Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-10 / 160. szám

«

/

r A véletlen egy muránál üveggyári munkással hoz ösz- sze. Valahol dolgom van, s ahogy ez Velencében mindenkivel törvényszerűen megtörténik, eltévedek. Egy rendőrtől kérdezősködöm, középkorú férfival beszélget éppen, aki rögtön szívélyesen felkínálja, hogy elkísér, úgyis ott lakik a közelben, s éppen indul haza. Természetesen politikára terelődik a szó, de Olaszországban ma beszélnek-e másról az emberek?

— A kommunisták győzelme nagy meglepetés volt, olyan, amire itt nem számított senki. Vörös Velence? Nem, erre még tiem volt példa.

— Bocsánat, ön velencei?

— Harmincnégy éve lakom

a városban, de ebben a tartományban születtem, tehát joggal számítom magam velencei- . nek. .i

— Megkérdezhetem, rangot 5elent velenceinek lenni? Mert egy kis büszkeséget is érzek a hangjában.

— A világ egyik legrégibb és legszebb városa... Azért mégsem mindegy, hogy az ember hol lakik.

— Tehát meglepetés a kommunista győzelem? í

— Kifejezetten. Én nem vagyok kommunista. Eddig mindig a kereszténydemokratákra szavaztam, pedig munkásember vagyok, nem úr, hanem munkás — és bizonyságként mutatja is agyondolgozott kezét. — De most, életemben először, én is a kommunistákra szavaztam. y

— S hogyan képzelik el á jövőt a baloldali győzelem Után? ■ ■'i

— Nem tudom. Az is lehet, hogy minden marad a régiben. Az egyik garnitúra megy, a másik jön. De talán bekövetkezik az a változás, amit oly sokan remélünk. De az is igaz, gokan attól is félnek, még job. . V.S-1Ä.' __

Itáliai beszélgetések

3. Vörös Velence

ban elharapóznak az erőszakos cselekmények, a bűnözés, ön is fél?

— Nem, ilyesmitől nem tartok. Inkább abban reménykedem, hogy a kommunisták és a kereszténydemokraták összefognak. Ez segítene.

— A történelmi kompromisszumra gondol, amit a kommunisták hirdettek meg?

— Hallottam róla, bár részleteiben nem ismerem, de azt hiszem, egy ilyen összefogás' segíthetne csak rajtunk.

Az új városvezetésnek szó- mos gonddal kell szembenéz- ■ nie, amelyek közül nem a leg-: kisebb az a közismert tény, 7 hogy a város, elsősorban az *■ ide telepített üzemek levegő- szennyezése miatt, rohamosan pusztul. n,

— Velence még mindig a

leglátogatottabb hely Olaszországban — mondja a Santa Lucia pályaudvar információs irodájában egy turisztikai szakember. — A Város pusztul? Kérem, annak is van varázsa, hogy ma már ferde toronyért nem kell Pisába menni. De mintha eltúloznák a város pusztulásáról szóló híreket ( * --••• - J

— Ezt nem tudom. Az vi- 1

szont tény, hogy a lakosság egy része nagyon rossz körülmények között él, nedves, omladozó lakásokban.

— Sajnos, ez igaz. Viszont nem hiszem, hogy ezen az új városvezetés segíteni tud. Egyelőre semmiképp.

A várost évente 10—15 millió turista keresi fel. Velence gondjaiból alig látnak valamit Mert Velence most is szép, épp olyan szép, mint amilyennek az utazók évszázadok óta leírták.

— Azért már nem az igazi — mondja Giorgio, aki abból él, hogy önkéntes idegenvezetőként a messziről felismerhető turisták nyomába szegődik, s zengő olasz nyelven, vagy tört németséggel elmagyarázza egy-egy templom nevezetességeit. — Az emberek megfontoltabbak, kevesebb az idegen, s kevesebbet is költenek.

— Csökken az idegenforgalom ?

— Azt hiszem, igen. Egy kicsit rossz hírünket is költötték. Az újságok folyton azzal vannak tele, hogy sok a bűn- cselekmény.

— S mit gondol, az új városvezetés ezen tud segíteni?

— Remélem.

Persze, azért mégsem Giorgio reménye a legfontosabb. Jellemzőbb, amit egy középiskolai tanár mondott a vaporet- tón, a Canale Grande mindig ünnepélyes díszletei között

— Velencét elkényeztette az idegenforgalom, s az idegeneket is elkényeztette Velence. A valóság azonban más. Bár a lakosság száma állandóan csökken, ma is több mint félmillió ember él itt, s ezeknek nagyobbik része bizony rossz körülmények között. Ezért lett Velence vörös, ezért győzhetett, minden várakozást és előrejelzést megcáfolva a baloldal. A feladat óriási, hisz az itt élők legnagyobb része gyári munkás. Aki ide jön néhány napra, az semmit sem lát a nyomorukból. Az ő életkörülményeiken kell javítani, minél előbb. A baloldal egysége, felelősségtudata segíthet ezen. Itt is, másutt is. Egész Olaszországban.

Csányi László

A houstoni Johnson-köz- pontban beszélgejő társaim: dr. A. Aldridge, a program amerikai műszaki igazgatóhelyettese és dr. L. Nicholson, az igazgató műszaki segítőtársa. Mind a ketten fiatalok, akárcsak a kozmonautikában dolgozó tudósok zöme.

Előre kell bocsátanom, hogy akkor jártam a központban, amikor már valamennyi műszaki problémát megoldották. Beköszöntött az utolsó szakasz: a közös- űrrepülés és űrhajóösszekapcsolás megszervezésének kidolgozása. Minden pontosan az ütemterv szerint haladt

A houstoni szakemberek igen jó véleménnyel voltak a szovjet és amerikai kutatók, mérnökök, űrhajósok közös munkájáról:

— Szerintünk az első kísérlethez készített kapcsolórendszer teljesen érett konstrukció, amely felhasználható a következő űrrepüléseknél is — mondta Nicholson.

— Ily módon mai erőfeszítéseink megalapozták a követező űrkutatásokban való együttműködést,— egészítette ki kollégája szavait Aldridge.

Megkérdeztem, mi a véleményük az oly bonyolult és hosz- szadalmas munka résztvevőinek emberi kapcsolatairól.

— Szívesen mondunk véleményt, jóllehet mérnökök vagyunk, nem pedig pszichológusok. Az Apollo—Szojuz program minden résztvevőjének munkájában, hangsúlyozzuk, nagyszerű kölcsönös megértést értünk el. Kétségtelen: nemcsak olyan műszaki szakemberekké váltunk, akiknek gondolatai a közös célért mű-:

ködnek együtt, hanem barátok , is lettünk. Úgy véljük, hogy ez ;{ az űrrepülés bebizonyítja; ! minden nehézség ellenére kö- j; zösen munkálkodhatnak majd, I' a technika más szféráiban tevékenykedő szakemberek is ' országaink, az egész emberiség javára.

A beszélgetés után elindul-: ; tunk, hogy megtekintsük az :

Apollo—Szojuz programmal

kapcsolatos technikát. Odakint 1 utolért bennünket egy fiatal- : ember, hosszú telexszalaggal a. ? kezében:

— Nicholson doktor! önnek küldi Busujev professzor Moszkvából!

A telexszalag a kérdések özönét tartalmazta, amelyekre a Busujev-csoport választ vár j a legközelebbi Houston— / Moszkva közötti telefonbeszélgetéskor. A következő rendszer alakult ki: kéthetenkénti egyszer telefonon beszélnek.; egymással, közben megérkezik! a kérdéslista. Éppen ezért a. i telefonbeszélgetés megfontolt,? pontos és tömör. Egy érdekes I, apróság: a telefonbeszélgetést? annak az országnak a nyelvén j folytatják, amely adott. eset>j ben a hívó fél. |

)

Ha már az információ ke-,' rült szóba, megjegyzem: K„I Busujev igen jó véleménnyel! volt a dokumentációkészítés amerikai rendszeréről, amely- ! nél a témákat és altémákat j számsorok jelzik. Azt is he- j lyesnek tartotta, hogy a fel- j jegyzések készítésekor az ame- > rikai kollégák nem fordítanak* túl sok időt a fogalmazás esi- ] szólására. Nem a stílus, ha- ■ nem a gondolat a fontos.

G. Osztroumov 1 (APN—KS) ];

Pásztor Ferenc:

Fiúk a Leshegyen *

Leült egy nagy fahasábra, pengette a gitárt, énekelt, lesett az ablak felé, mint a megszállott. Senki, egy lélek sem mutatkozott, csak a kutyák csaholtak a kerítésen belül. Aztán arra jött Takács Lajos. ^

— Maga mit keres itt. Suhajda? ' <*•

Takács nem nagyon kedvelte a minden lében kanál Suhajdát. ezért nem is tegezte, még szolgálaton kívül sem.

— Csak kisétáltam erre. Rájöttem, hogy a

környéknek ezen a pontján a legózondúsabb a levegő. Nomármost, otthon megszoktam a tiszta levegőt, a csendet, a nyugalmat. Olyan nevelésben részesültem, hogy okosan, egészségesen éljek. Ma szabad vagyok, gyönyörködöm a természet templomában, ahogyan ezt az atyám, Első Suhajda István tanította. .................. ií

— Csik András meg úgy billenti meg egyszerre két lábbal, hogy az égen lyukat üt — válaszolt nem kis epésséggel Takács. — Mert van nálunk egy törvény, kedves jó Suhajda. Aki a más menyasszonyjelöltjére, vagy csak közelebbi ismerősére veti a szemét, annak rövid úton kiverik a két metszőfogát. Az ott helyezkedik el frontális helyzetben elöl. Vigyorgás közben kilátszik, de ha hiányzik, akkor a su betűt kissé sziszegve ejti a földi halandó. Ajánlom, hogy a természet lágy ölét keresse, és ne itt kóvályogjon, mert Csik mérges kis ember ám! 4

— Bocsánatot kérek, én nem akartam senkinek rosszat, én nem tettem senkinek sem- miféle ajánlatot, vagy.-’

— Hagyjuk a szöveget, Suhajda.' Álljon odébb, nem szólok róla Csik Bandinak.

Dohogva, hümmögve odébbállt. Pengetett, énekelgetett, de ezentúl nagy ívben elkerülte az erdészházat. Helyes is. Közöttünk vannak íratlan törvények, amiket legalább annyira tisztelünk, mint az írtakat. Nem lehetne másként élni, nem lehetnénk annyira biztosak egymás cselekedeteiben, gondolataiban, nem tisztelnénk egymást sokkal jobban, mint ott- ,

— 46 — ki*----------------------------;---------------h

on, más körülmények között. Nekünk jobban kell ismerni egymást, mert ádott esetben tűzbe kell menni a társunkért. Adódhatnak olyan esetek. Majd megtanulja Suhajda is. Eleinte még fel-felébred benne a civil, az ügyeskedő kispolgár. Más alkalommal odajön hozzám. Ragyog a képe, a ruhája pedig sáros, koszos. Olyan, mintha a csatorna mélyéről bújt volna elő.

— Hát te? Hol mocskoltad be magad eny- nyire?

— Kérlek, tizedes elvtárs, jelenteni akarok.

— Jelentsen, Suhajda határőr.

— Jelentem, megtaláltam annak a lehetőségét, hogy megteremtsük az őrs KlSZ-szer- vezetének anyagi alapjait. Aranybánya, jelentem. Kincs van a birtokunkban. Valóságos kincs, csak le kell hajolni érte, fel kell szedni a sárból.

■— Azt látom — mondtam neki —, mert máris olyan vagy, mint a választási malac. Azt hiszem, nyűgös lesz egy pillanatra a főtörzsőrmester elvtárs, ha meglátja rajtad ezt a kissé elhanyagolt gúnyát.,

— Jelentem, most nem az a fontos. Aranybányát találtam. Ketten voltunk. Velem volt Gerswin is.

. — Gerswin? Az, aki a Kék rapszódiát írta?

— Dehogy is az, az aki eltolta a rádiót és egyszer elaludt kapuőrségben. Faludi Sándor határőr. Földim. Egy helyen lakunk. Abban a fiúban is rengeteg a kereskedelmi hajlam.

— Mondd már! Találkoztatok a Nelson Rockefellerrel is? Felajánlotta fele olaj királyságát, és páncélszekrényét?

— Jelentem, arról van szó, hogy a leshegyi kőbánya mellett, nem messze a Talkum- üzemtől, találtunk egy barlangot. Annyi járata, annyi folyosója van, hogy hihetetlen. Még szerencse, hogy igen nagy gyakorlattal rendelkező barlangkutató vagyok. Valamikor, megboldogult civil koromban minden időmet a barlangok felfedezésére szenteltem. Nagyon jól ismerem, melyik kőzetek származnak a miocénből, melyek maradtak ránk a pleisztocénből, melyek képződtek a víz és mész jelenlétében a földtörténet legújabb korában. Nos, jelentem, ebben a barlangban annyi a denevér, hogy se szeri, se száma. Fürtökben lógnak alá a gömbüstökről. Rájuk világítottam, olyan nyivákolást rendeztek, mint a

— 47 —

csipás macskák. Milliószámra tanyáznak ott ezek a bőregerek. Jelentem, nem butaság, nem jelentéktelen tényező. Namármost. Aki csak egy kicsit használja a kókuszát, az azonnal felfedezi a nagy lehetőséget.

— Tenyésszünk denevéreket, és adjuk el kanári madarak helyett a városi énekésma- dár-áruházban!

— Jelentem, ennek a fele sem tréfa. Elért, mit mondanak nagyjaink, akik az ország ügyes-bajos dolgait kormányozzák? Arccal a fejlett, nagyüzemi mezőgazdaság felé. A föld minden kincsét fel kell tárni a dolgozók asz-- talára.

_ — Süssünk denevérpörköltet?

— Jelentem, nem móka ez, komolyan gondolok mindent. Ahol denevér van, ott jelen van a biológiai törvény is, mármint a táplálék átalakulása vérré, csonttá, rostokká, egyébbé. A táplálék jelentékeny része azonban nem hasznosítható az égés biztosítására, hanem salakként eltávozik az állati szervezetből, s ha eltávozik, valahol felhalmozódik. Ahol felhalmozás van, ott nyilván érték is jelentkezik. Itt a kulcs. A barlang tele van denevérguanóval. Elsőrendű, tiszta, értékes denevérguanóval. Egy csipetnyi denevér- guanó, és a konyhakerti növények úgy növekednek, mintha húznák, mintha felgyorsítanák az időt. Kitermeljük, szerződést kötünk egy jóravaló termelőszövetkezettel, de jobb, ha kertészettel, a pénzt a közös kasszába tesszük, ebből fedezzük azokat a kiadásokat, amik a katonák szociális ellátására, szórakozására, kulturális igényeinek kielégítésére szükségesek. A mi guanótelepünkhöz képesf a Galapagos-szigetek csak olyan vidéki budinak számíthatók.

— Mindenekelőtt veszünk rajta egy ébresztőórát is, hogy Suhajda István felébredjen, egy korbácsot, hogy kiverjük belőle ezt a mocskos kalmárszellemet, meg egy füzetet, ceruzát, aminek segítségével kiszámolja, hogy annak a madárszarnak a kitermelése, elszállítása sokkal _ többe kerül, mint a szakboltokban kapható nagy erejű foszfátműtrágya és más vegyszerek. Kedves Suhajda, a meleg vizet nem kell feltalálni. Csak ki kell nyitni a csapot, s jön magától.

f^olvtatiuk)

_____— 48 —

Szojuz—Apollo prepái — Keaslortól

Az emberiséi javára