Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-22 / 196. szám

~nyvia.t viiÄ G- pR ottf0jA)rtó'mv utrm r TOLNA MEGYEI PÉNTEK ) 1975. aug. 22. - XXV. évi. 196. szóm. ARA: 0,80 Ft j A munkás-paraszt szövetség jegyélten iniepeltünk Tisztavatás, honvédelmi nap a fővárosban, nagygyűlések, baráti találkozók megyénkben Szerte az országban a mun­kás-paraszt szövetség jegyé­ben ünnepelték az alkotmány törvénybe iktatásának év­fordulóját és tartották meg az új kenyér ünnepét. A fővá­rosban szerdán délelőtt az Or­szágház épülete előtt — sok ezer érdeklődő jelenlétében — megtartották a hagyományos tisztavató ünnepséget, a Kos­suth Lajos Katonai Főiskola, n Zalka Máté Katonai-műszaki Főiskola, a Kilián György Re­pülő-műszaki Főiskola, vala­mint a Karikás Frigyes Kato­nai Kollégium hallgatói és a Szovjetunió katonai akadémiáin idén végzett mérnökök tettek tiszti esküt. Az állami zászló előtt díszőrség sorakozott fel, a térre bevonultak néphadse­regünk új tisztjei, az emelvé­nyen elfoglalták helyüket az ünnepség meghívottjai. Megje­lent Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, dr. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a KISZ KB első titkára és Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyette­se. Ott volt társadalmi és poli­tikai életünk számos jeles egyénisége, a néphadsereg és a társ fegyveres testületek sok vezetője, a tábornoki, parancs­noki kar több tagja. Megjelent az . ünnepségen B. P. Ivanov vezérezredes, az ideiglenes ha­zánkban állomásozó szovjet déli hadseregosoport parancs­noka és V. K. Andrjuscsenko altábornagy, a Varsói Szerző­dés egyesített fegyveres erői főparancsnokának magyar- országi képviselője. Pontosan Sióagárdon az alkotmány ünnepét és a Síóvóigye Mg. Tsz. fennállásának urnát köszöntötték a közgyűlés résztvevői. éves jubile­tíz órakor Czinege Lajos ve­zérezredes, honvédelmi mi­niszter köszöntötte a katoná­kat. A Himnusz elhangzása után felolvas Iák a honvédelmi miniszternek a tisztavatás al­kalmából kiadott díszpa­rancsát, majd az ifjú tisztek fogadalmat tettek. Ezt köve­tően Czinege Lajos mondott beszédet. A honvédelmi mi­niszter beszéde után felhang­zott az Internacionálé, majd az újonnan felavatott tisztek díszmenete következett. Pontosan tizenegy órakor szólaltak meg a fanfárok az Országház előtt, a félmillóra becsült nézőnek jelezve a honvédelmi nap kezdetét. Et­től kezdve másfél órán át pe­regtek hz események a Lánc­híd és a Margithíd közötti Du- na-szakászon a vízen és a le­vegőben. Este a főváros lakói szín­pompás tűzijátékban gyönyör­ködhettek. I Óvári Miklós a pécsváradi nagygyűlésen , Augusztus húszadika vidéki eseményei közül kiemelkedik az a nagygyűlés, melyet a Ba­ranya megyei Pécsváradon-r tartottak. Ezen Övári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a (Folytatás a 3. oldalon) sz fii ■} I m* I A LIPCSEI GEWANDHAUS KÓRUS HANGVERSENYE (4. old.) MŰVÉSZET — ÉS PROPAGANDA | (4. old.) W FIÚK A LESHEGYEN (4. old.) BEMUTATKOZIK AZ OVIT (5. old.) MUNKÁSSÁ VÁLNI FELADAT (5. old.) SZAKMAI BEMUTATÓ SZAKCSON (5. old.) Tanácskozás az EHSZ- közplés soron kövstkezö ülésszakával fisszefiig'ja kérdésekről A Magyar Népköztársaság Külügyminisztériumának meg­hívására augusztus 18—21. kö­zött Budapesten került sor a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság, a Bol'gár Népköz- társaság. a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság. a Kubai Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Mongol Népköztársaság, a Né­met Demokratikus Köztársa­ság. a Román Szocialista Köz­társaság. a Szovjet Szociális^ Köztársaságok Szövetsége, ég az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság külügyminisztéri­umai vezető munkatársainak, valamint a Kölcsönös Gazda­sági Segítség Tanácsa képvi­selőinek tanácskozására. A tanácskozás résztvevői eszmecserét folytattak az ENSZ-közgyűlés soron követke­ző 30. rendes, és 7. rendkívüli ülésszakával összefüggő kérdé­sekről. A találkozó szívélyes, baráti légkörben zajlott le. A küldöttségek vezetőit mai gyarországi tartózkodásuk so­rán fogadta Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság kül­ügyminisztere. (MTI) 3 Bfe?éki Fémipari Szövetkezeiben Teljesítették a negyedik ötéves tervet Tegnap reggel kaptuk az el­ső értesítést, a Bátaszéki Fém­ipari Szövetkezet teljesítette negyedik ötéves tervét. Szege­di György a szövetkezet el­nöke, a következőket közölte szerkesztőségünkkel: „Szövetkezetünk vezetősége nevében értesítem a T. Szer­kesztőséget. ( hogy 1975. augusztus Í8-án teljesítettük IV. ötéves tervünket. Külön örömünkre szolgál, hogy a tel­jesítést 92,7 százalékos lét­számfelhasználással értük el. Az év hátralévő részében fel­adatunknak tartjuk, hogy mi­nél kedvezőbb indulási felté­teleket teremtsünk a követke­ző ötéves terv számára.” Ügy hisszük, ezekhez a so­rokhoz nem kell kommentár! Libanon panaszt emelt a Biztonsági Tanácsnál Libanon panaszt emelt a Biztonsági Tanácsnál a szer­dán délután végrehajtott iz­raeli légitámadások miatt — jelentette be Philippe Takla libanoni külügyminiszter. A libanoni külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Izraelnek semmi oka sem volt libanoni célpontok bombázására és rá­mutatott, hogy ez a támadás, amelyet Kissinger amerikai külügyminiszter közel-keleti kőrútjának előestéjére időzítet­tek, leleplezte Izrael valódi szándékait. ülést tartott a Tolna megyei Tanács V. B. Napirenden: Gyorsmérleg a megye fejlesztési alapjának és költségvetésének teljesítéséről Tegnap délelőtti ülésén a Tolna megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága elsőként Szabópál Antalnak, a megyei tanács elnökének jelentését tárgyalta meg. A jelentés az ügyrendnek megfelelően a le­járt határidejű vb-határoza- tok végrehajtásáról adott szá­mot. Az ülés második napirend­jeként foglalkozott a testület a megyei tanács pénzügyi és tervosztályának közös jelenté­se alapján az 1975. évi fej­lesztési alap és költségvetés első félévi teljesítésének mér- legeléséveL [rsJiüóRYes pztiéMés A végrehajtó bizottság meg­állapította, hogy a tanácsok első féléves gazdálkodása eredményes volt. Javult pl. az előző év hasonló időszakú­hoz viszonyítva az út-, híd-, valamint a felújítási keret felhasználása, kellő előkészí- tésisel történt meg a mennyi­ségi fejlesztések lebonyolítása is. A testületnek a napirend kapcsán elhangzott további megállapításai már nem ilyen kedvezőek voltak. Szó esett az elhúzódó beruházások gondja mellett az indokoltnál maga­sabb pénzmaradványok és a néhány területen már-már ál­landósult létszámhiány prob­lémáiról is. Mindkét gond meghatározó módon szól bele a negyedik ötéves terv célki­tűzéseinek maradéktalan meg­valósításába. A végrehajtó bi­zottság ezért úgy foglalt ál­lást, hogy az érdekelt szak- igazgatási szervek, tanácsok és intézmények vezetőinek a figyelmét ismételten fel kell hívnia az indokolatlanul ma­gas pénzmaradványok fölhasz­nálására, a helyenként meg­lévő létszámhiány megszünte­tésére. A végrehajtó bizottság egye­bek között kötelezte építési és vízügyi osztályát, hogy dolgozzon ki intézkedéseket a simontornyai csatornamű épí­tésének meggyorsítására. Fel­mérést kell készíteni a jelen­téstevő osztályoknak közösen a személyzeti osztállyal arról, hogy hol, milyen területeken, mi okozza a létszámhiányt. Hasonló intézkedést követel a felújításokra szánt pénzössze­gek felhasználásának biztosí­tása is. A következő tervidőszak zökkenőmentes kezdésének alapfeltétele a negyedik öt­éves tervre elhatározott cél­kitűzések hiánytalan megvaló­sítása. A végrehajtó bizottság úgy foglalt állást, hogy ahol (Folytatás a 2. oldalon), j

Next

/
Thumbnails
Contents