Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-11 / 161. szám

Folytatva a díjazottakat, említést kell tenni a Zománc­ipari Művekről. A pécsi vásá­ron a bonyhádi gyárban ké­szített négy edénycsaládot mu­tatták be. Ezüstérmet érde­meltek ki vele. Az edények egyébként nagyszerűek. Ter­vezésüknél figyelembe vették a mai modem háztartás tá­masztotta valamennyi köve- . . . . _ , . _ . , . telményt. Az egyik típus tom­Harom érmét nyertek a Paksi Konzervgyár termékei. 1 pahegesztéssel felerősített acélfüle úgy illeszkedik a lá­bos, fazék falához, hogy a hagyományosénál sokkal könnyebb elmosogatni. A fe­dő pereme belül van az edé­nyen, így nem fut ki belőle olyan könnyen a leves. ­Díjakat, egy ezüstöt s egy bronzot kapott a Szekszárdi Nyomda is. A mini naptárért az elsőt, a vászontáblás fotó­albumért a másodikat. A szépséghiba ésupán az volt —, s ez a rendezés hibája —, hogy csak hosszú nyomozás után láthattuk meg a kiállí­tott tárgyakat. Mert katalógus ugyan készült a kiállításról, de abban nem közölték, hogy a 18 ezer négyzetméteren hol találhatók termékeik. . meg akárki, hogy végigjárja a bemutatókat, be kellett lát­nia,' erre egy nap kevés. így a krónikás is csak röpke be­pillantást adhat, természetesen elsősorban a nagyszámú Tol­na megyei kiállítókat mutat­va be. Az 5. pécsi ipari vásáron a hagyományokhoz híven zsűri értékelte a kiállított termé­keket. ötvenegy bronz-, 76 ezüst-, 50 aranyérmet osztott szét a bíráló bizottság, amely a legjobbakat nagydíjjal is jutalmazta. Legtöbb medált a Szekszárdi Mezőgép Vállalat mondhatja magáénak. Bronz­érmet kapott a gördülő ön­tözőberendezésért, ezüstöt a bemutatott öntözőcsövekért, idomokért, aranyat a CB—7-es cukorrépa-betakarító gépért, s az egész kollekciót, a színvo­nalas kiállítást a zsűri nagy­díjjal jutalmazta. ■ Három díjat kapott a Pak­si Konzervgyár: a literes ma­gozott meggybefőttjét arany­éremmel jutalmazták, az öt- nyolcados különleges zöldbor- sókonzervet ezüsttel, s a vá­gott vegyes savanyúságot bronzéremmel. . A Bátaszéki Vázkeránaia Gyár termékeit is bemutatja a tég­laipar kiállítása. Ugyanígy, mint a Simontor- nyai Bőrgyár kiállítása. Ezt meg sem találtam, így csak a díjazottak listájáról tudom, hogy valahol ott vannak a Gépek, öntözőcsövek, a Mezőgéptől, A vásár „főutcája”. pécsi vásárvárosban. S bemu­tatják többek között az aranyéremmel díjazott „Pal­las” elnevezésű, több szín­ben gyártott különleges ruhá­zati marha nappabőrt. A Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldölgozó Vállalat ki­Á kitüntetett kiállítók kö­zött van a Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállalat is. Az egyik udvar sarkában épí­tett házikójukban, s amellett láthatók a Bátaszéki Vázkerá­mia Gyár termékei. Vásárváros a város központ­jában. Pécsett szombaton dél- előttől ismét látogatókat '‘fo­gad a több mint százötven vállalat, szövetkezet termékeit bemutató' kiállítás, hol zöm­mel a dél-dunántúli üzemek képviseltetik magukat. Zöm­mel, de ott találni az ország sok világszerte ismert gyárá­ban készült gépeket, készülé­keket is. A vásár főterén, legtöbb cso­dáiét a Győrben gyártott Rába-Steiger 245 lóerős trak­toróriás vonz. A VIDEOTON á színes és fekete-fehér tele-' víziók mellett a rádiók, hang­szórók egész kaValkádját vo­nultatta fel. Ott vannak Pécs két testvérvárosának, a szov­jet Lvovnak és a bulgár Szli- vennek iparát reprezentá­ló termékek is. A tizennyolcezer négyzet­méteren megrendezett kiállí­tás a BNV-hez szokott vásár­látogatókban csak az első pil­lanatban keltette azt az ér­zést, hogy parányi. Délutánra el kellett ismerni, hogy ha­talmas. Mert hiába kísérelte > ­Tél a nyárban. X Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgoző \ 1 Vállalat bundái, ,f , "i v r <Y V ; ; ' *T ; ! állítása az idén először vásá- riasodott Jókai úti általános iskolában van. Itt mutatják be a pompásan színezett sár­ga és piros báránybőr bun­dákat. Aranyérmet a - Helga névre keresztelt bunda ka­pott, s ezüstöt a szőrme dí­szítésű sertésvelúr női kabát Ugyanebben az épületben vannak a Magyar Selyemipar Vállalat termékei is. Az íz­lésesen összeállított bemutatót díszítik az orsókra csévélt. Tolnán készített, terjedelme- sített fonalak. A vállalat má­sutt gyártott késztermékeiért kapott egy arany- és két ezüst­érmet .-ji ,*j Áz ORION termékei közül több is a Tamásiban lévő gyár dolgozóinak közreműködésével készült ^.tóóípí1'.: triaGHf-'vÄ»*iiH*'- *j ' *** f VL .v A nemzetközi hírnévnek ör­vendő gyár pár hónappal a tavaszi BNV után is tudott mutatni újat. Itt állították ki először a nyolc szenzoros te­levíziót. Ezen nyolc, előre be­programozott tv-sáv közül le­het választani, érintéssel. A kapcsolók ugyanis mozgó al­katrész nélkül készültek. Ezért a készülékcsaládért az ORION aranyérmet kapott. X Láng Gépgyár ís részt vett a kiállításon. Bemutat­ták a Dombóváron készülő CK kazán makettjét, s a budapes­ti gyár más termékeit. Ott volt a DÉDÁSZ is, tablókon szemléltette azt a hatalmas fejlődést, mely az energia- ellátás területén az elmúlt há­rom évtizedben bekövetkezett; Ä felsorolás korántsem tel­jes. Az ötödik pécsi ipari vá­sáron megjelent több mint százötven kiállító több tízezer termékét lehetetlenség egy nap alatt megnézni is­Minden bizonnyal a hazai ipar minden területét bemu­tató kiállítás sokrétűsége is vonzza a látogatókat. A ren­dezők július 13-ig, a vásár zá­rásáig 100 ezer nézőre számí­tanak. Az első két nap azt jizonyította, nem tévedtek. Vasárnap estig több mint huszonötezren látogatták meg a bemutatókat. í — szepesi -• } ltfKTT»C»5| . 1975. július 1L

Next

/
Thumbnails
Contents