Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-24 / 198. szám
¥% r w r rr «■ ■■ | Búcsúzó gozosok „Mi akarsz lenni» ba felnősz kisfiom?" „Mozdonyvezető".' Valamikor "minden gyerek álma, vágya volt a füstös- füttyös vasóriás. Néha teljesülnek a gyerekkori álmok. Rátkai Lajos esetében is. 1957 óta vezeti a végtelen vaspályákon gépét. De mire e „megtiszteltetést" kiérdemelte, már tíz évet nyomott le a dombóvári „Vérmezőn" — a vasúti szénrakón. Aztán, mint fűtő került a gőzpdripa „nyergébe". Még pár év és „lovat" kell neki is és társainak is váltania. A rohanó élet, a változó idő parancsol. Zsebében a Diesel-vezetői igazolvány és ha már emlékké halványul a sípoló-fújtató gőzösök kora, nem marad munka nélkül. Hű lesz a messzeségeket összekötő sínekhez. És a társ, a fűtő, a mozdony feneketlen gyomrának kiszolgálója? Takács János bányász volt. Csillés. Nem idegen neki a szén, jó ismerősök. De azért egy kétszáz kilométeres út után — amely alatt 65 mázsa szenet etet meg a gőzös tüzes gyomrával —, bizony jólesik kinyúj- tózkadnia. Neki is jövőt biztosító papír van a zsebében — Diesel-segédvezető. A változó idők ... S ha már csak emlék lesz a gőzösök vidám füttye és a gyerekek inkább az űrhajós- „szakmát” választják, akkor is jó lesz ezekce a kormos, zakatoló vasszörnyekre emlékezni. Mert rajtuk indult először legyőzni a távolságot az ember... ____________________________ ' K omáromi Zoltán felvétel«^ \
