Tolna Megyei Népújság, 1975. július (25. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-27 / 175. szám

ÜSZÓ-VB Amire senki sem számított: Hargitay András a 400 m-es ve­gyesúszás utón a 200 m-es távon is világbajnoki címet szerzett. Magyar idő szerint szombatra virradóan rendezték meg öt újabb úszószám döntőjét, s vala­mennyi bővelkedett izgalmakban, fordulatokban és jó eredmények­ben. A műsor szerint a második volt a 200 m-es vegyesúszás, amely a jelentések szerint drá­mai küzdelmet Hozott, s Hargi­tay akárcsak az időfutamok so­rán, most is legyőzte a „társbér­letben" világcsúcstartó amerikai Furnisst, aki a második helyre szorult. Ezzel a döntővel a magyar úszók befejezték vb-szereplésü- ket. s a mérleg várakozáson fe­lüli. Hargitay András két arany­érmet nyert, Verrasztó Zoltán egyet, s ezenkívül a 200 m-es ve­gyesen 5., s a 100 háton 8. lett, Rudolf Róbert a 200 m háton 5., Verrasztó Gabriella pedig a 100 m női háton 7. A világbajnokságon már 21 úszószámban osztották ki az ér­meket, öt sportolónak sikerült a duplázás. így az amerikai Shaw, a brit Wilkie, Hargitay, illetve Ba- bashoff és Anke, egyaránt két-két egyéni számban lett első. Megkezdődött a vízilabdatorna négyes döntője, melyben a ma­gyar válogatott küzdelmes mér­kőzésen legyőzte Olaszországot, a Szovjetunió viszont könnyedén nyert Kuba ellen. 400 m női gyors: világbajnok Shirley Babashoff (Egyesült Álla­Szétszórd, 5000 néző. Verette: Müncz. Újpesti Dózsa: Szigethy — Kollár, Ju­hász, Horváth, Tóth J. — Sarlós, Zám- bó, Tóth A. — Fazekos, Dumái II., Nagy L. 'Edző: Vánhidi Pált. Videoton«: Ko­vács L — Végih, Nagy Hl... Garomvöl- gyi., Cueczeli — Kovács J., Bu-nka, Kar­sai, — Mayer, Szalmásy, Nagy II. Ed­ző: Kovács Ferenc. Gól lövők: 'Fazekas 32., Karsai 48. perct>e>rv. Szögletarány: 6:6 (4:6). Cserék: Fekete, Törőcsik, (a szünetben). Fekete, Harsónyi, illetve Fejes, Ti eben, Jazvkavics (a szünetben), Wcleik o 77. percben». A 2. percben Nagy L elől Nagy IM. az ötösről mentett, majd a 10. perc- ben Nagy II. fejéről Szigehy öklözte ie a labdát. Egy perc múlva Kovács J. egy csellel becsapta Tóth J.-4 és veszé­lyes lövése a bal kapufa mellett suhant el. A 20. percben tűzijáték alakult ki a Sportműsor Vasárnap: Kajak-kenu: Domborib&n foly­tatódik a D típusú minősítő ver­seny. Kezdés 8,30. Spartakiád: Bonyhádon 9 órai kezdettel spartakiád járási döntő a sporttelepen, röplabda, kézi­labda és atlétika sportágakban. A munkahelyi spartakiád járási dön­tőjét rendezik Tolnán a sportpá­lyán 8,30-tól, női és férfi kézi­labda, röplabda, valamint kis­pályás labdarúgásban. Kézilabda: Az iregszemcsei sporttelepen 9 órától a tamási járás női k^zilabdacsapatai kör­mérkőzést játszanak. Labdarúgás: A Szekszárdi Dózsa NB Il-es csapata Faddon játszik előkészületi mérkőzést, 16 óra­kor. A Dombóvári Spartacus Nyári Totó Kupa mérkőzést ját­szik, Barcs együttesét fogadja, kezdés 17 óra. V.: Bálint. Bajnokoh tornája Újpesti Dózsa—'Videoton 1:1 (1:0) Dózsa kapuja előtt, előbb Szatmári, majd Nagy II. lőtt. A 27. percben Cze- czeM 20 méteres, nagy erejű lövése a felső lécről vágódott az ötösre, onnét Tóth J. mentett szögletre, A 32. perc­ben Zámbó középre ívelt labdája le­pattant a védőkről Tóth J. lövése ismét ievágádott és a berobbanó Fazekas a hálásba lőtt. 1 :0. Szünet után q Videoton rohamozott és a 43. percben Czeczeli baloldali sza­badrúgásából Karsai a védők közül ki­emelkedve fejelt a hálóba. 1:1. Két perc múlva Fekete újból megszerezhet­te volna a vezetést, de senkitől sem zavartatvai, meüédurrontott. Az 57. percben Szigethy labda tarlósa miatt a 'kaputól i15 méterre közvetett szabadrú­gáshoz jutott a Videoton, Karsai Cze­czeli elé gurította a labdát, aki a léc fölé bombázott. A 8ó. percben már úgy látszott, ‘hogy eldől a mérkőzés sorsa, de Tiebe-r Mayer lapos beadását 'Szi­gethy be lőtte három méterről. A mérkőzés rendes játékidőben 1 ill­és döntetlennel ért véget és így 11-es rúgások következtek, melyet Kórsai hi­bájából az Újpesti Dózsa nyert 5:4 arányban. — hajó — Nemzetközi vitorlázó verseny % Pórén ezekben a napokban rendelik meg a szocialista országok iu- torlázórepülöinek versenyét, eme yre 5 ország 40 versenyzője neve- zett be a haza akon kívül. (MTI-fotó Balaton József felvétele — KS) Medvéből* cipő é§ Hikari fa — Hány kiló a hokisok felszerelése? mák) 4:16,87 p. 2. Turrall (Auszt­rália) 4:17,88 p. 3. K. Heddy (Egyesült Államok) 4:18,03 p. 200 m vegyes: világbajnok Hargitay András (Magyarország) 2:07,72. országos csúcs, régi: 2:08,67 (Hargitay). 2. S. •furniss (Egyesült Állomok) 2:07,75 p. 3. A. Szmimov (Szovjetunió) 2:08,52 P- 4.. E. Tyler (Egyesült Államok) 2:Q^,12 p. 5. Verrasztó Zoltán (Magyarország) 2:09,44 p. Óriási verseny volt! Furniss ve­zette az első 50 métert, 27.37 mp-vel Hargitay előtt (27.54), majd 100 m-né! — a hát után — ugyancsak ö vezetett 59.54 mp- vel, mig Hargitay a harmadik volt 59.86 mp-vel. A mellúszás Fordulatot hozott, Hargitay előre­nyomult, 150 m-nél 1:38,20 p. volt az ideje, s Furniss mór mö­götte haladt, 1:38,56 p-vel. A két kiváló sportoló drámai küzdelmet vívott, amelyből Hargitay került ki győztesen, 3 század másod­perccel, alig fél karcsapásnyi előnnyel. 200 m női hót: világbajnok Birgit Treiber (NDK) 2:15,46 p. Ö. N. Garapick (Kanada) 2:16.09 p. 3. Richter (NDK) 2:18,76 p. 200 m női mell: világbajnok jlannelore Anke (NDK) 2:37,25 p. Ö. W. Mazereuuv (Hollandia) 2:37,50 p. 3. C Linke (NDK) 2:38,28 p. 4x200 m gyorsvóltó: világbaj­nok NSZK (K. Steinbach, W. Lampe, H. J. Geissler, P. Nocke) 7:39,44 p. Európa-csúcs, régi: 7:39,52 (Szovjetunió). 2. Nagy- Britannia 7:42,55 p. 3. Szovjet­unió 7:43,58 p. Női toronyugrásban világbaj­nok: Janet Ely (Egyesült Államok) 403,89 pont. 2. I. Kilinyina (Szov­jetunió) 387,99 pont. 3. U. Knape (Svédország) 387,90 pont Egyéni műúszásban világbaj­nok: Gail Buzonas (Egyesült Ál­lamok) 133,083 pont. 2. S. Fortier j (Kanada) 133,366 pont. 3. Y. j Unesaki (Japán) 126,616 pont. i Izgalmasabbnál Izgalmasabb jég- korongmérkőzéseket láthatunk a televízióban. Néha a játékosok me­zén, sisakján, ütőjén meg-niegvil- lant egy felirat, a felszerelést ké­szítő gyár neve. Milyen cégek ké­szítik ezeket a sportszereket, me­lyek azok, amelyek a legkedvel­tebbek a világ hokisai körében? Általában, négyfajta felszerelést használnak a ,,huszadik század sportjának” hívei. Természetesen a tengerentúliak itt is igyekeznek elkülönülni az „öreg földrésztől”. A Kanadában előállított, CCM fel­szerelés a legdrágább a világon. Csak egy jellemző adat: a kesztyű I'M) dollárba kerül. Könnyű mű­anyagból készülnek a könyök-, a vese- és a vállvédők, habszivacs- csal bélelik a nadrágot és a mezt. A korcsolyacipők speciális bőrből készülnek. Állítólag csak a Thacka- berry medve bőréből lehet igazi/ a tengerentúli profik számára is megfelelő cipőt gyártani. Európában már jóval szerényeb­bek az igények, mégis kitűnő fel­szereléseket állítanak elő. A finn KOHO, a svéd JOFA, valamim több csehszlovák cég termékei ke­resettek valamennyi országban. A fejvédők természetesen műanyag­ból készülnek, lényeges' különbség nincs is közöttük, legfeljebb for­májukban térnek el egymástól. A nadrágokba már valamennyi gyár keményre lakkozott műanyagot épít be a combnyak és a vese vé­delmére. A verseny ma már n ni is annyira a minőségért folyik, in­kább azért, hogy ki állítja e’ő a legkönnyebb felszerelést. Húsz, huszonöt évvel ezelőtt még leg­alább 10—12 kilót nyomot* egy jégkorongozó szerelése. Akkoriban még nehéz filccel bélelték a meze­ket és a nadrágokat, a könyök- és vállvédők pedig vékony fémből készültek. Ma, a műanyagkorban legfeljebb 5 kiló egy-egy felszere­lés súlya... Külön „fejezet” e sportág egyik leglényegesebb kelléke, az ütő. Amerikában Hikari fából készítik, több rétegből ragasztják, préselik a botokat és speciális hőmérsékle­ten hajlítják meg a tollát. Európá­ban is hasonló módon készülnek a „szerszámok”, legfeljebb az alap­anyag más. A finnek nemrég kezd­tek egy úi ütőt gyártani, amely hajlított csőhöz hasonlít, belül üre­ges, két oldalán ragasztott fa. Előnye, hogy nehezebben törik, mint a hagyományos tömör fa. Er­re persze szükség is van, hiszen egy jó ütő ára legalább 400 forint, s csak idehaza, a mi szerény ke­reteink között is egy játékos leg­alább harminc ütőt használ el egy idényben. Persze a magyarok az ed­zésen inkább az olcsóbb, de majd­nem ilyen jó csehszlovák botot használják, amely „csak” hatvan forint. GULYAS LÁSZLÓ — Ha véletlenül tudo­mására jut, hol lehet olcsón számológépet kapni, kérem szóljon, mert vevő vagyok rá. — Mi a fenének ma­gának számológép? — Szeretnék rájönni a nyitjára, hogyan is ál­lunk ezzel a járási lab­darúgó-bajnoksággal. Nemrég még azt mond­ták a megyei és a járá­si baj nokság közé nem tudnak még egy osz­tályt iktatni, mert kevés a csapat. Aztán kiderült, hogy a négy csoportot szétszedték és öt cso­port lesz. Ezek szerint mégis elég csapat talál­ható? — Hát ez tényleg rej­télyes, na de kit érde­kel ilyen téma ? — Kérdezze meg az érdekelt falusi sportkö­röket, meghallja véle­ményüket. — Bizony, ma már nem ott tartunk, ahol húsz éve, mert például azt is tudják, hogyan kell az MNK-ból az el­ső forduló után kiesni. — EiT.c könnyű rájön­ni és sajnos sok sport­vezető így is küldi pá­lyára csapatát. Nem ve­szik komolyan a dolgo­kat. — Talán a munkahe­lyi ki kérőt komolyan-eszik? Enpen a napok­on hallottam, hogy ■ hal heten'a ki tudja, « pi —t .0 - bér részé­re postázna* kikérőt, HALLOTTA? saját dolgozójukat nem engedték el sportver­senyre. — Ne ártsa magát ilyen dologba, mert úgyis bebizonyítják, hogy az illető’ munkájá­ra éppen nagy szükség volt. — Jót mosolyogtam azon a fejtegetésen is, melyet az egyik vidéki egyesületnél hallottam. Papíron „bebizonyítot­ták”, hogy nem vélet­lenül került egy éve a tamási járás legerősebb labdarúgócsapata. Pince­hely a paksi járásba. — Ilyet nem lehet bi­zonyítani. — Nincs is szándé­komban, csak arról be­szélek. amit nekem ma­gyaráztak. Szerintük úgy számítottak, hogy ebben az esetben sike­rül Hogy észből bajnokot csinálni. — Kár erről most már beszélni, sokkal aktuáli­sabb az a téma, hogy s7-ekrzárdon, a 'sport­iskolában januáriéi megkezdődik a labdarú­gás oktatása. — Rossz az informá­ciója. mivel Szekszár- don köztudo+t. hogy a közeli hetekben már kezdetét veszi a labda­rúgás oktatása. — Furcsának tűnik, . mivel biztosan tudom! hogy az edzők fizetésére csak január elsejétől . van pénz. — Ne törje a fejét ilyenen, ez a része nem tartozik magára. — Igaz, hogy közvet­len nincs jogom meg­kérdezni, mégis fúrja az oldalam, hogy két hete a területi atléti­kai 1 bajnokságon me­gyénkből miért nem szerepelt néhány egye­sület? — Biztosan nem volt pénzük. — Ez lehetetlen, mert állami támogatásban részesülnek és atlétiká­ra mindig kell, hogy le­gyen... — Persze épn a na­pokban mondták, hogy az egyik NB I-es csapat pénzét az arany lábú fiúkra költötték. — Ne fárassza magát, tudom kikről van szó, és ha rajtam múlna, fiz - fillért sem költenék azokra a focistákra. Egyszer már arra sze­retnék választ kapni, minek kell ilyen csapa­tot fenntartani. — A soron következő tv-fórum adásában majd kérdezze meg, hátha feleletet adnak rá. — Szerintem, köny­jiyebben válaszolnának a magyar—kínai kap­csolatokról, mint erről az ügyről. — A szekszárdi járási labdarúgó-szövetség­ben viszont hetek óta várják a kétyi sport­vezetőket, mgrt már ki tudja hányszor meg­idézték őket. . — Hagyja már azt a bíróverást, a könyö­kömön jön ki, inkább beszéljen szebb dolgok­ról, 1 például a vívó-vb- ről. — Mondjon még ilyen jó dolgokat. — Akkor beszéljünk a követeimínyrendszer- ről, vagy arról, hogyan készült fel a megyei if­júsági labdarúgó-válo­gatott a megyék, közöt­ti tornára. Esetleg azt árulja el, ki a Szekszár­di Vasas új edzője? — Ezek mind olyan témák, melyről ha nem muszáj, nem b--szélek, viszont annyi bizonyos, hogy Tamási hat-hát új játékossal erősített, sőt új edzőjük is van, Dombóvárról szerződtet­ték. — És a Dombóvári Spartacus kit szerződ­tetett? — Ezt nem is tudtam, így állunk? — Ee sok mindent, nem tud. de talán így a legjobb... — kas — GYAKORLOTT GYORS- ÉS GÉPÍRÓT AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK. Jelentkezés: T. m. Építő- anyagipari Vállalat Szek­szárdi, Marx K. u. 11. (461) A DDGÄZ Tolna megyei önálló üzeme FELVÉTELRE KERES 2 FŐ ÉRETTSÉGIZETT. KEZDŐ DOLGOZÓT ADMINISZTRATÍV MUNKAKÖRBE. Jelentkezés az üzem ve­zetőjénél, Szekszárd, Szé­chenyi u. 58. (464) Tolna megyei Tanácsi Tervező Vállalat ÉRETTSÉGIZETT NŐDOLGOZÓT KERES ADMINISZTRATÍV MUNKAKÖRBE. Közgazdasági végzettsé­gűek vagy gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezés a vállalat fő­könyvelőjénél. Szekszárd, Ybl Miklós u. 3. (458) FELVESZÜNr. AZONNALI BELÉPÉSSEL RAKTÁRI MUNKÁRA FÉRFI ÉS NŐI DOLGOZÓKAT. Szakképzettek előnyben. Jelentkezés: RÖVIKÖT Nagyker. Béke-telep. (460) Mezőgép Vállalat köz­pon'i gyáregysége Szék­szárd, Keselyűsi út 20. FELVESZ: MUNKAGÉP­VEZETŐT. (423) Vállalatunk felvételre ke­res TMK­VILLANYSZERELÖT, LAKATOST SZEKSZÁRDI MUNKAHELLYEL, valamint VÍZVEZETÉK- SZERELŐT IS. Szekszárdi kenyérgyárba beolvasókat (süteményes­műszakba) 18 évet betöl­tött FÉRFI m NŐI DOLGOZÓKAT. Jelentkezés Szekszárd, Rákóczi út 10. munka­ügyi csoport. (388) 1975. július 27.

Next

/
Thumbnails
Contents