Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-12 / 162. szám
xxl&g pRoimfijKi, tarkái TOLNA MEGYEI SZOMBAT 1975. júl. 12. XXV. évf. 162. szám ARA: 0,90 Ft a MEDOSZ központi vezetőségének ülése Genf Befejeződtek Gromiko és Kissinger tárgyalásai Baracs Dénes, az MTI kiküldött tudósítója jelenti Géniből: Hasznosnak és konstruktívnak nevezte mind Gromiko szovjet, mind Kissinger amerikai külügyminiszter Géniben folytatott, összesen 12 órás megbeszélését, amely pénteken délután 3 órakor ért véget. A genfi Intercontinental Szálloda földszintjén, az amerikai sajtó- központban megtartott tájékoztatón mindketten a stratégiai támadó fegyverek korlátozásáról folyó tárgyalásokkal kapcsolatban elért haladást emel-, it ék ki. ( A találkozón — különböző hemzetközi és kétoldalú problémák között — az európai biztonság, ezen belül az euróbái biztonsági és együttműködési értekezlet problémáit, a stratégiai támadó fegyverek korlátozásának kérdéseit, vala- mint a közel-keleti témakört Vitatták meg és elvi síkon kétoldalú kérdésekről is tárgyaltak. A SALT tematikájáról szólva Gromiko hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben igen alapos és építő jellegű eszmecserére került sor, azzal a céllal, hogy elősegítsék a Leonyid Brezs- nyev és Gerald Ford által Vlagyivosztokban lefektetett alapokon — egy új egyezmény megkötését. Kissinger azt emelte ki, hogy a SALT számos kategóriájában haladást értek el az álláspontok közötti eltérés csökkentésében és egymás nézeteinek jobb megértésében. További részleteket azonban egyik fél sem közölt. Az európai biztonsági értekezletről a közös tájékoztatón csupán egy, Kissingernek feltett kérdés kapcsán volt szó. Az amerikai külügyminiszter a máltai magatartással kapcsolatos kérdésre válaszolva hangsúlyozta: az Egyesült Államok azt kívánja, hogy minél hamarabb jöjjön létre a konszenzus az EBK-n részt vevő mind a 35 ország között. Kissinger a Közel-Keletről mindössze annyit mondott, hogy kölcsönösen ismertették álláspontjukat. Ebben a témakörben egyik fél sem tett említést egyetértésről vagy haladásról. Gromiko az újságíróknak adott nyilatkozatában kiemelte: mindkét fél megerősítette, hogy folytatja azt a vonalat, amelyet az utóbbi években dolgoztak ki és öntöttek formába, elsősorban a szovjet—amerikai csúcstalálkozókon, a szovj et— amerikai vonatkozású és a különböző világpolitikai kérdésekben. A szovjet vezetés, és személyesen Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára — mondotta a szovjet külügyminiszter — el van tökélve arra, hogy folytatja a szovjet—amerikai kapcsolatokban, és általában a nemzetközi politikában követett vonalat, amely a békére, a további enyhülésre, a szovjet— amerikai kapcsolatok további javítására irányul, és mindent meg fog tenni1 annak érdekében, hogy világszerte kedvezőbb légkör alakuljon ki. Kissinger amerikai külügyminiszter délután 4 órakor Géniből Bonnba repült. Pénteken a szakszervezet Jókai utcai székházában ülést tartott a MEDOSZ központi vezetősége. amely a mezőgazda- sági. erdészeti és vízügyi dolgozók közművelődési helyzetét vitatta meg. Megállapították : az üzemi közművelődés irányításába az eddiginél fokozottabban be kell vonni a szocialista brigádokat. Változatlanul gondot okoz a segédmunkások és a fizikai munkával legközvetlenebb kapcsolatban álló munkásréteg műveltségi helyzete; közülük kerül ki elsősorban az általános iskolát el nem végzők tekintélyes köre. Arra van szükség, hogy az ágazat sajátosságait figyelemé be véve a dolgozók iskolán kívül oktatására ott kerüljön! sor, ahol idejük nagy részét töltik. Ezért az üzemi munkahelyeken is meg kell szervezni a továbbképzést és a tanfolyamokat. Továbbá meg kell teremteni a művelődési klubok működésének feltételeit,1 Apró Antal Csongrád megyébe, Győri Imre Békés megyébe látogatott Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke pénteken Csongrád megyébe látogatott Szegeden, a megyei pártbizottságon dr. Komócsin Mihály, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára, Szabó Sándor, a megyei pártbizottság titkára és dr. Perjési László, a megyei tanács elnöke fogadta a vendégeket és tájékoztatta a gazdálkodás megyei helyzetéről, valamint a Tisza és a Maros mentén kialakult ár- és belvízhelyzetről, a védekezéssel kapcsolatos munkálatokról. A politikai bizottság tagja ezután részt vett és felszólalt a Csongrád megyei pártbizottság kibővített ülésén, amelyen dr. Komócsin Mihály adott tájékoztatást a Központi Bizottság július 2-i üléséről. Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára pénteken Békés megyébe látogatott. Békéscsabán a megyei pártbizottságon Frank Ferenc, a Békés 'megyei pártbizottság első titkára és Klaukó Mátyás, a megyei tanács elnöke fogadta. A megye vezetői tájékoztatták a KB titkárát Békés megye mezőgazdaságáról, politikai életéről. Ezt követően Győri Imre részt vett és felszólalt az MSZMP Békés megyei Bizottságának ülésén, amelyen megtárgyalták az országgyűlési választások megyei tapasztalatait, valamint a KB decemberi határozata végrehajtásának általános tapasztalatait és a to-j vábbi feladatokat. l Nagyüzem a magtárban Akár a gyárudvar. A szárító búgása betölti a környező teret- Embereket alig látni. Időnként teherautók, vontatók gördülnek a hatalmas gépezet mellé. Ilyenkor harsány kiáltás hangzik: — Mehet! A járművek felbúgnak, a hidraulika billenti a platót Sárgán hömpölyögnek le a búzaszemek. Csütörtökön délelőtt a de- csi Egyetértés Termelőszövetkezet központi telepén jártunk, megnézni, hogyan fogadják a magtárakban a gabonát Beszélgető partnereink pa- naszáradattai kezdik: Nem olyan az idei termés, amilyennek lennie kellene, vizes a búza, a sok eső kilúgozta a szemeket, így a hektolitersúly alatta marad a megkívántnak. Tihanyi János főmagtáros: — A magtárunk príma, 600 vagon termés befogadására alkalmas. Az aratásra készülődve fertőtlenítettük, kitakarítottuk a hatalmas csarnokot. Jön, özönlik a termés. Frei Mártonná mérlegkezelő mondja, hogy naponta 25—30 fordulóval, közel 16 vagoij termést hoznak a szállítójárművek. Az olvasó első hallásra bizonyára felkapja a fejét; ez igen, micsoda mennyiség. Lássuk be, csodálkozásunk korai Tavaly például naponta 35—4Ö vagon gabonát fogadtak a magtárak. így tehát a mostani mennyiség jóval az elmúlt év őszén üzembe állított B—15-ös szárító- berendezés kapacitása alatt marad. — Nem kellett éjszakai műszakot sem bevezetni — mondja Katona Gyula gépkezelő —, csak nyújtott műszakban dolgozunk. Ez azt jelenti, ha a helyzet megkívánja, este tízig is dolgozunk. A fiatalember a szárító vezérlőpultja előtt jön-megy. A villogó lámpák, sípoló, kattogó jelzőberendezések láttán már-már arra gondolok, és mondom, hogy a termelőszövetkezet udvarából egyszer csak egy űrhajó emelkedik a magasba. Katona Gyula elneveti magát, s csak annyit mond hozzá: — Ha nagyapám látná ezt a vezérlőpultot, aligha hinné, hogy az unokája kezeli. A magtári munkát hárman végezzük. Az aratás ideje alatt több mint ötszáz vagon gabonát fogadunk. Itt a telepen semmit nem érezni az aratás feszültségéből. Mindenki nyugodt, csinálja, amit tennie kell. Hol vannak a régi aratások? Egyáltalán, érdemes-e felemlíteni őket? Az a múlt. Ez viszont a jeleni Varga József Fotó: Gottvald Károly PANORAMA HAVANNA Á Costa Rica-i fővárosban! csütörtökön délután megkezdődött a közép-amerikai országok elnökeinek értekezlete, amelyen El Salvador Guatemala, Honduras. Nicaragua és Costa Rica államfője vesz részt. A rendkívüli biztonsági intézkedések közepette megkezdődött csúcstalálkozó központi témája: hogyan lehetne újjáéleszteni a másfél évtizeddel ezelőtt, az USA bábáskodása mellett létrehozott közép-amerikai közös piacot. SANTIAGO A santiagói statisztikai hivatal jelentése szerint Chilében 1975. első hat hónapjában 169,9 százalék volt az infláció üteme. Tavaly június óta az árak Chilében 422,9 százalékkal emelkedtek. (UPI) NEW YORK A Penthouse amerikai magazin értesülése szerint az amerikai titkosszolgálat ellátta az izraeli vezetést az atombomba elkészítéséhez szükséges információkkal. Az együttműködés 1956-ban kezdődött, amikor — a lap szerint — „az EisenhOwer-kormány úgy döntött, hogy minden lehetséges segítséget megad az izraeli atomfegyver kialakításához”. A CIA, a központi hírszerző- iroda cáfolta a lap értesüléseit