- dunántúli híradó. 18.45: Baranyai fúvósmuzsika. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Miről ír a „Narodne novine”? — Folyók, vá­rosok, dalok. — Líra. Délszláv köl­tők versei. — Szerenád. Zene. 19.30: Német nyelvű műsor. A Vízügyi Igazgatóság villányi sza­kaszmérnökségén. (Riport.) — Kí­vánság hangverseny. 20.00: Műsor­zárás. Kajak-kenu Zágrábban befejeződtek a 18. ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokság csapatverse­nyei. A négy aranyérem közül kettőt a szovjet fiatalok nyertek, míg egy-egy a svédeknek és a házigazda jugoszlávoknak jutott. A magyarok nem állhatták a dobogó legmagasabb fokára, noha ehhez a serdülő fiúk na­gyon közel voltak, mert döntőt játszottak a svédekkel, de vere­séget szenvedtek és így ezüst­érmesek lettek. Az ifjúsági leány­csapat szerezte a magyarok má­sik érmét: a 3. helyért vívott mérkőzésen 3:2-re győztek a csehszlovákok ellen. Az ifjúsági férficsapat a vá­rakozáson aluli eredménnyel végzett: 8. lett rSiután utolsó mérkőzésén 5:4 arányú veresé­get szenvedett a csehszlovákok­tól. A negyedik csapatverseny­ben a serdülő leánybajnokság­ban a 4. helyen végzett a ma­gyar együttes. SAKK Az ifjúsági napok keretében ren­dezték a nemzetközi sakkfesztivált Kalocsán. Megyénket Medina if­júsági Csapata képviselte a ran­gos versenyen. A gyorsfejtdver- *eny négy feladványa nehéz fel­adat elé állította a fiatalokat. Hi­bátlan fejtéssel Kuner Mária lett az első, Kis József és Rafajlovics Angéla helyezettek voltak. A VI. „Maróczy Géza” vlllám- eakic csapat versenyen a feinöttme- zonyben a tartalékos ifik a 7 he­lyen végeztek. Szijjártó László és Németh Gábor jó játéka nagyban hozzájárult a sikeres szerepléshez. Délután a versenyzők ifjúsági ta­lálkozókon vettek részt, ahol újabb barátságok szövődtek. 18T5. augusztus ", Tamásiban már tavaly Is jő eredményekkel hívták fel maguk­ra a figyelmet az úszás oktatásá­ban. a megyében — a nyári idő­szakban — Tamásiban tanultak m'Sg legtöbben úszni, a Tamási Szövetkezeti Sportkör és a járási spoartfelügyelőség közös szervezé­sének eredményeként a szezon kezdetén közel 250-en jelentkez­tek úszótanfolyamra. Mohai Tibor­né és Görget Pálné oktatja a fia­talokat hetenként négyszer. Na- ppnta két csoportban folyik a fia­talok tanítása. a csoport össze­állításában figyelembe vették, hogy lehetőleg egykorú gyerekek kerüljenek össze, mert így lénye­gesen könnyebb az oktatás is. Mint Tamásiban elmondták, au­gusztus végén fejeződik be az utolsó csoport tanfolyama. Atlétika Dortmundban a magyar ifjúsági válogatott ötpróbacsapatban szere­pelt Vaszkó Judit, a Szekszárdi Dózsa versenyzője. A magyar csa­pat 14 831 pontos teljesítménnyel az 5. lett. Vaszkó Judit 3554 pon­tot ért ei egyénileg. (Magasban 172 cm-t ugrott.) MAGYAR TV 17.13: Hírek. 17.20: Három hétig álom nélkül. Francia rövidfilnrv. (Színes). 17.45: Telesport. 18.10: Murvka és ember. 18.50: Me mentő« Dokumente mfilm-sorozat. III. 19.10: Reklám. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó — 1. 20.00: Balzac nagy szerelme. Lengyel—francia fiímsoro- zat W. (Színes). 21.00: AI Ah rom. — A piramisok. Riport-dokumen- t umfilm. (Színes). 21.20: Zenét nyári krónika. 22.20: Tv-hírodó 3. Kitűnő szervezés és feltűnően jő küzdelmek jellemezték a MED ŐSZ megyei sportünnepélyét Hőgyészen. Elsősor­ban a kézilabdára, a röplabdára és a kispályás labda­rúgásra vonatkozik az a megállapítás, Hogy színvonalas volt a küzdelem. A csapatok vezetői egyöntetűen megálla­pították, hogy az idei sportünnepély szervezésben minden eddigit felülmúlt. • Röplabdában holtverseny alakult k!?, és ezért újra kel­lett mérkőzniük, 2x5 percen át a Szekszárdi Mezőgép és a Tamási Állami Gazdaság csapatának. Előzőleg a rendes játékidőben 23:23 volt az eredmény, míg a 2x5 perces játékban a tamásiak fölényes, 14:3-as győzelmet szereztek, és ezzel biztosították magoknak röplabdában az első Helyet. • Bortus György, a Paksi Állami Gazdaság Özem! párt­bizottságának titkára rendkívül boldog volt: ezúttal Ismét ők nyerték el azt a szép kupát, melyet a KISZ-megyebizott­ság ajánlott fel a legtöbb fiatalt felsorakoztató gazda­ságnak. A páirttitkár öröme még tovább fokozódott, ami­kor kiderült, hogy a hosszú évek óta tartó biztos második helyet ezúttal felcserélték az elsőre; pontversenyben ők bizonyultak legjobbnak. • Nagyon sok panasz hangzott e! az elmúlt években a bevel-i labdarúgópályáról. A kifogások jogosok voltak, ezt jól tudták a helybeliek is, így elkészült, felavatásra vár már az új pálya és öltöző. Már minden előkészület meg­történt a vasárnapi „nagy" napra. Megegyeztek Fáddal, a mérkőzést egy nappal korábban, szombaton játsszák, hogy vasárnap az N& l-es Kaposvári Rákóczi csapatát fogadhassák. Tevel rrpjgy lázban ég, készül az ünnepre. Annak ellenére, hogy az új pályán már minden kész, az őszi szezon első mérkőzését mégis a régi pólyán játszot­ták. A tevel'l közöníwíg szeretett volna győzelemmel bú­csúzni attól a páilycrf.ól, ahol oly sok szép mérkőzést és ’ kellemes meglepetés«*: látott. A hazai csapat azonban nem bírt a lelkes Bátával, így pontosztozkodásra került sor, j • A mérkőzés előtt néhány szót váltottunk a bétái csapat ,,mindenesével", Mé-dó Péterrel. Szomorúan közölte, hogy ‘ Vasad! Lajos, aki másfél évig a szakosztályvezetői tiszt­séget töltötte be — méghozzá kifogástalanul —, munka­helyi elfoglaltsága miatt lemondott. Ezt a tisztséget Ko­vácska László vette át. Edzője viszont most sincs a csa­patnak, átmenetileg Nédó Péter tölti be ezt a tisztsége* is. Bátán tehát nem sokat változott a helyzet... • Sokan voltak Aparhanton oz első megyebajnoki mérkő­zésen. Az érdeklődés érthető: kíváncsiak voltak, hogy sikerül a csapatnak helytállni. A hazaiak idegesen, kap­kodva játszottak és talán ez is közrejátszott, hogy 1 :0-ás kisdorogi vezetésnél nem tudták a büntetőrúgást értéke­síteni. A közönség egy része ekkor elkeseredett és azt várta, hogy Kisdorog a második félidőben ,,lelépi" a hazaiakat. Nem így történt, mert ezúttal Kisdorog kritikán aluli teljesítményt nyújtott. Az utolsó 20—25 percben a hazaiak rádöbbentek arra, hogy esetleg meglepetést is okozhatnak, egymásután vezették veszélyes támadásaikat. Mitotan sikerült egyen! íteniök, ezt a fölényt még tovább fokozták és a kapkodva, idegesen játszó Kisdorog csak ónnak köszönhette, hogy hazavihette az egyik pontot, mert a szerencse elhagyta a hazaiakat, jó helyzeteket nem tudtak góllá értékesíteni, kétszer a kapufa mentette Stölkler hálóját. A hazai közönség végül örült a pont­szerzésnek, bár a játék nem elégítette ki. • Több olyan hibát találtunk Aparhanton, mely arra kész tetett bennünket, hogy megkérdezzük: tulajdonképpen mi­kor Hitelesítették a pályát. Kiderült, hogy ez év február­jában. Igen, de ami jó a járási bajnokságban, az nem felel meg magasabb osztályban, függetlenül attól, hogy oz előírások szerint egyformának kellene lenni a pályák állapotának. Alacsonyabb osztályú bajnokságban mégis jobban el lehet nézni a kisebb szabálytalanságot, mint magasabb osztálybon. Az aparhantiak panaszkodtak: sem a járási, sem a megyei szövetség nem vett annyi fárad­ságot, hogy a helyszínen adjon gyakorlati segítséget, ja­vaslatot annak érdekében, hogy ne legyen kifogásolni­való. Közel húszezer forintot költöttek az elmúlt hetekben felszerelésekre — mondották — és ha arra volt pénz, akadt volna még annyi, hogy a még tapasztalható, talál­ható kisebb hibákat megszüntessék, ök úgy gondolták, hogy a szövetség vezetői megkeresik, meglátogatják őket, de sajnos, nem így történt. Valahogy nem így képzeltek ék« ti. MOSOK 20.00: Miriam Makeba a párizsi Olympia Színpadán. Francia zenés film. (Ism.) 21.10: Tv-híradó — 2. 21.30: Paprikás ember. Riportfilm (Ism.) (Színes). 21.55: A Saturn«* akció. Csehszlovák tv-film. 11. JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű tv-nap!ó. 17.30: Szézám utca- 18.15: Tánc­zenei műsor. 18.35: Foglalkozások ábécéje. 19.05: Zöld jelzés. 20.00: I. Silone: Bor és kenyér — film­sorozat. 21.05: Reflektor. 22.10: Dokumentumfilm. 22.25: Jazztáncolt. II. MOSOK 20.00: Kör. 20.45: Baltazár tanár úr. 21.10: 24 óra. 21.15: Diplomá­sok. 22.05: SibeniJa Vízilabda: So I a ris—Mlad őst. mozi DOMBÓVÁR: Holnap lesz fácán. (16). DUNAFÖLDVÁR: Piedooe. a zsa­ru. PAKS: Mi van, doki? ARTKINO: Menyegző. SZEKSZARD PANORÁMA: De: Fehér farkasok. Este: Enyém,%tied, kié? SZEKSZARD NAGYVILÁG: Rocco és fivérei. I—II. (16). TAMÁSI: A négy muskétás újabb kalandjai. TOLNA: A rejtély nem oldódik mefl, Még egyszer — vasárnapról Űszásoktatás Tamásiban

Next

/
Thumbnails
Contents