Tolna Megyei Népújság, 1975. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-19 / 194. szám
Az újonc Aparhant Simontomján 2:l-re győzött Bálaszék könnyű, 5:0-ás győzelmet aratott Tevelen — Kisdorog megszerezte első győzelmét lA megyei tabdorágó-bajnokság 3- fordulójában a vendégcsapatok közül öit nyert idegen pályám. A bá- taszókielc Teve Iné látogattak, a'hoi csalk az eliső félidőben tudtak a hazaiak számottevő ellenállást Ici- fejternii, a ntasodiik 45 percben érvényesük a nagyo-bb rutin, technika. A Dombóvári VSE Bonyhádon a tartalékos hazaiak eMem 0:0-ás félidő után 2:0-ra nyert. A bonyhádi csatársor o há.rom fordulóiban még egyetlen gólt sem lőtt, így a bajnoki táblázaton a 17. helyen áll- ■ mák. Az újonc Aporban* Simonitornyá- ra látogatott. A gyengélkedő bőrgyári csatpat, mely eddig még nem szerzett pontot, ezúttal is vereséget szenvedett. Az újonc Aparhant 1 :0- ás félidő után 2:1 arányban nyert a nagymúltú Simontomya ellen. Pakson mindvégig kemény, izgalmas mérkőzésre került sor. A tolnaiak már 2:0-ra vezettek és csak nehezen nyert a hazai gárda 3:2- re. Zomba szép siker* ért el, amikor a jól rajtolt és kitűnő játékosokkal rendelkező Nagymárryök ellen Tiles döntetlent tudott elérni. A Szekszárdi Vasas Magyar ke szíré látogatott. A vendégek már a mérkőzés elején 2 gó»lt értek el, amikor a hazaiak szépítettek. Ez lett volna a kínálkozó alkalom a mérkőzés szorosabbá tételére, de Magyorkeszi nem tudott erősíteni, így a Vasas úgy nyert 5:1-re, hogy további öt biztos helyzetet kihaisz- nálattanul hagyott. i Nagydorogon a kisdorogiak voltak a vendégek. A kisdorogi gárda nagy küzdelem után 3:2 arányban győzött. Az újonc Durnaszentgyörgy Fadd- ra látogatott. Az első félórában Dunaszentgyörgy kitűnően védekezett, de a félidő utolsó negyedórájában a faddiiak háromszor be- • vették a vendégek kapuját. A második félidő már kiegyensúlyozottabb volt, végül 4:1-ne nyert a faddi csapat. A bátaiak Bátaszéken fogadták Tamásit. Az első félidő 1:1-gyel ért véget, a második félidőbe n Béta jobban haj rázott, így megszerezte 2:1 arányban a győzelmet. A bajnoki táblázaton Paks áll az éjen, második Bátaszék, harmadik Nagymónyalc, negyedik Zamba« A 16 csaipat közül már csak Paks és Bátaszék áll pomtveszteség nélkül. Nincs viszont még pontja Simon- tomyónok, Tamásinaik, Bonyhádinak és Matgyarkeszsi nek A bajnokság állása fein&tefcá t, ftafc* : • 9 3 — — 24:3 45 Bátaszék 3 3 — — 1.1- aO 6 3. Nagymányok 3 2 1 — 6:2 5 4L Zomba 3 2 1> — 6:3 5 ül Báta 3 2 1 — 6:4 5 á Född 8 2 — 3 5:2 4 9. Dombóvár 3 1< 2 — 4:2 4 8. JGi®do-rog 8 1 2 — 5:4 4 9. ApaThaw* 3 \ 2 — 4:3 4 la Tolna 3 <í T 1 7:6 3 Ie*e4 3 1 1 1 3:7 3 12. Sz. Vasad! 3 f 2 8:« 2 13* Nagydorog 3 l — 2 6:9 2 14. D.-szeotgy. 3 — 3 2 2:10 1 15. SLmoatamya 3 —* — 3 3:6 — 1«. Tcraáor 3 — — 3 — 17. Bonyhád 3 — — 3 0:5 — 30L Magyartcesi* 3 — =; 9 3:26-i ifjúsági«*® • » .'-‘'S* . fc. Apaihaat >v S 3 _ — 12.-1 6 3. Tolna 3 3 — — 6 3. Simontomya 3 2 — * 14:3 4 Pallos 3 2 T H :2 4 6. BátaszöB 3 2 — a 12:5 4 6. Tevel 3 2 — % 7:4 4 7„ iNagymónyoll 3 <1 2 — 10:8 4 84 Sz. Vasas 3 1 1 * 4:6 3 Tamási 2 1 — i 11»: 7 2 20l Bonyhád 2 a — ifi 5:6 2 M. Fadd -í! *’ 3 & — 2 4:5 2 W. Ktedorog *■ 3 n — 2 6^ 2 «3. MagyajfceszJ 3 t — 2 5:8 2 m. D.-szenájy. 3 1 — 2 3“14 2 W. Zomba 3 — « 2 6:10 1 Iá. Báta 2 — — 2 4:14 — ?B. Mogydorog L 8 JS 25 » 2:20 rr lapunk mai számában megjelent »porttudósításokat írták: Túrós József, Sebestyén János, Zerza József, Újvári Zoltán, Böröcz János, Nédó Péter, Zwick Jakab, Kláb József. MAR 2:0-RA VEZETETT TOLNA Paks—Tolna 3:2 (2:2) Paks,' llOo néző. Vezette; Króméi*. Paks: Bimbó — Kajári, Kovács, Bagó, Lacza, Váczi, Csorna, Vábró, Bese, Kiss, Muck. Csere: Keresztes, Szabadi. Tolna: Varga — Havasi Hl., Havasi II., Fazekas II., Fazekas I.. Fehérvári, schafler, Havasi I., Fazekas III.. Pauli, Neidihardt. Csere: Bagdi, Ko- nyecsnyi. a 2. percben a tétovázó hazai védők mellett Neidhardt megszerezte a vezetést. 0:i. a 17. percben Bimbó labdázgatott, a szemfüles Pauli elvette tőle és az üres .kapuba gurított. 0:2. a 21. percben Havasi I. megsérült, helyére Bagdi lépett pályára. A 24. percben sakk-matt volt a tolnai védelem, Muck elment Varga mellett is, aki kétségbeesésében elhúzta a csatár lábát. A 11-est Bagó értékesítette. 1:2. a 39. percben Csorna jobb oldali szöglete elsuhant a védők mellett és a jókor érkező Muck a hálóba vágta a labdát. 2:2. A második félidő 14. percében Muck megsérült, helyére Keresztes állt be. a 24. percben korszerű hazai támadás végén Keresztes lövését Varga a léc fölé tolta. A 34. percben Csorna—Kiss adogatás után Bese elé került a labda, aki nem hibázott. 3:2. Végig nagy iramú, izgalmas, kemény összecsapásokkal tarkított mérkőzésen a hazaiak megérdemelten nyertek. Jók: Muck. Keresztes, Kovács, Csorna, illetve Schafler, Fazekas I-, Havasi H. AZ ELSŐ FÉLIDŐBEN MÉG TARTOTTA MAGÁT TjEVEL Bátaszék—Terel 5:0 (2:0) Tevel. güo néző. Vezette: Altva- ter. Bátaszék: Kéri — Hurtony, Makk. Béres. Polák. Botos, Tóth I.. Maisai, Tóth III.. Holacsek, Tóth II. Csere: Szalai, Németh, Tevel: ülés I. — Kerekes, Illés n., Bíró, Benkő, Barabás, Turbuk, Domokos, Lángi, Szabó, Antal II. Csere: Forrai, Wélper. Az első percben Majsai jó helyzetben mellélőtt. Az 5. percben Illés II. szabadrúgását a1 bátaszéki védők csak üggyel-bajjal mentették. a 7. percben Antal II. Domokosnak továbbított, aki Szabót hozta jó helyzetbe, de a lövés fölément. A 20. percben Tóth n. beadását Majsai a kapufa segítségével értékesítette. 1:0. A 22. percben Majsai partdobását Tóth III. a karnison is átemelve lőtte a hálóba. 2:0. A 25. percben Szabó á tcselez A TARTALÉKOS KONYHÁD ISMÉT VERESÉGET SZENVEDETT OTTHON Dombóvári VSE—Bonyhád 2:0 (0:0) Bonyhád, loo néző. Vezette: Ta-. kács. DVSE: Bancsi — Szíjártó, Mike, Havasi, Tarsoly, Lakos, G. Kiss, Végvári, Tóth. Hosnyánszki, Pintér. Csere: Wéber, Hoblicsek. Bonyhád: Máthé I. — Ács. Barabás H., Gecző I., Läufer, Máthé II., Kuhl, Molnár, Szabó, Bús, Barabás I. Csere: Fehér, Horváth. A 10. percben Bonyhád előtt adódott helyzet, melyet Bús elhibázott, az ellenkező oldalon Hosnyászki lövését védte Máthé. A 20. percben Szabó jól eltalált lövését Bancsi védte. A 35. percben Kuhl megsérült, helyette Horváth lépett a pályára, a 42» percben Bús fejese A VENDÉGEK VEZETTEK. MAJD II-EST HIBÁZTAK Báta—Tamási 2:1 (1:1) Bátaszék, 800 néző. Vezette? Paplauer. Báta: Micsky — Faidt, Machán, Kiss, Dékány, Horváth H. , Lieskoszki, Tamaska, Horváth I. , Kosár, Bosnyák. Csere: Besszer, Tamási: Németh — Béres, Kajtár, Metz, Jurasits, Egerszegi, Kondás, Hirth, Horváth I., Fölös kei, Noé. Csere: Horváth II., Juhász. A 12. percben Pölöskei átadását Horváth I. lőtte, Micsky védett. A 24. percben Hirt lövését védte Micsky. A 30. percben kapói előtti kavarodás közben Hirt kotorta a hálóba a labdát. 0:1. a 32. percben Kosár mintaszerű átadását Lieskoszky a bal felső sarokba fejelte. 1:1. A 37. percben Horváth II. csak a gólvonalról tudta kivágni a labdát. 11-ES, ÖNGÖL, VENDÉGGYÖZELE W ? t \ \ '• ' « ■ < » * V---------------------------------------------- U K isdorog—Nagydorog 3:2 (2:1) Nagy dorogi 500 néző. Vezettet Kiss I. Kisdorog: Stölkler — Beritíng, Brunner, Varga, Genszler. Győrfi, Illés, Cseke, Kniesz, Szőcs, 1975. augusztus 19. Eredmények NB W : Rp. Spartacus—VoTán 1:0 (0:0), Vasas Izzó—Bábol-nq 2:0 (1:0), BVSC—Várpalota 3:0 (1:0), Dunaújváros—FÖSPED 4:0 (1:0) , Nagykanizsa— Kossuth KFSE 2:0 (2:0), MÁV DAC— Szolnoki MTE 2:1 (2:0); Oroszlány— Budafok 3:1 (0:0), Nagybátony—Pécs 1:0 (0:0), Komló—Dorog 2:0 (1:0). Megyei ifjúsági bajnokság: Tevel— Bátaszék 1 :0, Slmontornya—Aparhartf 0:1, Paks—Tolna 0:1., Zomba—Nogy- mányok 4:4, Magyarkeszi—Sz. Vasas 1 :2, Nagydorog—Kisdorog 2:4, Fadd— Dunaszentgyörgy 0:2, Báta—Tamási 2 :8. Járási bajnaVság: Szárazd—Gyömk 1 ifi: 1:2, To Inon émedl—Ozora 6:0, ifi: 0:7, (regszemcse—Regöly 6:0, ifi: 5:1, Pincehely—Fornád 1:0, ifi: 3:7, Szakály—Alisópél 1:2, ifi; 0.3« _____ M NK Holnap, augusztus 20-óti a következő MiNK-fnéirikőzéseik lesznek megyénkben: őcsény—Bátaszék, V: Stumpf. Köl esd—Nagydorog, V: Kerekes. Terv- geliic—'Fadd, V: Haaz. Pannónia— Bonyhád V: Baráth. Bogyiszló—Kisdorog, V: Lugosi. Alsápél—Magyonkeszi, V: Váradi. Pincehely—Simorvtomya*, V: Korvicsiloa. Apoflhan*—Nagymányak, V: Berkes. Fonnád—’Dombóvári VSE: V: Krámer. iKojdacs—Paks, V: Szabó. Valamennyi mérkőzés kezdési ideje 16 ára. Kénjük a rendező egyesületeket (őcsény, Kölesd, Tenge lie, Ma jós, Bogyiszló, Aparhant, Alsápél, Pincehely, Fonnád, Kojdacs), hogy a mérkőzés eredményét augusztus 2T-én, csütörtökön reggel 6 órától, de legkésőbb 9 óráig közöljék sport rovatunkkal, a 12—815-ös telefonon. Előre is köszön» jük fáradozásukattJ _ _______ B oda. Cs-ere: Kiss n., Kerekes. Nagydorog: Süveges — Harsányi, Sáfrány, Csillén, Kocsis, Konti, Fodor, Végh IL, Végh I-, Miklós, Orsós, csere; Gyurkovics, Kiss. A 7. percben Végh II. 15 méterről leadott lövését védte Stölkler. A 10. percben Boda 16 méterről alig lőtt melLé. A 15. percben Szőcs nagy lövését Süveges nehezen ütötte szögletre, a 22. percben Harsányi partdobása felpattant Sáfrány kezére. a 11-est Boda értékesítette. 1:0. A 32. percben Végh I. jobb oldali beadását a védők röviden mentették fel, Végh n. 14 méterről küldött lövését Stölkler kiütötte, Miklós azonban nem hibázott, in. A 40. percben Kniesz és Kocsis együtt futott egy labdára. Kocsis elcsúszott, így Kniesz megszerez*» hette átvezetést. 2:1. A második félidő 8. percében Miklós fejesét stölkler kiütötte. A 17. percben Végh I. beadását Ber- ning a saját kapujába pörgette. 2:2. (öngól). A 2A. percben szócsőt utánrúgásért kiállította a játékvezető. a 25. percben Fodor fejese a kapufán csattant, a 36. percben Kniesz korszerű támadás végén megszerezte a győzelmet jelentő gólt. 3:2. A játék képe alapján a döntetlen lett volna az igazságos. Jók: Stölkler, Varga, Kniesz, Brunner, Genszier, illetve Végh Irf Végh H., Honti, Fodor, v( JÓ JÁTÉKVEZETÉS MELLETT, MEGÉRDEMELT FÁDDI GYŐZELEM Fadd—Dunaszentgyörgy 4:1 (3:0) te az egész védelmet, de kapufát lőtt. A második félidő .*?. percében Botos beadását Tóth III. lőtte a hálóba. 3:0. a lö. percben Holacsek kihasználta a védelem megingását és beadását Tóth I. értékesítette. 4:0. A 15. percben a teveli 1.6-oson belül Bíró Tóth I. lábát elhúzta. A 11-est Maisai értékesítette. 5:0. A 25. percben teveli támadásnál Szabó ellen szabálytalankodtak. A szabadrúgást Illés II. mellélőtte. A 32. percben Polákot utánrúgásért kiállította a játékvezető. Bátaszék nagyobb rutinjával, szervezettebb játékával megérdemelten szerezte meg a két pontot, de az eredmény kissé túlzott. Jók: Hurtony. Tóth III-, 'Tóth H., Béres, illetve Bíró, szabó, Forrai. Fadd, 500 néző. Vezette: Tóth I. Fadd: Licker — Kertész, Aradi, Haros, Papp, szűcs, Wiedemann, Fenyvesi II., Kovács II., Kiss II., H. Szabó. Csere: Kovács Hl., Fenyvesi m. Dunaszentgyörgy: Pukli I. — Pető, Lencsés, Baksaá, Horváth I., Kirzsán, Hajpál I., Nagy, Kovács, Pukli H., Horváth II. Csere: Hajpá.1 H. a 13. nercben Papp nagy erejű szabadrúgását Pukli I. csak másodszorra tudta megkaparintani, a 20. percben a dunaszentgyörgyi Kovács távolról célozta meg a kaput, die Licker elvetődve védett, a 31. percben Fenyvesi II. cselezte magát tisztára, lövése Pukli I-et is érintve jutott a hálóba, i:0. A 39. percben H. Szabó futott ei a bal oldalon, védhetetlenül lőtt a kapuba. 2:0. APARHANT NAGYOBB ARÁNYB A 42. percben Fenyvesi II. középen kiugrott, s a tehetetlen Pukli I. mellett a hálóba lőtt. 3:0. Szünet után a 16. percben Kiss TI., egy perc múlva H. Szabó elöl szedte fel a labdát a vendégek kapusa. a 19. percben Kovács HL mintaszerű beadását Szűcs nagyszerű fejessel értékesítette. 4:0. A 28. percben Nagy már csak Lick erre! állt szemben, lövését a hazai kapus kitűnő reflexszel szögletre tolta, öt porccol a befejezés előtt a hazai védők könnyelműségét Pukli rr. használta ki. 4:1. Jó játékvezetés mellett a hazai csapat végig lelkesen, nagy akarással játszott, győzelme nagyobb arányú is lehetett volna. Jók: Papp, Fenyvesi II., Kertész, Szűcs, H. Szabó, illetve Pető, Pukli IL , AN IS NYERHETETT VOLNA l Aparhant-Simontomya 2:1 (0:1) kipattant, Molnár lövését Bancsi hárította. A második félidő 20. percében a bonyhádi védők röviden szabadítottak fel, és a szemfüles Lakos 22 méterről a felső sarokba lőtt. 1:0. Továbbra is a hazaiak támadtak, de helyzeteiket sorra kihagyták. A 35. percben a kapusról kipattanó labdát Wéber elcsípte és 6 méterről gurított a hálóba. 2:0. Ezután Bús és Szabó előtt adódott lehetőség, de nem találták el a kaput. Az eTŐsen tartalékos hazai gárda nem tudta a szezon első gólját sem megszerezni. Jók: Mike, Bancsi, Végvári, illetve Barabás EL* Laufér, Gecző I. Simontomya, 2oo néző. Vezette: Kiss F. Aparhant: Erős I. — Heidecher II., Wáger, Cseke H., Erős II., Flaskár, Gáspár. Palkó, Minker. Heidecher I.. juhász, csere: Csoboth. SBTC: Péter — Csep- regi, Kardos, Győré, Jobbágy, Kovács HL. Mányoki, Molnár. Baranyai, Kurek, Kovács I. Csere: Szelei, Pintér, az első perceikben a hazaiak kezdeményeztek, de csak két szabadrúgásra tellett az erejükből. A 20. percben Kovács I. elfutott a bal szélen, beadását Molnár 5 méterről lőtte a hálóba. 0:1. A 22. percben Molnár volt helyzetben, de 12 méterről mellé- durrantott. a második komolyobb támadást csak a 35. percben vezette Aparhant, Péter védett. A második félidőben a hazaiak! ismét fölénybe kerültek. A 2. percben Szelei lövését a kapus kiöklözte. a 17. percben egy ellentámadás végén Péter szabálytalankodott. a 1.1-est Erős II. értékesítette, l :l. A 25. percben újra Péter hibá-, jából Gáspár megszerezte a győztes gólt. 2:1. a 32. percben Molnárt durva játékért kiállította A játékvezető. •-'* A hazai csapat alárendelt szerepet kapott a második félidőben. Ä mindvégig lelkes vendégek megérdemelten, sót akár nagyobb arányban is nyerhettek volna. Jók: Minker, Juhász, Laskár, Heidecher H., míg a hazaiak közül senkit sem lehet dicsérni. j A HAZAIAK LELKESEDÉSE NEM VOLT ELÉG.« f" Sz. Vasas—Magyarkeszi 5:1 (2:1) A második félidő 2. percében a tamási Horváth I. nagy helyzetben mellégurított. A 4. percben Jurasits szabadrúgását a felső sarokból tornászta ki Micsky. A 25. percben Besszer elhúzta Noé lábát a 16-oson belül. A 11-est Horváth I. mellélőtte. a 29. percben a bátai Horváth I. Bosnyák beadását mellélőtte. A 40. percben Horválb L kicselezte az egész védelmet, Németh mellett is elment, lövése a kapufáról vágódott a hálóba. 2:1. Micsky vezérletével a bátaiak nagyobb lelkesedésükkel megérdemelten nyertek. Jók: Micsky, Faidt, Horváth H., illetve Kajtár, Jurasits, Horváth L* Magyarkeszi, 250 néző. Vezettet László. Sz. Vasas; Bálint — Hu- nyadvári. Papp, Kovács, Dárdai, Tam, Boros, Pataki, Veres, Ro- zenberger, Bakó. Csere: Lehr, Kiss. M.-kesZi: Nagy I. — Kersák, Mayer, Ruzsics, Márkus, Mészáros, Deák, Varga. Rab, Nagy rí., Kiss I. Csere: Sándor, Kiss ÉL A 2. percben Rozenberger a jobb szélen elment, de beadásáról csatártársai lekéstek, a 6. percben Veres tisztára játszotta magát, végül mentettek a védők, a 8. percben Tan átadását Veres kapásból lőtte a hálóba. 1:0. a i2. percben Tam—Rozenberger összjáték után Rozenberger lőtt gólt. 2.-0. Ä 2?: percben a tétovázó védők közül Rabi szépített. 2:1. A második félidő 19. percében Veres beadását Boros értékesítette. 3:1. A 20. percben Veres nagy : erejű lövését bravúrral védte Nagy. a 23. percben Kiss egyéni játék után lőtt szép gólt. 4:1. A 30. percben a hazaiak előtt volt lehetőség, de Bálint védett. A 40. percben Boros átadását Veres értékesítette. 5:1. A hazaiak lelkesedése kevés volt a> nagyobb rutinnal- rendelkező vendégek ellen. Jók: Veres, Boros4 Tam, illetve Rab, Kiss I., Varga. TGAZSÁGOS PONTOSZTOZKODÁS j^' Zomba—Nagymány ok 1:1 (0:0) TWmfoa, 399 nfeff. Vezettem Kovács S. Zomba: Ujvá-ri — Csíki, Bíró, Illés n.. Fejős, Matus, Illés I., Faragó. Turbuk, piros, Miklós. Csere: Kolb, Kereki. Nagymányok: Balogh — Bíró, Fenyővári. Náda- si, Vcxrgrümter, Németh, Bajer, Odor, Guth, Farkas, Vissló. Csere: Balázs. A 10. percben Bíró 22 méteres szabadrúgása szállt mellé. A 15. pereben Odor 8 méteres íejesét Újvári védte. A 24. percben Viszló beadását Guth kapura lőtte, melyet Újvári szögletre ütött A 36. percben Farkas beadását Viszló lőtte kapura, melyet Illés n. lábbal tisztázott A második félidő eSső percében Farkas 2o méteres szabadrúgását-Fejős fejelte ki a kapu előteréből’ A 3. percben ismét Farkas szabadrúgása következett, Odor a kapuba fejelte a labdát 8:1. A 8. percben Bíró beadását Turbuk 8 méterről melléfejelto. a 25. percben Matus szögletét Piros Kolb elé fejelte, aki a jobb felső sarokba lőtte a labdát. isi, A 40. percben Matus jobb oldali szabadrúgását Turbuk 10 méterről föléfejeltie. Az első félidőben a vendégek! mezőnyfölényben játszottak, míg a második játékrészben a hazaiak lényegesen többet kezdeményeztek. Jók: Bíró, Csíki, Turbuk, illetve Balogh, Bíró, Odor. i A mezőny legjobbjai: Bonyhád—Dombóvári VSE: Tevel—Bátaszék: Simontomya—Aparhant: Paks—Tolna: Zomba—Nagymányok: Magyarkeszi—Sz. Vasas: Nagydorog—Kisdorog: Fadd—Dunaszentgyörgy: Báta—Tamási s Miké (Dombóvár) Béres (Bátaszék) Minker (Aparhant) Muck (Paks) Bíró (Zomba) Veres (Sz. Vasas) Stölkler (Kisdorog) Papp (Fadd) Micsky (Báta)